Új Élet, 1961 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1961-01-10 / 1. szám
„A szocializmus, az egész rendszert tekintve, döntő győzelmeket aratott. E győzelmek a marxizmus-leninizmus diadalát hirdetik és a tőke járma alatt sínylődő valamennyi népnek szemléltetően mutatják, hogy az e tanítás alapján szervezett társadalom korlátlan lehetőségeket nyújt a gazdaság és a kultúra felvirágoztatásához és biztosítja az emberek magas életszínvonalát, békés, boldog életét.“ (A moszkvai Nyilatkozatból) ÚJ ESZTENDŐBEN ~K/rég tavalyi események visszhangja hallik,* v* de már az új esztendőben megyünk előre, fürkészve és várakozva, mintegy önkéntelenül adózva a múló időt háromszázhatvanöt napos fordulókba összegező konvenciónak, de konvenciókon túl bízva az időben. Új életérzés ez, a világ szocialista felének sajátja, meg azoké, akik világszerte a tudományos marxizmus jegyében élnek, eszmélnek és cselekszenek, valamint a békében bízó, a békéért küzdő józan és becsületes embereké. És az új életérzés nem riadtan és haladó tudattal érzékeli a jövőt, hanem higgadtan és bizalommal lép az időben előre. Érzi, éli, ismeri a jövőt, ismeri az alakuló világ dinamikáját, az erők arányát, látja a megoldásokat. Az idő pedig a szocializmusnak kedvez: egy milliárd ember szerkeszti meg növekvő tudatossággal, tehát illő komolysággal és egyben nagy emberi örömökben gyarapodva a boldog, emberhez méltó létet Az időben látjuk a nagy történelmi fordulókat: a szocializmus elhagyja maga mögött , kapitalizmust a gazdasági versenyben, végleg széthull a gyarmati rendszer, fiatal államok ősi népei új életre kelnek és szilárdan megvetik lábukat szabad szülőföldjükön, a béke erői gyarapodnak, a háború erői gyengülnek. A világ nyolcvannál több kommunista pártja szétkiáltotta Moszkvából a remény és bizakodás, az erő és az emberség üzenetét: ,,a béke legyőzheti a háborút!" Ezekkel a szavakkal lépünk át az új esztendőbe. EMBEREK ÉS BARBÁROK Tiosza híre, vagy bizonyossági Nem tudni még, mikor e sorok íródnak: elvették-e a szemet világát valóban, vagy... Igaz lenne ez a rémregényekbe illő szörnyűség, egyszóval: húsza 2 1/19611 .,A kapitalista világrendszert áthatja a hanyatlás és bomlás mélyreható folyamata... A népek mind elszántabb harcra kelnek az imperializmus ellen. Óriási küzdelem fejlődik ki a munka és a tőke, a demokrácia és a reakció, a szabadság és a kolonializmus erői között.“ (A moszkvai Nyilatkozatból) A testvéri Bolgár Népköztársaságból: Építők a napfényben Az algériai véres utcai harcok két jellemző mozzanata dik századi valóság ez a középkort idéző borzalom? Tény azonban, hogy Lumumbát megfosztották szabadságától. Elfogták, meghurcolták börtönbe vetették. A börtönben megkínozták. (Egy angol diplomata az ENSZ-ben „remélni merte", hogy Lumumbát emberséges bánásmódban részesítik... őfelsége diplomatái!) A világsajtó már tele volt a fényképekkel, a híradók már pergették a képsort, hogy ütöttékverték, hajánál cibálták, puskatussal terelték! Röviden: egy függetlenségében alig féléves ország törvényes miniszterelnökét... De hiszen ez közismert. Az ENSZ-parancsnokság mindezt ölhetett kezekkel nézi. Az ENSZ- parancsnokság, amelyet maga Lumumba hívott az országba, a rend és a... De hiszen ez is közismert! Mi a megdöbbentő tehát abban a meg nem erősített hírben, hogy Lumumbát megvakították ? A barbárság módja? Ha csupán csak letartóztatták volna? Akkor? Ha csupán csak visszaállítanák a régi gyarmati rendet és Lumumbának egy haja szála se görbült volna meg ? Ne játsszunk tovább, hiszen az ellentmondások tömkelegébe keveredünk. Galamblelkű gyarmatosítók nincsenek, mint ahogy nincsenek galamblelkű fasiszták sem. És ha a fasiszta barbárság és a gyarmatosítók barbársága rokon vonásokat mutat, az csak a két társadalmi jelenség azonos gyökerére vall. Kongóban napontele kétszáz ember éhen hal. De az imperialistákat nem a kongóiak érdeklik, hanem a kongói uránérc. Ez a barbárság ábécéje. Az ENSZ-ben megszavazták a gyarmati rendszer felszámolását. Voltak, akik tartózkodtak a szavazástól. Éppen a tartózkodók a legaktívabbak Kongó tényleges függetlenségének megcsorbításában. Az ENSZ határozata történelmi tényt szövegez meg: a gyarmati rendszer objektív széthullását. De a harc még folyik. És tulajdonképpen már eldőlt, hogy ebben a harcban a barbárok elbuknak, győzni pedig az emberek győznek. TŰZ Egy olasz gyermek felgyújtotta az iskolát. Nem •* bűnöző az a gyermek — bírák, ne nyúljatok hozzá! Nem beteg, hibbant lelkű az a gyermek — orvosok, hiába fürkészitek a kórt ! Az a gyermek egyszerűen tanulni akart. Akaratos, makacs gyermek lehet, aki nem tudott beletörődni abba, hogy nem tanulhat tovább, hogy apjának nem telik tandíjra. Kétségbeesett lélek lehet ez a gyermek, ha felgyújtotta azt az iskolát, amelynek ő többé nem léphette át a küszöbét, hogy most immár senki se léphesse át! Égjen tövig az épület, hamvadjanak el a padok, a könyvek, a füzetek, eméssze tűz a fekete táblát, ha ő már nem írhatja fel rá a tudás hófehér hódítójeleit... Egyébiránt gyermek az a gyermek, nem bosszúból tette, amit tett, hanem azért, mert a dolgokat a maga gyermeki módján értelmezte. Az igazságtalanságot általánossá akarta tenni, azt hívén, hogy ezzel megszünteti. A tüzet bizonyára eloltották. De valami nagy baj van ott, ahol ilyen tüzek gyúlnak. Nagy baj, amit persze nem lehet úgy megoldani, ahogy a gyermek gondolta, de úgy sem lehet, ahogy a tüzet oltók gondolják. Meg azután milyen oltók azok, akik tulajdonképpen maguk adják a tűzszerszámot a gyermek kezébe ? SZÁSZ JÁNOS