Új Barázda, 1932. április (14. évfolyam, 79-83. szám)
1932-04-14 / 79. szám
1932 Április 14. ciotgrifitt Ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK a m. kir. földmivelésügyi minisztérium kiadásában időnként megjelenő szakkiadványokkal és a „Rádiós gazdasági előadások" című füzetekkel együtt. Egész évre 6 pengő, félévre 3 pengő, negyedévre 1 pengő 60 fillér, egy hónapra 60 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐI TRÓCSÁNYI ZOLTÁN dr. Budapest, XIV. 6«l. 79. », spert SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. Budapest, Vitt kerület József-körút 5. szám. TELEFONSZÁMOK : .Szerkesztőség: József 463—07. József 463—08. — Éjszaka: Automata 140—71. Kiadóhivatal József 463—09. LEVÉLCÍM: Budapest 4. szám, fiókbérlő. A Tanácsadó rovat készséggel nyújt díjtalan felvilágosítást minden ügyben. A gazdáknak a földadó alól való mentesíthetéséért volt szükség az új adóemelésekre Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter az 1932—33. évi költségvetésről Az előző évi 955 millió pengő kiadással szemben a jövő költségvetési évben 906 millió pengő az államháztartás költségvetésének végösszege Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter a múlt héten elkészült az államháztartás 1932—33 évi költségvetésével, amely az államháztartás kiadásait 955 millió pengőről 806 millióra szállította le. Minthogy e leszállítás kényszere következtében a tisztviselők járandóságait csökkenteni, egyes adónemeket pedig emelni kellett s e miatt egyes körökben aggodalmak merültek föl, a pénzügyminiszter a Budapesti Hírlapban vezércikkben fejtette ki azokat az okokat, amelyek a kormányt ez intézkedések megtételére kényszerítették. A gazdasági helyzetnek rövid időn belül szinte válságossá vált rosszabbodása a költségvetés készítése tekintetében rendkívül nehéz helyzet elé állította a kormányt. Az 1931—32. évi költségvetés kereken 878 millióra állapította, meg a kiadásokéit. A költségvetés beterjesztése után még előállott új kiadási szükségletek, amelyek felhitelekkel lettek volna fedezendők, ezt az összeget egész 955 millióig emelték volna. Már akkor szükségessé vált a költségvetés végösszegének kereken 922 millióra, majd — a Nemzetek Szövetsége Pénzügyi Bizottságával egyetértően — 890 millióra való csökkentése. Minthogy a gazdasági helyzet időközben még rosszabbodott, világos volt, hogy a jövő költségvetési évben 890 millió bevételt nem lehet előteremteni. A költségvetés megszerkesztésénél csakis a tényleges bevételekkel lehet számítani. Vagyis a következő költségvetési évben nincs módjában az államkincstárnak egyetlen fillérrel sem többet kifizetni, mint amennyi az állampénztárba állami jövedelmek címén befolyik. Hiszen a bevételeken túlmenő költekezést elméletileg csak hitel útján lehetne fedezni, márpedig, — eltekintve attól, hogy az államadósságok már így is túlságosan felszaporodtak — egyáltalában nem lehetne számítani arra, hogy újabb hitelek álljanak a kincstár rendelkezésére. A költségvetés összeállításánál sokkal inkább előtérbe lépett az ország teherbíróképességének szempontja, mint más viszonyok között. Általánosan elismert tény, hogy az adózók fizetőképessége máris nagyon meg van feszítve és pedig nemcsak az állami, hanem a megyei, községi és egyházi adóztatás, valamint a szociális terhek mai mérete által. A közterhek, — bátran lehet mondani — ma a nemzeti jövedelemnek legalább egyharmadát veszik igénybe. Már ez is nehezen viselhető teher. Közelfekvőnek látszik tehát az a törekvés, hogy az állami kiadások a legerélyesebben csökkentessenek arra a mértékre, amely mellett e súlyos adóztatás emelésére nem volna szükség, vagyis, hogy az egész álami, vármegyei és községi szervezet az ország mai teherbírásával arányban átszerveztessék. Ilyen átszervezés elkerülhetetlen is lesz, ha meg akarjuk óvni az országot attól, hogy népessége előbb-utóbb öszszeroppanjon a terhek alatt s a még meglévő vagyonok képzése pedig lehetetlenné tétessék, ami egyértelmű volna az egész népesség proletarizálódásával és úgy a gazdasági, mint a kulturális színvonal mély leszállításával. Egy ilyen mélyrevágó átszervezésnek a mai helyzetben nemcsak az az akadálya, hogy annak hatása, — ha még az átszervezés 1—-2 hónap alatt meg is történhetnék, ami lehetetlenség — eszik az évek folyamán volna■ döntő befolyással a költségvetésre, — hanem az is, hogy a tisztviselői és alkalmazotti létszámnak hirtelen leszállítása arra a mértékre, amely a mai Magyarországnak tulajdonképpen megfelelne, az exisztenciák újabb ezreinek és ezreinek sújtásával járna és nem maradna káros hatás nélkül a kereskedelemibe és iparba sem, mivel az általános fogyasztás mértékét is csökkentené. Ezzel számolva, a kormánynak a költségvetés előkészítésénél az kellett, hogy legyen a törekvése, hogy elsősorban a dologi kiadásokat csökkentse addig a színvonalig, amelyen a legfontosabb intézmények fenntartása még lehetséges, a személyi kiadások tekintetében pedig a tisztviselői fizetéseket csak akkor csökkentse, ha a költségvetés kiadási oldalainak a lehetőségig leszorított végösszege nem egyensúlyozható további bevételi lehetőségekkel. A dologi kiadásoknak az említett elv szerint való erélyes lecsökkentése megtörtént. A kiadások összegét azonban a mostani állami bevételek emelése nélkül teljes lehetetlenség volt egyensúlyozni. A kormánynak tehát el kellett magát szánnia a bevételek emelésére. A kormány tehát teljes tudatában van annak, hogy az újabb adóemelések, bármilyen nagy gonddal és beható tanulmányok alapján is igyekezett azokat a különböző foglalkozási ágak és társadalmi rétegek között lehet igazságosan elosztani — az egész lakosságot kétségtelenül elég súlyosan érintik. Még ily módon is csak mintegy 53 millió bevételi, többletre lehet számítani, minek folytán a legszigorúbban megszabott kiadási összeg fedezésére még mindig hiányzott mintegy 15 millió pengő. Ezt az összeget adóztatás útján ténylegesen nem lehetett volna már előteremteni, legfeljebb talán még a forgalmi adó emelésével, ami azonban az árszínvonal emelkedésével járt volna, aminek éppen az ellenkezőjére kell ma törekedni. Ilyenkor természetes, hogy az egyes foglalkozási ágak, egymás helyzetét kevésbé ismerve, mint a magukét, azt óhajtanák, hogy a reájuk eső teher más foglalkozási ágakra háríttassék át. A teher megosztása tekintetében a kormánynak a teljes tárgyilagosság a kötelessége. Az kétségtelen volt a kormány előtt, hogy amikor adóemelésről van szó, a mezőgazdaság közterheit nem lehet egy fillérrel sem fokozni. Ezért kellett még a forgalmi adó felemelésétől is eltekinteni, mert az közvetlenül megdrágította volna a termelési eszközöket és így közvetve sújtotta volna a gazdaközönséget, tehát azokra az érdekeltségekre kellett hárítani, amelyek még bizonyos mértékben elbírják és amelyek között vannak a kartelek is, amelyek teljesen kibírják. S ezeket a gazdaközönséget nem érintő adóemeléseket azért kellett behozni, mert amint olvasóink előtt ismeretes, a kormány a gazdaközönség megsegítlésére a baletta helyett adóelengedést adott. Elengedte a földadót, ami nagy könnyebbséget jelent a gazdáknak és nagy veszteséget az államkincstárnak. A végső szükség e nyomása alatt kellett az állami kiadásokat tovább csökkenteni, ami már csak a személyi kiadások-,nál volt lehetséges. Ezért kellett a tisztviselői fizetések újabb csökkentéséhez folyamodni. A költségvetés kiadási összege csak így volt leszorítható mintegy 806 milliós összegre, aminél több bevétel egyáltalában nekm remélhető. A lehetőleg reális és a viszonyoknak megfelelő költségvetés a legnagyobb fontossággal bír. Csak ilyen költségvetés megalkotása biztosíthatja nemcsak a pénz értékállóságát, hanem azt is, hogy magának az ország népességének biztonságérzete gazdasági tekintetben helyre fog állni és bizalma megnövekszik abban, hogy a válságból való kiszabadulásának alapja meg van vetve. Az államháztartás egyensúlyának ez a helyreállítása ezenkívül előfeltétele annak, hogy az ország 4 milliárdnyi külföldi adósságterhe majd rendezhető legyen. A költségvetés egyensúlyba hozása tehát az első lépés a javulás felé,a gazdasági élet talpraállítása felé. Hiszen, ha az államháztartást nem hoznék rendbe, ez annyit jelentene, hogy előbb-utóbb nemcsak állami kölcsöntartozásainknak neom tudnánk eleget tenni, — aminek következményeit még a belső gazdasági szempontból sem kell tovább magyarázni — de azt is, hogy eljönne az a pont, amikor a tisztviselők fizetését egyáltalában nem lehetne többé kifizetni, mikor a szükséges pénz hiányában meg kellene állniuk a vonatoknak, a postának, stb. Hogy ilyen zavarok esetén a gazdasági életet fel lehessen lendíteni, azt senki sem mondhatja komolyan. Egyébként is, a gazdasági élet fellendítése csak úgy lehetséges, ha a minket sújtó gazdasági bajok forrásai orvosoltatnak. Az államháztartás rendbehozása tehát a törvényhozás legelső feladata, kiindulási pontja a javulás minden lehetőségének, s tehát a törvényhozás idkiismereti kötelessége