Új Ember, 1945 (1. évfolyam, 1-20. szám)

1945-08-09 / 1. szám

i» évfolyam • 1. sx. * ICHT0LIICU5 HETILAP ^ 1945 augusxtua 9 Parragi György: Katolicizmus és demokrácia • Radó Polikárp: Tiszazugi történet • Thurzó Gábor novellája • Végh György verse • Rónay György tanulmánya • Werner Alajos a\ zenéről • A Bíboros hagyatékából • „Moszkvai jelentés“ • Ismerkedünk az orosz filmmel • Krisztus Mauthausenben 'p'gy vagyunk. mini a gyermek verés vJ után: folyik a könnyünk, hü- pögünk és jót fogadunk. Belátni soha­sem fogjuk, hogy verésünk mértéke szerint hibáztunk. A megvert gyer­mek a világot, könnyein át látja, és a könnyek az éleslátást elveszik. Töröljük csak ki szemünkből a könnyeket. \e másért, magunk miatt lássuk a dolgokat olyanoknak, ami­lyenek. Vétkeztünk mi- is, mint annyi sokan mások. És vagyunk olyan emberek, rátartik és magyarok, ismerjük annyira a ma­gunk hibáit és magunk erejét, hogy merünk bíinvallomást is tenni. Be­valljuk azt. amit sokan •— gyenge­ségük az oka — nem mernek. Azt is tudjuk, hogy mindig ők. a gyávák a vadlók: legnap azért vádoltak ben­nünket, mert nem vagyunk elég jobb­oldalink. ma azért vádolnak, mert nem vagyunk elég baloldaliak. Sze­gény Ady jut eszünkbe; «Sváb bonból jöttnek. köd evőnek én nem vagyok magyar?», meg az a régi szép mese a számárról, amelyet végül is össze­kötött lábakkal a hátán cipelt az apa és fiú. — Nem, nem az emberek ked­véért. a magunk lelke könnyítéséért Szent Ágoston öntudatával és bűn­tudatával vallomást teszünk. Meg­fogadjuk. hogy levetjük a régi em­ber hibáit, és az új ember fényesen fehér vasárnapi ruhájába öltözkö­dünk. Ledobjuk magunkról a túlságos konzervativiz­mus kölöncét. Konzervativiz­mus nélkül nincs haladás, a jövő építésében nem feledkezhetünk arról a fundamentumról, amelyet a múlt rakott le. És ha e fundamentumot figyelmen kívül hagyva kezdünk új épületet, össze fog aölni. mint ahogy összedől a homokra épített palota és a kártyavár. És hiába szidjuk reak­ciósnak a homokot, hogy nem beton, a kártyát, hogy csak papír, a termé­szet törvénye erősebb a divatnál, am­bíciónknál és a mánál. Mi megbecsül­jük a múltban, ami érték, de nem vallunk közösséget azzal, ami bűn. De sokszor itt nem látunk tisztán. Prédikációkban mindig ugyanazt a dogmatikát és morálist halljuk, temp­lomainkban mindig ugyanazt a misét látjuk. Be kell vallanunk, boldogok és büszkék vagyunk a mi vallásunk mozdíthatatlan szilárdsága miatt. És lehetünk is. Az azonban már baj, ha beleréviiliink. szerelmesek leszünk a kőszáli mozdulatlanságba ott is. ahol ez már hiba, ahol nem dogmatikáról és morálisról van szó, ahol a kény­szerítő szükségesség elől menekülünk a kényelmes és veszélyes mozdulat­lanságba. Az evolúció helyett jön aztán a revolúció, amely a maga ke­gyetlen kényszerűségével elsöpri azt is, amit később nagy kínnal építünk újra. Tegnap még irtóztunk volna egv kis átalakítástól, s az átalakítás szük­ségességének hangoztatöját készek lettünk volna megkövezni, forradalmi­nak, gonosznak, hitetlennek közöst­Pénzes Balduin: ÚJ EMBER «Vessétek le a régi emberi, ki romlásba jul a csalárd kívánságok miatt, hogg újuljatok meg lelkileg bensőtökben, és hogg valóban magatokra öllsélek az új embert, aki az Isten képére teremtetett igaznak cs szentnek.» (Ef. 4, 22—24.) tettük ki, hogy ma egyetlen szószóló­ként hozzászaladhassunk, és sírva kezdjük megásni a régi helyén épí­tendő épület új fundamentumát. Levetendő hibánk a t e- kintély egész sajátos ér­tei m e z é s e. Általános magyar hiba ez. Nem volt olyan tehetségtelen szolgabíró. kit a reklám képviselősé­gen, miniszterségen kérésztől Páter patriae-vé ne tudott volna magasz- tosítani. Mikor aztán ez a sasnak vélt bagoly a nagy vihar idején a földre zuiíant, a tegnap még hozsannázók oly részvétlenül tudnak átlépni rajta. Mi a tiszteletet sokszor nem az érdem­nek, hanem a szerencsének és címnek adjuk. Ezért ültek és ülnek sokan ott. almi érdemeik szerint nem ülhet­nének. mert csak kerékkötői minden ritmusos menésnek, sorompói minden egészséges haladásnak. Ebből folyik egy új nagy gyenge­ségünk : egyes szerveze­teinkben időnként je­lentkező elöregedés. Oku­lás kedvéért tekintsünk csak vissza az elmúlt évtizedek katolikus politi­kájára. A vezetői székekben általá­ban érdemes, valamikor bátor és harcos, de évek folyamán kiöregedett és elerőtlcnedett emberek ültek. És hiába jöttek új emberek új időknek új dalaival, vngy mindjárt kezdetben elriasztotta okéi a múmiává sárgult hatalom, vagy kezdeti együttműködés után ellenzékbe taszította őket, vagy ha ke .'■< volt bennük a gerinc, fel­szívódtak az öregek kitüntetett, de lelkileg kasztrál; azallusaikká. És mivel ; zervezetlen és gyenge volt ez a politika; kntolidzmus, hajlandó volt szövetségeké kötni a nála hatal­masaid ak látszó hatalommal, klik­kekké! • •>' *tokknl. Viszont ?>.<t nem vette észre, hogy már régen védője védőjének, szorgalmasan fizette a ké­tes védettségért járó ohulusokat, és vállalta azt a szerepet, hogy védőjé­nek lm kása magát is velerántsa a semmibe. Sőt szenvedése, mivel vé­dőjét túl éli, a bukás után is meg­marad mert rajta hajtják be fizetés- képleh u védője összes tartozását a bukott nagyság iránt érzeti szokásos vádaskodással és gyűlölettel. Az csak a szerencse, hogy a bizonyos terüle­teken mutatkozó elöregedés mindig meghozza más irányokban a fiatalos nekilendülést. Hierarchikus szerve­zettségünk is nagy erő. I jtoly tat hatnék önmagunk vizsgá­latát, a régi ember levetendő hibáinak felsorolását. De talán lelki elindításnak ennyi is elég. Vessük most már szemünk sugarát előre: új önmagunk megtervezésére. A konzervativizmus kérdésében el­igazít a biblia szava: ö 11 s é t e k MIT AKAROK? í i \ i \ :i akarom, hogy a nap mindenkire süssön, hogy ember embert soha többé arcul ne üssön. Azt akarom, hogy a föld mindenkinek teremjen, j hogy ember embert láncon tartani ne merjen. ' \ ? ; Azt akarom, kemény öklöm azért dörömböl, hogy mindenkinek jusson rész a felséges örömből. I j Azt akarom, hogy minden ember ártatlan légijén, gyermekként sütkérezzen egy napos hegyen. Azt akarom, mindnyájan hívott vendégek legyünk, Isten vendégei: piros gyümölcsöt és mézet együnk. i Azt akarom, békén ölelkezzék a föld s a lenyer, a: isten legyen Isten és az ember legyen — Ember! Harsángi Lajos • magatokra az új embert! igazságban és igazságos­ságban. Igazságban akkor öltjük magunkra az új embert, ha a kinyi­latkoztatás realitásából egy hajszál­nyit sem engedünk. Itt kiélhetjük konzervativizmusunkat, és ki is kell élnünk, ezért, ha kell, meg is kell hal­nunk. De magunkra keil ölteni az új embert igazságosságban is. Ez azt jelenti, hogy az igazságosságnak kell uralkodnia az embereknek egymás­hoz való viszonyában. Itt aztán már haladóknak kell lennünk sokkal in­kább bárki másnál. Hogy csak egyet mondjunk, nem elégszünk meg a; pápai eneiklikák szociális igazságai­nak unos-untalan ismételgetésével,, hogy aztán a való életben oly kevés! történjék, mint ahogy pl. az egyházi nagybirtok, amelyet most elveszhet- t iink, oly kevéssé volt különb a vilá­ginál. S ha majd az igazságosság! kialakul a leiekben, ki fog mutat­kozni az intézményekben is. Hátul kullogás helyett elől menetelünk és irányt mutatunk mindenkinek az igazi, igazságos, krisztusi együttélésben. A hamis tekintélytisztelet pogány! bálványa helyébe újat kell állítanunk: Egy leg ven a ti mestere­tek, Krisztus. Azt. a tekin­télyt, aki távol áll ettől a krisztusi mintaképtől, és Krisztus nevét csak száján hordja, politikai tőkének tartja, nem ismerhetjük cl. Valaki számunkra esak annyiban tekintély, amennyiben valóban méltó arra, hogy Krisztust lássuk benne. Az ájuldozó vazallus! tekintélytisztelet az egyházi élet terén sem kevésbbé undorító, mint a letűnt kor felfelé mindig aláza­tosan meggörbült sznbordinációja. Krisztusi vezetők és krisztusi veze­tetlek fel fogják építeni a maguk krisztusi világát. Minden izében keresztény, élő, klikkekkel nem szövetkező lesz ez a világ. Ebben mindenki megtalálja a maga szere­pét, munkáját és boldogságát. Mind­egyikünk bele fog kapcsolódni Krisztus misztikus testének élő orga­nizmusába, mindegyikünket átjárja Krisztus élteti) vére. Mily nevetséges lesz akkor a buta és pogány turáni átok hangoztatása, az annyit bámult nyugati szomszéd tündöklő példakép­ként való odaállítása. Mi magunk, belső sugallatra mindig meg fogjuk találni elhelyezkedésünket a politika s az élet minden viszonylatában, men­tesek leszünk minden túlzott alkal­mazkodástól, de viszont minden riadt szemű hegubózkodástól is. Mindez talán utópia, de olyan utópia, amiért érdemes dolgozni és élni. A huma­nizmus nagy szentje: Morus Tamás is ilyen utópiát építgetett lelkében, délibábokat kergetett, és közben épí­tette az eljövendő korok angol nem­zetegyéniségét. — Morns Tamás opti­mizmusával, Szent Ágoston őszinte­ségével, a magyar katolikus paraszt realitásával és konok kitartásával akar dolgozni az Űj ember az új ember kialakításában.

Next

/
Thumbnails
Contents