Új Barázda, 1923. április (5. évfolyam, 74-97. szám)
1923-04-01 / 74. szám
1988. április 1, vasárnap _ Ara 20 karolva Budapest, V. évf. ^4. szám MBilm ELŐFIZETÉSI Alhír ! negyedévre 850 kor., egy SZERKESZTŐSÉG: TI. Kerület, Ó -utca 10. szám nőnapra .iOO teor„Ugye» példánysajtm ára IBI!»«■. Mariftlantk kfjifl IrhétrlÜT^1 mioroim.. I.l.fon Bűnök: 42-40, 198-04, éjjel 140-71 va.ftrnapolum catroopnylwWaowjjewnia atfpwwwei lumueiUMi XUDánumi TI. kerülat, ő-utca 10. szán. tcsere milliméter dtfrmMa w-trt Mslikn* Telefon nttmok I 49-49, 108—04, éjjel 140-71 C • 1923 m. f . , fL tfW nV Feltámadás írta Buday Barna Husvétkor, feltámadás ünnepen, mi másról elmélkedhetne a magyar lélek, mint hazájának feltámadásáról. Mióta a balsors porba sújtott bennünket, azóta a magunk nemzetén látjuk beteljesedve Jézus fenséges tragédiáját. Mindég voltak golgotai utak és keresztre feszítések, mióta a világ van, mi is ferogytunk már néhányszor a kereszt súlya alatt és feltörtünk már néhány sírból. A nemzedékek, melyek a régi szenvedéseket viselték, porrá váltak, eltűntek, de a nemzet megmaradt. Megmaradt, mint a kivágott fal, a melynek új hajtása támad a gyökeréből. Koronánk, virágunk, törzsünk most mind megrongálva, letörve, elmetszve. Hanem létünk gyökerét még tartja a magyar humusz. Míg ez a gyökér halálosan meg nem sérül, vagy el nem rothad, addig nincs itt a halál. Addig régi, ezredéves létünk feltámadásában is bízni lehet. Csodatevést ne várjunk, de kishitűségre sincsen ok. Jó sokat visszaszereztünk már a nagy összeomlás óta életünk elveszett értékeiből. Romok temettek el bennünket s nézzétek, mit teremtett négy év munkája. Visszaállítottuk az alkotmányos élet rendjét, a törvények uralmát, a szilárd jogbiztonságot. Serény munka folyik az őstermelésben, az ipari műhelyek szaporodnak, kereskedelmünk áttörte magát az ellenséges sáncokon és szellemi életünk is nekilendült. Új egyetemben teremtettünk otthont a közgazdasági tudományoknak, színházlátogatóink, újságolvasóink meg sokasodtak;új társadalmi intézmények jöttek létre a magyar kultúra és a nemzeti eszmények ápolása céljából. Lázas szervezkedések, nagy reformmozgalmak zajlottak le, amelyekben itt-ott talán több hév és türelmetlenség volt és van a kelleténél, de amelyek bizonyságai is nemzet pezsgő életerejének. A magyar nem fáradt ki még az életben. Forr benne az erő, forralja gondolatait és érzéseit a keserű ital, mit a balsors kehelyébe öntött, forralja lelkét az az akarat, hogy az életútjába fektetett nehézségeket áttörje, így kezdődik a feltámadás. Nem egyszerre támadnak fel a nemzetek, hanem a napról-napra való fejlődés során. A nemzetek életében a fejlődés és a pusztulás, az élet és a halál folyamata örökös. Napról-napra jobbra vagy balra tolódik egy-egy mozdulattal a mérlegmutató s ezekből az apró mozgásokból adódik ki a bukás vagy az emelkedés. Mi emelkedünk. A forradalmi bukásból már feltámaszkodott hazánk. Azóta perelve dolgozunk. Perelünk a sorssal, perelünk egymással, robogva utaztuk keresztül a harag, a gyűlölködés és a megtorlás állomásait Azt hiszem, a legközelebbi állomás, amely a feltámadás útján reánk vár, az, hogy szeressük egymást. Mert csak megértéssel és szeretettel szabadíthatjuk fel belső erőnket az osztályköröktől hazánk közös céljaira és csak a közös célokon keresztül szolgálhatjuk a magunk jobb jövőjét ................. Húsvéti ünnepén Feltámadunk ! Ki csügged még e szentelt hajnalon, Mely felnyitá a néma sziklasírt És angyalaikról zengte szét a hírt: Feltámadott l Feltámadott l Ki kétkedhet még most is: nincs halál ! Harangok nyelve hirdet életet S millióknak ajka zeng szent éneket: Haltéin ja l Hallehtja l Hő éltet önt az arany napsugár, Pacsirtaének száll a földre le S vidám reménység permetez vele: A sírnak árnya nem örök l A barna ágon duzzad már a rügy, A sok virág a réten mind kacag S vig madárszivek himnuszt mondanak Az életről, az életnek l Örök életnek husvét hajnalán, Ki hát a csüggedt, gyáva, hirtelen. Kinek szívében kísért sirverem, Mikor az élet dala zúg? Kiket balsorsnak gyászos járma sújt S népek vérszomja keresztfára vont, Hígyjük, mit nékünk husvétnapja mond: Feltámadunk ! Feltámadunk ! Turchányi István. fő Raffay Sándor püspök a falu kérdéseiről A birtokreform hátraszoritja az egykét — A falu művelődését egész erővel fel kell karolni — A községi tisztviselők időnkint kerüljenek megújuló választás alá Az UJ BARÁZDA tudósítójától — A húsvéti ünnepek’közeledtével felkerestük a magyarországi evangélikusság szellemi vezérét, Raffay Sándor dr. bányakerületi püspököt és megkérdeztük őt néhány, falut érdeklő kérdésre vonatkozólag. A főpásztor alább rendkívül érdekes szempotokat vet fel az általános falupolitika, a közigazgatási reform és az egyke tekintetében. Nyilatkozata, amelyet az Új Barázda munkatársa előtt tett, szőrőlszóra a következőkép hangzik: — A falupolitika terén — úgymond — példátlanul sok a tennivaló. A falura eddig csak libáért, meg lisztért mentek a városiak, de egyáltalán nem gondoltak rá, hogy ezeket az anyagi kedvezéseket erkölcsiekkel, értelmiekkel viszonozták volna. A kulturális csereforgalom teljesen ismeretlen valami volt mind a mai időkig a faluval való kapcsolatunkban. Hiszen az útfejlesztéstől kezdve a ruházkodásig minden vonatkozásában elmaradt a falu vagy csupán lagymatag megnyugtatásokat kaphatott eddig. Pedig a falu embereiben akkora a kultúra vágya, hogy ha másképpen összeköttetésbe jutni a várossal nem tudtak, hát beküldötték a leányukat szolgálni, aki rendszerint megint csak a város árnyoldalait ismerte meg. Állam és társadalom még ma is rengeteget vétkezik a falu ellen. A faluszövetségek és más hasonló intézmények igen rokonszenvesek előttem, de valahogy több életet szeretnék bennük látni, mely életet akár állami segítséggel, akár egyéb támogatással kell kölcsönözni nekik. Nyilvánvaló, hogy a falu igen hálásan viszonozná ezt a szívességet. Melyek volnának a közvetlenül érintkező szervek ? Hát itt vannak például a Bélistás tisztviselők, akik között bizonyára akadnak sokan, akik arra valók, idealista, lelkesedő, melegszívű faluapostolok lennének. Kizárólag az emberek megválogatásán áll ennek a gondolatnak a sikere és akiket illet, azoknak figyelmébe ajánlom. Az egész magyar közélet minden területén több szerepet juttatnék a jövőben, az egyéni felelősségnek, a közösségek, képviselőtestület meg-megújuló bizalmának, a munkaképességnek és a teljes erejű helytállási szándéknak. Ha például a szolgabírót hat évenkint új választásnak lehet alávetni, nem értem, miért ne lehetne a jegyzői állást is bizonyos hosszabb időtartamra szóló választással betölteni. Az élethossziglan való hivatal szintén hozzájárul ahhoz, hogy petyhüdtté tegye a nemzeti vérkeringést. A közigazgatási reform dolgát jómagam természetesen nem szakemberként, csupán ötletekkel szolgálhatom, de mint közéleti szereplő, rendkívül fontosnak tartom, kivált a falusi tisztviselőkre nézve, a kézbentartás rendszerét. A centralizmusnak megvannak a maga előnyei és ezeket a reform keretén belül is érvényesíteni kell. Az önkormányzatnak természetesen továbbra is nagyobb szerepe lenne, de én valahogy, ha rajtam állana, a választóközönségtől való nagyobb függésnek vetném alá a tisztviselőt, beleértve akár a lelkészt is. Józan és közérdekű eljárásnak vélem, ha semmiféle közhivatalt nem töltenének be élethossziglan és ha nem csupán fegyelmi úton lehetne eljárni hanyag, munkájukat semmibe vevő hivatalnokok ellen. Világos, hogy minden emberi dolog gyarló és nagyon ügyelni kellene rá, hogy a bírálni hivatott szervek csakugyan pártatlanok és hivatásuk magaslatán állók legyenek, de bizonyos fegyelmező radikalizmusnak erős szüksége áll fenn. A magyar társadalmat pusztító legfájdalmasabb betegségek közé tartozik az egyke. Ez, szerintem, kényelmi, hiúsági és gazdasági szempontokból táplálkozik. A kényelmeskedésen neveléssel lehet enyhíteni és e tekintetben az egyházakra és iskolákra elsőrendű feladat hárul. A hiúsági szempontot társadalmi propagandával kell egyensúlyozni azzal, hogy beleedzzük az asszonyok lelkébe a meggyőződést, hogy az anyaság a leggyönyörűbb hivatás minden földi kötelességteljesítés között. A gazdasági nehézségek kiküszöbölése természetesen csakis gazdasági intézkedésekkel hozható létre. Ahol az egykét vagyoni kapzsiság alapozza meg, ott nem lehet egyéb kilábolást remélni, mintha az egykés családok földjét a birtokreform útján igénybe vesszük és azt a nagycsaládi nincstelenek között osztjuk széjjel. Meg vagyok róla győződve, hogyha minden illetékes kellő komolysággal fogja fel az egyke ellen a maga misszióját, akkor ez a kórság lényegesen meggyengíthető, sőt leküzdhető. F. a.