Új Ember, 1955 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1955-01-02 / 1. szám

t­I­ M­A MÁR mi sem hat termé­mészetesebbnek, mint hogy az Újév napja január else­jén van. De alig ezer éve csalk. Az azt megelőző századokban a világi időszámítás kezdőpontja bolyongva, bizonytalanul kereste a helyét a téli és tavaszi nap­­fordulásnak s a holdúj­ulásnak metszőpontjai között. Majd ami­kor a sokkal szabatosabban ki­munkált egyházi évhez kívánták illeszteni, hol arra gondolta­k, hogy magának az egyházi év­nek első vasárnapjára vetik át az új évet, hol azt, hogy éppen, karácsony napjához rögzítik, amelyen a Megváltó született, gondoltak még Vízik­ereszt nap­jára, amelyen megváltói dicső­sége megnyilvánult s nyilvános fellépése elkezdődött — sőt Gyü­mölcsoltó Boldogasszony már­ciusi napjára is, amikor fogan­­tatott. Mindezek a próbálkozá­sok Krisztus életével kerestek szoros, sokatmondó kapcsolatot s végeredményben akármelyikük is meggyökerezhetett volna. Évszá­mításunk ak­kor kissé más lenne, mint a mai. De a történelemszkban és a köz­napokban is mindig az az érde­kesebb, ami megvalósult, így az az érdekes, hogy a váltakozó pró­bálkozások között az Egyház végül a mógás Karácsony első nap­jának nyolcadához kapcsolta az évkezdést. Ahhoz a napihoz, ame­lyen, — mint ahogyan ennek az ünnepnek mindössze két mon­datból álló evangéliuma mondja :— »Nyolc nap múltán, amikor a Gyermeket körülmetélték, a Jé­zus nevet adók neki, így nevezte őt az Angyal, mielőtt fogantatott«. S azóta azt a napot és minden évnyitását átjárják ennek a név­nek arany sugarai. A­Z ÚJÉVI NAPON a szent­­miseliturgiának három nagy mozzanata van. Megünnep­lése karácsony nyolcadának, Jé­zus névadásának s az esztendő első napjának. Az Egyház pa­rancsolt ünneppé nyilvánította kezdettől fogva az évkezdést s Jézus nevével és éppen Kará­csony nyolcadnapján borul le az Időnek eme egyik mérföld­kö­vénél az Idők Ura előtt. Annak ellenére, hogy az újjá­született­­ liturgikus érdeklődés egészen mássá formálta a hívők­nek a szertartásokban való rész­vételét, ma még talán nem eléggé erős a lelkekben az ilyen nagy ünnepek nyolcadának­­külön je­lentősége. Pedig ez a jelentőség megvan és nemcsak pusztán tör­ténelmi. Az üdvtörténet legna­gyobb eseményeiről való meg­emlékezés valamikor nem is egy vagy két, hanem nyolc na­pon át tartott s ennek a nyolc napnak szentmiséi és szentbeszé­dei igyekeztek felölelni és a lé­lekbe beledolgozni az ünnep minden tanítását, így természe­tesen a Karácsonyét is. Az Egyház azonban a legmé­lyebbre hatoló, a legkitűnőbb pszichológus. Nyolc teljes nap egyetlen főélmény köré csopor­tosítása nem volna lehetséges tar­tósan. Ezért azután le is mondott a nyolcnapos ünnepsorokról, vi­szont megtartotta a hajdani nyol­cadik nap jelentőségét és tartal­mát, amely lényegében mégegy­­szer elénk idézi a nagy eseményt és rávilágít legfőbb vonásaira. Karácsony nyolcadának utolsó napján így a liturgiával vezet vissza bennünket az Egyház az Isteni Gyermekhez. Mégpedig az Introitusnak ugyanazzal a felsé­ges szállási szövegével, amely a karácsonyi misében is fölhang­zott már: »Íme, Fiú született né­­künnk, Gyermek adatott nékünk.„ Kinek neve a Tanácsadás Igéiké”. A szinte titokzatosan tündöklő szöveg utal arra a napra, amely előtt emberek és családok, egye­­dek és közösségek: megcsinálják a maguk lelkiéleti programmját legalábbis egy teljes esztendő számára. S van-e szebb, hogy ép­pen erre a napra a Tanácsadás Lelkét hívja és Előtte újjo­g a misekezdet? M­I AZ a legfőbb gyakorlati tanács, amit az Egyház igenis tud — mégpedig va­kító tömörséggel — mindössze egy-két mondattá foglalná? Fel­olvassa ezt a Szentleckében! Szent Pál írja meg Titusznak abban a krétaiakhoz szóló kis levélben, amely éppen azért, me­rt csak rö­vid lehetett, össze kellett hogy foglalja a titáni aggastyán min­den tapasztalását, lélekismeretét, szeretetek Arról, hogy Jézus Krisztussal »Íme megjelent Isten­nek minden emberre üdvöt árasz­tó kegyelme«, mely arra tanít, hogy »éljünk mértéktartóan, szentül és buzgón e világon«. »Őérette, aki önmagát adta ér­tünk«, hogy megváltson és min­den jó munkában buzgolkodó né­pévé tegyen bennünket. Íme, a lélek tisztasága s a jócselekedet­­ben az embernek és emberiesség­nek is tisztes és tiszta evilági munkájában fáradozó életvitel — ez az Egyháznak az újesztendő programjául választott eligazítása annak nevében is, akinek egyút­tal névadását is üli ezen a napon! H­OGY mi ez a név, amelyet ünnepel, mindnyájan tud­juk — már az adventi, a karácsonyi szentmisék szövege ■nevezte Öt a prófétákkal vannak, akinek neve azt jeleníti: Velünk az Isten!« Nevezte a Tanácsadás Lelkének. De akit az evangélium s azóta az egész világ így nevez: »Jézus!« Amint ennek a névnek is megvan a maga annyiszor írt és érintett jelentése és jelentő­sége, ami pontosan ez: »Aki Meg­vált Istennel«. Ez volt a név, amellyel a Gyermek fölé nevelőatyja hajolt. Ezt a hajdan gyakran hordott és ismert, de Jézus idejében már ritkábban használt nevet valóban isteni üzenet és túlvilági hír­adás kellett, hogy ráparancsolja történelmi hordozójára, a Dávid családjából való Názáreti Jé­zusra. Ez a név neki mindenek­előtt emberi személyneve volt. S ebben is igen nagy a jelentősége annak, hogy az Egyház Jézus Krisztusnak, az Isten-embernek mennyire emberi névnapját vá­lasztotta az év élére. Ez a jelentőség abban a rend­kívül finom és mély viszonylat­­ban van, amellyel a Megváltó­nak *Jézus«­megnevezése külön­bözik a »Krisztus«-névtől. Ez az utóbbi az Ő rangjának, méltósá­gának neve, s a különbségtételt egyaránt hangsúlyozzák a litur­gia és a misztikuséit, s ugyanők hangsúlyozzák a Jézussal, az Istenemberrel és emberrel való kapcsolat sokszálú s mélyen em­beri vonásait. A mindnyájunkat Jézushoz külön-külön fűző kap­csolatok éppen a maguk emberi tartalmában és földi gazdagsá­gában múlnak fölül minden más emberi kapcsolatot. Nincs senki — szülő vagy élettárs, testvér vagy jóbarát — ki egymaga je­lentene annyit, mint ő. Ö az, akihez tanácsért megy az ember; akinek szívére veti magát az élet viharában; kinek parancsait minden — még oly gyönge — erői szerint igyekszik teljesíteni; aki elé betérhet a nap óráiban s kegyelmét hívhatja éjszaka. Egy­úttal ő az emberi példa és em­beri mintakép, ö — az Idők Ura — beállt a megvalósult történe­lemibe, az időbe, a hétköznapokba, a köznapi munkába is. Nincs munka, amit meg ne szentelt volna; dolgozott házi és házik­örüli, iparos és kitervelő munkában. Az Egyház szándéka volt, hogy ez a minden munkák számára legbensőségebb minta kerüljön az év élére. Ugyanő, aki a gerendák hordásába, egy-egy fa törzsből gerendát faragó baltajcsapásotába, egy ház tetődeszrkáimak kiszámí­tásába belevetette minden em­beri készségét, mintája legyen mindazoknak, akik bárhol és bármikor a történelem­ bármely korában, a múltban vagy ma, barázdák után haladnak, vagy mérnöki asztal mellett ülnek, rizscsatornát ásnak vagy forgá­­csológép mettil­ett dolgoznak s hogy mindezek szeressék is azt az emberi művet, a munkának, az életnek ama feladatait, ame­lyek körülövezik őket. Í­ME a kapcsolat Jézussal, az élő, a valóságos, a történelmi Jézussal s a mi kapcsolatunk is ugyanaz Vele, a magunk ko­rából, a magunk feladatai kö­zül: a teljes ember kapcsolata a teljes Jézussal. Bele kell kap­csolódnunk a Belőle ömlő ke­gyelmi áradásba és bele kell kapcsolódnunk megváltói mű­vébe is, lelki élettel és külső élettel — a jó tetteivel, amint az Apostol mondja, aki akkor nem­csak a kicsiny Krétának és né­­h­ányszáz keresztényének üzent, hanem nekünk és az egész válság­­iak s a Mának és minden ko­roknak, olyan programot üzenve vele, amelyet az Egyház az év kezdet élére állított, hogy ta­nulság és program legyen min­den keresztény élet számára, minden évre — Jézus nevében! AZ IDŐK URA NEVÉVEL Írta i­­JJAL A MAI, XL évfolyam, 1. szám KATOLIKUS HETILAP Ára 1 forint 1955 január 2 IX. Pius boldoggáavatási ügye Rómából jelentik, hogy a Ritus Kongregáció megkezdte IX. Pius pápa iratainak tanulmányozását. Ezzel most további lépés történt a boldoggáavatási eljárás hivatalos megindítása felé. IX. Pius, mint ismerete®, 1846- tól 1878-ig ült Szent Péter öröké­ben és kormányozta az Egyházat. Ez volt a leghosszabb pápaság az Egyház történetében. Alatta lett hittétel a Szeplőtelen Fogantatás, valamint a pápa csalatkozhatat­­lansága a hit és erkölcs dolgaiban. Kis templom az ecsedi láp partján — Öreg pásztor a szentélyrácsnál — A goal patriarchátus — Éjféli világosság— A legrövidebb evangélium Del Acqua államtitkár távirata az egri érsekhez Az egri érsekhez december 19-én délután 5 órakor az alábbi távirat érkezett: »Czapik érsek, Eger. A Pápa Őszentsége hálás kö­szönetét fejezi ki Neked és a többi magyar püspöknek Isten­hez intézett könyörgései­tekért és szeretetteljes jókívánságai­tokért, egyben Isten segítségét kérve, apostoli áldását adja Beá­­tok és a gondjaitokra bízott hí­­vőseregre, Del’Acqua állam­tikár- helyettese. Ima a beteg pápáért A püspöki kar minden tagja külön-Soilon elrendelte, hogy egyházmegyéjük területén a be­teg XII. Pius pápáért minden szentmisében imát mondjanak. Itt említjük meg, hogy a Vati­kánból érkezett újabb jelentések szerint a beteg pápa állapotában a javulás tovább tart. A Szent­atya orvosa kíséretében az elmúlt napokban többször kib­ocsátott a vatikáni kertekbe, az éjszakákat nyugodtan töltötte és étvágya ki­elégítő volt. A pápa december 24-én, pénteken, karácsony vigí­liáján déli 12 órakor a vatikáni rádión keresztül elmondta kará­csonyi szózatának egy részét, míg a teljes szöveget az Osservatore Romano közölte. Az országgyűlés ünnepi ülése Debrecenben Tíz évvel ezelőtt 1944 tele még nem borult rá a száz külső és belső sebtől vérző országra, de már csak a legelvakultabbak nem láttá­k, hogy a fasiszta háborúba sodródott régi államiság dara­bokra szakadt szét a világháború vasforgatagában és ezeket a da­rabokat soha többé nem lehet összerakni. Sokak szemében két­séges volt: lehet-e egyáltalában valamit elindítani azon az ezer­éves földön, amely a magyar nép hazájául rendeltetett. Nem volt igazuk a kétségbe­­esőknek. A győzedelmesein előre nyomuló szovjet seregek nyomán, 1944. december 21-én Debrecen­ben összeült az ideiglenes nem­zetgyűlés, hogy kormányzatot és törvényeket adjon a kormányzat és törvények nélkül maradt nép számára s hogy a hazát a hadak véres útjáról a béke és fejlődés fenséges tájai felé vezesse. Csak­ új úton indulhatott el az ideiglenes nemzetgyűlés, amely nem fordulhatott máshoz erőért és bizalomért, mint a magyar néphez! Törekvéseit, életerejét népünk törekvéseire és vágyaira kellett építenie. Az ideiglenes nemzetgyűlés és az ideiglenes kormány az úttalan­­és síntele­n országban megkezdte az új Ma­gyarország alapjainak lerakását, hogy azután, átadhassa helyét a nép akarataiból választott végle­ges országgyűlésnek. És most, amikor 10 év múltán, 1954. december 21-én a debre­ceni nagytemplomban ünnepi ülést tartott az országgyűlés, az egész ország figyelme kísérte az ott elhangzottakat. A magyar nép helyeslése kísérte azokat a sza­vakat, amelyek ennek a munká­ban gazdag évtizednek eredmé­nyeit, a békés alkotások egész sorát méltatták. Helyeslés kísérte azt az elhatározást is, hogy a nemzeti egység szellemében szi­lárdan sorakozik fel az egész ország hazánk fokozott védelme, a béke megőrzése és népünk jó­létének emelése érdekében. A debreceni országgyűlés mél­tóképpen zárta be ünnepi ülését azzal, hogy törvénybe iktatta az ideiglenes nemzeti gyűlés törté­nelmi jelentőségét és azt, hogy a hazafias erők összefogását, és a nemzet egységét egyre jobban megszilárdítja és a Hazafias Nép­frontba tömörülve tovább erősíti. Kovács Vince püspök megáldotta a kecskeméti piaristák Szentkereszt-kápolnáját A Mária-év emlékeire a kecs­keméti piaristák megújították templomuk két kápolnáját. A Mária-kápoln­a benedikálásáról már korábban beszámoltunk. A Szentkereszt-kápolna restaurálása december elején készült el és megáldását dr.­ Kovács Vince püspök végezte el. A szertartás után a püspök szentbeszédet mon­dott, amelyben méltatta a hívek áldozatkészségét, amellyel a ká­polna restaurálását lehetővé tet­ték, majd kiemelte, hogy a ká­polna megújításban kifejezésre jutott az a bizodalmas hit és meg­győződés, hogy a Szent Kereszt a mi erősségünk. Amint egykor az ős­egyház templomaiban a Szent Kereszt ékes, tündöklő for­mában ragyogott a hívek szeme előtt, úgy akarjuk mi is üdvös­ségünk drága jele iránti tisztele­tünket és hódolatunkat kifejezni. Az argentin püspökök­ a spiritizmus ellen Argentina katolikus püspökei együttes pásztorlevelet adtak ki, amelyben újólag és ünnepélyes formában figyelmeztetik a híve­ket a spiritiszta összejövetelek rendezésének és a rajtuk való részvételnek egyházi tilalmára. Hangsúlyosan rámutat a körlevél arra, hogy mindazok, akik spiri­tiszta gyakorlatoknak hódolnak, az eretnekség bűnébe esnek. Fel­szólítják a püspökök a híveket, hassanak oda ők maguk is, hogy felvilágosító tevékenységük nyo­mán megálljon és visszafejlődjék a spiritizmus művelésének az az áradata, amely a legutóbbi évek­ben megfertőzte Argentínát. Meg­fertőzte pedig annak ellenére, hogy nap nap után olvasni azok­ról a csalásokról és szélhámos­ságokról, amelyek a spiritizmus nevében és annak felhasználásá­val károsítják meg a hiszékeny embereket.

Next