Új Barázda, 1927. augusztus (9. évfolyam, 173-195. szám)

1927-08-02 / 173. szám

Hu­gnattsja 2, Rudd 3 Árd­rágitás napja a törvényszéken Tizenöt vádlott közül csak kettőt büntettek meg - tüisz­tmérett sok a GO pengő — Az ÚJ BARÁZDA tudósítójától — A hímtető törvé­­yszéken ma kezdték meg az árdrágítási­­ ügyek tárgyalását- Mára 15 Vádlottat idéztek­ be,­­akik va­lamennyiee ártatlannak mondották teá­jukat.­­ Elsőnek Voz­ík János piáci­­­árust hallgatták ki, a­kit az ügyész a­zzal vádolt, hogy a fokhagyma kilóját 1 pengő 50 fillérért árulta, holott nem lett volna szabad többet kérnie 60 fülérnél. Vozák azzal védekezett, hogy ő a két és fél kilós, fokhagymafazék­­­ért kért másfél pengőt s a razziázó detektívek tévedtek. A bíróság nem látta berázonyitottnak a vádat s ezért Sezákot felmentette. A második vádlott, Sztrouke Jó-­zsefné piáci árus azért került a bí­róság elé, mert a zöldbabot 90 fillér helyett 1 pengő 10 filérért adta. Az asszony azzal védekezett, hogy­­T ugyanannyiért vette a babot és semmit­ sem keresett rajta. Őt is felmentették. Ír­efúr Józsefné ugyancsak a zöld­babot adta drágán. Azt mondotta, hogy régebben vette az árut, amikor még drágább volt. A biró őt is fel­mentette, de ekkor vette észre, hogy a még­ ki nem hallgatott vádlottok va­lamennyien benn vannak a tárgyaló­teremben.­­Azonnal intézkedett eltávolí­tásuk iránt, nehogy — kitanulják — az előbbi esetekből, miként védekez­zenek. Más- nyolc vádlott is szerencsésen megúszta az árdrágítás ügyét, majd Salamon Izidorné állott a bíró elé. Őt a bíró elmarasztalta 60 pengőre, Salamonná felháborodva vette ezt tu­­domásul s a büntetést ahhoz a 10 fillérhez nézve, amennyivel ő kért a megengedettnél többet árujáért, kije­lentette, a hallgatóság derültsége köz­ben, hogy 10 fillérért 60 pengő­z sak. Elítéltét - Járosnyik Lajosnét is zöld­­bab d­rág hás ért 50 pengőre. Az­­ ité­­let jogerős. A többi vádlottat felmen­tette a bíróság. - : — A no■' magassarkú topántábori jár, amiben fére lehet csúszni. — Nem! Nem hiszem, hogy az én feleségem, akiben angyalt láttam­, en­gem megcsaljon... De hátha mégis­­ morogta remegő ajkakkal ,az­­­erdész, akin már a gondolat és érzés nélkül való önkívület jelei tünedeztek. . . Minap reggel arra az­ elhatározásra szánta el magát, hogy katasztrófáját­­legalább pillanatokra feledni,­ felutazik bátyjához Budapestre.­­ Az elhatározást tett követe. Éj­szaka érkezett bátyjához, akit meg sem lepett a látogatás. _ Csak lassabban­ kiabálj Pista, mert felébreszted a feleségedet, meg a fiadat. Itt alusznak a benyílóban _ suttogta a bátyja. _ A felesé­­s­e? A fiam?: Jól­ hallok, Vagy egészen megőrültem?-_rt hebegte ez erdész. .. A bátyja aztán elmondta,­­ hogy az Erzsike és a Lacika,már öt­ nap­ óta itt vannak jó egészségben Budapesten. A reggelinél • az asszonyka férje­ mel-" lére roskadva megmagyarázta* -rí- -szökés lelki okait. _ Azt akartam,­­ hogy’­­a szép'-fiamat m­ások is lássák,­­hogy rm­indenki­ lássa... Ott az erdőben senki­­ sem látta pö­­t­työgte túlvilági boldogsággal, és ölébe vette a párnákon mosolygó t is boldog­ ságot. V .: ’ fantosa újságárustól követelje az ,M BARÁZtiT-t Három milliárdos fia Az ameikai fiuk más fából vannak faragva, mint az európaiak. Ez a há­rom csikágói­ fiu — mindhárman 16— 16 évesek, —­­ekszpediciót szervezett az északi sarkvidékre. A fiuk vala­mennyien milliárdos szülők gyerme­kei s igy az­ úthoz szükséges anyagi eszközök rendelkezésükre állanak. Ami bépillatraméltó, az a fiuk hatal­mas akaratereje, és komolysága. A nuk ugyanis fdnott korukban meg­kísérlik, hogy eljussanak az Északi sarkra, addig is, míg a minden férfi­erőt kockára tevő feladattal megbir­kóznának, gyakorolják magukat az északi sarkvidéken várakozó nélkülö­zések és szenvedéseik elviselésében. Derék, gyermekek! Talpig férfi­ak lesz­­nek, ha felnőnek. Két autó véres karambolja a lejtős országú­ton­ Vadítókert' mellett egymásba faláit két autó — Az egyik pord©?fává zrazódott és utasai súlyosan m©g» sebesültek ' Zalaegerszegről jelentik. Súlyos autószerencsétlenség­­történt vasárnap a Keszthely éss Hévíz közötti ország­úton. ..Bonyhádi­: Ferenc Miklós nemes­vámosi gazdasági intéző, és­­ felesége, Sági Vilma, saját autójukon ,Hévízről Keszthely felé tartottak. A Vadaskert környékén lévő lejtők országúinál két autó került, elébü­k. Bonyhádi el akarta­­ kerülni: az előtte haladó autót és ek**-­­ ben összeütközött a gépkocsival. Az összeütközés következtében Bonyhádi és felesége magas ív- I bee röpült ki a kocsiból. Autó- 1 jask -pezdorjává zúzódott, míg a másik kocsinak a kereke és a kormánya rongálódott meg. A súlyos sebesült Bonyhádit és felesé­gét beszállították a keszthelyi kórház­ba, ahol megállapították, hogy Bonyhá­di agyrázkódást, “ koponyaalaptörést” és bordatörést szenvedett. Felesége csak kisebb zúzódást szenvedett a fején. A hatóságok megindították a­ nyomozást s megállapították, hogy Bonyhádi a megengedettnél sebesebben hajtott ez idézte elő a szerencsétlenséget. falaséi® és l­án­ya iB©giRérg@f®ft egy gazdát Arzénszé?§j@t látták az étek­be — A két elvédel­mist né bevállalta a szörnyű gyilkosságot Egész ."Szoln­ok vármegyét izgalomban tartja' egy több. héten át tartó rendőri nyolc.'ózsis­­.­eredménye. Jászber­ényben jú­lius. negyedikén' meghalt Soós Pál gaz­dálkodó/ A­­gazdálkodó olyan körülmé­nyek között halt­­meg, amelyek gyanút, keltettek a szomszédokban annál is in­kább, mert Soós a legrosszabb családi életet­­ élte. A szomszédok feljelentésben adtak azon gyanújuknak kifejezést, hogy a gazdálkodó­­nem­ természetes halállal halt meg, amire­­ a szolnoki ügyészség az­­elhunyt Soós Pál felboncolását ren­delte Miután, a jászberényi orvosok a halál okát nem tudták megállapítani, a hulla­ belső részeit az országos orvosi tanácshoz Budapestre küldték fel vegy­elem­zés végett. A vegyi vizsgálat kiderítette, hogy Soós halálát arzénmérgezés okozta. Az orvosi tanács véleményének­­alapján a legnagyobb erővel ' indult meg­ a'­­nyomo­­zás a bűntény’ felderítésére. Kiderült, hogy a szerencsétlen Soós már többiz­­be­n panaszkodott rokonainak, hogy fele­sége méreggel akarta eltenni láb alól, mert nem akarta, hogy a­z épségéhez ,és leányához adva,tők járjanak. Néha a mé­reg volt gyenge, máskor Soós a gyanús ételt nem­ ette meg. A tragikus véget ért gazdálkodó családi életének szeren­csétlenségét,. nem akarta nyilvánosságra hozni,és,azt sem akarta’,­hogy felesége börtönbe­'kerüljön, ezért feljelentést sem tett ellene., de az­­ asszonyt­ a háztól el­küldte. . •­­ Megállapították a nyomozás során, hogy az elhunyt Ilona nevű leánya'sze­rezte be ravasz módon az arzént, ezt a rettenetes mérget. A gazdálkodó ha­lála után annak felesége és leánya ví­gan élte világát, amíg­ most­­lesújtott re­ájul: az igazság keze és a rendőrség , letartóztatta őket. A két elvetemedett ■ nőszentély­ bevallotta,­­ hogy­­az­­ embere,­­előre összebeszélve tették el láb­aiói. mert Soós az asszonyt nem­ akarta vissza­l fogadni, külön élve pedig nem tudtak szórakozásaiknak hódolni. A gyilkos­as as­szony és leány a szolnoki ügyészség fogyó­­házában várja, hogy ítéletet mondjanak szörnyű büntettük fölött . Az inasnak adott pofonból majdnem emberfiáié­ lett Szalonna helyett társába vágta kését egy cipészsegéd Kordován Pál és Szabó Péter cipésze segédek eegyütt dolgoztak Szegeden Fábián Pál műhelyében,. Tegnap reg­gel, mkor reggelizéshez láttak,­ Kor­dován az inasgyereknek megparancsol­ta, hogy hozzon egy pohár vizet. Az inas visszafelé sült, mire Kordován ar­­culütötte. Szabó Péter kikelt segéd­társa brutalitása ellen. Szó szót­ köve­tett, végül Kordován dühében a­­bics­kával, amellyel éppen szalonnát­­ vá­gott, beleszúrt Szabó testébe. A szúrás Szabó szive táját érte, a fiatal segéd azonnal összeesett. A mentőkért tele­fonáltak és míg az autó kiérkezett, Kordován­ maga segített kollégája­­se­­beit­ kimosni. A fiatal segéd állapota­­súlyos. Az eljárást megindították. A bécsi VÖrfÜStBiTSég' ^megbizha­téti tag­jai Bűntett miatt 230-at átéltek el kSaü­lük “• Az UJ BARÁZDA tudósítójától­­• Nem mondunk újat, amikor megál­lapítjuk, hogy a bécsi forradalomba furcsa szerepet játszó szociáldemokrata vörösőrség tagjainak nagy­­része ro­­vottmuku emberekből rekrutálódott. Mi sem természetesebb, mint­ hogy fizet a­­vörösőrséggel lelki rokonságban lévő Népszava Bécs vörös polgármesteré­nek és­ a vörösőrség főparancsnokának, Seitzi­ek­ védelmére siet s ugy őt, mint a vörösőrséget megvédel­mezi, azok el­len a méltó támadások ellen,­­amelyek a nemzetközi sajtó részéről értik’. A többi között azt írja a magyarországi­­vörösök lapja, hogy­­csak- kért bünte­tett­­előéletű tagja volt,­­a bécsi, vörös­ őrségnek. . Erre a szerecsenmosdató cikkre, azok a hiteles adatok adták meg a választ, amelyeket Schussleig tirolli képviselő terjesztett elő az­­osztrák nemzetgyű­­jtésben. Ez adatok miszerint a,, tvllegbizt­­ató"­, bécsi várösőrség 123*5 tag­ja közt csekély 238-at ítéltek el bűntett miatt. Közülük 202 tolvajlásért és csalásért, 20 nyilvános erőszakoskodásért, 3 rab­lásért, 11 súlyos testsérlésért, 1­ gyil­kosságért és 1 gyűjtögetésért, szenve­dett marasztaló ítéletet. Ezek szerint, a bécsi vörösőrség tag­jai kiválóan »megbizható« és »tiszt­a« muk­uc emberek. Majdnem olyan­ok, mint amilyenek * annak idején a ma­gyarországi vörösörök voltak. ' ,^*VN*A/VVVVVVVVV©VVVVVVvVVVVVVVVVVV-*'VV‘*~›gl óhajtók fordulhatnak közvetlenül * Agrikia Részvénytársasághoz, Budapest, Erssébet/kamnt 2. Sürgősen 2k^ye' birtokra, w házakra néhány milliárd . ál'SíTfeö kölcsönt 7Vg szá-. zalékos typusban^ ká­szj^éssibczE is. w bankkölcsönt b©kcb«5c'vv ^ésí £U®tékEa»atesea-kö­telezvényre kaphatnak 5-10 évre. Kölcsönt ajánlókat jutalékban részesítünk. |—■■iiwi i mii ni No páak olva a set «« • Uj-ESa pázdiity |\ «»terjesszük ^ |

Next