Új Barázda, 1926. november (8. évfolyam, 249-272. szám)

1926-11-03 / 249. szám

3 órákban a Kisgazdapárt küldöttsége ke­reste fel a Kossuth-m­auzóleumot, ahol megjelentek: Buci János pénzügyminisz­ter, Schmotl Károly államtitkár, Kara­­fiáth Jenő, a nemzetgyűlés háznagya, Barabás Samu, Platthy György, Rubinetl István és Dr. Szabó Géza nemzetgyűlési képviselők. A mauzóleumnál F. Szabó Géza­­nem­zetgyűlési képviselő mondott beszédet. A képviselők ezután Rubinek Gyula sírjához vonultak, ahol Platthy György emlékezett meg Rubinek Gyula halhatatlan érdemeiről és koszorút helyezett a sírra. Ugya­n­­csak a délelőtti órákban koszorúzta meg a főváros nevében Fejes Endre tanácsnok a temetők nagy halottjainak sírjait. A világháború sokezer hősének nyug­vóhelyén, a rákosi hősök temetőjében is méltóságteljes gyásszal "és a feltá­madásba vetett bíró reménnyel ünnep­e­pelték a hazáért meghaltak dicső em­­­­­­lékét. Minden síron virág illatozott, gyertyaláng világított, a jövő remény­ségei, a cserkészfiúk gondoskodtak róla, hogy egyetlen hősi sír se ma­radjon virágtalanul s az emlékezés lángja nélkül. A Szociális Missziótár­sulat egymaga kétezer hősi halott sír­jának gondozását vállalta el. A hősök emlékműjére koszorút küldött a kor­mányzó, míg József királyi herceg és Auguszta királyi hercegasszony szemé­lyesen helyezték el koszorújukat a ha­láért halt hősök porai felett. Belefulladt a sárba egy egerbaktai földmíves Bűntényt sejtettek, de a boncolás megállapította a halál okát Egerből jelentik: Berkó József föld­­míves falujából, Egerbaktáról október 25-én nagyobb pénzösszeggel a verpe­léti vásárra ment és azóta nyoma ve­szett . Hozzátartozói — miután minden kutatásuk eredménytelen maradt — el­mentek a baktai »halottlátó« asszony­hoz, Szalkay Józsefnéhez, aki sérült állapotban »látta« is, hogy az eltűnt gazda a Pados melletti erdő szélén, egy csipke bokor alatt holtan fekszik. Berkióné a község jegyzőjével ki is ment a megjelölt helyre s valóban meg is találták Berkót, azon a helyen és olyan helyzetben, mint ahogy a »ha­­lottlátó« asszony leírta. A halottnál a vásárra magához vett pénzösszeget hiánytalanul megtalálták. A boncolás adatai szerint Berkó József halálát az okozta, hogy öntudat­lanságig fokozó­dott ittas állapotbal­­i­szakadó eső­ben arccal a sárba esett. A sár a lég­zőszervek nyitásait betapasztotta és a szerencsétlen ember ilyen módon meg­fulladt. Arzénnel megmér­gezte az urát Az elvetemült asszonyt életfogytig tartó fegyházra ítélték Kiskunfélegyházán 1924-ben Kris­tóf János gazdálkodó hirtelen meg­halt. Gyanús halála ügyében nyomo­zást indítottak és megállapították, hogy Kristófot felesége, Nyéki Ilonka vette el láb alól a fiatal Herceg Ist­ván földmives segítségével. Herceg arzént szerzett az asszonynak, aki ar­­zénes galuskával etette meg az urát. Első ízben a férfi felgyógyult, az asz­­szony azonban másodszor is arzént kevert ételébe. A földmives súlyosan megbetegedett s az asszony ahelyett, hogy gyógyította volna az urát, hat napon keresztül arzénos vízzel itatta, míg végre is a szerencsétlen Kris­tóf János borzalmas kínok között meghalt. Az elvetemült asszonyt a kecskeméti törvényszék életfogytigla­ni egyházra ítélte, a húsz levét be­vőtt, töltött Herceg István 12­­évi fegy­­házt kapott. A tábla ma foglalkozott ezzel az üggyel és az ítéletkihirde­­tést november 10-re tűzte ki. nSBKPLXL! 1926 november 3. szerda Három uradalmi cseléd csónakoszerencsétlensége a bolti révnél Ketten a vizbe fúltak, a h­ar­macsikat sikerült kimenteni Mohácsról jelentik. Tegnap délután a bölti révnél Szilas György, Katica Mihály és Szigetics Balázs uradalmi cselédek csónakba szálltak, hogy át­keljenek a Dunán. Miután egyikük sem tudott evezni, a Duna erős sodra elkapta a ladikot. Szigetics ki­ugrott a ladikból. Az ugrás lendüle­tétől a csónak felborult. Két társa a vízbe esett és nyomtalanul elmerült. Szigetics a csónakba kapaszkodva, a víz színén tartotta magát. Valamivel lejebb élve kifogták. Társainak holt­teste még nem került elő. ( . Folyik a Balaton környékének kiépítése Kiirtják a Nagyberek ősbozótját Amióta a kormány kezébe vette a Balaton vidékének modern kiépítését és Spur István kormánybiztos meg­kezdte munkásságát, azóta élénk élet folyik a magyar tenger partján. Meg­indult a nagy balatoni körút kiépí­tése és ma már Fonyódtól Balaton­­szentgyörgyig elkészült a földmunka s fokozatosan halad tovább. A Bala­­tonfejlesztés programmja azonban ez­zel korántsem merült ki. Legújabban a Nagyberek nevű ősbozót kiirtását vették tervbe. Ha a nagyszabású terv sikerül, körülbelül tizenkétezer hold kitűnő termő­föld kerül megművelés alá. A szántódi kompnál az állam tizen­­kilencezer négyszögöles területet vá­sárolt fürdőügyi és sportcélokra és ide egy nagy szállót szándékozik ép­teni. Krisztus királyságának kukáját hirdették a reformáció emlékünnepén A Bethlen Gábor Szövetség ünnepségei — Az ÚJ BARÁZDA tudósítójától — A Bethlen Gábor Szövetség vasár­nap, a reformáció évfordulóján, mél­tóságteljes ünnepségeket rendezett, ame­lyeken óriási tömegekben vettek részt a protestáns felekezetek tagjai. Az evan­gélikusoknál tartott istentiszteleten Raffay Sándor dr. püspök mondott re­mek beszédet, amelyben Krisztus ki­rályságát ünnepelte s szeretetre buzdí­totta híveit. A Kálvin-téri templomban Ravasz László dr. püspök, az unitá­riusoknál Józan Miklós püspöki helynök prédikált. Este hat órakor a Vigadó zsúfolá­sig megtelt termében tartották meg a főünnepet, amelyet Ráday Gedeon gróf, a Bethlen Gábor Szövetség elnöke nyi­tott meg. Ohlemüller Gerhardt dr., Bal­­thazár Dezső püspök és Kaas Albert báró beszéltek itt, valamennyien a krisz­tusi szeretetet hirdetve. A Vigadóból kiszorultak számára a Deák-téri evangé­likus templomot nyitották ki és itt Antal Géza dr. dunántúli református püspök után Józan Miklós, Ohlemüller Gerhardt, Balthazár Dezső és Kirchk­nopf Gusztáv dr. beszéltek a szószékről. Este az Eszterházy­ utcai tisztviselő kaszinóban kétszáz terítékes ünnepi va­csora volt. A reformáció idei emlék­ünnepén elhangzott felszólalások egyér­­telműleg hangoztatták a keresztény fe­lekezetek közötti béke és szeretet szük­­ségességét. Rablótámadás egy hajógépész ellen Vasárnap éjjel a külső Jászberényi­­út mellett Windt Károly hajógépészt négy ismeretlen munkásember­­ megtá­madta, kést rántottak rá, lefogták és a kabátja zsebéből elrabolták kétmil­lió korona havi fizetését. Ki egyik tá­madó Windtet késével hasbaszúrta, akit a helyszínre érkezett rendőr eszmélet­len­ állapotban talált. A súlyos sebesül­tet kórházba vitték, a szurkáló rablók kézrekerítésére folyik a nyomozás. vv­vvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvs/v Ekék, ekealkatrészek, boronák, kapálóekék, fűkaszálótt, marokrakó 6% kövekölő aratógépek, lógercsigék, Kézi-járv Ányos-, motorok­ és görcséplőkiigricick|­szacskavágók, répavágók, morzsolók • minden egyéb gazdasági gép ›18 »2er»rám a »HANGYA" mezőgazdaság! géposztályán, szerezhetők be legjutányosabban ! Tartal­ékpénzek legelőnyösebben mint árvetőleg vagy folyó számlák étés­ek a Hangya­k Ezpontnál gyümölcsöztethetők. Az Országos Földbirtokrendező Bíróság nyilvános tárgyalásai Az Országos Földbirtokrendező Bí­róság (Budapest, V., Markó­ utca 16.) újabban a következő ügyekben tűzött ki nyilvános tárgyalást. Sorra kerül: A III. számú tanácsban november hó 9-én, délután 5 órakor Pápanyőgér köz­ség földmegváltási ügye. Alsógörzsöny község ármegállapítása ügyében a kikül­dött bíró ítélete; november hó 10-én, délután 5 óra­kor Fadd és Qerjen községek föld­megváltási ügyében a tárgyaló bíró fel­terjeszti a megváltási ár megállapí­tása tárgyában hozott ítéletet s az el­lene Stern Mór, Szemző István és Sáp Lajos megváltást szenvedők által beadott felebbezéseket. Ugyanazon ügyben a Fadd és Gerjen községi földhöz jutta­­tottak Gerjen község Szuprics Vendel és neje, Bartal Aurél dr. és Ivanics Kál­mán társai faddi lakosok által be­­adott felebbezések. Tárgyalást vezető bíró felterjeszti Nagyfüged község föld­megváltási ügyében a II. 13. szakasza alapján hozott ítéletet; november hó 11-én, délelőtt 11 óra­kor Lepsény község földmegváltási ügyében a Bartha János dr. és társai­nak Lőrincz József földbirtokából visz­­szajuttatott ingatlanok vételára tárgyá­ban hozott elsőfokú ítélet felülvizsgá­lata a beadott felebbezésekre való te­kintettel is. Szentbékálla község házhely­­rendezési és megváltási ügye. A vallást­­»magánügy«-nek minősítő nemzetközi marxisták ismét kimutat­ták a foguk fehérét. Bécsben történt ugyan az eset, de illik Budapestre is, hiszen Budapest marxistái min­denkor hű másolói voltak annak, amit a bécsiek cselekedtek. Bécs­­a­ főüzlet, Budapest csak fiók. Tehát a bécsi marxisták a keresztényszocialis­táknak arra a kívánságára, hogy a városi házakban levő mozikat bo­csássák a hajléktalanok rendelkezé­sére lakásnak, azzal válaszoltak, hogy helyezzék el a hajléktalanokat a templomokban, lelkészlakokban és ko­lostorokban. Ugyan, kérem, mikor fogják már nyíltan bevallani, hogy a »magánügy« egyenlő a vallás hi­vatalos üldözésével, ócsárlásával ? Hi­szen valahányszor tehetik, mindig be­legázolnak az ember vallásos­ érzé­sébe, jóizlésébe. Ezzel utáltatják meg magukat minden ember előtt, aki to­vább lát az orránál és értékeli vala­mire azokat az erkölcsi javakat, ame­lyeket a marxisták lomtárba, vagy még inkább szemétre szeretnének vet­ni. Ha semmi másról nem­ is volna szó, a templomoknak lakásul való felhasználására irányuló javaslat any­­nyira visszataszító, annyira, alacsony indulatkitörése a pökhendi, de üres embernek, hogy igazán nem lehet csodálni, ha a marxi tábor bomlik és az értékesebb elemek menekülnek onnan. Walkó külügyminiszter a külpolitikai tárgyalásokról Rövidesen megindulnak a magyar­­jugoszláv tárgyalások — Az ÚJ BARÁZDA tudósítójától — Walkó Lajos külügyminiszterrel a párisi La Temps budapesti tudósí­tója beszélgetést folytatott. A külügy­miniszter rámutatott arra, hogy a környező országokkal és a távolabb külfölddel több kereskedelmi­ szerző­dést kötöttünk és azokkal az államok­kal, amelyekkel még nem vagyunk szerződéses viszonyban, szintén foly­nak a tárgyalások. Rendezzük az ál­lamadóssági és egyéb pénzügyi és jogi kérdéseket is. Reméli, hogy ha­marosan megkezdhetjük a tárgyaláso­kat Jugoszláviával is. Genfben Nin­­csics jugoszláv külügyminiszterrel megvitatta a felmerült kérdéseket és elvben megegyeztek abban is, hogy döntőbírósági szerződést kötnek. Ha jugoszláv területen keresztül tengeri kijárót kapunk, akkor Magyarország és Jugoszlávia viszonya kedvezően fejlődik. »—a »»»»«»«»«»»•• Amputáltalak megváltás az­­ Embervédelmi Kiállításon arany­éremmel kitüntetett A. A. MARKS-féle amerikai gummnlábfejes m­űláb. A legsiölcéletesebb ! Törés kizárva. Zajtalan, puha és kényelmes járás 10—15 évi tartósság­ mellett. — Magyaror­szági egyedüli gyártója: SZIKLA D. orvosi münsei­gi város Budapest, VIII., Rákóc­­i­ út 19. (Uránia­­fizinház mellett.) Telefon: jóózsef 121—16. Kérjen prospektust. ÉiPi­ap I ti

Next