Új Barázda, 1937. szeptember (19. évfolyam, 24-27. szám)

1937-09-13 / 24-27. szám

Hidavatás Új híd­­készült a magyar fővá­rosban. A Duna ezüsttükrén újra átnyúlik egy büszke ív, hirdetve a magyar mérnök zsenijét, a mai gyár munkás tudását. Az első híd, amelyet a legnagyobb magyar lángelméje álmodott meg valami­kor, szimbólum is volt a nemzet életében. Széchenyi hídján az új kor, a technikai kultúra, a szabad­sággondolat masírozott be a régi, feudális Magyarországba. A híd akikor nemcsak azt jelen­tette, hogy nem kell többé csóna­kon közlekedni a jégzaj­lásos Du­nán Pest és Buda közt. Széchenyi Lánchíd­ja azt jelképezte, hogy vé­ge a lomha­ elmaradottságnak, vége a kiváltságoknak. A hídpénzt meg kell fizetni pórnak és nemes­nek, miért azon a hídon nemcsak kocsi jön majd, nemcsak a deli­­zsánc robog át rajta, hanem a kor szelleme is, amelyet nem lehet fel­tartani semmiféle erőhatalommal. Aki végiglapozza a magyar re­formkor történetét, meglepődve fogja látni, hogy a csökönyös m­a­­radiság akkor is ugyanúgy szerette volna visszaűzni a kor lelkét, fel­tartóztatni a haladást, mint ahogy a liberalizmus ittmaradt öreg kí­­sértetei hadakoznak a XX. század igazi szelleme ellen. Pedig, ahogy jelkép volt a leg­nagyobb magyaré. Ugyanúgy szim­bólum a mi számunkra a legna­gyobb országépítő, Horthy Miklós Dunahídja is. Hiszen ezen a hídon is új gondolat, új sereg menetel a jövendő felé. A magyar egység, a kollektív nemzeti gondolat nagy valósága a Duna tükrén átívelő új acélcsoda. Azt hirdeti, hogy amint a mérnök tudása, a munkás szakértelme egymástól külön, vagy épp egymás ellenére soha nem tudta volna létrehozni ezt az új magyar remeket, ugyanúgy nem tudunk hidat építeni egymás nélkül a jövendő felé sem. A Bo­­ráros-téri híd mérnöki rajzai fö­lött ott lángolt a nemzet intelligen­ciájának, a tudásnak teremtő fé­nye. Alapjainál ott verejtékezett a csongrádi kubikos, az örök föld, az örök nép fia. Vasalkatrészeit egy­beszegecselte a kohók, a gyárak nagyszerű magyar munkásnépe. Tetején pedig ott áll mindenekfö­­lött a magyar katona, az óceán viharával, ágyuk tüzével is vígan dacoló magyar hős emléke. Uj eszme, uj kor menetel ezen a hídon. Sugara ott lángol s mind fényesebben ég a nemzet előtt. S a pusztában járó tüzoszlop azt hir­deti, hogy a hid csak két elhanya­golt, visszamaradt városrészt kap-csol egybe, de a gondolat, a kor­szellem összeforraszt osztályokat, társadalmi rétegeket, foglalkozá­si ágakat, amelyeket hiába pró­bál már szétválasztani, egymás el­len tüzelni a liberális múlt. A nemzet, amely egy volt a hídépí­tésben, egységes kell hogy legyen a jövendő kiformálásában is. Ára 10 fillér Budapest, 1937 szeptember 13. Hétfő XIX. évfolyam, 24—27. szám. Az értékesítés fontossága Ism­ét aratás után vagyunk és a termésbetakarításról érkező je­lentések és számszerű becslések arról számolnak be, hogy orszá­gos átlagban kielégítő termésünk volt. Bár az ország egyes részein ismét elemi csapások sújtották a mezőgazdaságból élő lakosságot, az országos szempontokat tekintve, jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a magyar föld meghozta ál­dásos gyümölcsét. A mai mezőgazdasági politika fő kérdése a megfelelő termés mellett annak értékesítése. Az utolsó évtizedek folyamán szám­talanszor keservesen láthattuk, hogy a szervezetlen értékesítés kö­vetkeztében hányszor került piacra jóval áron alul a gazdatár­sadalom termése és hiába volt bő termés, az alacsony és kedvezőt­len áralakulás következtében nem jövedelmezett, sőt veszteséggel is járt a mezőgazdasági termelés. Ezeknek tanulságait már le­vontuk és évek óta komoly kor­mányzati feladatot jelent a ma­gyar mezőgazdaság évi termésé­nek megfelelő értékesítését bizto­sítani. Magyarország, mint agrár­állam, termésének jelentős része külföldi piacokon kerül értékesí­tésre és ezért mindenkor kihatás­sal van az áralakulásra a világ­piaci helyzet. A római egyezmény által sikerült először elérnünk, hogy a termés jelentősebb része megfelelő áron kerül piacra, füg­getlenül a világpiaci áralakulástól és ennek következtében a magyar gazdatársadalom már eleve bizto­sítékot nyert arra, hogy nem kell aratás után termését áron alul el­kótyavetyélnie. A római egyezménytől elte­kintve — amely kivitelre kerülő gabonatermésünk jelentősebb ré­szének elhelyezését biztosítja — az idei termésbetakarítás után bi­zakodva tekinthetjük az agrárárak alakulását is. A világgazdasági helyzet újabb alakulása élénkséget és bizonyos fellendülést tükröztet vissza. Ebben a fellendülési folya­matban részük van­­bizonyos át­meneti jellegű és más szempontból káros okoknak is, mint a fegyver­kezési folyamat, vagy pedig az egyre nagyobb mértéket öltő tá­volkeleti háború, azonban ezek is mozgásba hozták az ellankadt gaz­dasági életet és emellett az egész­séges és valóságos javulás kétség­telen jelei is mutatkoznak. A gazdasági élet eseményeit mindenkor higgadt mérlegeléssel kell tekintenünk és nem szabad vérmes reménységgel túlbecsülni egyes jelenségeket. A magyar gazdatársadalom már átélt egy látszatkonjunktúrát és keserve­sen megszenvedte annak káros utóhatásait. Most, amikor ismét felfelé lendült a gazdasági élet hullámvonala és a hosszú lefelé menet, a válságot jelentő m­élybe­­haladás után újból kedvezőbb irányba haladunk, okkal és mód­dal kell ennek előnyeit kihasznál­nunk. Az okos, józan gazdálkodás itt mutathatja meg az előnyöket és ezekben az időkben szerezhe­tünk és gyűjthetünk olyan erő­tartalékot, amelyet későbbi, ked­vezőtlenebb napokban is felhasz­nálhatunk. Az előrelátható gazdálkodás­nak kell megnyilvánulnia a hitel­szövetkezeti munkában is. Ez a szövetkezeti intézmény, amely négy évtizedes múltja alatt már belegyökeredzett a magyar fa­luba, biztosítja a magyar nép gazdasági tevékenységének egyik legfontosabb lendítő előfeltéte­lét: a hitelt. A hitelnek kétféle alakja van. Az egyik biztosítja a termelés és gazdálkodás tervsze­rű továbbfejlesztésének lehetősé­gét. Módot nyújt a gazdálkodó­nak, hogy nagyobb költséget igénylő befektetéseket eszközöl­hessen, gazdaságát modernebbé tegye, állatállományát javíthas­sa, kiegészíthesse, egyszóval lehe­tőséget ad a gazdálkodás kiterjesz­tésére. A másik hitel nem a ter­melés biztosítását szolgálja, in­kább segítő jellegű olyan időszak­ban, amikor a gazdákra kedvezőt­lenebb idők járnak és kénytelenek hitelt igénybe venni, hogy a válsá­gon a gazdaság károsodása nélkül átvészeljenek. Az értékesítésből befolyó jöve­delmek egy részét a magyar gazda­társadalomnak arra kell felhasz­nálnia, hogy fokozatosan visszafi­zesse a nehéz időszakban felvett kölcsönöket és megszabaduljon azoktól az adósságoktól amelye nem a termelés előmozdítására, hanem a mostohább helyzetből fa­kadt nehézségek enyhítésére szol­gáltak. Viszont másfelől jegyezzük meg, hogy a most kedvezőbbnek látszó agrárhelyzetet sem szabad vérmes reménységgel túlbecsülni, tehát az esetleg eszközlendő beru­házásokra felveendő kölcsönök­nél a legnagyobb óvatossággal jár­junk el és az esetleges jobb kilá­tásokra való tekintettel ne akasz­­szunk súlyos terhet a nyakunkba. A magyar hitelszövetkezetek nem üzleti vállalkozások, hanem a magyar falu népének öntudatos, saját előnyeit szolgáló gazdasági intézményei. Éppen ezért nem­csak egyszerű segítséggel, hanem okos, józan és tájékozottságot nyújtó tanácsokkal is szolgálják tagjaikat, így a most lezajlott ter­mésbetakarítás és a kezdődő érté­kesítés időszakában se mulasszuk el a magyar hitelszövetkezeti tá­bor tagjait figyelmeztetni: okosan mérlegeljük a gazdasági kilátáso­kat! Óvatosan bánjunk a hitellel, azaz a jobb helyzetben igyekezzünk a szükségben felvett kölcsönöktől szabadulni és azokat visszafizetni — a termelésfejlesztésre most köl­csönöknél pedig mindenkor ves­sünk számot a lehetőségekkel és a magunk teljesítőképességével. Felelős szerkesztő és kiadó: Buday Béla dr. Szerkeszti: Horváth József. Kiadja: Az Új Barázda Lapkiadó Rt. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Buda­pest, VI., Ó-utca 10—12. szám. Telefon: 11—59—19. Levélcím: Budapest, VI., Ó-utca 10—12. szám. Előfizetési ára: Egész évre 5.— P. Fél­évre 2.50­0. Jogi személyeknek évi 20.— pengő. Európa Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság (igazgató Schmidek Tibor dr.) Budapest, VI., Ó­ utca 12.

Next