Új Barázda, 1932. szeptember (14. évfolyam, 119-127. szám)

1932-09-01 / 119. szám

1932 szeptember 1, csütörtök ügy® ára 10 fillér a­z UJMAZDA ELŐFIZETÉSI ARAB a m. Idr. fédmivelésügyi minisztérium kiadásában időnként megjelenő szak­­kiadványokkal és a „Rádiós gazdasági előadások** clmű füzetekkel együtt. Egész évre 6 pengő, félévre 3 pengő, negyedévre 1 pengő 60 fillér, egy hónapra 611 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: TRÓCSÁNYI ZOLTÁN dr.­­ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL­­ Budapest, VIII. kerület, József­ körút 5. szám. TELEFONSZÁMOK : Szerkesztőség: József 463—07, József 463—08. — Éjszaka: Automata 140—71. Kiadóhivatal József 463—09. LEVÉL­CÍM: Budapest 4. szám. Fiókbérlő. A Tanácsadó rovat készséggel nyújt díjtalan felvilágosítást minden ügyben. A népibolonditók­eryőzelm­e A mezőcsáti kerületben, ahol 4800 választó van, a vasárnapi képviselővá­lasztáson 98 szavazattal többségbe ke­rült az ellenzék, amely természetesen most nagy diadallal hirdeti, hogy ez­zel a választással óriási győzelmet aratott. A győzelem értékét minden­esetre nagyban lecsökkenti, hogy tu­lajdonképpen egy kerületről van szó, amely egyáltalában nem fogja befo­lyásolni a képviselőházban a pártok számarányát, mert hiszen a képvise­lőháznak 245 tagja van és így nem jelent semmit, hogy most a független kisgazdapárt különböző elemekből összeverődött 23 tagja helyett eggyel több, vagy kevesebb lesz. De ezen a választáson nem is a kor­mánypárt vagy az ellenzék győzött, hanem győzött a komoly munka em­berével szemben a fékevesztett izga­tás, a beválthatatlan ígéretek han­goztatása, amelyekkel valósággal meg­mételyezték a kerület választópolgá­rait. Mi, akik évtizedek óta küzdünk a magyar mezőgazdaság népéért, mélységes fájdalommal vesszük tu­domásul ennek a hihetetlenül elkábí­­tott polgárságnak a döntését, mert hiszen szerencsétlen, sorsüldözött vi­dékről van szó, amelynek szüksége lett volna fokozottabb segítségre, amelynek szüksége lett volna az ag­rártársadalom egy olyan vezető­egyéniségére, mint Purgly Emil. Ehelyett kapott ígéreteket, ludításo­­kat, amelyekből már elhangzásuk pil­lanatában soha valóságos cselekedet nem lehetett, mert hiszen azt maguk, akik azt hangoztatták, sem vehették komolyan. Mit fog csinálni most ez a szerencsétlen nép, amelynek a kor­teskedés során a legnagyobb lelki­ismeretlenséggel adóelengedést, adós­ságtörlést ígértek és amelynek a nya­kán megmarad mindaz a baj, ame­lyet évek óta még az elemi csapások is reázúdítottak. És hová fog jutni ennek a kerületnek a népe, amelynek a lelkét megtöltötték az októberi for­radalom jelszavaival, amelynek sze­mei elé ragyogó délibábot vetítettek és most, a választás után itt maradt árván, elhagyatottan, segítő és istá­poló kéz nélkül. A földművelésügyi miniszter pártja természetesen nem versenyezhetett azokkal, akik ezt a szépséges jövendőt tárták a választók elé, győzelmük esetére. A miniszter csak olyat ígérhetett, amelyekért száz százalékig helyt is tudott volna állani és amiért vállalta volna is a felelősséget. De várjon az Eckhardt Tibor kortesei most a választás után állják-e azt, amit ott a választási harc alatt ígértek és hozzák-e azt az ál­dást, amelyet két kézzel szórtak. Nem hozhatják, mert nem is volt szándékukban hozni, hanem csak a mandátumot akarták megszerezni, nem is olyan képviselőnek, akinek arra szüksége volna, mert hiszen mandátummal már rendelkezik, ha­nem egy másiknak a háttérben, akit a mezőcsáti választópolgárok nem is is­mernek, nem is fognak megismerni soha. Ez a választás egyfelől a tiszta eszmék küzdelme volt a népbolondí­­tókkal, és fájdalmas, hogy pillanat­nyilag az utóbbiak győztek. A ha­zugságok áradata már ott kezdődött, amikor telekürtölték az egész közvé­leményt a hatalom erőszakoskodásai­val, külföldi újságírókat is meghívtak a választásra, hogy lássák, miként dolgozik a hatalom egy miniszter mandátumáért és végül mégis be kell vallaniok, hogy éppen a hatalom vett az, amely biztosította a válasz­tás tisztaságát és ők voltak azok, akik izgatásaikkal valósággal meghamisí­tották a választás eredményét. Már a piaci helyzetet befolyásoló egyes tényezők árucsoportonként annyira különbözők, hogy azokat különvá­lasztva kell részletesen tárgyalnunk. Ezt megelőzően azonban néhány fon­tosabb körülményre kell rámutatni. Elsősorban a mezőgazdasági cikkek legtöbbjénél beállott és a gazdaság­­történelemben szinte páratlan árzu­hanásra, majd mezőgazdasági kivite­lünknek nagymértékű csökkenésére. Az árrombolás, sajnos, éppen azoknál a termékeknél végezte a legpusztítóbb munkát, amelyek termelésünk természetadta ta­gozódása folytán a legáltaláno­sabban érintik a mezőgazdasá­got. Tudniillik a kenyérmagvaknál, ame­lyek értékesítési válsága már 1930- ban kezdetét vette, de valóságos mély­pontját csak 1931-ben érte el és az állatoknál és állati termékeknél, ahol a múlt év második felében és azóta bontakozott ki megdöbbentő erővel. Bármennyire is tartózkodni törek­szünk a túlsötéten látástól és túlsötét kifejezésektől, a kenyérmagvak érté­kesítésével egyidejűleg az állatpiac terén bekövetkezett árösszeomlást, te­tézve az abraktakarmánycikkek rend­ellenes drágulásával, mezőgazdasá­gunkra nézve komoly veszélyt jelen­tőnek kell minősítenünk. Szomorú ki­egészítése ennek a képnek borgazda­ságunk súlyos értékesítési válsága, amely szőlőtermelő vidékeinket sújtja teljes erővel, továbbá az a körülmény, hogy az egész vonalon a megelőző éveknél jóval kedvezőtlenebbül ala­kultak egyéb mezőgazdasági termé­keink árai is. Azok között az általános jellegű okok között, amelyek a katasztrofális árfejlődést előidézték, kétségtelenül az első helyen kell említenünk az álta­lános gazdasági és pénzügyi válságot, amely a nyersanyagárak és nyerster­mékek árcsökkenését idézte elő világ­szerte és azt a körülményt, hogy e termékek termelésének mérve eddig semmiféle módszerrel nem volt szabályozható — és alig megoldható problémának előre összehívatták a képviselőházat is, hogy az esetben, ha nem sikerül kicsikarniuk ezt a jelentéktelen több­séget, akkor teliharsogják az országot és a külföldet azzal, hogy a hatalom buktatta el őket. De akárhogyan lází­­tottak és akármilyen mértékben for­radalmasították is ott a választópol­gárokat, az a tervük még­sem sike­rült, hogy beugrassák a közigazgatási hatóságokat a megzavart közrend és köznyugalom erőszakos helyreállítá­sába és ez is azt bizonyítja, hogy a hatóság mindvégig a legtisztább esz­közökkel biztosította a választás nyit­latszik. Legkülönösebben vonatkozik ez a világkereskedelem tárgyát ké­pező gabonaneműekre, amelyek ár­színvonalát a feleslegekkel bíró oly országokban, amelyek nyílt fogyasztó­­területek, amíg ilyenek maradnak, mindig a világpiaci jegyzés fogja meghatározni. Ezen árszabályozó ha­tás alól a múlt esztendőben sem von­hattuk ki magunkat. Reményünk erre csak akkor lehetett volna, ha azok a kereskedelmi szerződések, amiket a múltban Ausztriával, Olaszországgal és Németországgal kötöttünk és ame­lyek bizonyos előnyöket lettek volna hivatva biztosítani, gyakorlatilag be­váltak volna. Ez azonban nem követ­kezett be. Az állatpiacon a múlt év utolsó ne­gyede óta mutatkozó áresést már nem világpiaci okoknak és eseményeknek kell tulajdonítanunk. Az élőállat- és főleg a szarvasmarhapiacot azoknak az európai országoknak a gazdasági viszonyai, magatartása és átalakulása szabályozzák, amelyekre utalva va­gyunk, illetőleg melyekkel verse­nyezni vagyunk kénytelenek. Itt több szerencsétlen körülmény összejátszása okozta a bajt. Elsősorban ez országok fokozott védelme és sikeres önellátási törekvései, amelyek új fegyverre találtak az álta­lunk elfogadott, majd Ausztria által ellenünk fordított kontingensrend­szerben. Továbbá a fogyasztóképes­ség csökkenése, Olaszország és Svájc elzárkózó intézkedései, a cseh szerző­­désen kívüli állapot, Románia és Ju­goszlávia fokozottabb és olcsóbb ter­melésénél fogva nagyobb versenyké­pessége, a német szerződésnek állat­kiviteli szempontból való teljes érték­telensége, stb., stb. Az imént érintett szerencsétlen át­alakulás mellett, illetve mint annak egyik fő okát és kísérő jelenségét kell megemlítenünk mezőgazdasági kivite­lünk nagymértékű csökkenését. A mezőgazdasági kivitel érték­vesztesége 1931-ben 1930-hoz viszonyítva kereken 300 millió pengőre, 1929-hez viszonyítva pedig 400 millió pengőre tehető. galmát, mindannak dacára, hogy joga lett volna a heteken át tartó és az elhunyt képviselő ravatala mellett , megkezdett izgatásokat akár karhata-­­lommal is elfojtani. " A választás tanulsága minden­esetre az, hogy most már komolyan hozzá kell fogni a magyar nép fel­világosításához és nem szabad oda­dobni őket azoknak, akik a Károlyi­­forradalom emlékeit idézik fel és akik egy-egy mandátum megszerzé­séért valósággal megmérgezik a vi­déki magyar nép józan és hiszékeny lelkü­letét. Kétségtelen, hogy a kivitelben mutat­kozó ezt a feltűnő értékeltolódást az 1931. évi általános árhanyatlás idézte elő. Közelebbről nézve azonban kivite­lünk mennyiségbeli alakulását, egyes cikkeknél itt is megdöbbentő hanyat­lás mutatkozik. A legjelentékenyebb csökkenés élő­ állatkiivitelünknél mutatkozik. A da­rabszám 45%-os csökkenése mellett az 1931. évi kivitel értéke kereken 100 millió pengővel, azaz 52%-kal ki­sebb az 1930. évi kivitelünknél. Ha figyelembe vesszük, hogy az 1931. év adatai nem is tükrözik vissza teljesen a helyzetet, mivel azóta is rosszab­bodtak a kivitelnek úgy mennyiségi, mint értékesélyei, megállapíthatjuk, hogy mezőgazdaságunkat a múlt esz­tendőben az állatkivitel ily nagy mér­tékű hirtelen sülyedése sújtotta a leg­érzékenyebben. A fontosabb állati termékek kö­zül mennyiségben 47.7 és érték­ben 56.1%-kal csökkent a disznózsír- és a szalonnakivitel, 26 és értékben 45.6%-kal a friss és elkészített hús kivitele. A gyapjúnál és a nyersbőrnél a meny­­nyiségi visszaesés aránylag kisebb. Mennyiségileg alig csökkent tojáski­vitelünk (9%), de az érték itt is 19.4%-kal alacsonyabb a múlt évinél. Az élő- és vágott baromfikivitelben mennyiségileg 6.7%-os emelkedés mu­tatkozik, ennek ellenére némileg le­morzsolódott a kivitt mennyiség össz­értéke. Mennyiségi emelkedést mutat vajkivitelünk is, bár az összesen ex­portált tejmennyiség tejtermelésünk­höz viszonyítva még mindig nagyon csekély. Értékben itt 8,7%-os a csök­kenés. A gabonanemünk közül 1931. évi búzakivitelünk néhány százalékkal és kereken 150.000 métermázsával meghaladta az 1930. évi mennyiséget A katasztrofális világpiaci áralaku­lás abban jut kifejezésre, hogy en­nek dacára 43,5%-kal, azaz 32 millió pengővel csökkent a kivitel értéke. A rozskivitelnél a mennyiségi csökkenés Mezőgazdasági termékeink kivitelének zuhanása az utolsó években Budapest, XIV. évf. 119. k.

Next