Új Barázda, 1933. november (15. évfolyam, 45-48. szám)

1933-11-05 / 45. szám

Mellételét. ..Kertészeti Cagok” 1933 november 5. vasárnap , ám Budapest, XV. évf. 45. -án -------------------- ára 16 fillér VIBARÁZDA ELŐFIZETÉSI ÁRAK a „KERTÉSZETI LAPOK" és a „Rádiós gazdasági előadások" cimű­ füzetek­kel együtt: Egész évre 6 pengő, félévre 3 pengő, negyedévre 1 pengő 60 fillér, egy hónapra 60 fillér. FŐSZERKESZTŐ: DARVAS FERENC dr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, VI. kerület, Eötvös­ utca 45. szám. TELEFONSZÁMOK: Szerkesztőség: 160—90. Éjszaka: Automata 140—71. Kiadóhivatal: 160—90. LEVÉLCÍM: Budapest, VI., Eötvös­ utca 45. A falu jegyzőinek kongresszusa Közgyűlésre ülnek össze november hó 6-án a községek jegyzői és tisztviselői Budapesten és amint a közgyűlési meghívó tárgysorozatából ol­vassuk, elsősorban a falu népének és a községek­nek nehéz helyzetével fognak foglalkozni, tudjuk jól, hogy hozzáértéssel, szeretettel. A falu jegyzőjének tengernyi saját baja és gondja között is elsősorban a gondjaira bízott fa­lusi nép helyzete, sorsa a­ fontos. A falu jegyzője a falu édesapja is és amint a családban az apának elsősorban a gyermekei sorsa a fontos, úgy a jegy­zők is közgyűlésük tárgyalási rendjén, elsősorban a falu népének megmentéséről, jobb viszonyok közé helyezhetőségéről kívánnak értekezni. A jegyzők kongresszusa már régen túlnőtt a szo­kásos egyesületi közgyűlések keretein. Országos érdekű kérdések megoldásával foglalkoznak és mint­ a gyakorlati közigazgatás munkásai, hivatottak is arra, hogy kormányhatóságaink elé a gyakorlatba átültethető törvények és rendeletek meghozására javaslatokat terjesszenek. Közgyűlésüket nemcsak a jegyzők, hanem a csonka haza falvainak népe, a parlamenti képviselők, a kormányhatalom letétemé­nyesei is figyelemmel kísérik. A közigazgatás végváraiból, a falusi község­házakról felvonulnak Pestre a jegyzők, hogy a falu népének sebeit feltárják a kormány előtt, amelynek megértő jóindulata bizonyára megtalálja az orvos­lás módját az ország közvéleménye előtt. Hogy rámutassanak és bizonyítsák, miszerint a falvak népe hovatovább képtelen lesz eleget tenni köz­teherviselési kötelezettségének, mert verejtékes munkával elért terméséért olyan árat kap, mely a termelési költségeket sem fedezi. Hogy a 32—10 filléres tejért a gazda csak 10—10 fillért kap, hogy az egyfilléres burgonya, mire a fogyasztóhoz ér, már 8—10 fillérbe kerül, hogy minden­ minden, amit az áldott hazai föld megteremt, jövedelmet nyújt, életet ad mindenkinek, vasútnak, közvetítő­nek, kereskedőnek, — csak a vele foglalkozó verej­tékező földművesnek nem nyújt semmit, mert ter­melésére ráfizet. A közteherviselés aránytalan, a rögzített adózási rendszer, mint pl. a földadó, már idejét múlta, mert ráfizetéses üzem nem vehet részt a közteherviselésben olyan arányban, mint a hasznot hajtó üzem, a tönkremenés veszélye nélkül. Szomorúan fogják panaszolni a jegyzők, hogy milyen emberfeletti küzdelmet kell kifejteniük, mert az adók nem folynak be, mert az adókat az adóalanyok teljes tönkretevése nélkül, lehetetlen behajtani. Elpanaszolják azt is, hogy az adóható­ságok a jegyzői karra több, mint tízezer pengő­bírságot róttak ki egy-két éven belül, mert az adó­kat állítólag nem hajtották be a kellő eredmény­nyel és az előírt határidőre. Mi tudjuk jól, hogy az adók eredményes behaj­tása nem a jegyzőn és nem az adózási készség hiányán múlott. Mi tudjuk, hogy nincs pénz az adózónál, mint ahogy nincs arra sem pénze, hogy kamat- és tőketartozását megfizesse, mint ahogy arra sincs pénze, hogy télvíz idején iskolás gyer­mekének lábbelit vásároljon a gazda. A kormány­nak gazdavédelmi intézkedései és olcsó­­ruházati akciója nagyban hozzájárul a helyzet enyhítéséhez, de teljes megoldást mégsem fog hozni. Nem pedig azért, mert a világ gazdasági válsága az, amely ná­lunk is a bajok előidézője. A teljes gyógyulást csakis a világválság megoldása hozhatja meg.­­ Addig is azonban a jegyzői kar, amely teljesítette kötelességét a falu népével szemben, segítségére siet a kormánynak, hogy a súlyos helyzetet minél elviselhetőbbé tegye. A jegyzők gyűlésén, az arra leghivatottabbak szájából fognak elhangzani úgy a panaszok, mint a javaslatok, hogy mit kell tenni a falu megmen­tése érdekében. A jegyző, ki a legközvetlenebb érintkezésben van a falu közönségével, annak bujá­­ban-örömében osztályosa, saját kari kongresszusán sem feledkezik meg faluja kétségbeejtő helyzetben lévő népéről. Tárgyalni fogja a közgyűlés az Új Barázda ha­sábjain már több ízben megírt tervezetet is, mely szerint a magánokirat szerkesztési jogát a jegyző­től és közvetve, a falu népétől el akarják venni, hogy a jövőben csak ügyvéd, vagy közjegyző szer­keszthessen magánokiratot. Az „Új Barázda“ meleg szeretettel köszönti a kongresszusra felutazó jegyzőket és őszinte szív­vel kívánja, hogy tárgyalásaik, tanácskozásuk, úgy a községekre, mint azok népére és a falu tisztvi­selőire eredményes és áldást hozó legyen. (J. X.) /IrcKépcsarnoke Nagyatádi Lombhulláskor, kilenc év előtti őszi elmúláskor a szív megszűnt dobogni S a halottak napján or­szágos nagy gyászban Nagyatádi testét szülőfalu­jában letették a sírba. Gyászoljuk, siratjuk, emlékét őrizzük, soha nem felejtjük. Ezerkilencszázhuszonnégytől a lefolyt eszten­dők ... az utolsó négy év... Rosszabb lett a sor­sunk. A termelés válsága, sok vész vijjongása pró­bálja a lelkünk megmaradt erejét. Panaszos a szájunk, görnyedez a hátunk, de áll­tuk a harcot, a nemzettel a nemzetért, mint ahogy ő mondta, mint ahogy érezte, ahogy­­cselekedte. Nagy volt, mint ember, bölcs volt, mint politikus. Istentől elhivatott férfiú, apostol volt. Lángelmével, mély bölcsességgel áldotta meg a Teremtő. • S mint amikor elindult a nagy történelmi út­jára, hogy öntudatra ébressze a magyar falu né­pét, a hatalom birtokában is az maradt, bölcs, higgadt, igaz magyar. Alakja s hatalma megnőtt s ezzel együtt nőtt a felelősségérzete is. A nagy pusztulás az összeomlás után, ő az egye­düli szilárd pont, az alap, a szikla, amire építeni lehet. Az ország sorsát tartotta sokszor a kezében. Elhatározása történelmi jelenőségű, de soha meg nem inog, megy, halad előre a magyar feltámadás útján. Lépésről-lépésre viszi előre, a gáncsoskodókkal, a porbanjáró lelkűekkel mit sem törődve, a magyar falu népének tiszta lobogóját. Fajtáját, a véreit szerette, mint gyermek az ap­ját. De bármily nagy volt is ez a szeretet, ezt is, mint a személyi érdekeit, sérelmeit, mindig alá­rendelte a nemzet nagy céljainak és érdekeinek. Küzdelmes, rögös volt az életének útja, sok-sok áldozatot hozott, a végső célja azonban mindig a falu népének gazdaggá, boldog­gá tétele volt. Alakja immár a történelemé. Emlékét ez a szobor hirdeti. Láng lelke messze belevilágít a szomorú, fekete, magyar éjszakába s kitartásra, egységre, összetar­tásra buzdít. Az a sokezer bogárhátu, kicsiny hajlék, a föld­höz juttatottak háza az ércszobornál is többet be­szél, minden kis ház maga is szobor s hirdeti, hogy a vezér érettük élt, küzdött és sokat alkotott. A bogárhátu kicsiny házak élete az idő végte­lenségében elenyésző, — kortársai, akik tanúi voltak alkotásainak, szintén elmúlnak, — de örök az Eszme. — Az eszme, az elveje amelyekért küzdött. Az esz­mék, az elvek, amint Ő hirdette, elveken épül fel a világ. Küzdött nemes szívének utolsó dobbaná­sáig, az igazi hős rettenthetetlenségével és a sze­retet mindent legyőző fegyverével. A magyar újjáépítés legnagyobbja s a falu né­pének kiváltságos szellemű, igaz, magyar lelkű apostola volt. A vezér elment, teste pihenni tért, de nagy lelke itt lebeg felettünk a magyar falvak, mezők felett s hirdet és bátorít, hogy jönni fog, mert jön­nie kell a magyar feltámadásnak. Gálffy Sándor dr.

Next