Új Ember, 1951 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1951-01-07 / 1. szám

■ Ára 1 forint VII. évfolyam, 1. szám • KATOLIKUS HETILAP .* 1951 január 7 Sinkó Ferenc: A Család és családjaink N ÉPÜNK egyik kedves ájtatos- sága a karácsonyi ünnepkör­ben az a házi szertartás, amelyet »szállást keres a Szent Család« címen szoktak megtartani advent heteiben. Egy Szent Család-kép vándorol végig a buzgóbb otho- nokon, egy napot időzve min­denütt, ahol befogadják. Ilyenkor kápolnává alakul egy napra a tiszta szoba és a család jámbor hangulattal veszi körül a vándor- képet. ösztönös vágy nyilatkozik meg ebben az ájtatosiságban: hozzákap­csolni a családot a Szent Csa­ládhoz. Ez a vágy megnyilatkozik buzgóbb városi családokban is a közösen végzett ájtatosságokban, ahol a szülők és gyermekek együtt térdelnek és az apa vezetésével hangosan imádkoznak. A közösen Imádkozó család va­lóban megható kép. A gyertyafény ben csillogó gyermekszemek, a meggörnyedt férfivá'-1 és lehajtott anyai fő kell, hogy tiszteletre ger­jesszen mindenkit. Önkéntelenül odakívánkozik a kép alá a cím is: »A keresztény család.« Mindez igaz és szép. De ha sze­münket felemeljük a csillogó gyer­tyákról és körültekintünk, hány család él a szelíd fénykörön kívül, elszorul a szívünk. Mert be kell látnunk, nagyon kevés azoknak a családoknak a száma, akik el tud nak jutni a megszentelődésnek erre a fokára. A többség, tegyük hozzá, a döntő többség, nagyon messze van ettől. Egyes buzgó egyháziak és vilá­giak rendesen el is keserednek azon, hogy még keresztény csa­ládokban is ritka látvány, amit fentebb leírtunk . Nos, e röl az elkeseredésről akarunk néhány szót szólni, Szent Család ünnepe kö­rül. Annál is inkább, mert a küzdő hívőkben és a kereszténység lé­nyegét nem ismerő világ fiaiban is zavart kelt az említett kép. Van­nak hívők, akik körülményeik miatt nem tudnak idáig eljutni: ezekben csöndes alacsonyabbrendüségi ér­zés támad. Vannak viszont olya­nok, akik csakis a rejtekben sze­retnek és tudnak sző ni az Atyá­hoz: ezek a hangos imát fitogta- tásnak veszik és valamiféle ellen­szenv támad fel bennük minden el­len, amit keresztény családi életnek szoktak hirdetni jámbor újságok és könyvek ... Mondjuk meg őszin­tén, sok zavar, félreértés, hamis kép él az emberek fejében a ke- re-ztény család eszménye, mégin- kább a megszentelése körül. A KERESZTÉNY család szent- sége sokkal rugalmasabb erő, mint ahogy az emberek a magúk merev fogalmai szerint gondolják. Sokkal tovább nyúlik el és sokkal többet bír el, mintsem képzeljük. Minden jó családanya azon sirán­kozik. hogy nem mehet eleget templomba. Ha megkérdezed, miért, csupa olyan okot sorol fel. mely állapotbeli kötelességeihez tar'ozik. Nem veszik észre a ió lelkek, hogy imádság, mikor főz­nek imádság, mikor gyermeküket fürdetik, mikor vendégeiket kiszol­gálják, mikor varrnak, vagy a kertben kapálnak. Az állapotbeli köte esség a megszentelődés és a megszen'elés olyan eszköze, amit — ha elmulaszt valaki. — imád­sága is hiábavalóvá válik. Ügy szeretjük Máriát és úgy elfelejtjük példáját! A Boldogságé« Szűz a maga családjában szün­telenül dolgozott. Igaz, hogy keze most a mennyekben ragyog, mint a gyémánt, de amíg itt járt a föl­dön, bizony feltörte csöpp tenyerét a kézimalom. Milyen kár, hogy a keresztény festők oly keveset fog­lalkoztak és foglalkoznak a dol­gozó Máriával: alki főz, aki varr, aki a vödröt cipeli a kútról. Egy bájos népének elmeséli, hogyan segítenek neki az angyalok a kony­hán — még a galambot is levág­ják, — de valószínű, hogy a va­lóságban kevés munkát engedett át az angyaloknak. Sőt nemcsak hogy dolgozott, de az emberek felé is teljesítette a szeretet kötelessé­geit, hiszen lakodalomban is részt vett. Anyáink és feleségeink dicsősége, hogy Európa egy magyar nő pél­dáján tanulta meg tisztelni a csa­ládban élő asszony szent voltát. Szent Erzsébetre gondolunk, aki együtt font és szőtt komornáival, a fcrjc mellé ült az aszlaliöre, ha lakomát rendeztek, lovon kísérte el, még táncolt is, ahogy maga szokta mondani: egyet a világ kedvéért, a többit elhagyva az Istenért. Szépen öltözött, »hogy férje meg ne botránkozzék benne«; erőnek erejével el akarta kísérni férjét a háborúba; sikoltva rohant végig a szobák során, mikor megtudta férje halálát és végül keményen harcolt kapzsi rokonaival gyerme­kei jussáért. Az állapotbeli köteles­ség a keresztény erkölcstan egyik legszínesebb drágaköve: a világban élők tövises-virágos ösvénye Isten felé. Tele van meg'epetéssel. Fé­lelem és öröm, nevetés és bánat csap le a rajta járó szívre mind­untalan: néha halálosan fárasztó, néha egyhangú, de mindig emberi, nagyon is emberi. TANULJUK megbecsülni és su- *■ gározni a keresztény családi élet eme tiszteletreméltó emberies­ségét. Ahogyan a jó feleség azzal tartja meg a házasság szentségé­nek és magának a férjét, ha ottho­nát úgy rendezi be, hogy a férfi jól érezze magát benne, ugyanúgy az egész családnak sugároznia kell a kedvességet, az emberiessé­get, hogy ezen keresztül nyerje meg minél jobban a szentségnek azokat a családokat, amelyek kí­vül esnek a házi oltárok gverivái- nok szelíd fénykorén. A legembe­ribb szentség a házasság; a belő-e sarjadó családon keresztül tud leg- emberibben sugározni minden, ami szent. Jézus az ő ellenállhatatlan erejű példabeszédeit ott formálta meg az eleven Evangéliumban, a Szent Családban. Va ószínű, hogy Szűz Mária kezében látta meg elő­ször a sót, a kovászt, a drachmát, a gyöngyöt, a mécsest, a mezők lilomát, főképpen pedig a kenyeret és a bort. Minden szentséggé tud válni a családban, minden át tud olt alakulni az E'.angékum isteni erejű költészetévé, de egyúttal min­den isteni ott tud összekapcsolódni legközvetlenebbül az emberivel. Tanuljuk meg ne csak kiragadott képekben, hanem teljes egészében nézni és látni a Szent Családot és a magunk családi életét. Jobbá tesszük vele magunkat és » vilá­got. ' Aki először körte a mennybevétel dogmájának kihirdetését Érdekes cikket közöl' az Osser- vatore Romano G. M. Giuriato tol­lából. A cikk Shguanin Cézár szer­vita atyáról szól, aki Szűz Mária Mermybevételónek dogmatikus meg­határozására vonatkozóan elsőként fordult beadvánnyal a Szentszék­hez. Shguanin 1692-ben született egy tiroli falucskában. Rendjében mint teológiai tanár tűnt ki s igen sok kéziratos művét őrzi ma is a rend római levéltára. Valamennyi munkája Szűz Máriával foglalko­zik — állapítja meg Giuriato — s egészen meglepő, hogy mily vilá­gosan s mennyire elválaszthatatla­nul fonódik össze bennük a Szep­lőtelen Fogantatás titka testi Mennybevételével. »Az Egyház minden fia és leánya — írja Shguanin — a legbiztosabb igaz­ságnak ismeri fel és vallja Szűz Mária testi és lelki memnybevéte- lét, mégha az Egyház nem is nyil­vánította azt a hithez tartozó bi­zonyosságnak. Ennék az igazság­nak épp akkor:*-” bizonyossága, mint a Szeplőtelen Fogantatásé. Ebből az eleve kinyilatkoztatott igazságból ugyanis épp ilyen biz­tosan és csalatkozhatatlanul, tel­jesen nyilvánvalóan következik az az igazság, hogy Máriának az ég­ben testtel és lélekkel kell élnie és uralkodnia.« Shguanin négy teológiai érvet sorakoztat fel: 1. Mária, aki Isten Fiának temploma lett kilenc hó­napon át s akit e nemes hivatása miatt Isten eleve szeplőtelennek akart, nem vonhatta magára a test romlásának bűnből eredő törvényét 2. Jézus ezt mondotta: »Én, ha felemeltetem a földről, mindent magamhoz fogok emelni.« Már­pedig kit emelt volna Jézus leg­először is magához, ha nem az Anyját, a maga egészében, vagyis lélekkel és testtel együtt? 3. Má­riára, minthogy mentes volt az eredeti bűntől és annak következ­ményeitől, nem vonatkozhattak a bűnös Adámnak mondott szavak: »a földbe visszatérsz«. 4. Párhuza­mosság van Jézus élete és Mária éiete között. Jézus é-ete abban csú­csosodik, hogy testben és lélekben a mennyekbe ment. Máriának is hasonlítania ke.lett Hozza, tehat a testi feltámadás után testben és lélekben kellett a mennyekbe emel­kednie. Okfej tésének helyességéről is meg vo-t győződve bliguanin, de más mozzanat is késztette arra, hogy 1/Oz-ben Alii. Kelemen pa- paiioz levélben íordu.jon. Ebben ugyanis magára a Szuzanyára hi­vatkozik, mint aki a következőket mouüol.a neki: »fúdd meg, e.etke- zett immár az Istentől rendelt idő, amikor jelentened kell Jézus Krisz­tus földi he.ytartójának, hogy test­ben és »éleimen történt menny be­vételemet mint a hithez legbizto­sabban tartozót, egyetemesen ki­hirdetni és hinni tartoznak.« Természetes — írja Giuriato, — hogy az Egyház legfőbb tekin­télye nagy óvatossággal fogadta Shguanin atya merész közlését. Gondolhatjuk azonban, hogy Mária hű szolgája különös örömmel és megelégedéssel tekint ma a földre. Az öreg pap tisztelete — Czuczor Gergely bilincsei — A szerzetesség korszerűsítése A pápa karácsonyi szózata ................................. A Szent Péter bazilika Szent kapujának bezárása December 24-én, vasárnap XII. Plus pápa ünnepélyes formák kö­zött zárta be a Szentkaput. Dél­előtt háromnegyed 11 órakor érke­zett meg a Szentatya kíséretével a bazilika előcsarnokába. Onnan a bazilika főoltárához ment és ott letérdepelve imádkozott. Ima után a pápai menet újra kivonult a Szentkapuhoz. A pápa előtt a szertartáson résztvevő hét bíboros és a pápa közvetlen környe­zete haladt át a kapun. Tizenegy óra 15 perckor a Szentatya égő gyertyával kezében utolsónak lép­te át a kaput, majd odalépett a kapu mellett felállított kis oltár­hoz. Ide készítették a kapu bezá­rásához szolgáló téglákat és ha­barcsot. Ezeket a pápa az előírt formák között megáldotta, majd Canali bíborostól átvette a va­kolókanalai és» lelea delL a Szeni­kapuhoz. A vakolókanállal habar^ csőt vett és leöntötte azzal a há­rom téglát. Ezután kalapácsot vett a kezébe megütötte a téglákat és ezeket mondta: »Bezárom a Szent­kaput az Atyának és Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében Ámen.« Most Canali bíboros há­rom azüstözött téglát helyezett el az előbbi téglák fölé. Ezek a tég­lák belül üresek, az egyikben a Szentévre vonatkozó okmányok, a másik kettőben pedig szentévi em­lékérmék vannak. Ezután a peni. tenciáriusok helyeztek el újabb tizenkét téglát. Majd a sanpiet- rinik befejezték a Szentkapu be­falazását. Az ünnepség a pápa imájával fejeződött be. Egy érával később a pápai legátusok ünnepélyes for­mák között bezárták a bárom pat­riarchális bazilika Szentkapuját i*. Mikor született Jézus? Előző két számunkban említet­tük, hogy december 25-e Krisztus születésének nem történeti dátuma. Teljesen érthető, hogy többen ér­deklődtek, mi is voltaképpen a valóság. Amikor három évszázad vihara már végigdübörgőtt az Egyházon s az üldözések korának megszűnté­vel a béke napjai virradtak rája, már régen elfeledték, mikor, mi­lyen évben, milyen napon született valójában az Űr. A hellén ókor évszámoktól független gondolko­zása nem is nagyon kutatta az ilyet, a későbbi korok pedig már csak a következtetések köves útján tudják megközeiheni a valóságot. Az evangéliumi tény ez: Krisztus Betlehemben, az Augustus-jéle nép- számlálás idején született. Milyen évben, hónapban, napon: arra nézve a tudomány biztos választ nem tud adni. A karácsony mai dátuma a nap- vallás elleni harcnak köszönd létét. Mikor az eretnekséggel vívott súlyos tusák között. Kr. u. 325— 33o táján Rómában e.öször ülték meg Jézus szü.elésének ünnepét, december 25-én, szerte a városuan a iéiszázaddal előbb épült Nap­templomba siettek az emberek. Aureáanus császár szen.e.te ezt a pogány templomot a Sol Invicius- nan, a Győzhetetlen Napistennek; azon a napon történt ez, melyen az okor felfogása szerint a napok hosszabbodni kezdenek, s melyet ezért a Nap szü.etése ünnepének tiszteltek. Ez a nap tehát egyúttal »Dúcsű-napja« volt e pogány temp­lomnak és ezért rendkívül nép­szerű. Mivel Krisztus születésének nem volt még ünnepe, a nyilvános élet fényébe imént lépett Egyház elhatároz.a, hogy az Ószövetség­ben megjövandö.t »Igazság napjá­nak«, Jézusnak, az Istenembernek születését ünnepük meg ezen a napon. A karácsonyi liturgikus ünnep dátuma tehát nem őrzi Jézus szü­letésének valódi napját. Ahogyan a születés naptári napját nem jelzi ez a nap, arra nézve sem ad tájé­koztatást, hogy télen született-e az Ur. Ne zavarjon senkit itt kará­csonyi énekeink költészete: a kő­jászolban didergő csecsemő meg­indító képe; hiszen ez a látvány mindenképpen igaz marad, mivel a palesztinai éjszakák bármely év­szakban egyformán hidegek. Mivel az évszakot sem árulja el a kará­csony dátuma, az exegéták, a Szentírás magyarázói, a születés körülményeiből közelítik meg azL Akkor, amikor Jézus megszületett, a pásztorok a szabad ég alatt ta­nyáztak; az »agrauluntes« görög szó ezt jelenti. Márpedig a Tai- mudból tudjuk, hogy az esős év­szakban, azaz télen, az állatokat nem lehetett a szabad ég alatt tar.ani. Ezen kívül Jézus születése idején népszámlálás volt; Jézus ezért született Názáret helyett Bet­lehemben; a római történelemből pedig tudjuk, hogy ez sohasem szo­kott télen lenni. Valószínű tehát, hogy Krisztus Urunk inkább a nyári időszakban, azaz május— OKtóber hónapokban születhetett. Amint az időszakot és a napot nem tudjuk pontosan, éppúgy bizonytalan Jézus születésének éve is. A keresztény időszámítás meg­alkotója, Dionysius Exiguus római apát a VI. században ugyanis kétségtelenül elhibázta Jézus szü­letésének dátumát, amikor Róma alapítása után a 754-ik évet tette meg az 1-es évnek, mely előtt Kr. e. 2, u.ária pedig Kr. u. 2 követ­kéz: k. Krisztus Urunk ekkor nem szüleíhe ett, mert Nagy Heródes ezen időszámítás szerint Kr. e. 4 március végén már meghalt. Krisztus Urunk tehát — bármily furcsán hangzik ez — legkésőbb Kr. e. 5-ben születhetett, hiszen születése után ez a Heródes ül­dözte őt. Az Egyház sohasem fél semmi­féle tudományos kutatástól. Az üdvösség történetének alapvető ténye valóság: Krisztus, az Isten­ember megszületett. Nem lényeges, hogy a születés napját és évéi nem tudjuk már.

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents