Új Barázda, 1928. július (10. évfolyam, 147-172. szám)

1928-07-01 / 147. szám

1928 juliu­s­it vasárnap ára 12 fillér Budapest, X. évf., 147. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 17 pengő, fél­évre 8 pengő 60 f, negyedévre 4 pengő 40 f, egy hónapra 1 pengő 50 fillér. Egyes példány ára 6 f, vasárnapokon 12 fillér.­­ Hirdetéseket milli­­méter díjszabás szerint vesz fel a kiadóhivatal. Megjelenik hétfő kivételével mindennap SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATA­l,­­ Budapest, VII. kerület, József­ körút 5. szám. TELEFONSZÁMOK: József 463—06. J. 463—07, József 463—08. — Éjszaka: Teréz 140—71. LEVÉLCÍM: Budapest 4. szám. Fiókbérlő. Gseletaró hazaszeretet írta Trócsányi Zoltán Ne csak sírjunk és keseregjünk a haza szomorú sorsa fölött, ne csak ök­lünket n­utogassuk a világ négy tájéka felé, ne csak zúgolódjunk és károm­kodjunk, hogy mi, a nemrégiben még oly nagy és gazdag nemzet, ilyen kol­dussorsra jutottunk, hanem ragadjuk meg bátran az evezőket s nem törődve a fejünk fölé tornyosuló fekete vihar­felhőkkel, a körülöttünk táncoló tara­jos hullámokkal, félelmet nem ismerő, elszánt lélekkel vezessük országunk ha­jóját egy szebb és boldogabb kor, az új Nagy-Magyarország dicsőséges kor­szaka felé. Este, mikor a nap már le­ment s még nem jött szemünkre álom, ám gondolkozzunk, elmélked­jünk letűnt nagyságunkról, elveszett gazdaságunkról, sirassuk meg nó­táinkkal mulatozásainkban pásztortűz mellett, ünnepi vacsorákon boldog múltúnkat, de ha fölkel a nap s ara­nyos sugarait széthinti közöttünk,­­ ugorjunk talpra reménységgel, biza­lommal, életkedvvel és lássunk mun­kának, mert aki csak kesereg és sir és sirat, az elveszettnek tekinti leg­drágább kincseit és nem reméli töb­bé, hogy még egyszer visszaszerez­heti. Nem keseregni, hanem dacosan, ke­ményen dolgozni a haza szebb jövő­jéért! — ez a gondolat vonul végig azon a nagy könyvön, amelyet gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közokta­tásügyi miniszter írt az uj hazaszere­tetről, a cselekvő nemzetmentésről. Könyvének minden sorából a nemzet jövőjének, az uj, elkövetkező nemze­dékek sorsának aggodalmas és mégis bizakodó szeretete érzik ki, minden lapjáról az a szózat harsog felénk: ne csüggedjetek, szeressétek a hazát, de ne csak érzékeny, siró lélekkel, ha­nem dacos, kemény munkával is, mert ha elcsüggedtek, bénultan leereszti­tek karjaitokat s zokogtok letűnt nagyságunk felett, — elvesztek, el­vesz a nemzet s nyakatokra ülnek a mócok, a rácok, a svábok, meg a bocs­­koros cseh-tótok. A Klebelsberg-féle cselekvő haza­szeretetnek, vagy ahogy ő görög-lati­nos szóval nevezi: „neonacionalizmus"­­nak az a legnagyobb értéke, hogy — népbarát. Minden hazafias cselekedet­nek a népért, — tehát nem egyes osz­tályok, nem a nagybirtokosok, nem a nagyiparosok, nem is a bankárok ér­dekében, hanem az egész nép érdeké­ben kell történnie, a nép érdekében, amely teste a nemzetnek, ereje az országnak, amely, ha gyönge és be­teg, gyönge és beteg a nemzet is és amely, ha elpusztul, elpusztul az or­szág is. S ki kívánhatná azt, hogy a magyar nemzet emlékét belepje az idők homokja s a történetírók _ugy foglalkozzanak vele, mint a szkitha, szittva nemzettel, amelyről csak any­­nyit tudnak, hogy a Fekete-tengertől északra lakott s lakosai kitűnő lova­sok voltak, mint a magyarok. S ki volna oly bátor, beletörődni csak ab­ba is, hogy a magyar nemzettest fö­lébe kerekedjék az „egész földet egyetlen golyóbisnak tekintő interna­cionalizmus, a nemzetköziség. Íme, mialatt a falu népe ekével, ka­pával miveli a földet, mialatt az ipa­ros műhelyében készíti a cipőt, ruhát, mezőgazdasági es­zközöket, mialatt a tudós a csillagokat vizsgálja s a föld forgását tanulmányozza, azalatt a ma­gyar iskolák és a magyar tudomány legfőbb őre azon töri az eszét, hogy minő gondolatokkal lehet új erőt ön­teni a csüggedő lelkekbe s milyen utakon lehet a legbiztosabban elér­kezni Nagy-Magyarországhoz, amely­ben boldog, nyugodt élete lesz városi és falusi polgárnak, urnak és cseléd­nek, gazdának és zsellérnek egyaránt. Azok a nagy eszmék, amelyeket Klebelsberg Kunó gróf könyvében elénk tár, egy, a haza sorsáért aggó­dó nemes, nagy lelket mutatnak meg nekünk. S nem is kételkedhetünk benne egy pillanatig sem, hogy pro­­grammja: a népiskolák szaporítása, az imi-olvasni nem tudás megszünte­tése, a tudományos kutatások támo­gatása, az egyetemek fejlesztése a nemzet egyetemes művelődésében olyan eredményeket fog szülni, ame­lyekkel nemcsak utolérjük, de meg is fogjuk előzni a híres nyugati álla­mokat. Mert Klebelsberg gróf autója száz­ kilométeres sebességgel száguld előre a művelődés országútján. VETESBEJARÁSON GYULÁN A­ gyulai tanyász népe Péter és Pál napján nagy lelkesedéssel távira­tilag tí­vösölte Mayer János minisz­tert, a­z első magyar Izisgaszáát Gyula környékén rekordtermésre van kilátás Gyulagyürkehely, Péter és Pál napján. (Az „Új Barázda“ tudósítójától.) A könnyű nyári szél végelátatlan messzeségben fodrozza fel a vetések kalásztengerét s itt-ott, szerte a gyu­lai határban, mint hol kicsiny, hol szélesen nagy szigetek hajolnak az ajándékozó földre az esőverte, szétka­varta kalászos táblák sárga fejei. Ragyog és áld a nap. Az égről szelíd bárányfelhők küldenek olykor hűs ár­nyékot a göröngyös dülőutakra. Csend van és a levegőt biztató ígérettel éde­­síti meg az érő búza k­övérizű illata... Péter és Pál napja, az aratás kezdetének napja van ma, az a szorongva várt nap, amikor megtudja a magyar gazda: áldás-e, vagy istenverés egész évi nagy munkájának bére?! — Félve gondolok rá, — mondja reménnyel csillanó szemmel Góg András gyula-józsefvárosi kisgazda — szinte nem is merek benne hinni, de ha így marad még egy hétig az idő, akkor... akkor rekordtermé­sünk lesz! ... Kalásszal díszített kisgazda­fogatok röpítik a gyulai állomásról a városházára a fővárosi, debreceni és békéscsabai vendégeket. A közgyű­lési teremben Góg András pár talpra­esett, értékes szóval üdvözli a vendé­geket, aztán hamar megalakul a ve­tésbejáró bizottság, mert verseny, ne­mes, derék verseny van ma Gyulán: melyik kisgazda munkája adta a leg­szebb, legegészségesebb kalászt? A bizottság elnökévé egyhan­gúan Tar Gyula gazdasági főta­nácsost, a békéscsabai földmi­­vesiskola igazgatóját választot­ták meg s a vetésbejáró bíráló bizottság tagjai a következők lettek: Hank Olivér, Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara titkára, Radnóty István, a Faluszö­vetség titkára, Boda Andor, az „Új Barázda“ szerkesztője, Konrád Jenő, a gyulagyürkehelyi tanyai iskola ta­nítója, Szacsvay Tibor, a bicerei is­kola tanítója, F. Góg János, gyulai városgazda és Metz József, Demkó Jó­zsef, Szikes János, Csőke György, E. Schieffert József kisgazdák. Megalakulása után nyomban ko­csikra ült a bizottság és bejárta Gyula harminckétezer holdas határá­ban annak a huszonöt gazdának a földjét, amelyet a helyi bizottság ala­pos vizsgálattal kiválasztott. A pom­pás kisgazda-lovak a nehéz utón is csak úgy nyerték a kilométereket s a bizottság majdnem mindenütt, ahol megállapodott, csak szép és jó vetést talált. Üszkös búzája mindössze két he­lyütt akadt, annál több volt Ok Veicabejárás Gyula határában.

Next