Új Barázda, 1937. szeptember (19. évfolyam, 24-27. szám)
1937-09-13 / 24-27. szám
Hidavatás Új hídkészült a magyar fővárosban. A Duna ezüsttükrén újra átnyúlik egy büszke ív, hirdetve a magyar mérnök zsenijét, a mai gyár munkás tudását. Az első híd, amelyet a legnagyobb magyar lángelméje álmodott meg valamikor, szimbólum is volt a nemzet életében. Széchenyi hídján az új kor, a technikai kultúra, a szabadsággondolat masírozott be a régi, feudális Magyarországba. A híd akikor nemcsak azt jelentette, hogy nem kell többé csónakon közlekedni a jégzajlásos Dunán Pest és Buda közt. Széchenyi Lánchídja azt jelképezte, hogy vége a lomha elmaradottságnak, vége a kiváltságoknak. A hídpénzt meg kell fizetni pórnak és nemesnek, miért azon a hídon nemcsak kocsi jön majd, nemcsak a delizsánc robog át rajta, hanem a kor szelleme is, amelyet nem lehet feltartani semmiféle erőhatalommal. Aki végiglapozza a magyar reformkor történetét, meglepődve fogja látni, hogy a csökönyös maradiság akkor is ugyanúgy szerette volna visszaűzni a kor lelkét, feltartóztatni a haladást, mint ahogy a liberalizmus ittmaradt öreg kísértetei hadakoznak a XX. század igazi szelleme ellen. Pedig, ahogy jelkép volt a legnagyobb magyaré. Ugyanúgy szimbólum a mi számunkra a legnagyobb országépítő, Horthy Miklós Dunahídja is. Hiszen ezen a hídon is új gondolat, új sereg menetel a jövendő felé. A magyar egység, a kollektív nemzeti gondolat nagy valósága a Duna tükrén átívelő új acélcsoda. Azt hirdeti, hogy amint a mérnök tudása, a munkás szakértelme egymástól külön, vagy épp egymás ellenére soha nem tudta volna létrehozni ezt az új magyar remeket, ugyanúgy nem tudunk hidat építeni egymás nélkül a jövendő felé sem. A Boráros-téri híd mérnöki rajzai fölött ott lángolt a nemzet intelligenciájának, a tudásnak teremtő fénye. Alapjainál ott verejtékezett a csongrádi kubikos, az örök föld, az örök nép fia. Vasalkatrészeit egybeszegecselte a kohók, a gyárak nagyszerű magyar munkásnépe. Tetején pedig ott áll mindenekfölött a magyar katona, az óceán viharával, ágyuk tüzével is vígan dacoló magyar hős emléke. Uj eszme, uj kor menetel ezen a hídon. Sugara ott lángol s mind fényesebben ég a nemzet előtt. S a pusztában járó tüzoszlop azt hirdeti, hogy a hid csak két elhanyagolt, visszamaradt városrészt kap-csol egybe, de a gondolat, a korszellem összeforraszt osztályokat, társadalmi rétegeket, foglalkozási ágakat, amelyeket hiába próbál már szétválasztani, egymás ellen tüzelni a liberális múlt. A nemzet, amely egy volt a hídépítésben, egységes kell hogy legyen a jövendő kiformálásában is. Ára 10 fillér Budapest, 1937 szeptember 13. Hétfő XIX. évfolyam, 24—27. szám. Az értékesítés fontossága Ismét aratás után vagyunk és a termésbetakarításról érkező jelentések és számszerű becslések arról számolnak be, hogy országos átlagban kielégítő termésünk volt. Bár az ország egyes részein ismét elemi csapások sújtották a mezőgazdaságból élő lakosságot, az országos szempontokat tekintve, jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a magyar föld meghozta áldásos gyümölcsét. A mai mezőgazdasági politika fő kérdése a megfelelő termés mellett annak értékesítése. Az utolsó évtizedek folyamán számtalanszor keservesen láthattuk, hogy a szervezetlen értékesítés következtében hányszor került piacra jóval áron alul a gazdatársadalom termése és hiába volt bő termés, az alacsony és kedvezőtlen áralakulás következtében nem jövedelmezett, sőt veszteséggel is járt a mezőgazdasági termelés. Ezeknek tanulságait már levontuk és évek óta komoly kormányzati feladatot jelent a magyar mezőgazdaság évi termésének megfelelő értékesítését biztosítani. Magyarország, mint agrárállam, termésének jelentős része külföldi piacokon kerül értékesítésre és ezért mindenkor kihatással van az áralakulásra a világpiaci helyzet. A római egyezmény által sikerült először elérnünk, hogy a termés jelentősebb része megfelelő áron kerül piacra, függetlenül a világpiaci áralakulástól és ennek következtében a magyar gazdatársadalom már eleve biztosítékot nyert arra, hogy nem kell aratás után termését áron alul elkótyavetyélnie. A római egyezménytől eltekintve — amely kivitelre kerülő gabonatermésünk jelentősebb részének elhelyezését biztosítja — az idei termésbetakarítás után bizakodva tekinthetjük az agrárárak alakulását is. A világgazdasági helyzet újabb alakulása élénkséget és bizonyos fellendülést tükröztet vissza. Ebben a fellendülési folyamatban részük vanbizonyos átmeneti jellegű és más szempontból káros okoknak is, mint a fegyverkezési folyamat, vagy pedig az egyre nagyobb mértéket öltő távolkeleti háború, azonban ezek is mozgásba hozták az ellankadt gazdasági életet és emellett az egészséges és valóságos javulás kétségtelen jelei is mutatkoznak. A gazdasági élet eseményeit mindenkor higgadt mérlegeléssel kell tekintenünk és nem szabad vérmes reménységgel túlbecsülni egyes jelenségeket. A magyar gazdatársadalom már átélt egy látszatkonjunktúrát és keservesen megszenvedte annak káros utóhatásait. Most, amikor ismét felfelé lendült a gazdasági élet hullámvonala és a hosszú lefelé menet, a válságot jelentő mélybehaladás után újból kedvezőbb irányba haladunk, okkal és móddal kell ennek előnyeit kihasználnunk. Az okos, józan gazdálkodás itt mutathatja meg az előnyöket és ezekben az időkben szerezhetünk és gyűjthetünk olyan erőtartalékot, amelyet későbbi, kedvezőtlenebb napokban is felhasználhatunk. Az előrelátható gazdálkodásnak kell megnyilvánulnia a hitelszövetkezeti munkában is. Ez a szövetkezeti intézmény, amely négy évtizedes múltja alatt már belegyökeredzett a magyar faluba, biztosítja a magyar nép gazdasági tevékenységének egyik legfontosabb lendítő előfeltételét: a hitelt. A hitelnek kétféle alakja van. Az egyik biztosítja a termelés és gazdálkodás tervszerű továbbfejlesztésének lehetőségét. Módot nyújt a gazdálkodónak, hogy nagyobb költséget igénylő befektetéseket eszközölhessen, gazdaságát modernebbé tegye, állatállományát javíthassa, kiegészíthesse, egyszóval lehetőséget ad a gazdálkodás kiterjesztésére. A másik hitel nem a termelés biztosítását szolgálja, inkább segítő jellegű olyan időszakban, amikor a gazdákra kedvezőtlenebb idők járnak és kénytelenek hitelt igénybe venni, hogy a válságon a gazdaság károsodása nélkül átvészeljenek. Az értékesítésből befolyó jövedelmek egy részét a magyar gazdatársadalomnak arra kell felhasználnia, hogy fokozatosan visszafizesse a nehéz időszakban felvett kölcsönöket és megszabaduljon azoktól az adósságoktól amelye nem a termelés előmozdítására, hanem a mostohább helyzetből fakadt nehézségek enyhítésére szolgáltak. Viszont másfelől jegyezzük meg, hogy a most kedvezőbbnek látszó agrárhelyzetet sem szabad vérmes reménységgel túlbecsülni, tehát az esetleg eszközlendő beruházásokra felveendő kölcsönöknél a legnagyobb óvatossággal járjunk el és az esetleges jobb kilátásokra való tekintettel ne akaszszunk súlyos terhet a nyakunkba. A magyar hitelszövetkezetek nem üzleti vállalkozások, hanem a magyar falu népének öntudatos, saját előnyeit szolgáló gazdasági intézményei. Éppen ezért nemcsak egyszerű segítséggel, hanem okos, józan és tájékozottságot nyújtó tanácsokkal is szolgálják tagjaikat, így a most lezajlott termésbetakarítás és a kezdődő értékesítés időszakában se mulasszuk el a magyar hitelszövetkezeti tábor tagjait figyelmeztetni: okosan mérlegeljük a gazdasági kilátásokat! Óvatosan bánjunk a hitellel, azaz a jobb helyzetben igyekezzünk a szükségben felvett kölcsönöktől szabadulni és azokat visszafizetni — a termelésfejlesztésre most kölcsönöknél pedig mindenkor vessünk számot a lehetőségekkel és a magunk teljesítőképességével. Felelős szerkesztő és kiadó: Buday Béla dr. Szerkeszti: Horváth József. Kiadja: Az Új Barázda Lapkiadó Rt. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI., Ó-utca 10—12. szám. Telefon: 11—59—19. Levélcím: Budapest, VI., Ó-utca 10—12. szám. Előfizetési ára: Egész évre 5.— P. Félévre 2.500. Jogi személyeknek évi 20.— pengő. Európa Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság (igazgató Schmidek Tibor dr.) Budapest, VI., Ó utca 12.