Új Ember, 1950 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1950-01-01 / 1. szám

"Ez az Úr kapuja** Saját telefonjelentésünk a Szentév megnyitásáról Róma, 1949 december. „Nyissátok meg az igazság kapuját, Belépek rajta, hogy magasztaljam az Urat!“ — e szavakkal nyitt meg a római Szent Péter Bazilika Szentkapuja tizenhét esztendős zárvatartás után a huszonh­armadik Szentév meg­nyitásának jeleként. A többi római nagy bazilikában, a bateráni Szent János, a Santa Maria Maggiore és a Szent Pál bazilikában ugyancsak ünnepi szertartással nyitották meg a Szentkaput. Az Egyház minden negyedszázad­ban, ezenkívül minden század har­­mincharmadik évében — Krisztus kereszthalálának százéves fordu­lóin — felhívja nemcsak a világ katolikusait, hanem az egész em­beriséget a megváltásról való meg­emlékezésre: „Nincs másban vált­­ság, mint a mi Urunkban, Jézus Krisztusban. Ez az üdvösség szent kulcsa: az élő Isten." Az emberi­ségnek be kell vonulnia az Egyház szent kapuján át a szentélybe, ahol Isten közelsége van. Végső és teljes értelme ez a keresztény élet­formának. Kialakulóban az embe­riség vagy családja Isten szellemé­­nek fénylő sugárkörében. Mindezt jelenti a Szentkapu meg­nyitása. A várakozás órái A Szent Péter térre szombaton reggel enyhe tavaszi nap ontotta sugarait. Kilenc órakor már zsú­folásig megtelt a tér. Sokezren voltak a Bazilikában, de még sok­kal többen a téren, ahová a világ minden tájáról egymás után érkez­tek a küldöttségek és a diplomáciai testület tagjai. Több állam külön küldöttséggel képviseltette magát. A Bronzkapunál a svájci gárda teljesített szolgálatot teljes dísz­ben, páncélban és vörös tollbokré­­tás sisakban. A hatalmas Bazilika külső fő­frontján semmi sem árulta el, hogy odabent milyen lázas előkészületek folytak. Az előcsarnokot teljesen átalakították, a falakat beborítot­ták bíborvörös brokátokkal és nagy­­értékű gobelinekkel. A templom többi bejáratának bezárt kapuit díszruhás, svájci gárdisták őrizték. A Bazilika jobboldali bejárata és a Szentkapu között állították fel a pápa trónusát, fehér damaszttal borítva, arany díszítésekkel bíbor alapon. Bíbordíszítésű volt a trón felett elhelyezett baldachin is, fö­lötte gobelin függött, amely Krisz­tus születését ábrázolta. Az elő­csarnok hosszában, a kapukkal szemben húzódó hosszú tribünön a számos meghívott foglalt helyet. A külső tribünön az újságírók, fény­képészek, filmfelvevők, rádió- és távolbalátó közvetítők helyezked­tek el a világ minden tájáról. Bá­beli hangzavar tanúsította, hogy a világ hány népe kívánt legalább az éter hullámain keresztül jelen lenni a kivételes szertartáson. A Szent Péter bazilikában és a téren elcsitult a zaj, amikor a ha­rang megkondulása jelezte a szer­tartás kezdetét. Ez azonban még megnyílik a kapu A svájci gárda és a palotaőrség díszosztaga mozdulatlanul állt a kapu előtt. Közeledett a szertartás legjelentősebb pillanata, amelynek kivételes fenségét minden jelen­lévő átérezte, akár a diplomata tribün díszruhás meghívottja volt, akár egyszerű zarándok. A Szentatya első mozdulata, a trónon: áldást Megáldja a jelenlét A pápa most elhagyta trónusát és lassú léptekkel a Szentkapu felé ment, ahol Canali bíboros fő­­penitenciárius átnyújtotta az ezüst­ből és elefántcsontból készült mű­vészi kalapácsot, amelyet az olasz munkások ajánlottak fel. Halálos csendben hangzott el a három hagyományos kalapácsütés és a hozzáfűzött három zsoltáridé­zet, melyet a pápa és a kórus fel­váltva énekelt: „Nyissátok meg nekem az igazság kapuit! — Be­lépek rajta és bízom az Úrban. — Belépek házadba Uram! — Imádkozom szent templomodban, irántad való félelmemben! — Nyissátok meg nekem a kapukat, mivel velük van az Úr! — Aki erőt adott Izraelnek.“ Dante apostoli szertartásmester csengő jelzésére ekkor a Sanpietri­­ninek nevezett műszaki személyzet lépett munkába és néhány teljes csendben eltelt pillanat után a szürke cementkapu hátradúlt, mintha csavarokon fordult volna és csendben eltűnt a templom mé­lyében. A csodálkozás moraja kí­sérte a tökéletes munkát Megnyílt a Szentkapu, megkezdődött a Szentév. Az apostoli gyóntatók térdeltek először a szent küszöbre. Mély, ezüst tartóból merített szenteltvíz­zel megmosták a kapu küszöbét és félfáit, majd fehér lenvászonból készült kendővel felszárították a nedvességet. A kórus ekkor a Jubilate Deo omnis terra kezdetű zsoltárt intonálta s utána a pápa ünnepélyesen kihirdette: Ez az Ur kapuja! — S a kórus a Biblia sza­vaival válaszolt: Az igazak átha­ladnak majd rajta. Újabb ima után a penitenciáriu­­sok hosszú vörös szőnyeget terítet­tek a Szentkapun keresztül mélyen be a templom belsejébe. Néhány pillanat múlva a pápa, bal kezében az égő gyertyával, jobbjában az apostoli hármas kereszttel a kü­szöbre térdelt. Fejéről az alázat jeléül hiányzott a mitra, amikor erőteljes hangon intonálta a hála­adást: Te Deum laudamus! A pápa intonálására ezer és ezer ajakról szállt a hála szava a magasba, a pápa pedig felemelkedvén térdé­ről, megindult a kapun át a tem­plom belseje, a Pieta-kápolna felé. Tíz óra ötvenöt percet mutatott az óra, amikor XII. Pius pápa át­haladt a kapun. A Szent Péter té­ren összegyülekezett hatalmas tö­megből olyan üdvrivalgás tört fel, hogy valósággal megrezegtette az épület falait. S ekkor megkondult a Bazilika öreg harangja, amely­nek zúgását lassan átvették Róma minden templomának harangjai. Csodálatos szépségű hangverseny töltötte be az Örök Város egét és köszöntötte a világ katolicizmusá­nak jubileumi szent esztendejét A Bazilika első emeleti loggiájáról száz és száz postagalamb röppent fel a világ minden tájára a jubi­leum hírével. A pápa után átvonultak a kapun a bíborosok, pátriárkák, érsekek, püspökök és Róma papsága. Egyen­ként borultak le és csókolták meg áthaladtukban a küszöböt. Az ünnepség most már végéhez közeledett. A Szentháromság ká­polnában a pápa jámbor férfi tes­tületeket fogadott. Ezek tagjai őrzik a négy nagy bazilika szent­kapuját a Szentév folyamán. Ál­dását adta rájuk, majd a Szent Petronilla kápolnában az Oltári­­szentség előtt rövid hálaadást tar­tott. Az apostoli áldást a Szent­atya a pápai oltár előtt adta meg, majd a bevonulás ünnepi külső­ségei között hordszékére ült és kí­séretével a tömeg szűnni nem akaró le­üresedése közben visszatért a va­s vatikáni rádió december 23-án, pénteken délelőtt 11 órakor közvetítette XII. Pius pápa kará­csonyi szózatát. A pápa a régi ha­gyományoknak megfelelően fo­gadta a bíborosi Szent Kollégium tagjainak karácsonyi üdvözletét és az üdvözlésekre a Magyar Kurír szerint a következő beszéddel vá­laszolt: Először az 1950-es Szentév gon­dolatának jelentőségét körvona­lazta. Nézzen ma Rómára min­denki — mondotta többek között —, aki a szabadságot, az igazsá­got, a békét sóvárogja. Nézzen ma mindenki Rómára. A mostani Szentév­századunknak, a modern komák a kereszténység újjászüle­tését és megújhodását hozza. Erre a megújhodásra és újjászületésre Krisztusban vágyakozik régóta a mai nemzedék. Ennek az újjá­születésnek, megújhodásnak bel­sőleg és külsőleg kell megtör­ténnie. Belsőleg a lelkekben, az az egyes emberekben, külsőleg a nemzeteknél, az emberi társada­lomban, az egész világban. Ami­kor ősi hagyományokhoz híven megnyitjuk a Szentévet, ugyan­azzal az elgondolással tesszük, mint nagy elődünk, VIII. Bonifác pápa, aki meghirdette az első Szentévet, hogy az akkori nemze­déknek a kegyelmek kapuját ki­tárja. Mi is azt tesszük, amikor a Szentév kapujánál atyai szóval fordulunk az emberekhez, nem­csak a hívekhez, hanem minden­kihez és meghirdetjük ezt a Szent évet, az egész emberiség számára. Ezután a pápa többek között ezeket mondotta: A Szentév, is­teni év, legyen is a szónak egész értelmében ilyen: az Istennek az éve, az Istenhez való közeledés­nek, a bűnöktől való eltávolodás­nak, a kegyelmek befogadásá­nak nagy esztendeje. Mindenki jusson közelebb Krisztushoz az új esztendőben, szabaduljon gyön­­geségeitől, botlásaitól és alakítsa ki lelkében, magában azt az em­bert, aki kedves az Isten előtt. Atyai hívásunkkal egybekapcsoló­­dik Isten felé szárnyaló forró ké­résünk: formálja át, alakítsa át a lelkeket a Mindenható, hogy ez a Szentév valóban a nagy megbo­csátásnak és a nagy visszatérés­nek, az Istenhez való visszatérés­nek az esztendeje legyen igen­ tikáni palotába. A téren álló sokaság azonban még hosszú órákig nem mozdult el helyéről. Déltől kezdve a pápa több ízben is megjelent szobája ab­lakában, hogy áldását ad­ja a lel­kesen éljenző tömegre. A Szent Péter templomban le­folyt ünnepséggel egyidőben ha­sonló szertartás ment végbe a há­rom másik nagy bazilikában is, ahol Tisserant, Micara és Verde bíborosok nyitották meg, mint pá­pai legátusok a szentkapukat. A karácsony ünnepi hangulatát még emelte az, hogy a pápa a Szent Péter templomban maga mondotta az éjféli misét a zarán­dokok számára, így a jubileumi esztendő a megváltás éjszakáján pápai áldással kezdődött a ke­­gyelmet váró emberiség számára. P. Dd­y térjünk vissza az Atyához, akinek minden ember a gyermeke, aki csak a földön él. Térjünk vissza ahhoz, akinek atyai tekintete vi­gyáz reánk, aki jóságos Atyja nemcsak a keresztényeknek, nem­csak azoknak, akik őt ismerik, hiszik és vallják, hanem azoké is, akik őt elhagyják, megtagadják, akik őt nem ismerik, s akikhez még nem jutott el az ő hívó szava. Ezek mind-mind az Ő fiai és ma különösen mindenkit hív magához. — A Karácsony küszöbén meg­nyíló Szentkapu mindenkit vár. Várja a jókat és rosszakat, bűnö­söket és ártatlanokat, hitetleneket és hívőket, bátrakat és ingadozó­kat. Vár mindenkit. A rosszakat és bűnösöket botlásaiktól kívánja megszabadítani, a bátrakat, a jó­kat, a hívőket megerősíteni, meg­acélozni, az ingadozókba a bátor­ság erejét belevinni, hogy legye­nek erősek a hit megváltásában. A Szentkapu megnyílik és vár mindenkit. Ki nem érti meg ez­után és ki nem fogja fel azt, hogy ezzel tulajdonképpen Krisztus vár mindenkit, várja az Anyaszent­­egyház híveit, de azokat is, akik az Egyházon kívül élnek, tehát várja a föld minden fiát, kivétel nélkül, mert ő az, aki egyedül tudja az az egész világ számára megadni az üdvösséget A Szentkapu megnyí­lik és most ti is nyissátok meg a telketeket és szíveteket a kegyel­mek befogadására. Legyen a Szentév az isteni rendhez való nagy visszatérésnek is az éve. A világ életének rendje alakuljon át valóban az Isten elgondolásai sze­rint Érezzék át az egyének éppen úgy, mint a társadalom a szociá­lis felelősséget, nyilvánuljon meg ez gyakorlatilag a magánéletben éppen úgy, mint a közéletben.­­ S legyen ez a Szentév a nagy visszatérés éve másban is, hegyen az emberi társadalomnak a vissza­térése nem a háborúba, hanem a békébe. Abba a békébe, amely az igazi béke, az a béke, amelyet a jóakaratú embereknek ígért az angyali szózat. Hozza el ez a Szentév ezt a nagy és igazi békét, boldogságot, kiengesztelődást a népek közti testvériességet a betle­hemi angyal szózatának szavai sze­rint Nagy reménységünk, hogy a nem a jelenlévők szeme előtt ment véket, a távoli országok idese meg­­végbe, hanem a vatikáni palota- tett híveit, Rómát, Olaszországot, ban, a Sala dei Paramentiben és a távoli földeket és az egész világot, Sixtina kápolnában, amelynek legtávolibb részeiből is , annyi zarándok jött el ide a Szent Megkondul a harang Péter Bazilika előcsarnokába. Kevéssel tíz óra előtt hagyta el XII. Pius pápa fehér karingben és mozzettában magánlakosztályát — miután fél nyolckor elmondotta szokásos napi csendes szentmiséjét a kápolnában — és titkos kamará­sai, valamint számos világi méltó­ság kíséretében a Sala dei Para­­mentibe vonult, ahol a bíborosok várták teljes egyházi díszben, kiki a rangjának megfelelő ornátusban. Itt magára öltötte többméteres uszályú pápai palástját és római püspöki süvegét. Ekkor kondultak meg a harangok, jelezve a szertar­tás kezdetét. A pápa előtt sora­koztak fel a Szent Kollégium tag­jai, a pátriárkák, érsekek, püspö­kök és prelátusok, valamint a Sacra Romana Rota ügyhallgatói, a pápai udvar világi méltóságai, a pápai trónállók, az Arany Rózsa vivője, a testőrség és a nemesi gárda parancsnokai, a kamarások és a vatikáni udvar tisztviselői. A Sixtusi kápolnában a pápa rövid imát mondott az Oltáriszent­­ség előtt, majd a Szentlélek ke­gyelmét kérve, a Veni Creator kez­detű himnuszt intonálta. A kápol­nából hordozható trónusán foly­tatta­­ útját. Az első diakónus bí­boros, Mercati kardinális művészi kivitelű égő gyertyát adott a pápa kezébe, amelyet mindvégig baljá­ban tartott, ahelyett, hogy szokás szerint előkészített tartójába he­lyezte volna. A római papság és a szerzetesek térdeplő sorfala kö­zött vonult a menet a Sala Regián, majd a Scala Regia hatalmas lép­­csőcsarnokán át a Szentkapuhoz. A menet minden tagja égő gyertyát tartott baljában. A bíbor és arany színekben pompázó menet Dante Paradicsomának képét idézte fel a szemlélőben. A Sixtina kórus Maestro Lorenzo Perosi, a világhírű egyházi karnagy vezetésével még mindig a Veni Creator fenséges dallamát énekelte. Ennek hangjai mellett érkezett a Szentatya a világ katolikusai és az örök Város Székesegyházának ka­pujához, ahol a káptalan élén Te­­deschini bíboros fogadta. A menet lassan haladt az előcsarnok felé, amelynek mélyéből ezüst harsonák hangjai szálltak a magasba. A dísztribün közönsége térdenállva várta a pápát. Egetverő éljenzés hangzott fel, amikor a pápa leszállt hordszékéről, hogy elfoglalja he­lyét a Szentkapuval szemben. A pápa karácsonyi szózata­ ira 1 forint VI. évfolyam 1. sz.* KATOLIKUS HETILAP 1950 január 1

Next