Új Élet, 1977 (19. évfolyam, 1-24. szám)
1977-01-10 / 1. szám
2 Petru Rareş fejedelem emlékezete Miután hosszú ideig fejedelmi túszként a törökkel kötött béke záloga volt, Petru Rareş 1527. január 20-án — 450 évvel ezelőtt — lépett apja, Ştefan cel Mare örökébe Moldva trónján. Ezt megelőzően Lengyelország királyánál, Zsigmondnál próbált támogatást szerezni, s a hagyomány úgy tartja, a fejedelmi jelvényeket váratlanul kapta meg — miközben hallal teli szekereket kísért Iaşi felé... A török fogságban, majd lengyelországi tartózkodása idején alaposan megismerhette a Moldvát környező országok politikáját. Felmérte helyzetét, esélyeit, s mindezekkel számolva kezdte meg uralkodását. Pontosabban: első uralkodásának 11 esztendejét. Ahhoz, hogy Moldva függetlenségét megtarthassa, mindenekelőtt belpolitikai síkon kellett megszilárdítania hatalmát — amit elsősorban azzal kívánt elérni, hogy a nagybojárság kielégíthetetlen mohóságát ellensúlyozandó, hatalmát a kisbojárságra és a szabad paraszti rétegekre alapozta. Az erre vonatkozó korabeli okmányok ékesen szólnak Petru Rareș fejedelem belpolitikai ténykedéséről. A kancelláriájából kikerült 153 adománylevélből 118 kisbojáré vagy szabad paraszté volt (ide számíthatjuk azokat az adományokat is, amelyeket a monostoroknak tett), és mindössze 16 irat emlékezik meg a nagybojárok javairól. Trónfoglalása szinte gyökeres változást hozott a kormányzatban, amennyiben főleg fiatal, tehetséges és hozzá személy szerint hű, hazaszerető főurakkal vette körül magát. Büntető keze nemegyszer keményen lesújtott a politikájával szembeszegülő nagybojárságra. Gazdasági téren is igyekezett jól megalapozni hatalmát. Felismerve a kereskedelem jelentőségét, Moldva kapcsolatait kiterjesztette az erdélyi városok, valamint Lengyelország felé. Tisztában volt kora parancsával rai szerint hatalmát csakis a fegyverek erejével tarthatja meg. Megerősítette a fejedelmi várakat, korszerűsítette a hadsereget, hogy adott esetben sikerrel vehesse fel a küzdelmet az ellenséggel, a törökkel. Már uralkodása elején megpróbált egy erős törökellenes koalíciót összekovácsolni, majd a Mohácsot követő magyarországi belháborúba avatkozott be Zápolya János pártján, Habsburgi Ferdinánd ellen, azzal a szándékkal, hogy Zápolyát támogatva, elismertesse vele Csicsóvára, Beszterce, Radna, Küküllővár és a hozzájuk tartozó birtokok fölött gyakorolt — apjától örökölt — jogait. Miután Földvárnál Ferdinánd csapatait megverték, s Petru Rareș kiterjesztette hatalmát a szászok meg a székelyek fölött, a különben reálpolitikus fejedelem 1530-ban meggondolatlan lépésre határozta el magát: háborúba keveredett Lengyelországgal. Lengyelországi hadjáratainak sikerét a porta nem nézte jó szemmel. Szulejmán szultán idejekorán beavatkozott a konfliktusba, nehogy a fejedelem „egyesítse a három román fejedelemséget. Omnia haec regna in unum corrent" — ahogy Verancsics Antal írta. 1538-ban megindította hát ellene a hadjáratot — s a fejedelem, akit a nagybojárság is elárult, egyedül maradt a fenyegető veszélylyel szemben. Ellenségtől üldözve, 14 napig bujkált a hegyek között, míg eljutott Csicsó várába, ahol gyermekei és felesége, Elena fejedelemasszony várták. A bukás nem törte meg, vakmerő lépésre határozta el magát. Személyesen ment el Konstantinápolyba Szulejmánhoz, sorsát jobbra fordítandó. Fellépése sikerrel járt, mert 1541. február 22-én visszakapta trónját, és bevonulhatott Suceava várába. Törökellenes terveit azonban nem vetette el, s második fejedelemsége idején is szívósan próbálkozott összekovácsolni a törökellenes ligát. Buda eleste csak igazolta politikájának helyességét, 1542-ben titkos levelezésbe kezdett Brandenburgi Ioachimmal, minek eredményeként még ugyanaz év március 1-én megkötötte vele a szövetséget. Nagy célját azonban nem érhette el. Petru Rareş, Moldva fejedelme, 1546. szeptember 2-án eltávozott az élők sorából. ★ Nemcsak mint vitéz államfőt őrizzük emlékezetünkben, hanem a román kultúra egyik legnagyobb támogatóját tiszteljük személyében. Uralkodása idején fellendült a történetírás, megkezdődött a román nyelvű írásbeliség, fellendítette a városi kultúrát, számos várat és monostort alapított. Suceaván, Baián templomokat létesített és korának legszebb épületét emeltette Probotán. Uralkodása idején fejezték be a hîrlăui, dobrovăţi, romani, moldoviţai és bistriţa kolostorokat, festették a voroneţi kolostor homlokzatát. Az utókor a román nép függetlenségi harcainak kiemelkedő hőseként tiszteli Petru Rareşt, Moldva egykori nagyfejedelmét. MARIANA PLOEŞTEANU száztizennyolc év telt el azóta, att hogy Moldva és Munténia egyesülésével megteremtődött a román nemzeti állam alapja, ami aztán 1918-ban teljesedett ki, Erdély Romániával való egyesülésével. Tankönyvekben is benne van, az olvasók előtt jól ismert az 1859. január 24-i történelmi aktus. Annyit azonban föltétlenül el kell mondani ezúttal is, hogy az egyesülés megvalósítása az egész nép műve volt, s nem holmi nemzetközi konjunktúra eredménye, mégha az szerepet is játszott némileg a tény elfogadásában. A nemzeti tudat fejlődése már a középkorban ébren tartotta az egyesülés óhaját, az országteremtés szándékát. Ezért érthető, hogy Al. I. Cuza fejedelemmé választását mindkét fejedelemségben a nép egy emberként ünnepelte. De a ténnyel, a fejedelemségek egyesülésének elfogadtatásával még nem valósult meg teljes Petru Rareş és családja (Moldoviţa kolostori falfestmény (XVI. század) AZ EGYESÜLÉS ÉVFORDULÓJA mértékben az évszázados óhaj, törekvés. Le kellett rázni véglegesen a török hódoltságot, amelyre az 1877-es függetlenségi háborúban került sor, aminek a századik évfordulóját ebben az esztendőben ünnepeljük meg. A függetlenséghez azonban a román nép és választott vezetője már korábban is körömszakadtáig ragaszkodott. Jó példa erre a Fuad pasa és Cuza fejedelem közötti levélváltás, amelyről Nicolae Iorga így írt: „a legszebb példája a méltóságnak". Hogy történtek a dolgok? Fuad nagyvezír ismert volt arról, hogy nem tud diplomata lenni. Durva, erőszakos, kesztyűs kézzel bánni nem tudó ember volt. 1865. szeptember 2/14-én levelet intézett Cuzához, amit közzétett a Journal de Constantinople-ban is. Okot erre egy Bukarestben lezajlott, nagyon is helyi jellegű viszály adott, amelyet a nagyvezír „az általános elégedetlenség erőteljes megnyilvánulásának" ítélt. Pedig a valóságban csak annyi történt, hogy bizonyos intézkedések miatt a fővárosi utcai árusok és dohánykereskedők amolyan operettbe illő utcai csetepatét rendeztek, s aztán, mint akik dolgukat jól végezték, békésen hazamentek. Egész tiltakozásuk szinte visszhangtalan maradt az országban is, mindössze az ellenzék próbálta megnyergelni, kivált amiatt, hogy a fejedelem külföldön tartózkodott. A külföldi sajtó is igyekezett ennek kapcsán rossz színben beállítani a fejedelmet, Anglia és Oroszország diplomáciai képviselői pedig egyenesen arra akarták rávenni a Portát, hogy bizottságot küldjön az ügy kivizsgálására... Fuad pasa levele, s annak közlése egy újságban nyilvánvaló beavatkozás volt az Egyesült Fejedelemségek belügyeibe, amit az ország közvéleménye felháborodással fogadott, s erőteljesen tiltakozott ellene. Cuza válaszáról még az ellenséges sajtó is beismerte, hogy: mesteri. A fejedelem mindig kérlelhetetlen volt azokkal szemben, akik nem akarták tiszteletben tartani az ország jogait, s a más államokkal való kapcsolataiban őrködött afölött, hogy hazája megkapja azt a megtiszteltetést, amit megérdemel. Fund pasának is kijelentette: „...akárhányszor veszélyes cselszövések fenyegetik az ország intézményeit, válaszolni fogok a Román Nép bizalmára, és óhajainak megfelelően, energikusan fenntartom a közrendet, akárhányszor Románia békéje kompromittálva lesz, bárhonnan is jöjjön a vész. Én nem konzultálom csak saját kötelességemet, saját jogaimat, s a mi közös érdekeinket." A határozott, méltó válasz megingatta a nagyvezírt is, hiszen a szó szoros értelmében visszavonta újabb levelében az előző tartalmát. Romániában erősödött a nemzeti büszkeség-méltóság, közkívánatra a fejedelem levelét kinyomatták brosúrában is, román és francia nyelven. Ez a méltó válasz is egyik tanúsága az egyesülésnek. JAKAB PÉTER