Mértékadó, 2013. december 23. - 2014. december 22.

2013-12-23

_____________________________Arcvonások_______________________________2 Zenei csúcstámadásokra készülve Szinte nincs megállása. Egymást érik a szerepek, be­mutatók, a hazai és külföldi fellépések. Bretz Gáborral beszélgetve nehéz lenne egy témára összpontosítani, gyakran párhuzamosan zajlanak az események az éle­tében. Mégis a lehető­ legtermészetesebben fogadja a kihívásokat, irigylésre méltó higgadtsággal tölti be hi­vatásait: a színházban és otthon is. Nem sokkal no­vemberi Kékszakállú-sorozata után kézenfekvő­, hogy ezzel kezdjük a róla szóló aktuális helyzetjelentést. Előzetesen említem neki a Bartók-opera lelkigyakor­lat-jellegét is... - Teljesen. Egyetértek azzal a felvetésével, hogy A kékszakállú herceg vára akár párterápia és lelkigyakorlat té­mája is lehetne. Az Erkel színházi előadásban a hatodik aj­tónál, a könnyek tavánál Kékszakállú és Judit teljesen eltá­volodik egymástól. Judit még mindig kérdez: „Milyen víz ez, Kékszakállú?" Ő pedig maga elé meredve hajtogatja: „Könnyek, Judit, könnyek, könnyek." Elbeszélnek egymás mellett, megszűnik a kapcsolat. Ez az elhidegülés döbbene­tes pillanata. Már nem találják a közös hangot, a közös szót. Egyik fél sem teszi meg, vagy nem tudja megtenni a kezdő­lépést azért, hogy e lelki folyamatot visszafordítsa, a meg­békélés, a kompromisszum irányába terelje. Ebben a rende­zésben az öltözködő, éppen távozni készülő Judit felé tárva a karját Kékszakállú azt mondja: „Gyere Judit, csókra vár­lak." Lehet, hogy nem ezt, nem így kellett volna? Inkább vá­laszolni minden kérdésre? De kiadhatjuk-e magunkat telje­sen? Az eredmény nem lenne-e végső soron ugyanaz? Judit számára már nincs titok, nincs semmi izgalmas Kékszakál­lúban, akiről korábban annyi hír járt. Hol vannak a határok? Érdekes kérdések, napokig elemezgethetnénk... Bolognában kezdődnek a Parsifal próbái. Ezúttal Gurnemantra, az operairodalom egyik legnagyobb és legszebb basszusszerepére készül... - Pontosan egy évvel ezelőtt kerestek meg vele, de elég későn realizálódott a felkérés, ugyanis a legtöbb helyen, Olaszországban pedig különösen anyagi gondokkal küzde­nek a színházak. A szereposztásokat csak az utolsó pillanat­ban írják ki, amikor már minden szempontból biztossá válik, hogy egy-egy ilyen nagyszabású produkció megvalósul. Wagner: Parsifal Bologna, Teatro Comunale 2014. január 14., 16. (19 óra), 18. (15.30), 21., 23. (19 óra), 25. (15.30) Rendező: Romeo Castellucci Vezényel: Roberto Abbado A főbb szerepekben: Andrew Richards, Anna Larsson, Lucio Gallo, Bretz Gábor, Detlef Roth, Arutjan Kotchinian. Bretz Gábor új évei - A Kékszakállú lényegében végigkísérte eddigi pályafu­tásomat. Bátor Tamás meghívására, 2006 nyarán, a miskolci nemzetközi operafesztiválon, az Aggteleki-cseppkőbar­­langban énekeltem először Németh Judittal. Bartal László ve­zényelt. A sors úgy hozta, hogy ezután folyamatosan rám talált a szerep, évről évre koncertszerű és színpadi előadá­sokban lépek fel vele. 2007-ben ugyancsak Miskolcon került sor az első szcenírozott Kékszakállamra. A rendezővel, Ko­­valik Balázzsal akkor alaposan végiggondoltuk, végigele­meztük a darabot. Jó alapozás volt, első nekifutásra meg­kaptam a karakter lehetséges variációit. Mester Viktória volt Judit, aki a mostani Erkel színházi bemutatón is a partne­rem lett. Kovalik rendezése fiatalokról szólt, Galambos Péteré egy középkorú művészpárról - vagyis ez sem az általános, megszokott idősödő férfi-fiatal nő relációt tükrözte. A kü­lönböző felfogásoknak, koncepcióknak köszönhetően az el­múlt hét évben sokat érett, formálódott bennem a szerep mind hangilag, mind lélektanilag. Nagycsaládos apaként mennyire tud azonosulni Kékszakállúval, és egyáltalán e szimbólumos opera ijesztően józan realitásával? Colline a Bohéméletben (Fotó: Csillag Pál) Kékszakállú (Fotó: Herman Péter)

Next