Új Barázda, 1928. július (10. évfolyam, 147-172. szám)

1928-07-01 / 147. szám

2 azonban a nehéz, egészséges, nemesített búzakalász. A legszebb búzát Góg András kis­gazda szeregyházai tanyáján talál­ták. Ez az értelmes, művelt gazda, aki traktorral, műtrágyával, okszerű munkával teljesen modern gazdálko­dást folytat, nagyszerű eredményeket ért el. A már majdnem beért búzáját nem tudta leverni a szél, az eső, ma is nyílegyenesen áll s olyan magas, hogy a szálas kisgazda mellét veri. Érdekes, értékes ember Góg And­rás, aki veretesen zengő ősmagyar nevével, felvilágosodottságával, ha­ladni, tanulni akarásával s gyakorlati és a maga szorgalmával szerzett ko­moly elméleti tudásával mintaképe lehet a modern ma­gyar kisgazdának. Maga kezeli a traktorját — vizsgázott soffőr — és villanyvilágítással felsze­relt háromszobás lakásának egyik legfontosabb része a fürdőszoba. Dol­gozik keményen, de van rá ideje, ked­ve és hivatottsága is, hogy gazdatár­sai javára a közért is dolgozzék. Szép szál ember, megjárta a világhá­borút, — nyik­eszü, kemény magyar. És szónok is. Szeretik gazdatársai, népszerű ember, úgy lehet, pár év múlva a parlamentben el­hangzott szavaira figyelhet fel a kisgazdatársadalom­. De csupa komoly, értékes magyar, akivel bíráló szemléje során találko­zott a bizottság. S este, ott a gyula­­gyürkehelyi tanyai iskola tantermé­ben bizony nehéz gondot okozott a bi­zottságnak, hogy kiket is jutalmaz­zon, dicsérjen meg előbb? Este hét óra után ért véget a szem­le s miután bekocsikáztak Vagy hat­­van-hetven kilométert, a gyulagyür­­kehelyi tanyai népház termében hir­dette ki pár meleg, elismerő és útmu­tató szóval az eredményt Tar Gyula gazdasági főtanácsos. Az „Új Barázda” ajándékát (Szi­geti Nándor és Fia cég készí­tette) Illich Mihály kisgazda (Józsefbenedeki tanya) kapta, műtrágyával folytatott igen eredmé­nyes és propaganda szempontjából szinte megbecsülhetetlen értékű kí­sérleteiért. A Faluszövetség négy el­ismerő oklevelét Góg András, Csomós István, rapport József és Fábián János kisgazdák kapták. Gyula város két művészi oklevelet adományozott. Mindkettőt Péczely Antal festőművész, Pálya Celesztin gyulai művésztelepének tagja festette. Az egyikkel Bemkó Józsefet, a másikkal M. Kempf Józsefet jutalmazta meg a bizottság. A Békésmegyei Gazdasági Egyesü­let, amelyet szintén Tar Gyula gaz­dasági főtanácsos képviselt, szintén két oklevéllel járult a kisgazdák ne­mes versenyének sikeréhez. Ezt a­ két o­klevelet Exner József és Metz András kapta. A Tiszántúli Mező­gazdasági Kamara két oklevele Gazdálkodók és gazdák figyelmébe ajánlom műhelyemben készült kocsizó és lovagló-szerszámokat Bőrönd- és finom bőrárukat, valamint a többi e szakmába vágó cikkeket. Vadászcikkekben nagy választék. Vadászcikkekben nagy választék. SCHMIDT M. szíjgyártó, nyerges és bőröndüs BUDAPEST, VIII. kerület RÁKLÓCIKI-ÚT 25 ­i­ffi Morat ,1926. július 1, vasárnap Murvay Ferenc és K. Schn­ef­­fert József munkáját dicséri. A Faluszövetség három ajándék­könyvét Góg Péter, Sebestyén György és Nyíri Lajos kapták, a kisebb kiadványokat pedig a ver­senyben résztvett huszonöt kisgazda között osztották szét A díjak kiosztása után a Gyula­­gyürkehelyi Tanyai Olvasókör ma­gyaros vendégszeretettel társasvacso­rát adott s a háziasszonyi tisztet az Olvasókör tisztikarának feleségei lát­ták el kedvesen. A pompás vacsora alatt több felszólalás hangzott el s ezek között külön kell kiemelni Tar Gyula felszólalását, aki a háziasszo­nyokat és Góg Andrásét, aki szép ke­rek és érezhetően szívből jött meleg szavakkal köszöntötte fel ennek az egész gazdaünnepnek a lelkét, kezde­ményezőjét, Konrád Jenő taní­tót, aki fáradhatatlan buzgó­­sággal, nagy-nagy lelkességgel és rátermettséggel dolgozott és dolgozik, hogy amint megtanítja a betűvetés­re a kicsiny tanyaiakat, úgy rávegye a modern, a több termelő, a jobban fi­zető gazdálkodásra a nagyokat. És az az éljen, az a taps, amely felcsattant Góg András ügyes beszéde után, mu­tatta világosan: Gyulagyürk­ehely ta­nyai népe megszerette, szivébe zárta Konrád Jenőt s megfogadja, követi tanácsait. Sok Konrád Jenőt, sok ilyen lelkes tanítót a magyar tanyákra és akkor a magyar gazda, a magyar búza és min-*­den magyar termény győztesen fogja állni a világversenyt! Gyulagyürkehely kisgazdaünnepe, mely vigasztaló és biztató ünnepe volt a magyar jövőnek, azzal ért véget, hogy Tar Gyula gazdasági főtanácsos indítványára a tanyai gazdák táviratilag üd­vözölték a legelső magyar kis­gazdát, Mayer János földmive­­lésügyi minisztert. ... És a pesti vendégeket a ma­gyar Alföld csudaszép holdfényes éj­szakáján a gondozott, köves után rö­pítette az autó Csaba felé. Az autó vakító fénye olykor riadt nyulat ka­pott el és zúgott és hallgatott a ma­gyar éjszaka, amelynek lelke egyazon akarattal él a tanya csendjében és a főváros zűrzavarában! Boda Andor. Döntő leventeversenyt és tűzoltó díszünnepséget tartanak vasárnap Solton A duma­ve­csei járás községeinek legjobb leventéi mérik össze erejüket . Teleki Sándor grófot a solti tűzoltók díszelgőkévé választották (Az „Új Barázda" tudósítójától.) Vasárnap kettős társadalmi eseménye lesz Holtnak, egyrészt a dunavecsei járás községeinek legjobb leventéi versenyez­nek a­ járási vándorzászlóért, másrészt nagyszabású tűzoltónapot rendez a solti közönség a derék tűzoltógárda javára. A leventeverseny délután 2 órakor kez­dődik, a járás minden számottevő embe­rének jelenlétében. Ez alkalommal a járás összes községeinek legkivá­lóbb lev­entes ragaszai mérik össze erejüket. A leventeverseny fővédnökségét Teleki József, Teleki Sándor, Teleki Mihály és Teleki Gyula grófok, valamint Nemes Albert gróf és Beretvás István földbir­tokos vállalták. A fővédnökök értékes vándordíjakat adományoztak a legjobb csapatok kitüntetésére. Az ünnepség előtt meg kell emlékezni a járási leventeokta­tók vezetőjének, Berde Károlynak becsü­letes munkásságáról A tűzoltónapot Solt közönsége a legelőkelőbb emberek­től a legegyszerűbb polgárságig együttes erővel és áldozatkészséggel készítette elő. Egy borjút, hat birkát, egy malacot, két­száz darab szárnyast, négy hektoliter bort, huszonöt üveg pezsgőt és ötven hordó sört adtak össze a népmulatság hangulatának emelésére. Az italokat és ételeket k­ét sátában solti szépleányok szolgálják ki. A tűzoltóünnepség pro­­grammja a következő: délután négy órakor Teleki Sándor grófnak átnyújtják a túszelnöki ok­levelet, majd a tűzoltóság díszgyakorlata követ­kezik. A gyakorlatok a következők: 1. Ötös iskola gyorsszerelésből. 2. Kilences iskola gyorsszerelésből mozdony fecsken­dővel. 3. Összes szerekkel központi víz­szerelés, három fecskendővel, egy szer­kocsival, négy rajttal. Este az Apáthy kúria, árnyas fái alatt mulatság lesz. Az egységes gazdafrontot sürgette a szen­tesi vándor­­gyűlésen az OMGE elnöke (Az „Új Barázda“ tudósítójától.) Nagy éreeklődés mellett folyt le az Or­szágos Magyar Gazdasági Egyesület nö­­vénynemesítő bizottságának és a Cson­­grádvármegyei Gazdasági Egyesületnek rendezésében a szentesi vándorgyűlés, melyen nemcsak a csongrádmegyei gaz­dák vonultak fel nagy számmal, hanem az ország minden tájékáról jelentek meg érdeklődők. Csongrád vármegye nevében Farkas Béla főispán és Kövér Imre főjegyző, Szentes város nevében pedig Kegyessy László polgármester üdvözölte a vándor­gyűlést, majd Romssich László gróf, az OMGE elnöke tartotta megnyitó beszé­dét, melyben azt fejtegette, hogy mind­addig hiábavaló a mezőgazdaság bajainak felpanaszolása, ameddig a magyar gazdák fel nem ismerik annak szükségességét, hogy egységes fronton vonuljanak fel. Ő ezt a frontot az Országos Magyar Gaz­dasági Egyesületben látja, melyet i­eg­­védelmez a konkolyhintők támadásaival szemben. Nem igaz az, hogy az OMGE a grófok és a nagybirtokosok egyesülete, amit egyszerűen bizonyít az OMGE tag­jainak jegyzéke, melyen ott szerepel el­sősorban az ország minden intelligens gazdája, tekintet nélkül arra, hogy mek­kora a birtoka. Mikor olyan nehéz hely­zetben van a magyar mezőgazdaság, mint ma, mikor a nehéz hitelviszonyok miatt drága a termelés, a külföld konk­urren­­ciája miatt szinte lehetetlen az értékesí­tés, akkor ! A FRIEDLER-lére szabadalmazott I GAMMA hajnövesztő egyszersmind a hajhullás, kor*­gyj­pásodás, hajmelyosodás legtökéletesebb gyógyszere Orvosilag kipróbálva­­ és ajánlva! Kapható minden gyógyszertárban Cs drogéria- 9 bán, valamint a FRIEDLER LABORATÓRIUM- I­­BÁN, VIL, J­surányi­ u. 46. Telefon: J. 464—71.­­ ULTI MEG AZ ISSEIT Mikor a sziklavitás gondolata elő­ször merül fel, a sajtó baloldali ré­sze is valóságos dicsőítő énekeket zen­­gett róla. Történt azután, hogy a sziklavitáshoz szükséges mészpor be­szerzése végett a földmivelésügyi mi­nisztérium árlejtést hirdetett. A sza­bályszerű árlejtés eredményeként ter­mészetesen a legkedvezőbb ajánlat benyújtója kapta a szállításra a meg­bízást. Ez eddig egészen helyes lett volna, ha az ajánlattevők között va­laki, vagy valakik nem lettek volna, aki, vagy akik a baloldali sajtóhoz közel állanak. És nem ezek terték a legkedvezőbb ajánlatot, tehát nem ők fognak szállítani. Ez már­ azután nagy baj! A sziklavitás radikális és aszfaltdemokrata szempontból egy­szerre sokkal mellékesebb lett, mint a mészkőpor­szállítás. És megkezdték a piszkálódást, hogy így meg úgy,nincs rendben a mészkőporszállítás ügye! Mondjuk meg az igazat, a mi régen tudtuk, hogy az aszfalton a gazdasági élet igazságai is csak ilyen formában tudnak virulni. Minden jó, ha nekik jó, semmi sem jó, ha nekik nem jó.­­ Mayer János földmivelésügyi mi­niszter tegnap Celldömölkön őszintén megmondotta, hogy a kormány ismeri azokat a bajokat, amelyekkel a gaz­daközönség küzd és mindent elkövet, hogy elhárítsa azokat az akadályokat, amelyek a termelés elé tornyosulnak. Mondjuk meg az igazat: — Mayer Já­nos minisztersége alatt az akadályok­nak egész sorozatát valóban el is hárí­totta már. Az az alkotó politika, ame­lyet ő irányít, egyebet sem tesz, mint a mezőgazdaság sáját egyengeti. De — sajnos — ezen az úton annyi az aka­dály, hogy bizony csak lépésről lépés­­re lehet rajta haladni. Szegény az or­szág, nem tudja a miniszter kezébe adni mindazokat az eszközöket, ame­lyekre szüksége lenne. Ezt a gazdák is tudják és nem is kívánnak többet, mint amennyit az államkassza a föld­­mivelésügyi miniszternek erre a célra adni tud. Ezt az összeget azonban feltétlenül kívánják és amikor erről van szó, nincs az a magyar gazda, aki ne állana a földmivelésügyi mi­niszter mögött. nagybirtokosnak, középbirtokosnak, kisbirtokosnak egyaránt nehéz a helyzete, melyen csak úgy segíthe­tünk, ha kart karba öltve, megalkot­juk az egységes gazdafrontot. A viharos tetszésnyilvánításokkal fo­gadott, gondolatokban gazdag elnöki meg­nyitó után Székács Elemér, az OMGE növénynemesítő bizottságának elnöke, majd Günther Imre, az Eszterházy-her­­cegi uradalom Intézője, végül­ Mutschen­­bacher Emil, az OMGE igazgatója tar­tották meg szakelőadásaikat. Ezután a gazdatársadalom képviselői adták elő a csongrádm­egyei gazdák különleges pa­naszait, így Szeder Ferenc országgyűlési képviselő a népoktatás gazdasági hi­ányairól, Sicatricis Lajos a szállítási ne­hézségekről beszélt, végül Jászai Bálint, a Szentesi Kisgazdák Szövetségének el­nöke ismertette, hogy gazdaságában mi­lyen eredményeket ért el a nemesített vetőmagvakkal és a műtrágyákkal. Elő­adását jövő vasárnapi számunkban egész terjedelmében közzétesszü­k. Délután a vándorgyűlés résztvevői a Heves-egyházi gazdaság növényenemesítő anyatelepét tekintette meg, mely Székács Elemér nagy szorgalmának és utolérhe­tetlen növénynemesítéi tudományának virágzó eredménye. YfrSE CHAMPSOM _ kerékpárosa*, mé* lyen leszállítva ^hav, kerékpár alkatrésze­i árosa szállítunk. Külső gun­mi 6.80 pengőtől, belső gummi 2.10 P-tól, Gyermek biciklik olcsón kaphatók. Jakab és Fia Budapasti Józsi«2»köra$ 41. — Ingyen küldi a képes árjegyzékét Alapítva 1°9Í3

Next