Új Barázda, 1923. április (5. évfolyam, 74-97. szám)
1923-04-01 / 74. szám
2 A honvédelmi miniszter a katonák mezőgazdasági szabadságolásáról — Az ÚJ BARAZDA tudósítójától — A kormány tagjai pénteken délután hat órakor Bethlen István gróf miniszterelnök elnöklésével minisztertanácsot tartottak. A minisztertanács az elintézésre váró ügyeket tárgyalta és már este féltíz órakor véget ért. A kormány tagjainak egy része a húsvéti ünnepet vidéken tölti. A nemzetgyűlés több mint két hétig tartó húsvéti szünet után, április 10-én kedden délelőtt tizenegy órakor tartja legközelebbi ülését. Beliska Sándor honvédelmi miniszter, aki különös mértékben szívén viseli a mezőgazdaság érdekeit is és tudja, hogy az ország feltámadásának egyik legfőbb eszköze a munka, a katonák mezőgazdasági szabadságolásáról nyilatkozott és a többi között ezt mondotta: — Gondoskodtunk máris a honvédség tagjainak folyó évi mezőgazdasági szabadságolásáról. Különös tekintettel a folyó mezőgazdasági év nehézségeire, az esős őszre, a késői tavaszra, amelyek a mezőgazdasági munkálatok elvégzését hátráltatták, a szabadságolásoknál ebben az évben még bőkezűbbek leszünk, mint az elmúlt évben voltunk, hogy az időjárás mostohaságának hátrányos következményeit a lehetőségig mi is ellensúlyozzuk. Alkalmat adunk a legénységnek, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkákban részt vegyen, másrészt a legnagyobb mezőgazdasági munkákra, az aratásra és cséplésre a múlt évinél hosszabb szabadságot fogunk a legénységnek adni. A honvédelmi miniszter nyilatkozata újabb bizonyságát szolgáltatja annak, hogy a hadvezetőség a legnagyobb megértéssel viseltetik az ország nehéz helyzete iránt. Veri az összeset ,GiDR, I gyártmányait a világhírű gAji,gzpEDRD k sírkő ára írta Kincs István Különös igazán némelyik ember! Olyan orra vak, hogy a nyulat már a messze bokorból kiérzi. Ott van teszem Csorba Gyuri özvegye. Pénzszűkébe szenvedett, aminthogy a szegény özvegy asszonyok rendesen abban szenvednek, kivált mikor egyik-másiknak a lánya is férjhez szándékozik menni. Csorbáné lányát legalább kérték, de hát pár garas pénzmag is csak kellett volna a házassághoz. Azon alul ma már nem kötnek halálos holtig való frigyet. Özvegy Csorbáné mit tehetett okosabbat? Elment a szomszédba. Elővette a jó orrát s a bolond szerszáma hát nem éppen Rigó Antalékhoz vezette be, kik éppen afféle gazdátlan háromszáz korona fölött veszekedtek? Nem tudták, mit szerezzenek rajta. A szegény özvegy éppen jókor hozta asegítséget. Bedugta fejét az ajtón, hallgatózott is talán egy kicsikét, de azért nyomban beállított azzal a jámbor kívánsággal, hogy hát... izé... ő tudna annak a pénznek jó helyet. Kölcsönözzék oda ő neki. Jó helyen lesz az, megfizeti ő majd emberséggel. No bizony. Rigó Antalnéban elhalt a vér is erre a szemtelen kívánságra. Csak nem evett vargányafészket, hogy kecskére bízza a káposztát. Első ijedelmében kész lett volna elesküdni testét-telkét, ha csak valamikor is annyi pénzt egy kupacban látott. Az ura mindazáltal megelőzte. Egyszerűen megvallotta Csorbánénak, hogy igenis van annyi pénzük. De hát meg sem adhatják. Mert tetszik tudni, nekik is kell. — Persze, hogy kell — erősítette lélekzet után kapkodva az asszony s aztán kíváncsian nézte az urát. Tőle akarta még csak megtudni, várjon mire is kell nekik tulajdonképpen az a pénz. — Sírkőre kell — vágta ki a rezet Rigó Antal hamarosan. — A bizony — erősítette felesége egészen megkönnyebbülve — a Miska fiunknak állítunk sírkövet. Az pedig kerek háromszáz korona. A sírköves ember megfeszít, ha csak egy korona hibáznék is belőle. özvegy Csorbáné lekonyolotta fejét. Belátta, hogy itt hasztalan a további fáradság. Szomorúan távozott. Ilyeténképpen ment tehát határozatba, hogy Rigó Antal úr bemegyen a városba mindjárt szekerestül, megfaragtat nyomban egy sirkövet, melyen aranyos bötük fogják meghirdetni, hogy »Itt nyugszik Rigó Mihály. Élt fél esztendőt.« Mert furcsa! A városi emberek is úgy csinálják. A legkóficabb gyereküknek emeletes sírkövet faragtatnak. Pedig micsodák a cingár városi gyerekek Rigó Antalék .Miskájához képest! Félesztendős korában már olyan pufók piros képe volt, hogy városon ötesztendősnek is beváltott volna. Hanem hát meghalt. Isten elvette. Legyen meg az ő szent akarata. Hanem azért ők tudják, mi a böcsület. Olyan sírkövet állíttatnak neki, hogy nincs az a városi ember, ki meg ne emelné előtte a bagósüvegét. — Aztán csak derék legyen — szólt utána Rigóné az urának, mikor az éppen a lovak közé csördített. — Bizd rám, asszony — felelte viszsza Rigó Antal úr. — Hanem akinek mondta, szavát sem értette, mert a lovak már a harmadik szomszédban röpültek. A városba érve, nem sokat kotorászott. Semmi sem könnyebb, mint a sírköves embert megtalálni. A háza tája olyan, mintha száz embert temettek volna az udvarán, meg azon kívül; csak úgy ágaskodik a sok márvány, mészkő, meg tudja Isten miféle síremlék a háza tájékán. Rigó Antal büszkén állott meg a szekerével egy ilyen próba-temető előtt. Egyik istrángot levette a kisaláró- s a nyerges hátára dobta; a gyeplőt a lőcs fejére kötötte s ezzel bement. Azaz csak bement volna, ha nem állotta volna útját egy alacsony, pápaszemes ember. — Szerencsés jónapot kívánok — fogadta illendő tisztességgel a gazda — mi járatban van az ur? Talán sírkövet parancsol? — Pedig a javából — vágta oda büszkén Rigó Antal ur. — Tessék beljebb kerülni*• biztatta a másik. — Szívesen szolgálok. Rigó uram csak most vette jobban szemügyre a kis embert. Csak nem lesz ez a sírköves ember? Az ilyen nyápic teremtés hogy bir amolyan sok mázsás kövekkel? Igazán megfoghatatlan? Pedig minden jel arra mutatott, hogy Rigó Antalnak magával a gazdával van dolga. Erősen biztatta, nézzen körül. Lesz a sok közül, melyik neki megtetszik. Hogy lesz-e? Hiszen már volt is. Mindjárt a legelső Olyan fényes fekete kő volt, melyik önkénytelen megragadta Rigó Antal tekintetét. — Azután hogy ez? — kérdezte büszke öntudattal. — Ezer forint — volt a szerény válasz. Rigó Antal megrettent. — Tréfál az úr? — bökte ki utána kedvetlenül. — Miért? — tudakolta a sírköves ember — van még sokkal drágább is. Teszem a másik mellette. Rigó azt is megnézte. Félakkora volt mint az első. Angyalt ábrázolt, ki egy keresztet megkoszorúzott, míg az első csak sima piramis volt. — Hogyan? — tudakolta a gazda — ez... ez a falat volna drágább? Hiszen fia lehetne a másiknak! — De nézze, lelkem, a szép faragást. Kétszáz pöngővel bizony drágább. — És van az urnák lelke, ezerkétszáz pöngőt kérni az ilyen nyiszlettért? A feleségem kidobna vele együtt, ha haza vinném. Hát a másik ott? Két oszlopra támaszkodó kereszt volt a harmadik. — Az kilencszáz forint. A gazda megvakarta magát. Szólni nem mert. Mert csak nem kínálhat érte háromszáz koronát? Úgy morogta magában: — Drága, iszonyú drága. A sírköves akárcsak elértette volna a morgást, mindjárt segítségére jött. — Van aztán persze olcsóbb is. — Hát mért nem mondta mindjárt? — fakadt ki szemrehányó szóval a gazda. — Tessék erre kerülni. — Itt vannak az öt-hatszáz koronásak. — Hát olcsóbb nincs? —• Miért ne volna? Amott la. Kitűnő margitai kő, úgy állja a vihart, mint az öntött vas. Száz korona az egész. De most már megjött Rigó Antalnak az embersége. — És mit! olyan rongy portéka mégsem kell. Akárcsak szivacsból volna az oldala, nem látja? A sírköves ember nevetett. — Kitűnő kő az barátom. Mire az elomlik, már az unokájának sem fáj a feje. •— Hát hogy adja az úr azt az ötszáz koronásat? — tette föl a kérdést Rigó Antal egy kékes márványra utalva. — Az háromszáz korona — volt a válasz. — Akkor nem kell — vetette föl fejét a gazda büszkén — mutasson egy ötszáz koronásat. A kőfaragó fehér márványemlékhez villa TOM111M 1933. április 1. vasárnap Hogyan következtetnek időjósok a terméseredményre? Kísérletek a távidőjóslás terén — Látogatás a Meteorológiai Intézetben — Az UI. BARÁZDA tudósítójától — Újságolvasó közönség jól ismeri azt a néhánysoros jelentést az időjárásról, amelyet a Meteorológiai Intézet minden délben kiad. Ez a jelentés számot ad az időjárásról az elmúlt huszonnégy órában és azonkívül időprognózist, azaz jóslatot tartalmaz arról, milyen idő várható a legközelebbi huszonnégy órában. A városi embert vajmi keveset érdekli ez a jóslás, de annál nagyobb figyelemmel kíséri az időjárásról szóló jelentéseket a földmives nép. Ismeretes az a mondása, hogy Isten a gazda és bár jó talaj, jó munka kétségtelenül egyik előfeltétele a jó termésnek, a termés eredménye végeredményben mégis az időjárástól függ. Az a földmives, aki jó talajon jó munkát végez, bizonyos idő múlva fokozhatja a termés átlagát, tekintet nélkül az időjárásra, de ezen évi átlag körül a termés eredménye kétségtelenül az időjáráson múlik. Az időjárás nem valami szeszélyes és véletlen, mert éppen úgy hódol a természeti törvényeknek, akár az emberi test lélekzése, vagy az emésztés. Aki az időjárás változásának szabályait, törvényeit ismeri, számos értékes okulást nyújthat a gazdának. A budapesti Meteorológiai Intézet kebelében három esztendő óta működik az úgynevezett agror.iffero-oógiai osztály, amelynek az a hír.tása, hogy az időjárás és a termés eredménye között mutatkozó összefüggéseket kutassa, tanulmányozza és értékesítse. Ennek az osztálynak, amelynek Sávoly Ferenc dr. áll az élén, az a feladata, hogy a meteorológiai tudomány által érlelt megállapításokat aprópénzre váltsa át a gazdaközönség számára. Az osztály megfigyelései számára szükséges anyagot az ország különböző vidékeiről nap-nap után kapja. Közel negyven helyről érkezik naponta sürgöny azoktól, akik a Meteorológiai Intézet részére szükséges megfigyeléseket végzik. Ezek többnyire papok, tanítók, gazdák, erdészek, de akadnak más foglalkozásúak is. Rajtuk kívül még ötven levelezője van az intézetnek, akik hétről-hétre egy levelezőlapon tudatják észrevételeiket. A beérkezett jelentések alapján készülnek térképek az időjárási helyzetről. Ezek a térképek azt tüntetik fel, hogy az ország különböző vidékein volt-e csapadék és mekkora a csapadék mennyisége. Idén az esőzés meglehetősen kitolta a tavaszi munkák megkezdésének az idejét. Sokan már rendkívüli esősnek tartották az elmúlt két hónapot, noha az időjárást figyelő tudósok megállapítása szerint az idei esőzés egyáltalában nem nevezhető rendkívüli jelenségnek. A eső megnövesztette a talajvizet, átáztatta a sziket, de mennyiségre tűzve korántsem volt olyan nagy, mint az 1912. és 1913. évi esőzések, amelyek éppen a nyári hónapokban, aratási idő közepén szakadtak az országra. Az esőzés különben éppoly kevéssé volt rendkívüli, mint ahogy a tavalyi és a két év előtti szárazság sem mondható annak. A Meteorológiai Intézet megállapítása szerint, a lehető legjobb helyzetben vagyunk. Két év óta ugyanis a talajban szárazság volt, amely nem pusztult ki. A talaj az esőzés következtében immár megtelt vízzel, megvan a normális víztöltöttsége és az elmúlt két héten, mialatt nem volt eső, ebből nagyszerűen megéltek a növények, csak a tavaszi vetéseknek volt kevés. Az esőt pótolták a hideg éjjelek, amidőn lent a föld mélyéből, a nedves talajrétegekből a vára felszállott és lecsapódott. Ez elég volt ahhoz, hogy megindítsa a csírázást. Az őszi vetések jól fogják állni a további szárazságot, mert azoknak a gyökerei mélyebbre nyúlnak és beleérnek a nedves rétegekbe. A békési időjósok Az esőzés biztosította a vetések bántallan megmaradását és a kártól való megóvását a későbbi száraz időkre, mert a talaj jól átivódott addig, ameddig a gyökerek nyúlnak. Még a lucerna- és kukoricagyökerek is, amelyek nagyon mélyre hatolnak, találnak nedves talajt. Tavaly és két évvel ezelőtt ezek nagyon sokat szenvedtek, a csapadék ugyanis olyan csekély volt, hogy a felsőbb rétegek mindent elnyeltek és a csapadék nem áztatta át a földet. Most ez a száraz réteg eltűnt. A békési gazda azt mondja, hogy amikor a felsővíz eléri az alsó vizet, jó termés lesz. A temetőben frissen ásott sírokon szokták nézni, hogy összeér-e az alsóviz és felsőviz, mert szerintük ez a jó termés előfeltétele. Ez most bekövetkezett, a két viz találkozott és a békési gazdák ezen az alapon feltétlenül jó termést várnak. A békési gazdák mondása szóvirágos kifejezése annak a ténynek, hogy a szárazság pusztuljon ki a mélyebb talajrétegekből és azok teljenek meg tartalékvízzel. A nyári szárazság idején a mélyebbgyökerű fák, szőlők, bokrok azután tudnak ebből táplálkozni, sőt aratás idején a vetés is. Csonkamagyarországon, leszámítva azokat a belvizeket, amelyek Pestvármegye déli részén, Csongrád és Békésmegyében összegyűltek, igen kedvezőek a talajnedvességi viszonyok. A gazdák