Mértékadó, 2015. január 5. - december 21.
2015-01-05
Műterem Beszél a néma kő Lechner Ödön, a magyar szecessziós formanyelv megteremtője "Ti „Legyen úgy, mint régen volt" - énekelték a kilencvenes évek elején a Tolcsvay testvérek, arra szólítva dalukkal, hogy szépség, jóság, tisztesség és őszinte szeretet uralkodjék újra szerte az országban. A Lechner, az alkotó géniusz című kiállításon elsősorban ez jutott eszembe. Mennyi szemet gyönyörködtető szépség és szinte korlátlannak tűnő építészeti fantázia burjánzik az Iparművészeti Múzeum időszaki tárlatán, felidézve a boldog békeidőket... Díszes homlokzatok, gyerekkorom mesekönyveire emlékeztető színes virágok, elképesztően gazdag organikus térkompozíció tárul fel a látogató előtt. Vajh', milyen nagyszerű lenne minden, talán ha ma is... De hagyjuk a felesleges nosztalgiázást. Nézzük a kiállított tárgyakat. Kevesen lehetnek a magyar honban, akik még nem látták az Üllői úton magasodó Iparművészeti Múzeumot. Talán ez az épület Lechner Ödön (1845-1914) fő műve, legismertebb alkotása. Bármelyik oldalról is közelítjük meg, meghatározó a környéken. Tetejének aranyos-zöldes majolikacserepeivel, keleties, kissé bizarr hangulatával egész Budapesten egyedülálló építészeti alkotás. Olyan korban épült, amikor az építészetet elsősorban művészetnek tekintették. Gerő László, a hazai műemlékvédelem egyik szaktekintélye írja Műemlékről mindenkinek című könyvében az 1945 előtti időszak egyetemi oktatásáról: „A stílusok ismerete és elsajátítása döntő volt. Három tanszéken, sok óraszámmal tanultuk az ókor, középkor és az újkor stílusait. (...) Az építészeti stílusok szigorlati tárgyak voltak, és a vizsgán a bonyolultabb alaprajzokat is emlékezetből kellett a táblára rajzolni. Ezeken kívül ékítmény vízfestés, alakrajz és formázás mint kötelező gyakorlati órák az esztétikai látásmód és komponálóképesség fejlesztését célozták számtalan rajzbeadvánnyal. Mindezt kiegészítették még Kotsis Iván térművészet és reneszánsz alaktan kollégiumai, valamint Csányi Károly művészettörténeti előadásai." Az Iparművészeti Múzeum és Iskola tervezésére 1890 végén hirdettek pályázatot. A három díjazott közül az első Pártos Gyula és Lechner Ödön - sokatmondóan - „Keletre magyar" jeligéjű munkája lett, megelőzve a többi helyezett szokványos historizáló terveit. Az épület kerámiaburkolatait a Zsolnay gyár készítette. A múzeum zárókövét a millenniumi ünnepségsorozat utolsó nagy eseményeként Ferenc József császár és király jelenlétében 1896. október 25-én helyezték el. Lechner abból indult ki, hogy a magyarság a keleti népekkel rokon, aminek nyomán megteremthető az önálló magyar stílus. Az építész fő célja az úgynevezett magyar formanyelv megteremtése volt. Keleti és magyar népi motívumok különleges szintézisét akarta létrehozni az Iparművészeti Múzeum tervezésekor, és a kész művet látva megállapíthatjuk, hogy ez sikerült is neki. Zsolnay Vilmos, a pécsi kerámiagyár tulajdonosa remek partner volt mindehhez. „Az Iparművészeti Múzeum megvalósításánál felmerült bennem a homlokzat anyagának kérdése, hosszas megfontolás után a színes majolikánál döntöttem" - írta egyik levelében Lechner. A kiállítás, amelyet a mester halálának századik évfordulójára rendeztek, gazdag tárházát vonultatja fel az építész munkásságának. Láthatunk rengeteg nagy műgonddal készített építészeti szakrajzot, ceruzával, tussal, ecsettel, tollal rajzolva, méretarányosan. Minden fontos munkájáról nézhetünk fényképeket is, közelről és madártávlatból egyaránt. Az Iparművészeti Múzeumról maketteket is láthatunk, pompázatos kivitelben. Lechner polgári értelmiségi családban nevelkedett, erős hazafias szellemben. Politikai-szellemi világát élete végéig a függetlenségi szemlélet határozta meg. A budai politechnikumban kezdte meg felsőbb iskoláit. Tanára, Szkalnitzky Antal vette rá, hogy 1866-ól a berlini Schinkel Akadémián folytassa tanulmányait. Magyarországra hazatérve Lechner Ödön Pártos Gyulával, egykori évfolyamtársával dolgozott együtt. Kettejük közül Lechner volt a meghatározóbb egyéniség. Pártos az iroda gyakorlati ügyeit intézte. Eleinte elsősorban lakóházak megtervezésére kaptak megbízásokat. Akkori stílusukra jellemző volt a Berlinben elsajátított, alkalmanként hellenisztikus elemekkel vegyített olasz neoreneszánsz. 1874 nyarán, felesége váratlan halála után Lechner Franciaországba utazott, ahol három évig maradt. Rengeteg szakmai tapasztalattal érkezett haza 1878 végén. Pályája az 1890-es évek végén érte el csúcspontját, amikor jó néhány nagyszabású középületet tervezett. „Mert színes, beszédes és kifejező nyelve van a néma kőnek, a művészi formáknak, az építészet alkotásainak" - vallotta. A tárlaton persze sok minden más is látható. Lechner életműve rendkívül gazdag: tervezett lakóházakat, középületeket és templomot is. A kőbányai Szent László-templom az 1890-es évek különleges darabja. A Fővárosi Mérnöki Hivatal megbízott szakembere szokványos neogótikus templomot tervezett. Azonban a részletrajzok elkészítését a