Új Ember, 1963 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-06 / 1. szám
KATOLIKUS SZEMMEL Az »Ország-Világ« hetilap legutóbbi számában képeket közöl azokról az émkéktáblákról, amelyekkel a közelmúltban jelölték meg Ady Endre Erdély-vidéki lakóhelyeit. Örömmel fedeztük fel ezek sorában a nagykárom egykori piarista gimnázium falát díszítő emléktáblát, amelynek magyar felirata így hangzik: »Ady Endre (1877— 1919). Itt tanult az együtt élő népek közös harcának bátor énekese 1888—1892. között.« A gimnázium alsó négy osztályát végezte Ady a piaristák nagykárolyi iskolájában, s csak ezután került a zilahi református kollégiumba. A nagykárolyi négy esztendő, ha nem is hagyott mélyebb nyomot lelkében, de nem is múlt el egészen nyomtalanul felette. Minden önéletrajzi írásában említést tesz életének erről az időszakaszáról, még pedig a szeretetteljes visszaemlékezés hangján. »Engem 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba vittek, ahol az alsó négy osztályt végeztették el velem a kedves emlékű, nagyon derék, kegyes atyák.« Novelláiban is felfelbukkannak a nagykárolyi diákköri emlékek, néhol enyhe iróniával, de sohasem ellenségesen. És egyik legszebb vallásos költeményének — a »Krisztus-kereszt az erdőn« címűnek — megírására a nagykároly—érmindszenti útvonal egyik behavazott feszülete ihlette. Egyik piarista tanárával, a kerek tíz évvel ezelőtt 92 éves korában elhunyt Guba Pállal évtizedeken át tartotta a kapcsolatot, s az agg piarista szerzetesnek köszönhetjük többek között, hogy megőrizte az utókor számára Ady Endre legelső ismert diákköri levelét, amelyben már mint zilahi felsős, diák egy iskolai kellemetlen afférben egykori piarista osztályfőnökétől kér és vár útbaigazítást . Nem tudjuk, kiknek köszönhetjük a nagykárolyi emléktáblát. De mindenképpen hálásak vagyunk érte, s úgy véljük, hogy a »nagyon derék kegyes atyák« meg is érdemlik ezt a visszaemlékezést. A Gauguin akvarelljeit, pasztelljait és színes rajzait kitűnő válogatásban kapja kezébe a magyar olvasó. Az egyes képek magyarázó szövegét s a rövid bevezetőt Kampis Antal írta érzékletesen és kitűnően. A könyvnek föltétlenül örülnünk kell, de a tájékozatlanabb olvasót talán megzavarhatja az életrajz néhány utolsó, Gauguin halálának körülményeit felidéző mondata: »Holtteste fölött tombolt a bosszúvágy, a képmutató erkölcs és a kapzsi rosszakarat Rajzait, festményeit a papok, faragványait a csendőr semmisítette meg »tűrhetetlen erkölcstelenségük miatt.« Ugyanakkor — tudjuk jól — Gauguin képei közt számos vallásos tárgyú mű szerepel, s benne magában is szinte hatástalan a metafizikai nyugtalanság. A jelen könyvnek is talán legtündöklőbb darabja »A sárga Krisztus«. A kép elemzésekor azonban ezt olvassuk: »Gauguin nem volt vallásos ember, s főképp nem volt vallásos festő. Ha — mint jelen esetben is — vallásos tárgyat választott, ez abból a szándékából fakadt, hogy képeibe a puszta megjelenítés helyett gondolati tartalmat sűrítsen. Kampis úgy véli: Gauguin pörlekedett (francia gyarmaton, Dominique-szigetén élt akkoriban) a helybeli papokkal, érthető hát, hogy vallásos tartalmú képei is csak látszatra azok. De ha rövidlátó papokat elítél a kritikus, nekünk Gauguin vallásos tárgyú képeinek felületes megítélésében kell elmarasztalnunk a kritikust. Nem Gauguin »bekebelezésére« gondolunk, de szebb és igazabb lett volna talán a mértéktartó fogalmazás. Valahogy így: Gauguin ugyan nem volt vallásos ember, képei közt mégis számos vallásos tematikájú remekmű akad. Valón azt kereste ben- nük, amit maga elveszített? Ez a fogalmazás kétségtelenül szerencsésebb lett volna. Mert az elsővel szemben éppoly könnyen szembeállítható egy harmadik értékelés, s talán még nagyobb érvénnyel is. Ez meg valahogy így hangzana: Gaugin a gyarmatokon sokat kínlódott a maradi ízléssel, s így magát a papságot is megbotránkoztatta merész művészetével. De ma már tudjuk, vallásos tárgyú remekei bizonyítják, hogy lelke mélyén sose szakadt el a keresztény hit ihlető forrásától. Talán nehéz elképzelni, hogy a közigazgatás gyakorlatát átható humanizmusnak vannak felmérhető értékei. A humanizmus ugyanis nem mutatható ki statisztikai adatokban, nem rajzolható fel a termelési grafikonok kockás lapjaira és nem fejezhető ki gazdasági mutatószámokban sem. De, aki hisz az erkölcsi értékek kisugárzó erejében, az tudja, hogy a hatóságoknak és a honpolgároknak az érintkezésében megjelenő emberségesség nem marad hatás nélkül a gazdasági mutatók javulására sem és bizonyára felfelé irányítja a termelési grafikonok vonalait is. Erre gondoltunk, amikor az útlevélkérelmek elbírálásának tavalyi szempontjairól olvastunk a Népszabadságban, s megállapíthattuk, hogy az olvasottakat a megelőző közigazgatási döntések sora vitathatatlanul meg is erősítette. Az a körülmény, hogy lehetővé tették, írók, orvosok, művészek tanulmányútjait, főleg pedig régóta elszakított családtagoknak adtak útlevelet egymás látogatására, sőt még az 56-ban idegenbe került rokonok meglátogatását is lehetővé tették az útlevél-osztály vezetői, ugyanakkor pedig kivándorló,si útlevelet adtak kiskorú gyermekeknek szüleikhez, vagy szülőknek gyermekeikhez, ha kérelmüket körülményeik is indokolták: olyan változás a régmúlttal szemben, amely sok felszínre nem került fájdalmat szüntetett meg máris és lappangó keserűséget oldott fel nagyon sok ember szívében. Meg vagyunk győződve arról, hogy a humanizmus érvényesülése nem gyöngíti, hanem erősíteni fogja a magyar szocializmust, amelynek ilyenféle intézkedései mind több ember bensőjében keltenek rokonszenvet államrendünk új vonásai iránt is, a külföldön élő családtagok, rokonok és barátok körében is. A közelmúltban jelent meg új magyar fordításban Heinrich Heine »Németország« című egész könyvet betöltő szatirikus költeménye. Ennek negyedik fejezete most, háromkirályok ünnepén időszerű, mert a napkeleti bölcsek tiszteletére emelt kölni dómról van benne szó. A vers keletkezésének idején — 1844-ben —, a 600 évvel korábban megkezdett építkezés még mindig befejezetlen volt, mert a vallásszakadás zavarai miatt századokon át szünetelt, s csak 1824-ben láttak újból hozzá- Heine megkockáztatja azt a jövendölést, hogy az építkezést sohasem fejezik be. »A kölni dóm nem készül el«, — olvassuk az új fordításban. — Liszt Ferencet is megemlíti, aki — szerinte hiábavalóan — hangversenyeket rendezett az épülő kölni dóm javára, »igen, sőt lesz idő, mikor — a csonka dómot ólnak — használják, s belső termein — lovakat csutakolnak.« Szerencsére, Heine e tekintetben nem bizonyult jó jósnak: a kölni dóm építése 1880-ra elkészült, nagy ünnepségek közepett felszentelték, s világszerte csodálják, mint a gótikus építészet egyik legkiválóbb remekét. Halálozás Prajner Pál kerületi esperes, sajtoskáli plébános életének 61-ik, áldozópapságainak 37-ik évében. Major Antal, az újpesti Jézus Szive templom lelkésze életének 61-ik évében elhunyt. Radványi Titusz december 22-én, 61 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése december 29-én volt. Lelki üdvéért az engesztelő szentmisét január 3-án fél 8 órakor mutatják be a krisztinavárosi templomban. A pápa karácsonyi üzenete (Folytatás az első oldalról) is sugároztak-e a megértés és a szeretet érzései. — A zsinat karácsonyi gondolatot ébresztett bennem — mondta a továbbiakban Szentatya — amely azt hirdeti a világnak »Dicsőség mennyben az Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek«, de hirdeti azt a gondolatot is, hogy valósuljon meg az egyház által annyira óhajtott egység. Isten dicsősége, a földi béke és az egyház egységének diadala szinte válasz az emberiség és a nemzetek vágyaira és törekvéseire. Milyen nagy kötelezettség rejlik mindezekben a mindenkori pápára most és mindenkoron. Alázatos szolgálatunk négy évének igyekezete most és mindenkor az, hogy mint az Isten szolgálóinak szolgálója, tevékenykedjünk a fentiek maradéktalan megvalósításáért földünkön. A pápa a következőkben örömét fejezte ki afölött, hogy a zsinat szorosabbra fűzi az egyházait közötti szálakat. A protestáns és az orthodox megfigyelő küldöttek ott voltak a zsinat ülésein és szoros kapcsolatot létesítettek a római katolikus egyházzal. Azt lehet tehát mondani — folytatta a pápa — hogy az Úr kegye kiáramlott az egész egyházra. Az egyház szent, katolikus és apostoli és éppen ezért nem akar uralkodni, hanem szolgálni népeket és nemzeteket, amelyekért Krisztus Urunk élt, szenvedett és meghalt. Ezután felszólította a pápa a világ katolikusait, hogy minden szeretetükkel és erejükkel munkálkodjanak az egység megvalósításáért, mert ez az egyház legfontosabb célkitűzése ". A következőkben a békéről szólt a Szentatya. Mindenekelőtt megismételte a világ valamennyi kormányához ez év őszén intézett felhívását, melyben arra kérte az illetékeseket, ne zárják el fülüket az egész emberiség békevágya és béke utáni kiáltása elől, és ne térjenek le a lankadatlan és fáradhatatlan tárgyalások útjáról. Örömét fejezte ki a pápa afelett, hogy a béke érdekében tett felhívása nem talált süket fülekre a kormányok részéről. A visszaemlékezés erre a felhívásra — mondta a Szentatya — számunkra annál becsesebb és örvendetesebb, mivel a megértés világos jelei máris láthatók és ezek azt mutatják, hogy szavunk nem a pusztába kiáltó szó volt, hanem érintette a lelkeket és szíveket és hozzásegített a testvéri bizalom új perspektívájához és ahhoz, hogy bízva bízunk az igazi szociális, nemzetközi béke megvalósításában. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az egyének, a családok és a nemzetek számára nyújtott áldások közül mindenkor a legértékesebb és legfontosabb a béke. Igen, a béke. Ennek megőrzése jelenti a világ nyugalmát. Ennek azonban előfeltétele az, hogy mindenki jóakarattal viseltessék egymás iránt. Ahol a jóakarat hiányzik, felesleges a boldogságba és áldásba vetett remény. Legyen tehát a béke mindenkori célunk, törekedjünk arra, hogy magunk körül is megteremtsük a békét, ahonnan az majd szétterjed az egész világra. Különösen ügyeljünk arra, nehogy bárki is vagy bármi is megbontsa vagy megzavarja ezt a nagy kincset. Védelmezzük a békét. A nemzeti és nemzetközi ügyek örvendetes fejlődése láttán és a modern világ történelmi új fejezetének hajnalán rendkívül örvendetes viszszaemlékezni ama üzenetünk szerepére is, amelyet a zsinat atyáival egyetemben mondottunk. Az 1962. év karácsonya legyen hát lelkiekben mélyebb, szívből sugárzó igaz öröm, a béke ünnepe — fejezte be karácsonyi szózatát a Szentatya. A Szentatya két kihallgatást tartott a karácsonyi ünnepeken Nemcsak a Vatikánban, hanem az egész világon élő katolikusok is azt remélték, hogy a Szentatya az idei karácsonyi ünnepeken kíméli majd magát, kevesebb beszédet mond és a kihallgatásokat is csökkenti. De nem így történt. A két ünnepen két fontos kihallgatást tartott, elhagyta a Vatikánt, és két fontos beszédet mondott. A szent estén a pápa magánkápolnájában mutatott be szentmisét. Ellentétben más évekkel, az idei szentmisén a diplomáciai testület tagjai nem voltak jelen. December 25-én, kedden a Szentatya váratlanul elhagyta a Vatikánt és felkereste a szentszék igazgatása alatt álló »Bambino Gesu« gyermekkórházat és itt mintegy negyven percig tartózkodott Végigjárta a kórtermeket, elbeszélgetett a beteg gyermekekkel, orvosokkal és ápolószemélyzettel. Atyai szóval biztatta a kis betegeket mondván, hogy nemrég ő is beteg volt, de íme, felgyógyult és remekül érzi magát A kisgyermekek közül sokan hangos sírással fogadták a pápa atyai szavait Visszatérve a Vatikánba, a pápa délben megjelent dolgozószobájának ablakában. A hideg, metsző szél és a zuhogó eső ellenére a Szent Péter-téren egybegyűlt hívekkel együtt elmondta az Angelust, majd rövid beszédet mondott, amelyben méltatta karácsony ünnepét Végül Urbi et orbi áldást osztott A pápa beszéde a bíborosokhoz A Saentatya december 23- ám fogadta a Bíboros a Szent Kollégium tagjait a vatikáni államtitkárság beosztottjait és a pápai udvar vezető személyiségeit. A Bíboros a Szent Kollégium üdvözletét Tisserant bíboros, a kollégium dékánja tolmácsolta. A pápa hosszan válaszolt az üdvözlésre. Mindenekelőtt megköszönte »az egész katolikus családnak« a Mindenhatóhoz küldött fohászait, amikor egészsége néhány héttel ezelőtt bizonyos mérvű nyugtalanságra adott okot .Életünk azonban — folytatta a pápa — Isten kezében volt és van. Egészségi állapotunk az Úr kegyelméből örvendetesen javul és ismét teljes bizalommal szentelhetjük magunkat a közös feladatnak, amely az anyaszentegyház megújhodását akarja előbbre vinni. Felszólította a bíborosokat és a megjelent prelátusokat, hogy buzgó közreműködésükkel eredményes befejezéséhez juttassák a II. Vatikáni Zsinatot, amely jövő év szeptemberében folytatja munkáját. Addig is azonban még sok a tennivaló. Az első két hónap tapasztalata megerősítette benne a reményt, hogy Isten segítségével a nagy összejövetel a következő turnusban már világosabban és könnyebben fog előre haladni. Felhívta a bíborosokat és prelátusokat, hogy feladatuk nem csupán őrködni az egyház szent kincsei, a hagyományok és a tanok fölött, ami az ókorban elsődleges feladat volt, de ma már nem szabad attól sem félni, hogy ezeket a kincseket korunk helyzetének és adottságának megfelelően alkalmazzák. Beszéde végén a Szentatya áldásban részesítette a megjelenteket. Az intercisai vallomás Az öreghegy: itt áll a valóban új Dunaújváros és annak óvárosa, a valóban régi Dunapentele közt, szorosan a folyam partján, úgyhogy meredek partjai harlomfelől is egyenes földfalként szakadnak alá a keskeny árterületre. S az így körülvett fennsíkon a falu szellei virusnál, századok óta. Hozzájuk a domb negyedik oldalán, láthatóan emberkezek vájta út kanyarulatain át lehet feljutni. Itt, a dombtetőn, a magasfeszültségű vezeték vas állványától alig pár lépésre áll — ahogy az itteniek mondják, a kiejtésnek még mindig tízével — „Paksiék szellejükben” — az, amiért idejöttem. A nemrég föltárt s azóta visszaföldelt szír bazilika. Magyarország egyik legrégibb keresztény kultúrhelye. Itt van, r. fölötte megbolygatott földterület alatt 180 centiméternyire. Fölötte állok. Ennek a fennsíknak az ősidőkig visszanyúló története van. A városban Magyarország egyik legvilágosabban és legcélszerűbben rendezett kismúzeuma mutatja a múltat. A kőkorszaktól kezdve lakott hely volt ez a domb, közel a vízhez, védhető; természettől fogva földvárnak alkotott. Már a kőkori települések nyomai és eszközei megtalálhatók körülötte, utána a leletekben igen gazdag bronzkor jő, majd kelta vasmaradványok. A kelták idejében földvár volt itt, a közeli lakótelepek természetes középpontja. Urnatemetők sorra tárulnak fel — mert az akkori népek kerámia korsókkal temették el halottaik maradványait —, tőlük nem meszsze a régi Dunapentele felé lejtő hegyoldalak alján éppen most tárnak fel egy urnatemetőt. A föld csontokat ad Id és nagy korsók tört maradványait. Ma már tudjuk, hogy Krisztus századában idáig ért a római hódítás, s a második században Óbuda, Érd, Adony, Pentele, Dunaföldvár helyén emelkedtek városok és katonai táborok — itt ezen a ma is Táborhegynek hívott »öreghegyen«, a domb fennsíkján, fallal körülvett római erődítés hatalmas katonavárosa és külvárosai. A második század végén a szíriai Hemesából, az otten Baál-kultusz középpontját helyeztek ide át egy ezerfőnyi katonai alakulatot, amelynek tovább is Szíriában maradt az újoncozási területe. A katonák különböző kis-ázsiai kultuszok hívői voltak. Kezdettől keresztények is voltak köztük, a föld majdnem négyszáz év keresztény katonasírjait ontja, keresztény ábrázolásokkal tele ládavereteiket és fémeszközeiket, az eucharistia vételére szánt kancsokat és poharakat, amelyek akkor még sem aranyból voltak, hanem üvegből, s ugyancsak a eucharistiát jelentő kenyeret, amely kendőbe volt takarva Igen, semmi kétség, hogy a mai Magyarország területén ez a domb, ez a Táborhegy tartozott az első helyek közé, ahol az értünk testet öltött Ige teste és vére először volt a lelkek eledele. A kutatások már régóta keresik az itt virágzott római kori kereszténység templomát. Most megvan! A fennsík római rommezejében korhatagon állt, a Táborváros kőcsontvázával együtt átvészelte a népvándorlást, a hangfoglalást, a középkort, török időket, sőt nem lehetetlen, hogy ez az épületmaradvány, amit a török utáni kor hadmérnökeinek térképei mutatnak: ez a templom. Akkor azután öreghegy aljára települt falu széthordta a római táborfalak épületét, sírok köveit. A tájék kőszegény, ez lett a falu kőbányája és belőle épült fel, ide a fennsíkra pedig szőlőt telepített és Intercisát, a régi várost, a szó szoros értelmében „elnyelte a föld”. Annak, hogy itt nevezetes római hely állt, csak a híre maradt meg. Európai híre nagyobb is volt, mint a hazai; külföldi kutatók és régiségkereskedők rablóásatásai negyven hold összefüggő területen bolygatták át a múlt század végéig a földet, míg végre a Nemzeti Múzeum megkezdte a kutatásokat. A katonaváros és katonatemető leletei sorra vallottak egy római kori viruló kereszténység mellett Különösen a pentelei ládaveretek lettek híresek, amelyek az evangélium jeleneteit ábrázolják fémlapokra vert domborműveken. Egyik törendék például a kanál csodát ábrázolja, amint a fiatal Jézus kinyújtja a kezét a jobbján álló három korsó felé; feje felett a Nagy Konstantin-féle Krisztus-monogram látható. Egy második a Jó Pásztor ábrázolása, rövid köpenyben, nyaka körül vállán a báránnyal, aki a benne hivő római katonát éppúgy jelképezte, mint mindnyájunkat. Egy harmadik fémlemezen az inaszakadtat gyógyítja meg Jézus. Egy hasonló képsorral kivert láda a régebbi rablóásatásokból, a mainzi múzeum tulajdonába került. Meghökkenti volt, hogy kehely és pohárka volt benne a bornak s kendődbe takart kenyér. Megállapították, hogy nemcsak az eucharistia vételére szolgáltak, hanem a láda nyilván egy oltáron állott valaha, mint ennek tartozéka. De vajon hol állhatott az oltár? Már Hekler ásatása az első világháború előző évtizedében kerülgetni kezdett egy feltűnően nagy épületet. A föld magántulajdon volt, újra viszsza kellett földelni. Hekler a mozaikdíszes padló elpusztult töredékeiből azt sejtette, hogy fürdő lehetett vagy sportcsarnok. 1922-ben Oroszlán Zoltán tapogatódzott egy apsziszos, bazilika-szerű épület után, amit szintén vissza kellett földelni. Ő mondotta ki: „Egy későrómai temető közepén, ahol a sírok között kimondottan sok keresztény sír van, az apszisszal ellátott épület ókeresztény temetői templom kell hogy legyen”. De az első Világháború véget vetett a kutatásoknak. Csak tanulmány íródhatott az 5—6 méter hoszszan feltárt alapfalról, amely körülbelül 80 cm széles volt és 60 cm magas. Nyilván római épületből átalakított keresztény templom, hisz „Intercisa a római kor Duna menti városai közül az egyetlen, amely lakosságának kevert elemei mellett arra volt alkalmas, hogy virágzó keresztény gyülekezete legyen”. Közben a kutatás a keresztény életnek szebbnél szebb emlékeit találta itt. Például Péter és Pál apostolok bronz medalionjait és újból eucharistikus emlékeket. A második vágiság ú Ujáe, hogy az idetelepült Lunai Vasmű kapcsán Dunaújvároszocialista város lett, még fontosabbak lettek a kutatások és régészetünk egyetlen évtized alatt pótolta, amit Dunapentelével szemben a régi időkben elmulasztottak. A város múzeumot kapott, a kutatások szervezetten folynak az egész Táborhegyre kiterjedő területen és Intercisának könyvtárnyi régészet irodalma van. Az Akadémia kiadásában három vaskos folió kötetben, magyarul és németül jelent meg Intercisa monográfiája, a feltáráson dolgozó fiatal régészek műve, amelyre minden nemzet tudományossága büszke lenne. Közülük a múzeum igazgatónője, Vágó Eszter jött nyomára a bazilika épületnek, most már 26 m hosszan. Megvannak alapfalai, apszisa, tört mozaik padlózata, pillérei, megvannak kétségtelen nyomai annak, hogy kultusz célokat szolgált, hogy stílusa szerint szír eredetű. A római katonavárosok épületei között, európai érdekességű. Az olasz régészeti szakkörökben máris feltűnést és nagy érdeklődést keltett a hír s onnét is eljönnek megnézni. Most, a télvíz pusztításai elől, újra föld rejti el Magyarország egyik legrégibb ókeresztény templomát. (I. A.) Varsavszki szovjet földrajztudós régi okmányok alapján kimutatta, hogy Nicholas Lynne angol karmelita szerzetes Kolumbus előtt százharminc évvel felfedezte Amerikát, és járt a Hudson-öböl vidékén. A siklósi várkápolna menthetetlennek tartott freskóit új eljárással restaurálják. A falba beszívódott talajvíz ugyanis annyira átütött a képeken, hogy az eddig bevált restaurálási módszerek csődöt mondtak Most üvegszállal erősített műanyag lemezzel szigetelik a freskókat Hét római ferences templomot áldozár bíborosok tituláris templomának rangjára emeltek.