Mértékadó, 2013. december 23. - 2014. december 22.
2013-12-23
_____________________________Arcvonások_______________________________2 Zenei csúcstámadásokra készülve Szinte nincs megállása. Egymást érik a szerepek, bemutatók, a hazai és külföldi fellépések. Bretz Gáborral beszélgetve nehéz lenne egy témára összpontosítani, gyakran párhuzamosan zajlanak az események az életében. Mégis a lehető legtermészetesebben fogadja a kihívásokat, irigylésre méltó higgadtsággal tölti be hivatásait: a színházban és otthon is. Nem sokkal novemberi Kékszakállú-sorozata után kézenfekvő, hogy ezzel kezdjük a róla szóló aktuális helyzetjelentést. Előzetesen említem neki a Bartók-opera lelkigyakorlat-jellegét is... - Teljesen. Egyetértek azzal a felvetésével, hogy A kékszakállú herceg vára akár párterápia és lelkigyakorlat témája is lehetne. Az Erkel színházi előadásban a hatodik ajtónál, a könnyek tavánál Kékszakállú és Judit teljesen eltávolodik egymástól. Judit még mindig kérdez: „Milyen víz ez, Kékszakállú?" Ő pedig maga elé meredve hajtogatja: „Könnyek, Judit, könnyek, könnyek." Elbeszélnek egymás mellett, megszűnik a kapcsolat. Ez az elhidegülés döbbenetes pillanata. Már nem találják a közös hangot, a közös szót. Egyik fél sem teszi meg, vagy nem tudja megtenni a kezdőlépést azért, hogy e lelki folyamatot visszafordítsa, a megbékélés, a kompromisszum irányába terelje. Ebben a rendezésben az öltözködő, éppen távozni készülő Judit felé tárva a karját Kékszakállú azt mondja: „Gyere Judit, csókra várlak." Lehet, hogy nem ezt, nem így kellett volna? Inkább válaszolni minden kérdésre? De kiadhatjuk-e magunkat teljesen? Az eredmény nem lenne-e végső soron ugyanaz? Judit számára már nincs titok, nincs semmi izgalmas Kékszakállúban, akiről korábban annyi hír járt. Hol vannak a határok? Érdekes kérdések, napokig elemezgethetnénk... Bolognában kezdődnek a Parsifal próbái. Ezúttal Gurnemantra, az operairodalom egyik legnagyobb és legszebb basszusszerepére készül... - Pontosan egy évvel ezelőtt kerestek meg vele, de elég későn realizálódott a felkérés, ugyanis a legtöbb helyen, Olaszországban pedig különösen anyagi gondokkal küzdenek a színházak. A szereposztásokat csak az utolsó pillanatban írják ki, amikor már minden szempontból biztossá válik, hogy egy-egy ilyen nagyszabású produkció megvalósul. Wagner: Parsifal Bologna, Teatro Comunale 2014. január 14., 16. (19 óra), 18. (15.30), 21., 23. (19 óra), 25. (15.30) Rendező: Romeo Castellucci Vezényel: Roberto Abbado A főbb szerepekben: Andrew Richards, Anna Larsson, Lucio Gallo, Bretz Gábor, Detlef Roth, Arutjan Kotchinian. Bretz Gábor új évei - A Kékszakállú lényegében végigkísérte eddigi pályafutásomat. Bátor Tamás meghívására, 2006 nyarán, a miskolci nemzetközi operafesztiválon, az Aggteleki-cseppkőbarlangban énekeltem először Németh Judittal. Bartal László vezényelt. A sors úgy hozta, hogy ezután folyamatosan rám talált a szerep, évről évre koncertszerű és színpadi előadásokban lépek fel vele. 2007-ben ugyancsak Miskolcon került sor az első szcenírozott Kékszakállamra. A rendezővel, Kovalik Balázzsal akkor alaposan végiggondoltuk, végigelemeztük a darabot. Jó alapozás volt, első nekifutásra megkaptam a karakter lehetséges variációit. Mester Viktória volt Judit, aki a mostani Erkel színházi bemutatón is a partnerem lett. Kovalik rendezése fiatalokról szólt, Galambos Péteré egy középkorú művészpárról - vagyis ez sem az általános, megszokott idősödő férfi-fiatal nő relációt tükrözte. A különböző felfogásoknak, koncepcióknak köszönhetően az elmúlt hét évben sokat érett, formálódott bennem a szerep mind hangilag, mind lélektanilag. Nagycsaládos apaként mennyire tud azonosulni Kékszakállúval, és egyáltalán e szimbólumos opera ijesztően józan realitásával? Colline a Bohéméletben (Fotó: Csillag Pál) Kékszakállú (Fotó: Herman Péter)