Új Ember, 1955 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1955-01-02 / 1. szám

Kis templom az ecsedi láp partján •TÉTRŐL HÉTRE beszámolunk lapunk hasábjain a háborúban megrongálódott templomok újjáépítéséről. Egyszer-egyszer arról is tudósítjuk olvasóinkat, hogy valahol egy kápolnát vagy templomot építettek. Sokszor megtörténik, hogy pársoros kísérőlevélhez csatoltan ezekről az eseményekről a plébános szerénységéből csak egy rövidke hír jut el hozzánk és rajtunk keresztül az olvasóhoz is. Elolvassuk a hírt, közreadjuk, azután mi is és az olvasók is napirendre térnek felette. Hiszen templomik mindig épültek, ma is épülnek. Mit jelent egy új templom az Egyház kétezeréves életében, egy kis kápolna az Anyaszentegyház hatalmas monumentumában? Ritkán gondolunk arra, hogy az ilyen rövidke híradásban egy egyházközség életének mennyi küzdelme, hány ember lankadatlan és magasztos törekvése, mennyi áldozat van megírva. Nem is egyszer: a magyar katolikus egyháztörténetnek jelzőkével bújnak meg a szűköcske szavakban, az apró, fekete betűk mögött, amilyen néhány nappal ezelőtt is megjelent karácsonyi számunkban. A Szatmár megyei Nagyszekeresen Szeplőtelen Fogantatás ünnepén egy kis templomot áldott meg az egri érseki helynek. Történelem van ebben a jelentéktelennek látszó eseményben. Terítsük ki magunk elé a térképet. Nagyszekeres nevét ott találjuk a Szamosközben, melynek sok vihart látott földjét a Tisza, a Túr és a Szamos öntözi. A macskamézgás öreg szilváiért, az aranyságára érő szilvórium, a finom erezeld szivardohány és a sárga- meg zöldkormos világhírű almafák hazájában. A »fecsegő nyírfáik, búsképű öreg fűzek«, diófaerdők és akácosok tágas ligetében. Az ecsedi láp partján, ahol másfél évszázadal ezelőtt még hatvanezer holdon ősikori szörnyetegként hempergett a vadvíz, imbolygó, süppedékes szigeteket ringatva a hátán.. Hadak és eszmék országútja szelte keresztül ezt a tájat. Vám (orosz ) és Nemesborzova templomain még most is ott van a török félhold. Magának Nagyszekeresnek a XV. századi templomában pedig írásos emlék beszél a második tatárjárásról. Oligarcha családok viszályaiban és a kuruc—labanc háborúskodásban falvak pusztulnak el nyomtalanul. Erre vonul a huszitizmus és reformáció Erdély felé. Itt tartják — Erdődön — az első református zsinatot s az új hitre való tömeges áttérések miatt egymásután némulnak el a katolikus templomom harangjai, a középkori freskók pedig mész- és vakolatréteg alá kerülnek. Ez történik Nagyszekeresen is, pedig ezt a községet az 1332-ből keltezett pápai tizedjegyzék a legrégibb egyházas helyek közé sorolja; még papjának nevét ismegemlíti. Az utolsó négy évszázad csak a temetőben szaporítja a katolikus híveket, az élők sorában egyre ritkul számuk, ahogyan mindig kevesebb lesz a környékbeli plébániák száma is. A közvetlen környéken ma a jánkmajtolsi plébániához 11, a köleseihez ugyanannyi, a fehérgyarmatihoz 13, a zajtaihoz 10 leányegyházközség tartozik. A felsoroltak között nem egy van, ahol a tíz-tizenkét községben a katolikus híveik száma együttvéve sem haladja meg az ezret. Szamossályiban 1904-ben még háromszáz katolikus hívőt tartottak számon, ma nyolcvanan vannak. Ezen a területen — az ország katolikus vidékei között talán a legnehezebb pasztorálos helyen — 20—22 kilométerre kerékpározik a pap, hogy havonta legalább egyszer szentmisét mondhasson a szórványban élő hívek számára. Ezt az utat is sokszor teszi meg csupán 12—18 híve lelki üdvéért. Azért tartjuk kiemelkedő eseménynek a nagyszekeresi kistemplom megépítését mert a katolikus élet vérkeringéséből a századok során így kiesett vidéken — ahol nemcsak karácsony táján, de minden vasárnap alacsony, földpadlójú parasztházaikba kopogott be a szállást kereső Szent Család — legalább ezen az egy helyen immár végleges szállásra lelt. ITT VAN EZ a SZÁLLÁS a nagyszekeresi katolikus temető bejáratánál s ezen az esős délelőttön, amikor ellátogattunk a még pelves falú, frissen meszelt isteni házába, lehetetlen, hogy jelképet ne lássunk abban, hogy éppen ide épült ennek a maroknyi egyházközségnek a temploma. Hiszen — múltját nézve — az egész táj egy nagy temető, de ebből a hatalmas temetőből mai papság csodálatos dolgok kelnek fel. Elveszett községek harangszava szól itt a dombok és lápok alól s a dombok és a lápok rajzába új falvak, emberi települések képe íródik bele; az elszórtan heverő romok s a hősök csontjai felett kivirágzik az élet; a pásztorkodó, halászgató, pákászkodó őstermelés és népi kultúra ölelkezik össze a mai kor vívmányaival. Az ÓRIÁSI BÁSTYA nyelte el a gabonahaknokat, amit az öt vármegyére kiterjedő ecsedi uradalom birtokai és részjószágai beszolgáltattak, hogy fenntartsák a Báthoryak, Bethlenek, Rákócziak egyformán fontos főhadiszállását, hadműveleti központját és szorult helyzeteikben menedékét. Az a sok gabona és termés most kamatostól visszaszáll a kései utódokra, mert a lecsapolt és kiszárított lápi világ helyén is valóságos kánaánja teremtődött meg az Alföldnek. Az ősi eredetű pásztorködő életforma helyén napjainkban születnek meg a korszerű állattenyésztés modern formái. Ahol még egy évszázaddal ezelőtt is ritka csemegének számított a gyümölcs, ott ma gyümölcsfaerdők díszlenek és ellátják nemcsak az itt élő emberek asztalát a legízletesebb almafajtákkal, de jut belőlük kivitelre is. »Mind török, mind magyar s őfelsége vitézeitől rmnémű károkat vallottunk. Isten tudja előfizámiáim« — panaszolja egy régi okmány. Ma pedig tüzes fiatal arcok írják fel a megújuló táj homlokéra a jövendőbe vetett hit reménységét. És itt visszakanyarodunk a nagyszekeresi kistemplomhoz. Mert ez a templom arról beszél, hogy az a maroknyi ember a vallás természetfeletti erejét is hozzá akarja adni törekvéseihez. A kis templom még kopár. Nincs berendezése és nincs harangja. De majd lesz. Talán hever valahol a templom padlásán egy használatiból kivett kisharang, ami majd elindul Nagyszekeres felé és ennek a máriaévi fogadalomként épült templomnak alacsony tornyából is messzehangzóan hirdeti majd a temetőkből feltámadó életnek a hitét és belezongja az új nemzedékek lelkébe az ezen a tájon élt Kölcsey szavát: »őseitek parányi fészkeket raktanak? — szedjétek össze a romokat s tegyetek felőle mély alapot jövendő nagyságnak. Apró harcokat vívjanaik? — csináljátok a békesség művelt temérdekké!« Magyar Ferenc a szentmisével kapcsolatos engedélyek meghosszabbítása A püspökök az 1955-ös évre meghosszabbították az érvényben lévő valamennyi kétszeri és háromszori misézési engedélyt, valamint az esti szentmisék tartására vonatkozó felhatalmazásokat. A szokásos első szombati ájtatosság 1955. január 1-én este 6 órakor a Bazilikában lesz. A szentmisét Ferenczy Géza prépost, esperes-plébános, a szentbeszédet pedig Mag Béla tb. kanonok-plébános mondja. A Gyöngyös-felsővárosi egyházközség bensőséges ünneplésben részesítette Fehér Sándort, aki huszonöt éve, ritka hűséggel és szorgalommal teljesíti sekrestyés munkáját. Az inkei plébánia hívei a Mária-év emlékére helyreállították a háborúban megrongált színes templomablakukat. Az új művészi ablak megoldását dr. Schaub Zoltán fóti plébános végezte el. GÁBOR BÁCSI Veréb Gábor emlékének Szeretett élni, s mily vidáman élt, míg bírta szívvel s tüdővel! Ki hitte volna, társaim, hogy ő megy közülünk legelőbb el? Szinte most is hallom rekedtes hangját, pedig már néma régen, s látom, lehúnyta bár, a huncut csillogást hunyott szemében. »Híj, barátom, az volt a jó sor! — mesélte — az volt a nagy élet!* S föltűntek a regék ködében a markos csarnoki legények. Jött a vagon, sípolt a mozdony, hasított disznó, marha, göböly. . »Raktuk ám, csak úgy rítt a csontunk, hogy ki ne fussunk az időből. i, mert éjfélre már várt az étel, vacsora huszonnégy tojásból, bő szalonnásan, hogy utána fürgén csusszanjon a pohár bor, vagy vesevelő néhanapján, jobbat nem ettem soha még én, gőzölt a kondér s hozta rengve, a rézangyalát! Rézi néném. Aztán meg.. . — Nőttek a legendák, hajlongott, csapkodta a térdét, és rá-rávágott a szemével, hogy amit nem mond, azt is értsék. S most nem mond többé soha semmit, ráncai közt szeme se rebben. Mégis, társaim, itt hunyorgat a szívemben, a szívetekben. Itt pezseg e bőtüzü élet, bennünk lobog tovább a lángja. El-eltünődve gondolunk rá, szeretettel, mint az apánkra. Rónay György MINDENKIT ÉRDEKEL A begyűjtési miniszter rendelkezése szerint magánfogyasztásra csak előzetesen kiváltott engedély alapján szabad sertést leölni. Az engedélyt a lakóhely szerinti községi (városi, kerületi) begyűjtési szervek adják ki. Malacot és süldőt magánfogyasztásra nem szabad levágni, csupán hízott sertést. Minden leölt sertés után, öt napon belül, zsírbeadást kell teljesíteni a vágás helyén. A beadást a lakóhelyen lévő begyűjtési megbízottnál igazolni kell. SZÉLJEGYZETEK »Gépesítik a kéményseprőik munkáját.« —Várjon a kéményseprő-gép is szerencsét jelent majd? * Decemberben kétezer annyi sertéshúst adott a Budapesti Sertésvágóhíd, mint az előző hónapokban. — Az ilyen disznóságoknak mindenki örül. Sxyx Mária szamara Gárdonyi Géza legendájára, a »Karácsonyi álom«-ra készült egyszer a kolozsvári Nemzeti Színház. Az előadáshoz egy szamárra is szükség volt, mert a darab szerint Mária szarpárháton jelenik meg a színen... E célra az igazgató megfogadta egy székely vízhordó szamarát, »aki« is hűségesen eljátszotta a maga csöndes szerepét. Mikor azonban a »Karácsonyi álom« lekerült a műsorról, a szamárnak vissza kellett térnie foglalkozásához, a vizeshordó elé. Az egyik színész egy napon a városban sétálván, arra lett figyelmes, hogy egy vízhordó székely dühösen rángatja kócmadzag kötőfékén a szamarát. A jámbor füles azonban — történetesen az egykori »kolléga« — sehogy se akart mozdulni. Erre már a góbéból is kitört az indulat: »Hogy a kánya csípné meg a füledet! De nagyra vagy, amióta színész voltál!« Öreg pásztor a szentélyrács előtt A budafoki hegyoldalon kapaszkodó utcákra és házakra ráborul a karácsonyeste csöndessége és várakozással teli hangulata. A várakozás izgalma benne van még a cipők és csizmácskák kopogásában is, amely most betölti a hegy alatt álló plébániatemplom hajóját. A templom megtelik gyerekekkel, apákkal, nagyapákkal. Amíg a gyülekezés folyik, Asguthy Ádám esperes és Keszthelyi Ferenc káplán, a szentesti templomi katekézis rendezői magyarázattal szolgálnak: — A főváros déli részén több templom bevezette már a kezdeményezést, hogy minél tisztábban és mélyebb hatással közvetítse karácsony hangulatát és szellemét. Ez a közvetítés megkezdődött már az ádventi koszorú gyertyáinak meggyújtásával. Adventi vasárnapokon az esti mise előtt a templomban kialudt minden világosság, csak a templomhajó közepén függő ádventi koszorún égett annyi gyertya, amennyit az előző vasárnap meggyújtottunk. Mikor a csengetésre megszólalt az orgona, a koszorúhoz vonult a pap és a ministránsok fehérbe öltözött sora. A koszorú alatt énekekből, szentírási szövegekből, a papi zsolozsma imádságaiból és elmélkedéseiből összeállított kis szertartás keretében gyújtotta meg a nap az újabb gyertyát, majd erről a ministránsok gyertyáit. A tájékoztatásnak véget kell vetni, mert a templom megtelt és kezdetét veszi a szentesti katekézis. Ministráns lép a szentély rácsához és csengő hangon olvasni kezdi a karácsonyi evangélium szövegét. Mikor odaér az olvasásban, ahol a szent író az angyalokat említi, megáll. A templom minden sarkából, mint üde tavaszi szél, felharsan: »Mennyből az angyal . ..« Amikor meg a pásztorok kerülnek szóba, újból harsogni kezdenek a friss gyermeki torkok: »Pásztorok, keljünk fel...« Ének, vers, történet követi egymást váltakozva, hogy egy pillanatra se lanyhuljon a figyelem. Közbe-közbe odavetett néhány mondattal magyarázat: mit jelent az ünnep, mit az ajándék, hogyan viszonozhatják a gyerekek az ajándékozó szerettetet jó tanulással, jó viselkedéssel, azzal, hogy a család és a haza örömére és javára derék emberekké válnak. A katekézis után, amikor egykét kisebb hallgató abban a hiszemben, hogy vége a látnivalóknak, mocorogni kezd, mozgás támad a templom kapujában. A hajóra kék fény borul s benne egy kis csoport tűnik fel énekelve, öltözetük: csizma, bekecs, bunda, egyiküknek hatalmas fehér szakáll köríti az arcát. — A pásztorok!... suttogják a kicsinyek. Válaszképpen az öreg szakállas csengő gyermeki hangon rázendít: Dicséret, dicsőség a magas mennyekben! Dicsérjük Istent most jövetelünk* ben, Legyünk szerencsések egész életünkben. Minden áldás szálljon most a mi fejünkre. Édes magyar hazánk legyen békességben. Amíg a kis csoport a padok elé vonul és végigjátssza a szép szegedi betlehemes játékot, a riporter feszülten figyel. Valaha templomainkból indult el a betlehemes játék, a misztériumjátékokból. És mostanában, amikor lassanként az a sors fenyegeti, hogy koldulási alkalommá züllik a városi utcákon és vasutakon, íme, itt is, ott is egyre több helyen ismét feltűnik a templomokban! Vajon sikerül-e véglegesen visszavezetni hagyományaink e kincsét forrásaihoz? Meg lehet-e menteni az öreg pásztort, aki kint a mestergerendák alatt egészen elpogányosodott tréfacsinálóvá borzasodott? Úgy látszik, sikerült .A budafoki templom, mely úrnapi virágszőnyegeiről volt híres régebben, a szerencsés választással példát mutat, hogyan lehet hozzáalkalmazni a betlehemi játékot a templomhoz. Mikor a játék vége felé kinyílik az eddig sötétben rejtőző oldalkápolna zárt ajtaja és bent fehér fényben feltűnik a betlehemi barlang figuráival és szobraival és mögüle előlépnek a fehérruhás angyalok, a legteljesebb és legtisztább áhítat üli meg a templomot és a hajó homályából előcsillogó szemeket... A MEGLEPETÉS Néha asz,élet olyan történetkéket fabrikál, mintha egy régi képes gyermeklapból lopta volna ki. Még csattanót is olyat rak hozzájuk, amilyent egy ezüstös hajú, kedves, öreg hölgy talál ki, aki vidéki magányában erkölcsös elbeszéléseket ír az újságok karácsonyi számába. Itt történt meg Ucis ismerősömmel, Margarétával, Pesten. Tavaly karácsony előtt, amikor beköszöntött az ajándákvárás izgalmas és szép időszaka, hogy, hogy nem, fülébe jutott valami suttogás. Talán otthon lesett el valamilyen elejtett szót, vagy valamelyik pajtása csacsogott arról, hogy ki hozza és ki nem hozza a karácsonyi ajándékot. Elég abból annyi, hogy egy nap fogta magát, neki állt kutatni a szekrényekben és félórai keresés után diadalmas arccal vonult ki a konyhába édesanyjához. — Megtaláltam Jézuska ajándékát — kuncogott. És felmutatta a piros retikült, ami ott várta volna a szekrényben karácsony estéjét. Mondani sem kell, hogy édesanyjának kiperdült a szeméből a könny... Azonban az anyák gyorsan felejtenek, meg a gyermekek is. Margaréta egy esztendővel idősebb lett. S közben megtanult egyetmást, ami a megajándékozottból ajándékozóvá teszi az embert. Az idén már együtt törték a fejüket anyjával, hogy mivel lehetne megajándékozni — a papát. ‘— Tudod mit? “ mondta a mama *—* te most zongorázni tanulsz. Mi sem esnék jobban apádnak, mintha karácsony este eljátszanád neki a »Mennyből az angyal«-t. Margaréta belátta, hogy ez bizony jó lesz. Anyja lejátszotta előtte párszor a karácsonyi dalt és ő szorgalmasan gyakorolni kezdett. Olyan buzgalommal, hogy lelkesedésbe jöttek testvérei is, s vele együtt énekeltek naponta, míg a papa elő nem került munkájából. Testvéri egyetértésben zengedezett a társaság ekkor is, midőn egy nap betoppant látogatóba valamelyik ismerősük. Gyönyörködve hallgatta a gyermeki muzsikát és éneket s mikor a papa munkájából hazatérve becsöngetett, barátságosan rákiáltott: — Gratulálok! Milyen szépen játssza leányod a »Mennyből az angyal«-t! A papa felhúzta a szemöldökét és mikor a jó ismerős eltávozott, elővette Margarétát: — Te a »Mennyből az angyal«-t játszod! Hadd hallom! Margaréta der* medten ült a zongo* rához. — No, ez nem va* lami híresen megy néked! — állapította meg a papa. — Pedig meg kellene ta* nulnod rendesen.. . Hadd legyen meglepetés karácsony estéjére nagypapának! Ezzel valamelyik szekrényből előhalászta a karácsonyi ének kottáját, odanyomta a lány orra alá és ment házi dolgai után. Margaréta bús képpel ballagott a konyhába, szeméből csorgott a könny: — Anyu! Oda van a meglepetés! Anyu egy pillanatig elgondolkozott, aztán felemelte az ujját s elmondta, amit a karácsonyi tárcákban szoktak elmondani ilyenkor azok az ezüstöshajú, öreg hölgyek: — Látod!.. . Tavaly te túrtál bele a szekrénybe és megríkattál engem! Olyan az élet, mint egy szigorra öreg tanítónéni. Még kis csínytevésekért is rákoppint az ember körmére ... Nemcsak azok örömét kell tisztelned, akik ajándékot kapnak, de azokét is, akik adják az ajándékot. 8. F.