Új Ember, 1945 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1945-08-09 / 1. szám
i» évfolyam • 1. sx. * ICHT0LIICU5 HETILAP ^ 1945 augusxtua 9 Parragi György: Katolicizmus és demokrácia • Radó Polikárp: Tiszazugi történet • Thurzó Gábor novellája • Végh György verse • Rónay György tanulmánya • Werner Alajos a zenéről • A Bíboros hagyatékából • „Moszkvai jelentés“ • Ismerkedünk az orosz filmmel • Krisztus Mauthausenben "Úgy vagyunk, mint a gyermek verései után: folyik a könnyünk, hühögünk és jót fogadunk. Belátni sohasem fogjuk, hogy verésünk mértéke szerint hibáztunk. A megvert gyermek a világot, könnyein át látja, és a könnyek az éleslátást elveszik. Töröljük csak ki szemünkből a könnyeket. De másért, magunk miatt lássuk a dolgokat olyanoknak, amilyenek. Vétkeztünk mi is, mint annyi sokan mások. És vagyunk olyan emberek, rátartik és magyarok, ismerjük annyira a magunk hibáit és magunk erejét, hogy merünk hímvallomást is tenni. Bevalljuk azt, amit sokan— gyengeségük az oka — nem mernek. Azt is tudjuk, hogy mindig ők, a gyávák a vádlók: tegnap azért vádoltak bennünket, mert nem vagyunk elég jobboldaliak, ma azért vádolnak, mert nem vagyunk elég baloldaliak. Szegény Ady jut eszünkbe: «Sváb bűnból jöttnek, ködevőnek én nem vagyok magyar?», meg az a régi szép mese a szamárról, amelyet végül is összekötött lábakkal a hátán cipelt az apa és fiú. — Nem, nem az emberek kedvéért, a magunk lelke könnyítéséért Szent Ágoston öntudatával és bűntudatával vallomást teszünk. Megfogadjuk, hogy levetjük a régi ember hibáit, és az új ember fényesen fehér vasárnapi ruhájába öltözködünk. Ledobjuk magunkról a túlságos konzervativizmus kölöncét. Konzervativizmus nélkül nincs haladás, a jövő építésében nem feledkezhetünk arról a fundamentumról, amelyet a múlt rakott le. És ha e fundamentumot figyelmen kívül hagyva kezdünk új épületet, össze fog dölni, mint ahogy összedől a homokra épített palota és a kártyavár. És hiába szidjuk reakciósnak a homokot, hogy nem beton, a kártyát, hogy csak papír, a természet törvénye erősebb a divatnál, ambíciónknál és a mánál. Mi megbecsüljük a múltban, ami érték, de nem vallunk közösséget azzal, ami bűn. De sokszor itt nem látunk tisztán. Prédikációkban mindig ugyanazt a dogmatikát és morálist halljuk, templomainkban mindig ugyanazt a misét látjuk. Be kell vallanunk, boldogok és büszkék vagyunk a mi vallásunk mozdíthatatlan szilárdsága miatt. És lehetünk is. Az azonban már baj, ha belerévülünk, szerelmesek leszünk a kőszáli mozdulatlanságba ott is, ahol ez már hiba, ahol nem dogmatikáról és morálisról van szó, ahol a kényszerítő szükségesség elől menekülünk a kényelmes és veszélyes mozdulatlanságba. Az evolúció helyett jön aztán a revolúció, amely a maga kegyetlen kényszerűségével elsöpri azt is, amit később nagy kínnal építünk újra. Tegnap még irtóztunk volna egy kis átalakítástól, s az átalakítás szükségességének hangoztatóját készek lettünk volna megkövezni, forradalminak, gonosznak, hitetlennek közösítettük ki, hogy ma egyetlen szószólóként hozzászaladhassunk, és sírva kezdjük megásni a régi helyén építendő épület új fundamentumát. Levetendő hibánk a tekintély egész sajátos értelmezése. Általános magyar hiba ez. Nem volt olyan tehetségtelen szolgabíró, kit a reklám képviselőségen, miniszterségen kerésztől Páter patriae-vé ne tudott volna magasztosítani. Mikor aztán ez a sasnak vélt bagoly a nagy vihar idején a földre zuhjant, a tegnap még hozsannázók oly részvétlenül tudnak átlépni rajta. Mi a tiszteletet sokszor nem az érdemnek, hanem a szerencsének és címnek adjuk. Ezért ültek és ülnek sokan ott, ami érdemeik szerint nem ülhetnének, mert csak kerékkötői minden ritmusos menésnek, sorompói minden egészséges haladásnak. Ebből folyik egy új nagy gyengeségünk : egyes szervezeteinkben időnként jelentkező elöregedés. Okulás kedvéért tekintsünk csak vissza az elmúlt évtizedek katolikus politikájára. A vezetői székekben általában érdemes, valamikor bátor és harcos, de évek folyamán kiöregedett és elerőtlenedett emberek ültek. És hiába jöttek új emberek új időknek új dalaival, vagy mindjárt kezdetben elriasztotta őket a múmiává sárgult hatalom, vagy kezdeti együttműködés után ellenzékbe taszította őket, vagy ha ke .'■› volt bennük a gerinc, felszívódtak az öregek kitüntetett, de lelkileg kasztrálazallusaikká. És mivel szervezetlen és gyenge volt ez a politika, katolicizmus, hajlandó volt szövetségeké kötni a nála hatalmasabbak látszó hatalommal, klikkekké! • •·' *tokkal. Viszont ?‹.Õ t nem vette észre, hogy már régen védője védőjének, szorgalmasan fizette a kétes védettségért járó oiulusokat, és vállalta azt a szerepet, hogy védőjének lakása magát is velerántsa a semmibe. Sőt szenvedése, mivel védőjét túléli, a bukás után is megmarad mert rajta hajtják be fizetésképtenb védője összes tartozását a bukott nagyság iránt érzett szokásos vádaskodással és gyűlölettel. Az csak a szerencse, hogy a bizonyos területeken mutatkozó elöregedés mindig meghozza más irányokban a fiatalos nekilendülést. Hierarchikus szervezettségünk is nagy erő. Izolytathatnék önmagunk vizsgálatát, a régi ember levetendő hibáinak felsorolását. De talán lelki elindításnak ennyi is elég. Vessük most már szemünk sugarát előre, új önmagunk megtervezésére. A konzervativizmus kérdésében eligazít a biblia szava: ölt sétek magatokra az új embert! igazságban és igazságosságban. Igazságban akkor öltjük magunkra az új embert, ha a kinyilatkoztatás realitásából egy hajszálnyit sem engedünk. Itt kiélhetjük konzervativizmusunkat, és ki is kell élnünk, ezért, ha kell, meg is kell halnunk. De magunkra kell ölteni az új embert igazságosságban is. Ez azt jelenti, hogy az igazságosságnak kell uralkodnia az embereknek egymáshoz való viszonyában. Itt aztán már haladóknak kell lennünk sokkal inkább bárki másnál. Hogy csak egyet mondjunk, nem elégszünk meg a pápai enciklikák szociális igazságainak unos-untalan ismételgetésével,, hogy aztán a való életben oly kevés történjék, mint ahogy pl. az egyházi nagybirtok, amelyet most elveszhettünk, oly kevéssé volt különb a világinál. S ha majd az igazságosság kialakul a lejekben, ki fog mutatkozni az intézményekben is. Hátul kullogás helyett elől menetelünk és irányt mutatunk mindenkinek az igazi, igazságos, krisztusi együttélésben. A hamis tekintélytisztelet pogány bálványa helyébe újat kell állítanunk: Egy legyen a ti mesteretek, Krisztus. Azt a tekintélyt, aki távol áll ettől a krisztusi mintaképtől, és Krisztus nevét csak száján hordja, politikai tőkének tartja, nem ismerhetjük el. Valaki számunkra csak annyiban tekintély, amennyiben valóban méltó arra, hogy Krisztust lássuk benne. Az ájuldozó vazallus tekintélytisztelet az egyházi élet terén sem kevésbbé undorító, mint a letűnt kor felfelé mindig alázatosan meggörbült szubordinációja. Krisztusi vezetők és krisztusi vezetettek fel fogják építeni a maguk krisztusi világát. Minden izében keresztény, élő, klikkekkel nem szövetkező lesz ez a világ. Ebben mindenki megtalálja a maga szerepét, munkáját és boldogságát. Mindegyikünk bele fog kapcsolódni Krisztus misztikus testének élő organizmusába, mindegyikünket átjárja Krisztus élteti vére. Mily nevetséges lesz akkor a buta és pogány turáni átok hangoztatása, az annyit bámult nyugati szomszéd tündöklő példaképként való odaállítása. Mi magunk, belső sugallatra mindig meg fogjuk találni elhelyezkedésünket a politika s az élet minden viszonylatában, mentesek leszünk minden túlzott alkalmazkodástól, de viszont minden riadt szemű hegyhózkodástól is. Mindez talán utópia, de olyan utópia, amiért érdemes dolgozni és élni. A humanizmus nagy szentje, Morus Tamás is ilyen utópiát építgetett lelkében, délibábokat kergetett, és közben építette az eljövendő korok angol nemzetegyéniségét. — Mórus Tamás optimizmusával, Szent Ágoston őszinteségével, a magyar katolikus paraszt realitásával és konok kitartásával akar dolgozni az Új ember az új ember kialakításában. Pénzes Balduin: ÚJ EMBER «Vessétek le a régi embert, ki romlásba jut a csalárd kívánságok miatt, hogy újuljatok meg lelkileg bensőtökben, és hogy valóban magatokra öltsétek az új embert, aki az Isten képére teremtetett igaznak és szentnek.» (Ef. 4, 22—24.) MIT AKAROK? | i \ i \ :i akarom, hogy a nap mindenkire süssön, hogy ember embert soha többé arcul ne üssön. Azt akarom, hogy a föld mindenkinek teremjen, hogy ember embert láncon tartani ne merjen. ' \ ? Azt akarom, kemény öklöm azért dörömböl, hogy mindenkinek jusson rész a felséges örömből.I Azt akarom, hogy minden ember ártatlan légijén, gyermekként sütkérezzen egy napos hegyen. Azt akarom, mindnyájan hívott vendégek legyünk, Isten vendégei, piros gyümölcsöt és mézet együnk. Azt akarom, békén ölelkezzék a föld s a tenger, az isten legyen Isten és az ember legyen — Ember! Harsányi Lajos •