Új Barázda, 1934. február (16. évfolyam, 5-8. szám)

1934-02-04 / 5. szám

1934 február 4. vasárnap Budapest, XVI. évi, 5. szám­ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRA a „Rádiós gazdasági előadások" mimű füzetekkel együtt: Egész évre 6 pengő, félévre 3 pengő, negyedévre 1 pengő 60 fillér, egy hónapra 60 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: Hárkányi József dr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, VI. kerület, Eötvös­ utca 45. szám. TELEFONSZÁMOK: Szerkesztőség: 160—90. Éjszaka: Automata 140—71. Kiadóhivatal: 160—90. LEVÉLCÍM: Budapest, VI., Eötvös­ utca 45. Magyarország gazdasági megmentése írta AGAUDY FERENC dr. A földművelésügyi miniszter " nyilatk­ossal a "Uj­ax irányított galdálkozásrók 50 ezer f­old lentermését már lek­ötötték­ a németévi. Az őrlési monopólium elm­erülhetetlen Manapság, amikor a földkerekség távoleső területei is végzetes és el­szakíthatatlan politikai és gazdasági szálakkal vannak összefűzve, a világ­nak csaknem minden államát súlyo­san érinti az évek óta dúló válság, amelynek, úgy látszik semmiféle nem­zetközi konferenciázás nem bír véget vetni, vagy legalább is javítani rajta. A válság számtalan oka közül első­sorban is kiemelhetjük a termelés mai rendszeréből önként és állandóan keletkező differenciákat. A kölcsönös bizalom az, ami először tűnt el úgy az országok, mint az emberek között. A tőke nem teljesíti hivatását, a terme­lést, és az arany az egyik államból a másikba menekül, biztonságot ke­resni, elrejtőzni. Csaknem mindenütt tőkehiány, pénzszűke állott be, amely a gazdasági életet megbénítja, mert forgótőke nélkül nincsen vállalkozás. De az emberek, a népek, mégis élni akarnak és ha a világ kor­mányai nem is képesek arra, hogy általános megegyezéssel véget vessenek a válságnak, ki­küszöbölve az ellentéteket, egyes országok saját erejükből pró­bálkoznak segíteni önmagukon s nem sikertelen! A hatalmas Anglia megszervezte gyarmatbirodalmának erőit és boldo­gult mint mindig, Északamerika el­nöke, Roosevelt az arany hazájában támadásba ment át a csillogó nemes­fém ellen és minden jel arra mutat, hogy sikerrel jár a harc és az arany kényszerülni fog az embert szolgálni és a termelés, fogyasztás megindul. Úgy Németország, mint a fasiszta Olaszország új és merész módszerek­kel léptek az önsegély útjára, dacára annak, hogy a világpolitikai ellenté­tek nem csökkentek és a népek békés együttműködése ma távolabbinak lát­szik, mint valaha. A kis Magyarország a világgazda­ságra nem sok befolyást gyakorolhat, de igenis, saját erőnkből — ha elszántan akarjuk — képesek volnánk sor­sunkon javítani. Éppen most, a gazdasági év elején kell döntő intézkedéseket tennnünk­. Úgy a kormány, mint az ellenzék je­lentősebb része már , egyetért abban, hogy a szabad termelés, mely anar­chiát és elmaradottságot jelent, már a múlté és át kell térni az úgyneve­zett irányított termelésre, vagyis a tervgazdálkodásra. Ez legelső meg­nyilvánulásában annyit jelentsen, hogy az állam például ne csupán az adót és egyéb szolgáltatásokat köve­telje polgáraitól, hanem azt is tegye lehetővé, hogy fizethessenek. Kétségtelen, hogy az ország gazda­sági berendezkedése már elavult és teljes átszervezésre szorul, amit mi­előbb végre kell hajtani. Ezzel kap­csolatosan meg kell indulni a terme­lésnek és­­lehetővé kell tenni a fo­gyasztást. Erre igenis van mód, amikor az or­szágban vannak a földek, amelyek a nyersanyagok nagy részét megtermik, gyárak, amelyek azokat feldolgozzák és emberek milliói, akik azt elfo­gyaszthatják. Az árukicserélés tényezője, a pénznek hiánya, még nem ok a termelés leállítására, mert igen sok mód van ezen segíteni. Pillanatnyilag igen üdvös lenne, ha az Eckhardt Tibor által követelt és most Bethlen István gróf által is elfo­gadott tervet a kormány megvalósí­taná és a pengőt tulajdonképpen érté­kére devalválva, a pénzmennyiséget növelné. Ez óriási könnyebbséget jelentene mindenekelőtt az adósságokkal küzdő mezőgazdaságnak, de az iparnak is, mert a földműves lakosság ismét vá­sárolhatna és az ipari termelés meg­indulhatna. Új vér ömlene az ország száradó ereibe. A tervgazdálkodás megvalósításá­val a kormány megindíthatja a legna­gyobb mértékű termelést úgy mező­­gazdasági, mint ipari téren. Minden talpalattnyi földet meg kellene művelni és így a hazai nyersanyaggal ellátott gyára­kat megindítani. Az új, államkapitalista tervgazdál­kodásban nem kell a túltermeléstől félni, ha a lakosság fogyasztóképessé válik. Ha pedig a szabad piacon nem lehetne a mezőgazdasági és az ipari cikkeket értékesíteni, mert az Eck­hardt—Bethlen-féle elgondolás még mindig nem ad elegendő forgótőkét, pénzt, akkor az állam — Északame­rika és más államok mintájára — vegye át a szabadpiacon el nem ad­ható mezőgazdasági és ipari cikke­ket. Ebben az esetben a fájdalmas ag­rárollót egészen összecsukhatja és az iparcikkeket a mezőgazdaság áraihoz arányítva, juttassa el a földműves la­kossághoz. A városi lakosság pedig — elsősorban is a munkásság és a tisztviselőosztály — a kormány által megvásárolt és felhalmozott mező­gazdasági készletekből láttassák el ol­csó élelmiszerekkel. Mindezek természetesen előzetes, kisegítő intézkedések, amelyek a nyomor megszüntetésére, a mezőgaz­dasági és ipari termelés megindítá­sára szükségesek volnának. Az általános országos tervgazdálkodás cél­szerű keresztülviteléhez termé­szetesen nagyobb eszközök szük­ségesek, mindenekelőtt a szük­séges tőke. Ha azonban kimondjuk, hogy a haza veszélyben van­ és az országot mintegy gazdasági ostromállapotba helyezzük, akkor bizonyos rendkívüli intézkedésekkel a tőkét, sőt az ara­nyat is elő lehet teremteni. Ha Roose­velt amerikai elnök elrendelhette, hogy az aranyat be kell szolgáltatni, azt nálunk is meg lehet tenni. He­lyezzünk minden értéket a haza oltá­rára, — szó szoros értelmében — a köz szolgálatára. Az irányított gazdálkodás kérdése Ma­gyarországon is a legsürgősebben megol­dásra váró problémák sorába lépett és úgy a gazda társadalomban, mint a ke­reskedelem körében élénken tárgyalják azokat a szempontokat, amelyek az irá­nyított gazdálkodásnál tekintetbe jöhet­nek. Megkötöttségről, a termelési és ke­reskedelmi szabadság túlságos korlátozá­sáról beszélnek és bár pontosan még senki sem tudja, hogy a tervgazdálkodási javaslat mit tartalmaz, máris egyes ér­dekelt körök igyekeznek hangulatot te­remteni a kormány elhatározásával szem­ben. A tervgazdálkodásról és annak várh­ató hatásairól nyilatkozott Kállay Miklós földművelésügyi miniszter, aki a javas­latot most készíti el. A földművelésügyi miniszter a következőket mondotta: —­ Röviden leszögezni kívánom azokat a tényeket, amelyek talán megakadályoz­zák azt, hogy ez a kérdés kiforgattassék a maga egyszerű és természetes követ­kezményeképpen előálló lényegéből és mindenféle, teljesen irreális kombináció­nak nyújtson tápot.­­ A tervgazdálkodás csak ott nyúlhat be a gazdasági élet szabad­ságába, ahol ezzel szemben a gazdá­nak megfelelő előnyöket biztosít. A legtöbb esetben tulajdonképpen fakul­tatív kérdéssé válik a tervgazdálkodás. Ha akarja a gazda, igénybe veszi, ha nem akarja, nem lép be abba a keretbe, amely bizonyos előnyök biztosítása mellett a nagy gazdaközösség érdekében bizonyos korlátokat is állít. A legegyszerűbb példa erre a most perfektuálás alá került né­met lenmagszerződés, amely 50.000 hol­don való lentermést kötött le. Egész ter­mészetes tehát, hogy csak 50.000 holdon lehet ezt a lent termelni, mert a felesle­gekkel már nem tudnánk mit csinálni. Nem volna vevő a feleslegre, az csak a kedvezőtlen világpiaci áron volna érté­kesíthető és ez esetben a jobb árat bizto­sító felvevő joggal tehetné fel a kérdést, hogy miért fizessen ő jobb árakat, ami­kor olcsóbban is kínálják neki a lent? — A lennek olyan lehetetlen ára volt, hogy az utóbbi években nem is termeltek, vagy igen keveset Magyarországon. Most tehát vagy nem termelünk, vagy pedig ötvenezer holdra kell megkötni a lenter­melési területet, amelyen a rentábilis ter­melés lehetséges.­­ A gazdaérdek tehát, hogy éppen a helyes irányítással segítsük elő a rentá­bilis termelést. Ha a gazdának azon vá­gya teljesülne, hogy magasabb búzaár biztosíttassék az országban, amely a ki­vitelnél mentől magasabb a belföldi ár, annál nagyobb ráfizetést jelentene vagy az állam, vagy a fogyasztóközönség ter­hére, — egészen természetes, hogy a gaz­daközönség, ha a búza megint a legrentá­­bilisabb növény lenne, teljes erejével új­ból rávetné magát a búzatermelésre. Ez, magától értetődően, maga után vonná vagy a fogyasztóközönség, vagy az állam lehetetlen megterhelését. Természetes te­hát, ha a gazda követel egy mestersége­sen felcsigázott árat, számolnia kell azzal, hogy a termelési területet az eddigivel szemben ne növelhesse.­­ Ezek mind logikus követelményüi a mesterséges beavatkozásnak. Mert mes­terséges beavatkozást követelni az egyik oldalon, de a másik oldalon alá nem vetni magát az ebből természetszerűen követ­kező korlátozó tényezőknek, — nem le­het. — Ebbe a keretbe tartoznak mindazok a gondolatok, amelyek a kiviteli mono­póliumok, árminimálások, őrlési, vagy teljes búzamonopólium révén óhajtják elérni a búza magasabb árát. Mindezek erős rendszabályok nélkül el sem kép­zelhetők. A háború alatt már volt kötött gabonaforgalom, akkor ezt a gazdák el­len, a magasabb árak ellen vezették be. Ha nem is ilyen drasztikus módon, de bi­zonyos kötöttséget és ezek közé tartozik a most hangozta­tott őrlési monopólium kérdése is, akkor sem lehet elkerülni, ha emelni akarjuk a gazda érdekében a búza­árakat.­­ A két rendszer közötti különbséget ugyanis az adja meg, hogy a háború alatt nagyobb volt a kereslet, mint a kínálat, most pedig lényegesen túlhaladja a kíná­lat a keresletet. Ahogy akkor túlságos kereslet ellen kellett védekezni, most vé­dekezni kell a túlságos kínálat árrom­boló hatása ellen. — Az egész kérdést nem szabad úgy felfogni, mintha itt az egész mező­gazdasági termelés, vagy kereske­delem szabadságával szemben új rendszert kívánnánk bevezetni. — Ha négy évvel ezelőtt hasonló okok­nál fogva meg kellett csinálni a cukor­répatermelés szabályozását, ugyanakkor meg kellett csinálni a hazai lenmagter­­melés szabályozását; vagy még régebben , ahogy a szesztermelés kereteit megálla­pították, ugyanúgy felmerülhet a már összehasonlíthatatlanul nehezebb gazda­sági viszonyok között is olyan szüksé­gesség, hogy a gazda érdekeit, illetőleg a gazda árait megvédje a kormány, mint ahogy ez megtörtént már, azt hiszem, kivétel nélkül minden országban, még Angliában is, a gazdasági liberalizmus klasszikus hazájában. Bizonyos, hogy a beszolgáltatandó aranymennyiség elegendő lenne az ország teljes gazdasági átszervezé­sére. Rendkívüli időkben nem szabad a rendkívüli eszközöktől visszariadni. És ne felejtsük el: arany nélkül meg­lelhet az ország, de lakosok nélkül nem. A tizenkettesek óra ütött és csele­kedni kell!

Next