Új Barázda, 1934. február (16. évfolyam, 5-8. szám)
1934-02-04 / 5. szám
1934 február 4. vasárnap Budapest, XVI. évi, 5. számára 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRA a „Rádiós gazdasági előadások" mimű füzetekkel együtt: Egész évre 6 pengő, félévre 3 pengő, negyedévre 1 pengő 60 fillér, egy hónapra 60 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: Hárkányi József dr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, VI. kerület, Eötvös utca 45. szám. TELEFONSZÁMOK: Szerkesztőség: 160—90. Éjszaka: Automata 140—71. Kiadóhivatal: 160—90. LEVÉLCÍM: Budapest, VI., Eötvös utca 45. Magyarország gazdasági megmentése írta AGAUDY FERENC dr. A földművelésügyi miniszter " nyilatkossal a "Ujax irányított galdálkozásrók 50 ezer fold lentermését már lekötötték a németévi. Az őrlési monopólium elmerülhetetlen Manapság, amikor a földkerekség távoleső területei is végzetes és elszakíthatatlan politikai és gazdasági szálakkal vannak összefűzve, a világnak csaknem minden államát súlyosan érinti az évek óta dúló válság, amelynek, úgy látszik semmiféle nemzetközi konferenciázás nem bír véget vetni, vagy legalább is javítani rajta. A válság számtalan oka közül elsősorban is kiemelhetjük a termelés mai rendszeréből önként és állandóan keletkező differenciákat. A kölcsönös bizalom az, ami először tűnt el úgy az országok, mint az emberek között. A tőke nem teljesíti hivatását, a termelést, és az arany az egyik államból a másikba menekül, biztonságot keresni, elrejtőzni. Csaknem mindenütt tőkehiány, pénzszűke állott be, amely a gazdasági életet megbénítja, mert forgótőke nélkül nincsen vállalkozás. De az emberek, a népek, mégis élni akarnak és ha a világ kormányai nem is képesek arra, hogy általános megegyezéssel véget vessenek a válságnak, kiküszöbölve az ellentéteket, egyes országok saját erejükből próbálkoznak segíteni önmagukon s nem sikertelen! A hatalmas Anglia megszervezte gyarmatbirodalmának erőit és boldogult mint mindig, Északamerika elnöke, Roosevelt az arany hazájában támadásba ment át a csillogó nemesfém ellen és minden jel arra mutat, hogy sikerrel jár a harc és az arany kényszerülni fog az embert szolgálni és a termelés, fogyasztás megindul. Úgy Németország, mint a fasiszta Olaszország új és merész módszerekkel léptek az önsegély útjára, dacára annak, hogy a világpolitikai ellentétek nem csökkentek és a népek békés együttműködése ma távolabbinak látszik, mint valaha. A kis Magyarország a világgazdaságra nem sok befolyást gyakorolhat, de igenis, saját erőnkből — ha elszántan akarjuk — képesek volnánk sorsunkon javítani. Éppen most, a gazdasági év elején kell döntő intézkedéseket tennnünk. Úgy a kormány, mint az ellenzék jelentősebb része már , egyetért abban, hogy a szabad termelés, mely anarchiát és elmaradottságot jelent, már a múlté és át kell térni az úgynevezett irányított termelésre, vagyis a tervgazdálkodásra. Ez legelső megnyilvánulásában annyit jelentsen, hogy az állam például ne csupán az adót és egyéb szolgáltatásokat követelje polgáraitól, hanem azt is tegye lehetővé, hogy fizethessenek. Kétségtelen, hogy az ország gazdasági berendezkedése már elavult és teljes átszervezésre szorul, amit mielőbb végre kell hajtani. Ezzel kapcsolatosan meg kell indulni a termelésnek éslehetővé kell tenni a fogyasztást. Erre igenis van mód, amikor az országban vannak a földek, amelyek a nyersanyagok nagy részét megtermik, gyárak, amelyek azokat feldolgozzák és emberek milliói, akik azt elfogyaszthatják. Az árukicserélés tényezője, a pénznek hiánya, még nem ok a termelés leállítására, mert igen sok mód van ezen segíteni. Pillanatnyilag igen üdvös lenne, ha az Eckhardt Tibor által követelt és most Bethlen István gróf által is elfogadott tervet a kormány megvalósítaná és a pengőt tulajdonképpen értékére devalválva, a pénzmennyiséget növelné. Ez óriási könnyebbséget jelentene mindenekelőtt az adósságokkal küzdő mezőgazdaságnak, de az iparnak is, mert a földműves lakosság ismét vásárolhatna és az ipari termelés megindulhatna. Új vér ömlene az ország száradó ereibe. A tervgazdálkodás megvalósításával a kormány megindíthatja a legnagyobb mértékű termelést úgy mezőgazdasági, mint ipari téren. Minden talpalattnyi földet meg kellene művelni és így a hazai nyersanyaggal ellátott gyárakat megindítani. Az új, államkapitalista tervgazdálkodásban nem kell a túltermeléstől félni, ha a lakosság fogyasztóképessé válik. Ha pedig a szabad piacon nem lehetne a mezőgazdasági és az ipari cikkeket értékesíteni, mert az Eckhardt—Bethlen-féle elgondolás még mindig nem ad elegendő forgótőkét, pénzt, akkor az állam — Északamerika és más államok mintájára — vegye át a szabadpiacon el nem adható mezőgazdasági és ipari cikkeket. Ebben az esetben a fájdalmas agrárollót egészen összecsukhatja és az iparcikkeket a mezőgazdaság áraihoz arányítva, juttassa el a földműves lakossághoz. A városi lakosság pedig — elsősorban is a munkásság és a tisztviselőosztály — a kormány által megvásárolt és felhalmozott mezőgazdasági készletekből láttassák el olcsó élelmiszerekkel. Mindezek természetesen előzetes, kisegítő intézkedések, amelyek a nyomor megszüntetésére, a mezőgazdasági és ipari termelés megindítására szükségesek volnának. Az általános országos tervgazdálkodás célszerű keresztülviteléhez természetesen nagyobb eszközök szükségesek, mindenekelőtt a szükséges tőke. Ha azonban kimondjuk, hogy a haza veszélyben van és az országot mintegy gazdasági ostromállapotba helyezzük, akkor bizonyos rendkívüli intézkedésekkel a tőkét, sőt az aranyat is elő lehet teremteni. Ha Roosevelt amerikai elnök elrendelhette, hogy az aranyat be kell szolgáltatni, azt nálunk is meg lehet tenni. Helyezzünk minden értéket a haza oltárára, — szó szoros értelmében — a köz szolgálatára. Az irányított gazdálkodás kérdése Magyarországon is a legsürgősebben megoldásra váró problémák sorába lépett és úgy a gazda társadalomban, mint a kereskedelem körében élénken tárgyalják azokat a szempontokat, amelyek az irányított gazdálkodásnál tekintetbe jöhetnek. Megkötöttségről, a termelési és kereskedelmi szabadság túlságos korlátozásáról beszélnek és bár pontosan még senki sem tudja, hogy a tervgazdálkodási javaslat mit tartalmaz, máris egyes érdekelt körök igyekeznek hangulatot teremteni a kormány elhatározásával szemben. A tervgazdálkodásról és annak várható hatásairól nyilatkozott Kállay Miklós földművelésügyi miniszter, aki a javaslatot most készíti el. A földművelésügyi miniszter a következőket mondotta: — Röviden leszögezni kívánom azokat a tényeket, amelyek talán megakadályozzák azt, hogy ez a kérdés kiforgattassék a maga egyszerű és természetes következményeképpen előálló lényegéből és mindenféle, teljesen irreális kombinációnak nyújtson tápot. A tervgazdálkodás csak ott nyúlhat be a gazdasági élet szabadságába, ahol ezzel szemben a gazdának megfelelő előnyöket biztosít. A legtöbb esetben tulajdonképpen fakultatív kérdéssé válik a tervgazdálkodás. Ha akarja a gazda, igénybe veszi, ha nem akarja, nem lép be abba a keretbe, amely bizonyos előnyök biztosítása mellett a nagy gazdaközösség érdekében bizonyos korlátokat is állít. A legegyszerűbb példa erre a most perfektuálás alá került német lenmagszerződés, amely 50.000 holdon való lentermést kötött le. Egész természetes tehát, hogy csak 50.000 holdon lehet ezt a lent termelni, mert a feleslegekkel már nem tudnánk mit csinálni. Nem volna vevő a feleslegre, az csak a kedvezőtlen világpiaci áron volna értékesíthető és ez esetben a jobb árat biztosító felvevő joggal tehetné fel a kérdést, hogy miért fizessen ő jobb árakat, amikor olcsóbban is kínálják neki a lent? — A lennek olyan lehetetlen ára volt, hogy az utóbbi években nem is termeltek, vagy igen keveset Magyarországon. Most tehát vagy nem termelünk, vagy pedig ötvenezer holdra kell megkötni a lentermelési területet, amelyen a rentábilis termelés lehetséges. A gazdaérdek tehát, hogy éppen a helyes irányítással segítsük elő a rentábilis termelést. Ha a gazdának azon vágya teljesülne, hogy magasabb búzaár biztosíttassék az országban, amely a kivitelnél mentől magasabb a belföldi ár, annál nagyobb ráfizetést jelentene vagy az állam, vagy a fogyasztóközönség terhére, — egészen természetes, hogy a gazdaközönség, ha a búza megint a legrentábilisabb növény lenne, teljes erejével újból rávetné magát a búzatermelésre. Ez, magától értetődően, maga után vonná vagy a fogyasztóközönség, vagy az állam lehetetlen megterhelését. Természetes tehát, ha a gazda követel egy mesterségesen felcsigázott árat, számolnia kell azzal, hogy a termelési területet az eddigivel szemben ne növelhesse. Ezek mind logikus követelményüi a mesterséges beavatkozásnak. Mert mesterséges beavatkozást követelni az egyik oldalon, de a másik oldalon alá nem vetni magát az ebből természetszerűen következő korlátozó tényezőknek, — nem lehet. — Ebbe a keretbe tartoznak mindazok a gondolatok, amelyek a kiviteli monopóliumok, árminimálások, őrlési, vagy teljes búzamonopólium révén óhajtják elérni a búza magasabb árát. Mindezek erős rendszabályok nélkül el sem képzelhetők. A háború alatt már volt kötött gabonaforgalom, akkor ezt a gazdák ellen, a magasabb árak ellen vezették be. Ha nem is ilyen drasztikus módon, de bizonyos kötöttséget és ezek közé tartozik a most hangoztatott őrlési monopólium kérdése is, akkor sem lehet elkerülni, ha emelni akarjuk a gazda érdekében a búzaárakat. A két rendszer közötti különbséget ugyanis az adja meg, hogy a háború alatt nagyobb volt a kereslet, mint a kínálat, most pedig lényegesen túlhaladja a kínálat a keresletet. Ahogy akkor túlságos kereslet ellen kellett védekezni, most védekezni kell a túlságos kínálat árromboló hatása ellen. — Az egész kérdést nem szabad úgy felfogni, mintha itt az egész mezőgazdasági termelés, vagy kereskedelem szabadságával szemben új rendszert kívánnánk bevezetni. — Ha négy évvel ezelőtt hasonló okoknál fogva meg kellett csinálni a cukorrépatermelés szabályozását, ugyanakkor meg kellett csinálni a hazai lenmagtermelés szabályozását; vagy még régebben , ahogy a szesztermelés kereteit megállapították, ugyanúgy felmerülhet a már összehasonlíthatatlanul nehezebb gazdasági viszonyok között is olyan szükségesség, hogy a gazda érdekeit, illetőleg a gazda árait megvédje a kormány, mint ahogy ez megtörtént már, azt hiszem, kivétel nélkül minden országban, még Angliában is, a gazdasági liberalizmus klasszikus hazájában. Bizonyos, hogy a beszolgáltatandó aranymennyiség elegendő lenne az ország teljes gazdasági átszervezésére. Rendkívüli időkben nem szabad a rendkívüli eszközöktől visszariadni. És ne felejtsük el: arany nélkül meglelhet az ország, de lakosok nélkül nem. A tizenkettesek óra ütött és cselekedni kell!