Új Ember, 1962 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1962-01-07 / 1. szám

KATOLIKUS SZEMMEL «•Ki boldogabb?« címmel igen érdekes, tanulságos és megszívlelendő riport jelent meg a Népszabadság karácsonyi szármában. Ki boldogabb? — Az az asszony-e, aki nem akarja, nem vállalja a gyermekáldást, vagy az, akinek van gyermeke. A végső következtetést Hirschner Imre, az ismert nőgyógyász nyilatkozata sűríti, amelyet érdemes csaknem szó szerint idéznünk: Hosszú praxisom alatt azért még senki sem tett nekem szemrehányást, aogy segítettem gyermekének megszületésében, de azért igen, hogy nem beszéltem rá jobban arra, hogy ne akadályozza meg a gyermek születését. A jelenlegi rendelkezések értelmében egy asszony bizony nagyon könnyen, szinte veszély nélkül néhány nap alatt megszabadulhat “terhétől«. Csakhogy ezt az elhatározását olykor hosszú ideig, esetleg egész életén át sajnálja. A segítség? ... Itt is az okoó, emberi szó ér a legtöbbet. Sajnos azonban az illetékes bizottságok munkája túlzsúfolt, a legtöbbször csak arra szorítkoznak, hogy kijelöljék, melyik kórházban hajtsák végre a műtétet. Pedig lehet másképp is. Ismerek egy klinikai bizottságot, ahol igen ,sok asszonyt térítenek helyes belátásra, mégpedig azzal, hogy megértetik: a legtöbb nő élete során — bármilyen nagy sikereket érjen is el egyébként — elérkezik egy olyan korba, amikor boldogtalanná válik, mert nincs gyermeke. Az ember mindent elérhet az életben, de gyerek nélkül nem ismerheti meg talán a legnagyobb boldogságot, amelyre az emberi nem teremtődött. Tanulságos szavak, amelyek tudományos és emberi tapasztalatokból erednek. ao -»Ady ismeretlen szerelmei« címmel folytatásos tárcatanulmány jelenik meg egyik napilapunk hasábjain. Ebben többek között ezt olvassuk: »Adyra csak az vessen követ, aki nem tudja, hogy Goethe, Byron, Heine, Baudelaire szerelmei nem voltak kevésbé kaszáltak, zavarosak, sőt, extrpragánsak.« Ez valóban így van, s az irodalomtörténész nem tehet mást, mint hogy lerögzíti a tényállást. A zseni lélektana — és élettana — mindenképpen bonyolult probléma, s ez a bonyolultság természetesen a szerelmi élet tavin is jelentkezik. Tévedés lenne azonban iisorika indukcióval olyasféle következtetésre jutni, mintha a zseniális alkotásnak valamiféle alapfeltétele lenne a “kuszált, zavaros, sőt, extravagáns szerelmi élet. Korántsem. S éppen a mi irodalmunk története nyújt számos megnyugtató példát arra, hogy szinte remetés visszavonultságban, vagy rendezett családi élet keretei között is lehet jelentőset, zseniálisat alkotni. Kölcseyről például nem tud semmit a botrány-krónika. Kazinczy. Batsányi János. Vörösmarty. Petőfi. Arany, Tompa. Tóth Árpád, Babits példás és irigylendő boldog, zavartalan házaséletet, éltek. Vagy ha talán voltak is zavaraik, ez költészetük felszínén még fodrozódást sem okozott, s legkevésbé jelentett számukra ihletforrást. A zsenit is kötelezik az általános emberi erkölcs törvényei, s ezek áthágásáért legfeljebb megértő megbocsátás ■illetheti őket, de nem — felmagasztalás.4 »Veszekedés a hosszú élet titka?" — ezzel a címmel közöl egy kis érdekességet egyik napilapunk. Érdemes szó szerint közölnünk: »Egy 106 éves lawisville-i asszonyt megkérdeztek, minek köszönheti magas életkorát. — Az embereket mindig, kivétel nélkül ellenszenvesnek találtam. Örökké veszekedtem, morogtam, rájöttem, hogy az állandó elégedetlenség megőrzi az ember fiatalságát.« Louisville — hála Istennek — messze van tőlünk, és így csak közvetve üzenhetjük ama vén boszorkánynak: nem az a fontos, hogy valaki örökké veszekedve, zsörtölődve, morogva, elégedetlenkedve százegynéhány évet éljen, hanem inkább kívánatos, hogy az átlagos életkoron belül (amely a tudományos elörehalaiott■ ság jóvoltából ma már elég magas) szeretetet, derűt, jóságot árasszon maga körül. Lehet, hogy így — a veszekedés alaptermészete lebírásával — nem ért el volna ilyen magas kort, de ez kiegyenlítődött volna azzal, hogy bizonyára tovább éltek volna azok, akiket ő az örökös veszekedésével, morgásával, elégedetlenségével idő előtt a sírba üldözött.— Sok az ünnep Himódon — panaszolja a Kisalföld riportere. Megszólaltatja írásában a Tsz könyvelőjét is. »Sok nálunk az ünnep — mondja a könyvelő. — A búcsúk is olyanok, hogy kezdik pénteken, és hétfőn-kedden pihenik ki a fáradalmakat... Az idén a betervezett 26 forint helyett csak körülbelül 13 forintot tud osztani a szövetkezet egy egységre. Ebben pedig része van a négynapos búcsúknak is ...« A riporter szeme — persze — nemcsak a »sok ünnepet» látta meg, hanem azt is, hogy »sok a géphiba. Hét gépe van a szövetkezetnek, abból a legtöbbet teljesítő gyakran hibás. Nyáron azt mondották: száraz a föld, azért romlik el gyakran a gép. Most nem száraz a föld s az egy hete javított DDT újra rossz." Emlékeztessünk ezzel kapcsolatban: semmiféle egyházi ■utasítás nem rendelkezik úgy, hogy a templombúcsúk három-négy napig tartsanak. Egy alkalommal már mi is szóvátettük azt a jelenséget, hogy a »búcsúnap« fogalmát helytelenül értelmezik azok, akik úgy fogják fel, hogy addig tart a búcsú, ameddig forog a körhinta a falu főterén és áll a harmadnapos bál az italbolt udvarán. Általában pedig úgy érezzük, hogy különbséget kell tenni az ünnep és az ünneplés régi szokásai között. Nem soroljuk fel az összes különbségeket, csupán azt hangsúlyozzuk, ki ez alkalommal, hogy az ünnep megszentelésének elsőrangú jelentősége abban van, hogy maga az ünnepet megülő ember megszentelődik Isten kegyelmében. Az az ünneplési mód azonban, amely búcsú címén három napig mulatozik és kerüli a munkát, nem kedves sem Isten, sem ember előtt. Isteimére olvastuk A hazai könyvkiadás legszebb karácsonyi ajándéka kétségkívül MAETERLINCK »KÉK MADÁR« című szimbolikus mesejátékának megjelentetése Vas István új — hű és szép — fordításában. A boldogságkeresésnek ez a poétikus szépségekben gazdag drámai költeménye időtálló remekműnek bizonyult, amely ma is frissen, elevenen hat az olvasóra. Afféle vers: nyolc boldogság írta: KOVÁTS JENŐ A. Mondd, mi boldogítóbb, hogyha ismered, mint a tiszta, békés lelkiismeret? Körülötted bú, baj, bánat gomolyog? Bármi bántson, csak ezt csináld. Mosolyogj! A jó könyvekről mit mondjak ? Jó barátoknál is jobbak. Nagyon sivár komor világ, hol nem vár fa, bokor, virág. Erdőjárás vidám szívvel szerez derűt, békét, erőt s beteszi az ajtót, hidd el, orvosodnak orra előtt. Nézz mindent az örök élet távlatában, akkor érted, botor minden földi bánat. Nem borzasztó a halál. Rettegjek tőle talán? Lelkem, Uram, Rád talál. Minden gondolatunkban, minden mozdulatunkban minket Urunknak ajánlj, mennyel Édesanyánk. Chesterton a gyermekiességről A gyermekiesség lényegét megragadóbban tán senki sem tárta fel, mint Chesterton. A karácsony szerelmese volt, sokat vitatkozott azokkal a kortársakkal, akik lefitymálták a betlehemi barlangban született Kisded ünneplését. Ezért most, hogy elhagyjuk halálának negyedszázados fordulóját, idézzük fel tanítását a Gyermekről, ahogy »Orthodoxiá«-jában, a «Tündérország morálja« fejezetben olvassuk. A gyermek Chesterton számára »a legkomolyabb és ezért a legboldogabb lény. A gyermekkacagás a legszorosabb kapocs, amely a világot összefogja«, a gyermek az az ember, aki még érzi a látható világon túl levő láthatatlant. «Első és utolsó filozófiámat — mondja — melyben megiagadhatatlan biztonsággal hiszek, gyermekségemben tanultam. A dajkámtól tanultam, a hagyomány és a demokrácia közös, fenkölt papnőjétől.« A chestertoni paradoxonok és költői hasonlatok mögül izgalmas igazságok szikráznak elő. «Mi, Tündérországban, kik mellesleg a legésszerűbb lények vagyunk, megengedjük az ésszerűséget és a szükségességet ... Ha három testvér három lovon ül, el kell fogadnom, hogy hat élőlény és tizennyolc lábszár van együtt az igazi racionalizmus és Tündérország tele van ezzel.* «De mikor a Tündérország bölcse, a gyermek kidugja a a fejét a sövényen és olyan dolgokat figyel meg, mint a hajnal és a halál, azt érzi, hogy azok nem olyan maguktól értetődőek, mint a kétszer kettő, nem olyan maguktól értetődőek, ahogy azokat a felnőttek felfogják. Érzi, hogy a tények, a dolgok esetlegesek és titokzatosak.« Ez az első, amiben példaképünk kell, hogy legyen a gyermek: meglátni a lét érdekességét. Megegyezik ez a filozófia egyik legősibb törvényével, amely szerint minden bölcselkedés kezdete: a csodálkozás. Chesterton nagy tanítása: Igazi férfi, igazi ember akarsz maradni? Ne hagyd magadban meghalni a gyermeket, aki tud csodálkozni. A második nagy tanítása a férfi számára: nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy életünk egyetlen kaland, a keresés kalandja. Egyáltalán sem passzív önátadás a mi viszonyunk a látható mögött lappangó láthatatlanhoz, hanem nagyon is aktív kutatás, hajszolás. Ennek tanúságául írta meg a világirodalom első teológiai detektív regényét »Ember, aki csütörtök volt« címmel. Anarchisták és detektívek viaskodnak benne izgalmas kalandokon át, hogy kiderüljön: földi küszködéseink során azt keressük, aki elküldött bennünket a világba, az Atyát, »aki bujócskát játszik gyermekeivel, megérti, megosztja még játékukat is, gyermeki bizalommal közelíthetnek hozzá, a maguk nyelvén gagyoghatnak vele«. A harmadik, amire Chesterton tanít: a hálás életöröm. »Meg szoktuk köszönni a névnapi és születésnapi ajándékot — mondja — akár szivar, akár papucs. S nincsen-e, akinek megköszönjem azt a születésnapi ajándékot, hogy a világra születtem?« Másutt pedig így vall: »Az ember inkább önmaga, sokkal inkább emberi, ha lelkének öröm az alapvonása, a bánat csupán a felület hullámzása azon. Az öröm izgató tevékenység, amely mindent éltet. A kereszténység egyszerre és tökéletesen kielégíti az ember ősi, helyes ösztönét, mikor hitével az örömöt gigászi méretűvé fokozza, a szomorúságot pedig letörpíti.« Természetes és vidám isten-közelség: ez a keresztény gyermekség lényege Chesterton szerint. Természetes Jézus-közelség is, ez, ahogyan “A gyermekek éneke« című költeményében mondja: Miénk a föld napestig, a parázs langy heve, a hó, a fák a kedves halott Bátyánk (Jézus) neve. Őt már aranyba vésték ravaszkodó nagyok, mi meg csak elmeséljük, amit reánk hagyott. Nekünk a Törvényt adta, az imát és igét, velünk meg angyalmódra játszik a vidék ...« (Raics István ford.) »Kicsinynek lenni annyit tesz, mint beismerni erőnk végességét, de hibáink miatt nem veszteni el bátorságunkat, mert a gyermekek elesnek, de éppen mert kicsinyek, nem ütik meg magunkat nagyon« — írja Kis Szent Teréz. Lényegében ugyanaz ez, amit Chesterton, a robosztus férfi mond: Ne feledj el csodálkozni, mer vállalni a keresés kalandját s tudj hálás életörömöt érezni. Akarj gyermekies lenni. Sinkó Ferenc jókai nyomában... Hűvös szél borzongatja a Balaton felszínét, sirályok röpködnek a víz fölött, a mólón fehéren porlódnak szét a messzeségből jövő hullámon. A rikító foltok hiányoznak, a pasztellszínek világa ez: Tihany éppen csak átdereng a szürke párafüggönyön, az égen szakadozott felhők úsznak dél felé... Lassan megindulunk a Jókai utca felé. Jobbra-balra hervadó kertek. Berzsenyi Dániel híres versére kell gondolnom: “A közelítő tél«-re: az ember úgy érzi, hogy a zörgő, sárga levelek mindent elborítanak. Sárga a földszintes ház is, amelyhez érünk. Valamikor itt lakott a fehér hajú, kék szemű mesemondó. Ma az épület múzeum. Egy kicsit viszolyogva lépünk be a kapun. Ugyan mi újat mondhat egy múzeum Jókairól, akinek emléke ma is eleven erővel él a magyar szívekben. Az üvegezett verandán Laborfalvy Róza mellszobrát pillantjuk meg. A fej görögös, a póz szecessziós. A kezdet tehát rossz. Az első teremben a múzeum gondnoka fogad minket. Halk szavú, finom, idős ember, őt is a régmúlt idők emlékei lengik körül. Ahogy beszélni kezd, egyszerre megelevenednek a daliás idők: az 1848-as napok, a szabadságharc és a bujdosás keserű hónapjai. Az emlékek most már formát is öltenek. Az üveglappal bevont hosszú asztalon ott láthatjuk a szabad sajtó első termékét. Valóságos relikvia a megsárgult, rongyos menlevél, amelyet Laborfalvy Róza szerzett a bujdosó költőnek. Ez az okmány tette lehetővé Jókai visszatérését a fővárosba, ahol Sajó álnéven kezdett írni. Ezekről a mozgalmas napokról mesél a »Bujdosó naplója« és a »Tengerszemű hölgy« egyik régi kiadása. Alkonyodik ... Az egyik képen már nehéz lenne a művész kézjegyét kibetűzni. De ez nem is fontos. A festmény azonban varázslatosan szép: a Balaton tárul elénk átlátszó vizével és az égen vonuló felhőivel. Talán a legszebb kép ez, amelyet valaha is a magyar tengerről festettek! A homály egyre jobban ellepi a szobát. Még egy utolsó pillantás az ablakon keresztül az utcára. A tar fák között jól látszik a Kerek-templom, amelyet a római Pantheon mintájára Fruman Antal építész épített 1841-ben. Jókai is jól ismerte a kis templomot, hiszen az 1846- ban már teljesen készen állt... Talán egy tekintetet is vetett a szép épületre, amikor a tollát a tentába mártotta, hogy »Az aranyember« kezdő sorait a papírra vesse. Mert ez a csodálatos regény — amelyet Mikszáth hajnali álomhoz hasonlított — ebben a házban és ebben a szobában született meg... Indulunk hazafelé... Az ajtó közelében régimódi távcső, amellyel az író az égbolt titkait kutatta. Mire kiérünk az épületből, már feltünedeznek az első csillagok... Mindaz, amit ma láttunk — a ködös Balaton, a szélben vergődő sirályok, a szép festmények, a csillagos égbolt — két szóban tömöríthető összebalatonfüredi varázs. —1vtt: Csipkedíszek csodája A külsejében megújult Nagyboldogasszony templom A várbeli Nagyboldogaszszony-templom tornya körül régóta eltűnt a vaskos állványerdő, amely éveken át őrizte, s amelyből olyan volt, mint valami gigászi gerendabástya. Mielőtt a templomot felkeresném, a Halászbástya kőtárában — ahol a középkori templomnak a pusztulásból megmenekített kőrészét őrzik — megállók a középkori magyar földszobrászatnak talán a legszebb darabja, az Üdvözlet Angyala előtt. Érdemes ehhez a szoborhoz újra is elzarándokolni. A régi kapu fölött állott, az összeboruló ívek alatt az Angyali Üdvözlet jelenete, amit azóta széttörtek a századok, a templomra rászakadt viszontagságok, de ez az angyal megmenekedett. Oly szép, hogy verset kellene hozzá írni. A kőbe vésett lebegés cím átsurrant a föld tér-dimenzióba, s nem a nehézkedés szegezi a földhöz, hanem akarata, és arca, amint a fölséges hírt hozza, csupa alázat az előtt, aki több még az angyalnál is: „Igen” szavára Isten anyja. Mindez benne van a kőben. A lebegés és alázat csodája. Egyetlen kapu egyetlen részlete! A Schulek-féle restaurációnak váratlanok az érdemei. Melléépített házak közül szabadította ki a templomot; a kápolnagyűrűt, amivel a középkor építette körül, teljesen hozzáolvasztotta az épülethez; egységes megoldást adott belsejének; merőben új tornyot, főhomlokzatot és tetőzetet épített neki. És különösen csodálatos színörvénybe merítette az ablakok telt vörös, kék, fehér, sárga színkompozíciójával. Ezekkel a finom szobrászati részletekkel azonban nem volt ideje és módja törődni. S különben is, a gótika értékelése ellenére akkor még hibásaknak és tökéletleneknek érezték a górus szoborműveket; jobbnak tartották azokat neogót iparművészeti darabokkal kicserélni. A templom így, neogótikus voltában is, méltán lett látványosság, a bel- és külföldi idegenforgalom vonzópontja. S Budapest vallási életének is egyik góca, különösen az egyházi zenéé. Az ostrom azonban tönkretette, tetőzete, tornya súlyosan megsérültek. A templom belseje is háborús rongálódást szenvedett, még tabernákulumát is érte golyólövedék. A külsején esett sérülések hatásai azután tovább fokozták a belső károsodásokat. A beázások évek alatti fokozódásai rongálták a festést. Megrongálódott már a templom villanyvilágítása is, a csillárok körkoszorúi, az oldalhajók világítása. Hét és fél évvel ezelőtt, a Várnegyed újjáépítési munkálataival egyidőben, indultak a templom restaurálási munkálatai. Még nem volt kor, amely a magyar múlt épületeire anynyi pénzt áldozott volna, mint a miénk, a népi demokrácia. A Várnegyed több száz házával a magyar középkor élővé tett szigete veszi körül Nagyboldogasszony templomát, amely megújhodásának jelentős állomásához van elérkezőben. Majdnem teljesen befejeződtek a külső újjáépítési munkálatok. Az állam igen nagy összeget szánt erre: tizennyolcmillió forintot. Íme Kátay Béla apáttal, a templom plébánosával, járjuk körül az épületet. A torony állványzata, amint mondottuk, eltűnt. Óriási munka eredménye maradt a helyén: rongálások nélkül, minden részletében újonnan faragott burkolati kövekkel emelkedik magasra a torony mézszínű köveivel, a gótika csipkedíszeinek csodája, a délutáni napsütésben. Az a valóságos kőfaragóműhely és kőraktár, ami a homlokzat előtti elkerített részen és a déli fal mentén éveken át látható volt, eltűnt. Kövei fokozatosan kifaragva kerültek fel az állványokon át a maguk helyére, a toronyra és a főhomlokzatra. Tökéletesen épek a szentély, a déli oldal, a főhomlokzat falai. Eredeti színeiben ragyog, s akár új korában, olyan a tetőzet. Minden egyes darabja zöldmázas, üvegkemény csempe, roppant gonddal ellenőrizve és helyrepótolva minden hiányzó darab. Most már nincs további beázás, ami fokozatosan rongálná az épület állagát. Csak az északi fal mentén húzódik még állványzat és annak restaurációja folyik. Csak ott, az északi fal mentén, működik még a kőfaragó műhely, s kertinek kövek az állványzatra. De ez már csekély munka ahhoz képest, amin a restauráció túl van. S még a déli kapu van felállványozva, az úgynevezett „Menyasszonykapu”, amit azért hívnak így, mert a Nagyboldogasszonytemplom főoltáránál tartott esküvők után ezen a kapun keresztül vonul ki az ifjú pár és a násznép. Még itt bajlódnak az újjáépítéssel. És újjáépül még valami. A Szentháromság-szobor Csak elámulok, amikor meghallom, hogy nem kevesebb, mint kétmillió forint költség van ennek teljes művészi restaurációjára előirányozva. Igaz, hogy talán az ország legszebb, leggazdagabb Szentháromság-szobra. A XVIII. századi budai nagy pestis megszűntéért, fogadalomból emelte Buda város tanácsa, amely akkor itt székelt a szoborral szemben, abban az emeletes saroképületben, mely ma a Vár múltjának múzeuma. Bemegyek a Nagyboldogaszszony templomba és végigjárom. Belemerül az ember a színekbe. Ma is olyan a belseje, mint egy forró káprázatos szívé, ma is ilyennek lehet képzelni valahogyan az isteni Szívet, ilyen vörös, arany-fehér sugarakkal tündöklőnek. De bizony feladat bőségesen van még mindig, hiszen addig nem volt érdemes azt elkezdeni, amíg a külső nem volt készen. Itt legsürgősebb munka az óriási falfelületek teljes újjáépítése. Úgyszólván egy négyzetmétert sem érdemes megtartani a régiből, mert ez a vakolattal együtt korhad, mállik le a falakról. Ugyanilyen feladat a villanyvilágítás rendbehozása. Talán bizonyos mértékig szerencse, hogy idáig nem nyúltak hozzá, mert ma már nem is korszerű a villanylámpa-sorokból álló templomvilágítás; ma már újabb falusi templomainkat is fénycsővilágítással tervezik. Elnézegetjük, hogy a templom legelrejtettebb zugait, legtitkosabb belső szépségét is milyen ragyogóan világítanak meg a neonfények. És végigjárjuk az oltárokat: a Mennybevetettnek ajánlott főoltárt; a Jézus Szíve modern kultuszának ajánlottat; a Szent Vér és Szent László oltárokat, amelyek a középkori kápolnakoszorúból maradtak erre a korra. És akkor egyszerre csak azt mondja Szappanos Béla, a pap, a kitűnő egyházi szobrászművész: — Mi lenne, ha a Nemzeti Múzeum ideadná, ha kell örök használatra kölcsönbe, azt a tíz eredeti gótikus, igazi faragott oltárát, ami van neki, és amit nem tud jobb helyen tartani, mint a pincéiben? Ha a valóságos történeti múltat őrző külső falak után ide be, a templomba lépünk, a templom műemléki jellege itt valósággal véget ér. A főoltár az, ami — művészi kidolgozásánál fogva — értékes. A többi oltár nem múlja fölül a neogót szabványt. Mi lenne, ha valódi, mintegy ötszáz éves, gótikus oltárok emelnék a templomnak, egyebek között idegenforgalmi értékét is? A gondolat — éppen egyszerűségével — tündöklő. Megkérdezem, hogy említette-e már valahol, hivatalos helyen. — A kerületi tanácsnál — mondja ő. — És mit mondtak rá? — Azt, hogy a sajtónak kellene felvetnie és nyilvánosságra hoznia ezt a dolgot. Egymásra nézünk és szavak nélkül is értjük egymást. Amit a Schulek-féle helyreállítás nem tudott akkor még végrehajtani, íme, azt most végrehajtaná az új. Mindenesetre érdemes volna a nyilvánosság előtt megvitatni a lehetőségét... IJJAS ANTAL Halálozás. Szalma József, a csanádegyházmegyei Szőreg község plébánosa életének 71. évében elhunyt. özv. Pongrácz Lajosné Haidekiker Gizella életének 76. évében, a haldoklók szentségét buzgón felvéve, december 28-án a makói kórházban elhunyt. Fia, Pongrácz Lóránt apátfalvi plébános kéri paptestvéreit és ismerőseit, hogy az elköltözöttet imáikba foglalni szíveskedjenek. (Külön értesítés helyett.) • Markó M. Leonilla szatmári nővér Győrben, december 19-én elhunyt.