Új Ember Magazin, 2001 (2. évfolyam)

2001. február

2 A hóvirág (Galanthus nivalis) Hazánk jól ismert és közkedvelt növény­kéje. Olykor még hófoltok közt, február második felétől áprilisig virít. Magyarorszá­gon megelőzi az igen ritka és szigorúan védett magyar kikerics (Colchicum hun­­garicum), amely januártól nyílik. A hóvirág elterjedési központja Kisázsia és a Bal­kán. Nálunk sokfelé előfordul, jellemző ter­mőhelyei a középhegységi gyertyános-töl­gyesek és bükkösök, hegy- és dombvidé­ki, patakparti égerligetek és a síkvidéki fo­­lyóinkat kísérő ligeterdők. Közelebbi roko­nai a vetővirág, a nárcisz- és tőzikefajok. Evésre alkalmatlan, hányingert okozó hagymából nő ki két hamvaszöld levele és a virágkocsány, amelyen egyetlen, bókoló virág ül. Fehérségének egyszerű és káp­ráztató szépségét tudományos neve sem fokozhatná tovább, ennek jelentése ugyanis: hófehér tejvirág. Szépsége okoz­za vesztét is, amikor virágszedők tömegei lepik el könnyen elérhető termőhelyeit. És mivel a legnagyobb virágúak esnek áldo­zatul a leggyakrabban, ezeknek marad a legkisebb esélye a magérlelésre és sza­porodásra. A hagyma ugyan egy darabig túlél, de a mesterséges szelekció miatt a satnyábbak fognak feldúsulni a populáció­ban (míg azokat is le nem szedik). Aki pe­dig hagymástul viszi el, végképp eltünteti az erdő e pótolhatatlan ékességét. Ne szedjük hát a hóvirágot! Mi nem gazdago­dunk a pusztítással, csak a teremtett világ rendjét bolygatjuk meg. És ne csak a hóvirágot csodáljuk, hanem az egész erdőt, amelynek része. Szöveg és fotó: Cser Balázs Reményik Sándor Egy téli tölgylevélre­ l levelet a hegytetőn találtam. Hóban feküdt, az erdőhöz közel, Fákról hullt gyémántporral beszitáltan. Míg zöld volt, írni rá nem lehetett. De hogy megbámult, megkeményedett: Az írás felcsillámlik rajta, S tűnődvén, lelkem elsóhajtja: Kellett a dér, a tél, a hóvihar, S a zúzmara, a zordfényű palást, Hogy egy kéz azt írhassa ránk, amit akar. Kolozsvár, Hója, 1922. Karácsony (Fotó: Bágya Ferenc)

Next