Új Ember, 1967 (23. évfolyam, 1-53. szám)

1967-01-01 / 1. szám

Készpénzzel bérmentesítve Bp. 72. sz. postahivQtalnól Ára: 1 forint feyetemi Könyvtár. Katolikus hetilap LVb7 január 1. XXIII. évfolyam, 1. szám mmmamm Boldog új esztendői! Mielőtt éjfélt ütne az óra, szokásunk, hogy pár pilla­natra elöltjtik a lámpát, s csupán az első kondulásra gyújtjuk meg újra. Az új esztendőt köszönti ez a fel­lobbanó fényesség. A poha­rak összecsendülnek, fel- hangzanak a jókívánságok. Erre a néhány percre szü­netel a tréfa, hogy helyt ad­jon szívünkben a jövőbe ve­tett bizalomnak, ám ugyan­akkor a szorongó aggoda­lomnak is. Mert várjuk a szebbet, a jobbat, de félünk az ismeretlentől Az emberi tudás hallatlan fejlettsége korlátlan lehető­ségeket kínál, a világ né­peinek egyre tudatosuló testvérisége reménnyel tölt el, hogy századunk majd csak beváltja ígéretét és megteremti végre a béke vi­lágát. Derűlátó gondolata­inkra azonban hamarosan felíeget borítanak a gondok, a fényt felváltja az árnyék. Tudásunk hatalmas, ám gyarlóságunk tán még ennél is nagyobb. S máris felötlik bennünk a kérdés: vajon lé­nyünk melyik része fog dia­dalmaskodni az elkövetke­zendő esztendőben? Értel­münk, józanságunk, ember­ségünk-e, avagy gonosz in­dulataink? Boldog új esztendőt! — mondjuk és megremeg a hangunk. Ám féltő és re­ménykedő gondolataink ci- kázása közben ráeszmé­lünk-e arra, hogy a bol­dogság rajtunk is múlik? Rajtunk, az egyénen és a közösségen egyaránt... Mert az ember társas lény- Bol­dogsága sem magánügy: az egyén boldogulása a csalá­déval függ össze, a családé az országéval, az országé az egyetemes emberiségével. Láncreakció, melynek mi emberek vagyunk az alap­anyaga. Szükség van tehát mind­nyájunkra és ez felelősséget ró ránk. Nem állhatunk ki a sorból, nem mondhatjuk játékát unt gyermekként: nem ér a nevem! Mert ne­vünkön, személyes hozzáál­lásunkon is áll, hogy boldo­gulunk-e? Szorgalmunkon, áldozatkészségünkön és sze- retetünkön, szilárd hitünkön, buzgó imáinkon. Azon, hogy rendet tudunk-e teremteni magunkban és magunk kö­rül, igazságon és emberségen alapuló rendet. Hogy mun­kánkat odaadó lelkiismere­tességgel végezve, hasznossá tudjuk-e tenni magunkat. Hogy segítőkészségünkkel, szeretetünkkel, vallásos meggyőződésünkkel, igazsá­gunkba vetett szilárd hi­tünkkel példát tudunk-e mutatni­Vannak természetesen raj­tunk kívül álló tényezők is. Ezen a téren Istenre kell hagyatkoznunk, ehhez kel­lenek buzgó imáink. Ám a könyörgő ima meghallgatá­sának a tiszta leilei ismeret az alaofeltétele. Az, hogy mi megtettünk minden tehetőt Énéiül a bizalom délibábos ábránd, a reménykedés híg ködképek kergetése csupán. Bittei Lajos A Magyar Katolikus Püspöki Kar szilveszteri szózata | VI. Pál pápa karácsonyi üzenete Szent Karácsonyunk nyolca­dán belül zárjuk le országos szilveszteri hálaadásunkon az aikonyuló 19SG-os évet. A ka­rácsonyi lelkűiét, a szép sze­retet és a közös békesség je­gyében egyesítsen mindnyá­junkat családias év végi hála­adásunk. Bennünket, Istentől rendelt főpásztoraitokat, a szolgáló, vigyázó és buzdító, híveink javát kereső lelkiis­meret szólaltat meg a nagy hálaadás órájában. Mint hívők, mint emberek és mint magyarok pillantunk vissza és tekintünk előre, egy­aránt adózva az emlékezés­nek és a jövendőnek. I. Mint hívők hálát zengünk a lepergő évért. Számunkra az 1966-ik esztendő megszentelt és örvendetes volt. Sajátosan szentelte meg azt a legna­gyobb zsinatot követő jubi­leumi jelleg. Székesegyhá­zainkban és a kijelölt templo­mainkban veletek együtt me­rítettünk az Üdvözítő kegyel­mi forrásaiból. Mindén temp­lomban felállítottuk a kegye­lem trónusát, hogy minden hl vő részesülhessen a jubileu­mi Szentév gazdag adományai­ban. örvendezhettünk a foko­zatosan bevezetett magyar is­tentiszteleti nyelvnek. Édes anyanyelvűnk immár egyike az egyház hivatalos szent nyel­veinek magában a szentmisé­ben. Mintegy karácsonyi aján­dékként jut el hozzátok pap- testvéri munkatársainkon ke­resztül a II. Vatikáni Zsinat üdvös tanítása az egyházról. Ez új megvilágításba helyezi a főpásztorok, áldozópapok és a hívek krisztusi együvé tar­tozását, kegyelmi közösségét és legszorosabb egységét. Ezekért és az év minden kegyelmi adományért Istennek legyen gyermeki hála! II. Mint emberek érdeklő­déssel, együttérzéssel és tő- h'írk telhető közreműködéssel kísértük a világ ez idei ese­ményeit. Sajnos, számos volt közöttük a fájdalmas és a megdöbbentő. Rombolóan há- borogtak az elemek és az em­berek. A földrengések, az árvizek és a töme^szerencsátlenségek részben elháríthatatlanok vol­tak. E nagymérvű, sorozatos csapás és sújtás mellett meg­mozdult az emberi szolidaritás is. Példás összefogások és tá­mogatások tettek bizonyságot a jóakarat ereje és diadala mellett. Annál fáíóbb számunkra, hogy a jóra, szépre, nemesre elhivatott emberek soraiban olyanok is akadtak, akik bű­nös tevékenységgel tetézték az elemek pusztításait és mély, majd csak gyógyíthatatlan se­beket ütöttek embertársaikon. Ennek a háborgó ellenséges­kedésnek középpontjában a korunk botrányává növekedő és mélyülő vietnami háború áll. Egyházunk októberi ima­hadjáratában is ezt csitította. Szentatyánk és az őt követő egyházi vezetőink népes sora a leghatározottabb hangon fi­gyelmeztetett, kért, könyör- gött, hogv vessenek véget a vietnami vérontásnak. A világháború szörnyű ve­szélye igen nagyra nőtt. Ezért a világ békeszerető emberei­nek azonos célú, lankadatlan erőfeszítéseihez csatlakozva nem szűnünk meg imádkozni, buzdítani és cselekedni' azért, hogy a számtalan sebből vérző vietnami testvéreinket sújtó bombázások azonnal megszűn­jenek, a yóres háború minél előbb véget érjen. A béke, amint azt Szent­atyánk is hangsúlyozta, foly­tonos és folyamatos munkál­kodást és erőfeszítést jelent. Mi nem is lankadunk és re­ményünk sem fogyatkozik. Szilveszterkor, a világ jelenle­gi helyzetét szemlélve, egy szívvel és egy lélekkel esdjük: „Adj Urunk békét napjaink­ban és szórd szét végre a há­borúra szítókat és a hadat vi­selőket!” III. Hazánkban a sokrétű, nemes igyekezettől, megfon­tolt tervezéstől és közös ered­ményességtől fémjelzett a mai leáldozott esztendő. Különle­ges érdeklődéssel és megnyug­vással figyeltünk fel társadal­munk magas szintű vezetői­nek megnyilatkozásaira, mér­tékadó állami és társadalmi testületek állásfoglalásaira, amelyek hazánk további fej­lődése, népünk boldogulása szempontjából nagy hordere­jűek. Néhány megállapítás konkrétan is érinti katolikus egyházunk híveit, papjait és vezető férfiait. örömünket fe­jezzük ki a szó hallatára és magunk is készek vagyunk nemzetünk egységének továb­bi munkálására, közös ügyeink türelmes megbeszélésre. Mi is valljuk, hogy nincs és nem le­het megkülönböztetés hivő és nem hivő, vallásos és nem vallásos állampolgár között. Cselekvő közreműködéssel akarunk hozzájárulni ahhoz, hogy az elhatározások valóra váljanak és tartósan egész né­pünk javát szolgálják. Igaz örömünkre szolgál, hogy államunk legújabb anya­gi és szociális gondoskodása által mintegy összefonja az édesanyát gyermekével. Bizto­sítja együttlétüket a kisded legzsengébb és legigényesebb korában. Ez az intézkedés melegebbé teszi a családi tűzhelyet és előmozdítja az annyira kívá­natos gyermekáldást és a ma­gyar népszaporulatot. így alapozza a maga részé­ről a mind ígéretesebb ma­gyar jövendőnket Jóleső az a külön figyelem, amely mezőgazdasági dolgo­zóinkat érinti. Most a méltá­nyos keresetük és nyugellátá­suk biztosítására gondolunk leginkább. Ez a gondoskodás is erősíti magyar családjain­kat és szilárdítja társadal­munkat. Mindezek külön lendületre biztatnak bennünket és Ben­neteket, Kedves híveink, hogy készségesebben, áldozatosab­ban szolgáljuk közérdekű cél­kitűzéseinket és kéz a kézben vívjuk is ki azokat Hangozzék fel drága hazán­kat és szeretett népünket ál- dató szilveszteri himnuszunk: „Isten áldd meg a jobb, szebb és békésebb jövőért küzdő magyarjainkat!” Kedves Híveink! Reményt kölcsönző szilvesz­teri hangulatot teremtően kí­vántunk hozzátok fordulni. Megszentelt jubileumi évünk szolgálja Istennek továbbra is tetsző életünket. Világunk háborgásai ihles­senek a béke állhatatos és épí­tő munkálására. A történelmünknek átadan­dó magyar esztendőnk torkoll­jék olyan jövendőbe, amely több és újabb békességet és boldogságot hoz népünknek. Adja Isten, úgy legyen! Ámen. Budapest, 1966 december hó Magyar Katolikus Püspöki Kar. Az ökumenikus mozgalom jövője Az ökumenikus mozgalom helyzetéről és távlatairól tar­tott előadást a vatikáni egy- ségtdtkárság titkára, Jan Willebrands püspök Rómában. Ennek során kifejtette, hogy az egyháznak más keresztény egyházakhoz kapcsolódó jövő­beli viszonyának ahhoz a ma­gatartáshoz kell igazodnia, amely VI. Pál pápa és Athe- nagorasz ökumenikus pátriár­ka, valamint Ramsey anglikán prímás találkozói alkalmával jutottak kifejezésre. Nemcsak a tisztelet és a keresztényi alá­zat tényezői megszívlelendők ebben, hanem az igazi párbe­szédre való hajlandóság s az adásra és elfogadásra, a meg­értésre és meghallgatásra irá­nyuló készség is. Az ökumenikus mozgalmat illető történelmi visszapillan­tásában Willebrands püspök mindenekelőtt kiemelte a Szentírásban való megújúlás szerepét. Megemlítette, hogy a többi keresztény egyházak is elismeréssel nyilatkoztak az egyházban végbemenő fejlő­désről. Meg kell győződnie ar­ról az egyháznak — hangsú­lyozta —, hogy a keresztény egység helyreállítására irá­nyuló törekvéseket elsősorban , belső életében kell kezdemé­nyeznie. Azzal járul hozzá leg­inkább a egyház a kereszté­nyek közötti közeledéshez, ha kész belsőleg megújulni bölcs reformok keresztülvitele által — jelentette ki végezetül a püspök. Helyteleníti a Szentszék a „hagyományvédők" vezérének lépését Elutasította a Szentszék Gommar de Pauw belga szár­mazású amerikai papnak a ti­voli egyházmegyébe történő beiktatását. Pauw, aki egy marylandi szemináriumban tanított, tudvalevőleg „hagyo­mányvédő” mozgalmat indított az amerikai katolikusok kö­zött, mely a zsinat liturgikus reformjával szembeni ellenál­lást tűzte feladatául. Magatar­tása által ellentétbe kerüli püspökével, Shenan bíboros, baltimore-i érsekkel. Kéréssel fordult emiatt az olaszországi Tivoli püspökéhez, Luigi Fa- verihez, vegye fel egyházme­gyéje tagjai közé, hogy moz­galma érdekében nagyobb sza­badságot élvezhessen. Faveri püspök teljesítette kérését. A Szentszék azonban ennek az egyházmegye-cserének jóvá­hagyását megtagadta. A békét állandóan meg kell teremtenünk, küzdenünk kell érte, védenünk kell — Testvéreink, gyermekeink, barátaink! Valamennyien, em­berek, akik hallgattok min­ket! Már ez a megszólítás is — mellyel a pápa, december 22-án este elmondott karácso­nyi üzenetét kezdte — arra utal, hogy a Szentatya ez al­kalommal nemcsak a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez, hanem az egész emberiséghez intézte szavait. Hűséges ahhoz az üzenethez, mely ama boldog éjszakán zengett ég és föld között, ame­lyen Betlehemben Szűz Má­riától a világ üdvözítője, Jé­zus Krisztus megszületett: Di­csőség a magasságban Isten­nek és békesség a földön a jó- akaratú embereknek! Ennek a boldogító üzenetnek ihletése nyomán — hangsú­lyozta a Szentatya — az igaz­ságot ma is jól kifejező gon­dolatokra találnak mindazok, akik az ünnep alkalmával az egész' emberiség legnagyobb jelentőségű kötelességei és szükségletei tudatában kutat­ják az életet, hiszen Isten di­csősége és az ember békéje két olyan értékről beszél, amit a karácsony nemcsak ígér, de ajándékként meg is adhat a világnak. <^}icsőség Istennek 1 A pápa, amikor az első ka­rácsony isteni üzenetének mai közvetítésével fordul a világ­hoz, apostoli küldetéséhez hűen nem mulaszthatja el, hogy szelíd, atyai szóval ne figyel­meztessen bennünket arra a kísértésre, mely abban rejlik, hogy emberi természetünk haj­lamos saját, emberi dicsőségé­nek túlzott hajszolására is. Pe­dig az ember — természete és hitünk szerint — arra van hi­vatva, hogy önmaga fölé emel­kedjék. Egész lényege az Isten felé irányul. S ez teremti meg azt az egyensúlyt, mely Jézus Krisztus születésével helyre­állt az Isten és az ember vi­szonylatában. Ezért van ma is időszerű jelentése az* első ka­rácsonyi üzenetnek: legyen dicsőség Istennek, öt kell ke­resnünk, hinnünk kell benne és bíznunk, bíznunk az imá­ban és Isten szeretetének ere­jében. Így lesz számunkra a karácsony egyik öröme az, hogy az egész mindenséggel együtt saját, személyes meg­győződésünk hangján is éne­kelhetjük az angyali éneket. ^ékesség a fö'dön De van a karácsonynak — folytatja a Szentatya — egy másik öröme, egy mindenki által oly hőn óhajtott ajándéka is: a béke. Karácsony alkal­mával egyáltalán nem fölös­leges a békéről beszélni, hiszen maga az ünnep ismételgeti előttünk a béke szelíd, de egy­ben fönséges nevét. Ez az ün­nep úgy beszél nejünk a bé­kéről, hogy szavából nemcsak vigaszt meríthetünk, hanem a béke lényegét is jobban meg­értjük, mely Szent Ágoston szerint nem más, mint a rend nyugalma; az igazságosság­nak és Isten örök törvényei­nek visszfénye az emberiség életében. A rend, az igazsá­gosság és a jogok összhangja. Azt is világosan kell lát­nunk, hogy a béke nem lehet valami mozdulatlan valóság, hanem élet és mozgás. A békét állandóan meg kell teremte­nünk, küzdenünk kell érte és meg kell védenünk. Drámaian forróvá tüzesedett a Szentatya hangja, amikor arról a fenyegetettségről be­szélt, amely ma nyugtalanság­gal tölti el az emberi szíveket. Felidézte a pusztításnak, a vérontásnak, ártatlan emberi életek kioltásának azt a képét, mely elénk tárul, ha Vietnam­ra gondolunk. Igazi veszélyről, világveszélyről van szó — mondotta. — Világveszélyről, melyet ellenőrizhetetlen körül­mények közvetlen közelivé és végzetessé tehetnek, mivel olyan pusztító erők birtokába jutott a mai ember, amilye­nekkel eddig nem rendelke­zett. Pedig nem kellene to­vább rettegnünk s az egymás­sal szemben álló felek becsü­lete sem szenvedne kárt, ha Vietnam felett újra felragyog­na a béke derűs ege. Az egész világ örömmel fo­gadta annak hírét, hogy mind­két oldalról meghirdették ka­rácsony idejére a fegyverszü­netet. A Szentatya ezúttal is hangsúlyozta: örömmel he­lyesli ezt az elhatározást, de másokkal együtt azt várja, hogy a harcoló felek meghosz- szabbítják a fegyverszünetet és tárgyalóasztalhoz ülnek. Mert egyedül a tárgyalás le­het a szabadság, az igazságos­ság és a béke útja. Ennek a szomorú és képtelen helyzet­nek a nyitja a jóakaratú em­berek szívében van. Hiszünk a jóakaratú emberi szándékok karácsonyi csodájában. Mind­két felet, de azokat is, akik őket segítik, tisztelettel és nyo­matékkai kéri a Szentatya: valósítsák meg ezt a csodát. Ebben a reményben kívánt boldog karácsonyi ünnepeket a pápa elsősorban a vietnami népnek, de egyben a föld min­den más népének is, a nemze­tek egyetértését és fejlődését szolgáló minden nemzetközi intézménynek, az egyház püs­pökeinek, papjainak, Isten né­pének, a tőlünk külön élő ke­resztény testvéreinknek is Krisztusban, Akinek nevében minden emberre apostoli áldá­sát adta karácsonyi üzeneté­nek befejezéséül. Madonna rejtett kamerával Leonardo da Vincinek a le- ningrádi Ermitázsban őrzött Madonna-képe mellett rejtett kamerát helyeztek el a Doku­mentum Filmgyár operatőrjei s egy hónapon át filmre vet­ték a festményben gyönyörkö­dő múzeumlátogatók arcjáté­kát. Az érdekes dokumentum­filmet bemutatták a Szovjet« unió számos mozijában.

Next

Sign up   
/
Thumbnails
Contents