Új Ember, 1975 (31. évfolyam, 1/1487-52/1538. szám)

1975-01-05 / 1. (1487.) szám

­ KATOLIKUS SZEMMEL Száz év sajtójából tallózott a Magyar Nemzet december 11-i számában Kőszegi Imre. Azt vizsgálta, milyen is volt hajdaná­ban magyar földön a karácsonyi készülődés, különösen az ajándékozást illetően. Megrázó az a kép, amely az idézetekből elénk tárul. Egy kicsit zavarja a hívő olvasóra tett hatást az, hogy úgy látszik, 1900-ban sem ismerte mindenki a Szentírást. Az akkori Fővárosi Lapok cikkírója ugyanis az idézet szerint így ír: „Boldogok a tudatlanok, mondja az írás, mert övék a meny­­nyek országa”. Akárhogyan lapozgattuk is a bibliát, erre az idézetre nem tudtunk rábukkani. Ennek oka pedig az, hogy ez az idézet a bibliában sehol sem található. Jézus a nyolc boldogságról szóló részben a mennyek orszá­gait azoknak ígéri, akik „lélekben szegények”. Ezt pedig csak a szentírástudományban járatlan magyarázók értelmezték úgy, hogy az Üdvözítő a gyöngeelméjűeket, az ütődötteket, vagy szelídebben fogalmazva a tudatlanokat mondotta volna bol­dogoknak. Az egyik közkézen forgó magyar nyelvű újszövetségi szentírásban ezt a jegyzetet olvashatjuk az idézett szövegrész­szel kapcsolatban. Lélekben szegények azok, „akik magukról szerényen vélekednek, lelküket nem kötik földi dolgokhoz, ha­nem mindenben Istenre hagyatkoznak”. Ez pedig egészen más, mint a tudatlanság. (k. n.) Karinthy Gábor búcsúztatása. Benedek István az Élet és Iro­dalom hasábjain búcsúzik híressé vált Aranyketrec c. könyvé­nek Fájdalomhercegétől, Karinthy Gábortól, aki körülbelül azt a helyet foglalta el József Attila és Radnóti Miklós nemzedé­kében, mint Babits és Kosztolányi mellett Juhász Gyula. A „csillagállás” valóban helyes, azzal a kiegészítéssel, hogy sok­kal kisebb, már-már eltűnő fénnyel. Nem véletlen, hogy fájdalmas búcsúztatójában a régi jóba­rát arról beszél: jóformán akkor váltak csak el egymástól, mi­kor Karinthy Gábor meghalt. Aztán így folytatja: „Vagy talán akkor sem­ hiszek abban, hogy a halhatatlanság addig tart, ameddig az emlékezés, és a barátság ugyaneddig.” Igen, az a halhatatlanság, amit ember adhat az embernek. Mert a költői halhatatlanság is — noha a mű belső értékeire támaszkodik — végül is az emberi emlékezetben él; az emberi értelmet fogva tartja a mű „örök értéke”, s így mintegy tovább él ez a további nemzedékekben, az emberiség emlékezetében. Csakhogy mi ismerünk más halhatatlanságot is — azt, amit Isten adhat az embernek. Hogy az előbbi képnél maradjunk: Isten megőrzi emlékezetében, az „örök jelenben” az embert. Ez az „isteni emlékezet” azonban nem passzívan befogadó, mint az emberé, nem is csupán „újrateremtő”, amiben az ember és értékei újraélednek, hanem eleve teremtő. Isten úgy alkotja az emberi lelket, hogy az „örök jelenben” maradhasson, része­sülhessen az isteni életben. Ez az a halhatatlanság, ami — ki­egészülve az emberivel, a költői halhatatlansággal — valóban képes kielégíteni az ember teljesség és végtelenség utáni igé­nyét. .­­ (R.­­ ) A világ ma már csak tetteinket várja. Nemrég beszámoltunk az emberi segítőkészség nagyszerű példájáról, mely otthonhoz juttatta Decsi Jánosné okorvölgyi lakost és nyolc gyermekét. A pécsi városi tanácsnak, a hetvehelyi községi tanácsnak és Bujbács László tizenkét tagú brigádjának, valamint sok más társadalmi és egyéni segítségnek köszönhető, hogy Decsiék vég­re emberhez méltó körülmények közé kerültek. A segítséget Burkáczy László gépkocsivezető egyszerű, de meggyőző mon­dattal magyarázta: „Azért tettük, hogy úgy éljenek, ahogy mi élünk”. A világ ma a keresztényektől tetteket vár. Körültekintést, fi­gyelmet, támogatást és részvételt vár a mindennapokban, az emberi lét apróbb-nagyobb nehézségeiben, az emberség szint­jén. Jól megértette ezt az a két Pécs egyházmegyés pap is — egy pécsi káplán és egy Komló környéki plébános —, aki nem­régiben személyes pénzadománnyal járult hozzá a lakóhelyü­kön építendő óvoda építéséhez. Ennek hallatára mindenki örül és tiszteletet, megbecsülést érez, az óvodáskorú gyermekek szü­lei azonban egészen biztosan. Az ilyen és hasonló példák elől pedig senki sem zárja el az utat­­ a megvalósításhoz. Csak körül kell néznünk, s ha valóban él bennünk segítő szándék, szinte lehetetlen kikerülnünk az erre léptesi­ nyomon kínálko­zó alkalmakat. Mindegyikünk számára adódik,, ha talán — és hála Istennek — nem is lebontás előtt álló vályogkunyhó, mint Decsiék esetében, de valahol egy betöltetlen rés, valahol egy kínzó hiány, melyben jócselekedeteink apró tégláit naponta el­helyezhetjük. (h. v. k.) Hallom népem jajk­iáltását. Ezzel a címmel adott ki egy fü­zetet IS brazil püspök és szerzetes elöl­járó — Helder Camara ér­sek vezetésével az északkelet-brazíliai viszonyokról. A brazil kormány rendeletére röviddel megjelenése után elkobozták és betiltották a kiadványt. Katolikus hírügynökségek összefogla­lója nyomán ismerhetjük meg tartalmát: „Látva népünk szenvedését, mely évszázadok óta megalázta és elnyomta e népet, Isten igéje arrra ösztönöz minket, hogy ál­lást foglaljunk, népünk oldalára álljunk és mindazokhoz cs­at­­lakozzunk, akik népünk felszabadulásáért küzdenek. Az éhség hazánk északkeleti vidékén a járvány méreteit ölti." A rosszul tápláltság statisztikailag kimutatható testi elváltozásokat okoz. Igen nagy a szellemileg visszamaradottak száma is. Az öt éven felüli lakosság hatvan százaléka írástudatlan. El­képesztően alacsony a közegészség szintje és igen nagy a korai halandóság. A gyermekhalandóság és a betegségek okozta korai halálozás gazdasági okokra vezethető vissza. Gazdasági téren tovább fokozódik a külföldi tőke behatolása. 1970-ben a brazil lakosság 1 százaléka több jövedelemmel ren­delkezett, mint az összlakosság fele. Ezt a folyamatot a kor­mány nem, csupán eltűri, hanem minden eszközzel támogatja. A végrehajtó hatalom minden politikai autonómiát megszün­tetett és az abszolút hatalom előjogaival rendelkezik. A népnek nincs lehetősége véleményt nyilvánítani. Az államelnök és a kormányzók hatalmukat a népképviselet akaratának nyilvání­tása nélkül gyakorolják. A magánélet, a postai titok, sajtó- és gyülekezési szabadság, a szabad véleménynyilvánítás alapvető emberi jogai ismeretlenek. A munkásságnak nincs sztrájkjoga és szakszervezeti szabadsága. Az egyház nem maradhat közömbös mindezekkel kapcsolat­ban. Az üdvösség ugyanis nem e világon kívüli valóságként je­lenik meg: itt kezdődik és most. Brazília jelenlegi gazdasági, szociális, politikai és kulturális rendje az elnyomásra és jog­talanságra épül, és ez annak a kapitalizmusnak a következmé­nye, mely a nagy, nemzetközi hatalmi központok függvénye. Az elnyomott osztálynak nincs más kiútja a felszabadulás felé, mint a termelési eszközök szocializálásának hosszú és nehéz útja.” (r. p.) AZ OLVASÓ KÉRDEZ - A SZERKESZTŐSÉG VÁLASZOL QUMRÁN ÉS A KERESZTÉNYSÉG A pozsonyi kiadású M. Zikmund—J. Hanzelka: Ezerkétéjszaka c. köny­vében olvastam legutóbb, de már más tudományos és szépirodalmi mű­ben is találtam utalást rra, hogy állítólag „a qumráni kéziratok bebizo­nyították, hogy a keresztény vallás alaptételei már Jézus születése előtt éltek” (87. o.). Mivel a qumráni iratokról magyar nyelven csak igen ke­veset olvashattunk, kérem a t. Szerkesztőséget, hogy ismertesse, mi a valóság ezen a téren. K. I. (Budapest) A válaszadásra dr. Kosztolányi István professzort, a Hittudományi Akadémia tanárát kértük fel. Századunk legjelentősebb felfedezése bibliai vonalon 1947-ben történt, amikor Qumrán barlangjaiból írások kerültek elő kisebb-nagyobb töredékek formájában. Az írá­sok, amint a vizsgálat megál­lapította, a Kr. e. 2.—Kr. u. 1. századból valók s az ott lakó esszénusok könyvtárát képez­ték. A zsidó—római háború alatt (Kr. u. 66—70) korsók­ba téve a környék 11 barlang­jában rejtették el. A könyvtár állománya kb. 600 tekercsből állhatott A töredékek össze­állításával és kiadásával egy nemzet- és felekezetközi tár­saság foglalkozik. Az iratok négy csoportot al­kotnak: 1. szentírási könyvek, 2. szentírási magyarázatok (peser), 3. a szektára vonat­kozó magyarázatok és isten­­tiszteleti szövegek, 4. apokrif iratok. A qumráni írásokhoz szokás sorolni még a környék más helyeiről előkerült íráso­kat is. A barlangok alatt elterülő romokat (Chirbet Qumrán) 1952—1956 között régészek ki­ásták s megállapították, hogy a romok és az írások szorosan egybetartoznak. A romok egy­kor az esszénusok központi épülete volt, amelyet kb. 200 évig használtak a szekta tag­jai és Kr. u. 68-ban a zsidó háború alkalmával az épület­tömb katonai műveletek során elpusztult. Az esszénusok a farizeusok és szadduceusok mellett olyan szektát képeztek, amelyet szer­zetesrendnek lehetne nevez­ni. Közös életet éltek, nem rendelkeztek egyéni tulajdon­nal, nőtlen életet folytattak a közösségben, bár voltak női tagjaik is. A társaság igen erős hierarchikus szervezettel rendelkezett. Minden hatalom gyakorlatilag a papok kezében volt. Mózes törvényeihez a legszigorúbban ragaszkodtak, különösen nagy gondot fordí­tottak a szombati előírások és a tisztasági rendelkezések megtartására. Naponta több­ször végeztek rituális lemosá­sokat. A szekta alapítója ismeret­len. Legnagyobb emberének a nevét sem ismerjük, csak az „Igazságosság tanítójaként” emlegették. Vallásos zseni volt, de magáról mindig mint bűnös emberről szólt. Az Is­tennek tetsző Izraelhez csak a szekta tagjai tartoznak, a töb­biek a „sötétség fiai”, akiket gyűlölni kell. A szekta hitében nem különbözött a zsidóságtól, csak vallási gyakorlatában tért el tőle. A qumráni leletek új meg­világításba helyezik az Újszö­vetséget. Egy azonban biztos, ezt a vizsgálatok határozottan kiemelik, hogy a szekta nem képezi a kereszténység közvet­len lépcsőfokát a sok hasonló­ság ellenére sem. Ha tudni akarjuk, mi a különbség a ke­reszténység és Qumrán között, három pontra irányíthatjuk tekintetünket: Keresztelő Já­nosra, Jézus Krisztusra és az apostoli egyházra. 1. Keresztelő Jánosról meg­állapíthatjuk, hogy a legna­gyobb valószínűség szól amel­lett, hogy köztük élt. Máté „Juda pusztájának” (3, 2), Márk „Pusztának” (1, 4) nevezi azt a helyet ahol János prédi­kált A qumrániak is így neve­zik lakóhelyüket. Ebben a pusztában élt János addig, míg Izrael népe előtt fel nem lé­pett (Lk 1. 80). Az esszénusok kolostorában nevelkedett ott élt közöttük, míg az Isten hí­vását meg nem kapta (Lk 3, 2). Eledeléül a Szentírás sáskát említ (Mk 1, 6), erről pedig a közösség szabályzata is meg­emlékezik, amikor úgy ren­delkezik, hogy pörkölni kell a sáskát. Nem ivott bort, amint a qumrániak sem fogyasztot­tak szeszes italt. A qumráni szigorú életnek megfelelt Já­nos aszkéta élete, melyről ma­ga Jézus tesz bizonyságot (Lk 7, 33—34). János nőtlen volt, mint általában véve a qumrá­niak. Tanításában, amellyel a Megváltó eljövetelét készítette elő, a qumrániak nyelvét használja, hirdeti a bűnbána­tot és vízzel keresztel. De Já­nos még tovább is megy. Iste­ni hívása után nem tér vissza Qumránba, kitart Istentől ka­pott hivatása mellett, mert megtalálta a Messiást és be is mutatja: „Íme, az Isten Bárá­­nya!” (Jn 1. 36). Jézus első ta­nítványait János követői közül kapja. 2. Jézus életében is találunk hasonlóságot a qumrániakkal. Megkeresztelése után vissza­vonul a pusztába, hogy ott imádkozzék, s negyven napi böjtje után megjelenik neki a sátán, hogy megkísértse, majd angyalok szolgálnak neki (Mk 1, 13). A qumrániak tanításá­ban gyakran szerepelnek an­gyalok és gonosz lelkek. Jézus mintegy folytatja Keresztelő János munkáját, amikor mű­ködését a Jordán torkolatánál kezdi meg. Tanítványai közül kiválaszt 12 apostolt, akik közül három (Péter, Jakab, János) különö­sebb szerepet tölt be. Qumrán­­ban is 12-es csoportok voltak, minden csoporthoz három pap tartozott, de nem tudjuk, hogy beletartoztak-e a csoportba vagy azon kívül álltak. A ke­nyérszaporításnál 50-es, 100-as csoportokban telepítik le az apostolok az embereket. Ilyen összetételű csoportokat ismer­tek az esszénusok is. A szekta tagjainak szerete­­te csak a tagokra terjedt ki s elvük: „Szeresd embertársai­dat és gyűlöld ellenségeidet” (Mt 5, 43). Jézus tanítása szö­ges ellentétben áll ezzel, mert a szeretetet még az ellenségre is kiterjesztette és a kereszt­fán adott példát a hősi ellen­­ségszeretetre. Ezenkívül Jézus szereti a bűnösöket, mert a betegnek szüksége van az or­vosra (Mt 9, 12). De még to­vább megy, mint Jó Pásztor otthagyja a 99 bárányt, hogy megkeresse az egy elveszettet (Mt 18, 12—14). A szekta Wa­jai kínos pontossággal m­t^íí®?.. tották a törvényeket, így dául aki vízbe vagy gödörbe esett, azt nem volt szabad szombaton kihúzni vagy akár létrát adni, mert ez is a szom­bat megszegése lett volna. Szombaton még a munkáról való beszéd is tilos volt. Az Úr Jézus pedig, amikor az apostolok szombaton kalászo­kat téptek, a farizeusok vá­daskodására ezt mondja: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért” (Mk 2. 27). A közösségben a törvény­­szerű tisztaság fontos szerepet játszott. Ezért volt szükség gyakori rituális mosakodásra. Az Úr Jézus ilyenekre nem helyezett súlyt, sőt kimondta: „A mosatlan kézzel való evés nem fertőzi meg az embert”. Nála tisztátalan az, ami a szí­vet, lelket fertőzi meg, tehát a bűn: gonosz gondolatok, gyilkosság, házasságtörés, pa­­ráznaság, lopás, hamis tanú­ság, káromkodás (Mt 15, 18— 20). Krisztusnak ugyanaz volt a felfogása az eskü, fogadalom és házassági elválás tekinteté­ben, mint a qumrániaknak. Rokonságot fedeznek fel az utolsó vacsora és a qumrániak rituális lakomája közt is. A kérdés tehát ez: esszénus volt-e Krisztus? "Erre a válasz egyhangú: nem. Sőt az utóbbi időben a hasonlóságot nem erőltetik annyira. A hasonlósá­gok ugyan meglepők, de nem döntők. Ellenben a különbsé­gek a lényegesek, s ezek hatá­rozzák meg Jézus tanítását. 3. Az első egyház, a jeruzsá­­lemi apostoli egyházközség lé­nyeges formáit maga Krisztus határozta meg: a 12 apostol tanácsa, az eucharisztikus la­koma és a keresztség. Ha a 12-es szám Qumránban szerve­zeti egységül is szolgált, ezt a 12 zsidó törzs mintájára alkot­ták, amire Krisztus kifejezet­ten is utal (Mt 19, 28; Lk 22, 30), tehát semmi esetre sem je­lent átvételt. Qumránban is voltak próféták, amint az ős­egyházban is voltak ilyen ka­rizmatikus emberek. Ez esszé­ Tius átvétel lehetett, mert a zsidó hatás megszűntével ez a tisztség is megszűnt. Esszénus hatást mutat az ősegyház va­gyonközössége is, de ennek nem volt kötelező ereje min­denkire. Qumránban a belépésnél es­küt tettek, hogy szakítanak a sötétség fiaival és Mózes törvé­nyét választják. A keresztség­­nél a keresztények ellene mondtak a sátánnak és meg­váltották hitüket, mire Jé Krisztus nevében megk­­elték őket (ApCsel 2, 38,6 48). Ebben a vallomásban lé­nyeges volt Krisztus istenségé­nek a megvallása. Az esszénusok háro­mszor imádkoztak napjában, a Dida­­chéban is ez áll: „Imádkozza­tok háromszor napjában”. Reg­gel az esszénusok a nap felé fordulva imádkoztak. A régi keresztelési szertartásokban szerepelt egy kelet felé mon­dott ima. Ez lehet az alapja a templomok „keletelésének” Az esszénusok éjjeli imájánál is folytatása a régi breviáriurt matutinumja lehet. Az esszé­nusok kiváltságos napjai: va­sárnap, szerda és péntek, vala­mint a nagyobb ünnepek előtt vigíliák. Évenként az őszi ün­nepélyes összejöveteleken meg­újították a fogadalmat, amin a keresztények húsvétkor meg­újították a keresztségi foga­dást. Ugyancsak megülték a négy évszak kezdetét, mely mindig szerdára esett, ez lehe­tett a kántorböjtök kezdete. A kereszténység esszény környezetbe ágyazott De a ha­sonlóságok nem hittani, hanem fegyelmi, szertartási jellegűel s ha átvételről van szó — mer más magyarázat is lehetsége a felsorolt hasonlóságokra — ez csak azt jelentené, hogy nem kell mindennek újnak lenni« Isten az emberi természet­ építi a kegyelem világát és az előkészítette a zsidó Ószövet­séggel és az esszénusok vallás gyakorlataival. A lényege különbség azonban mégsem ezen a vonalon van, hanem hittani vonalon. A keresztény­ség középpontjában mindi Krisztus istensége állott, ak halálával és feltámadásává megváltotta a világot. Ez pedig a qumráni tanításban teljesen hiányzott, de ez még magát qumráni irányzatot is lénye­gesen átalakította volna,­­ Krisztus teljesen átveszi qumráni közösséget. ilyesmire azonban­ szó sincs. Sőt, az evan­géliumok meg sem említik a qumrániakat Lényeges kü­lönbség van tehát Krisztus ta­nítása és Qumrán között­­­i hasonlóság ellenére is. Kosztolányi István/ Kosztolányi professzor a kérdés­hez a következő magyar nyelvi irodalmat javasolja: Szörényi An­dor: A Bibilia világa (1966, 135- 139. o.­, Miller Burrows: A holtten­geri tekercsek (Gondolat, 1961), H A. Stoll: A Holt-tengeri barlan­gok rejtélye (Gondolat, 1967), Pá­kozdi L­ászló Márton cikke az Ele és Tudományban (1953, 12. sz.), Ko­moróczy Géza: Újabb ..Holt-tengeri kéziratok (uo. 1964, 29. sz.). I Feszty Masa: Gyovai Eszter balladája Igen, Eszter, Gyovai Eszter, Te, aki itt éltél köztünk a vár­ban, egyike voltál azoknak a volt, van és lesz tehetségek­nek, akiknek szegénységük mi­att asztallábakat kellett fa­ragniuk, mint Az ember tragé­diájában Michelangelónak, mi­alatt vérző lélekkel álmo­doztál művészi alkotásokról, amiket sohase fogsz tudni vi­lágra hozni. Mint egy versed­ben megírtad: kereszttel a vál­­ladon születtél és azt hordani fogod életed végéig. Hord­tad is. No de én nem rólad akarok írni, mert szomorú gyermek­korodról, életedről, küzdelme­idről, hitedről — ha néha lázongtál is, de mindig visz­­szatértél Istenhez, — jóságod­ról, minden falat kenyere­det mással való megosztásáról oly szépen írt lelkiatyád. És csak vádolni akarom önmagamat és mindenkit, aki téged ismert, hogy addig, amíg éltél, nem tettünk érted többet és hagytunk fájós ge­rinceddel is az asztalos mű­helyben dolgozni. Fedor Ágnes írt rólad egy cikket, „fába vé­sett fájdalmaid'’ szobrainak reprodukálásával a Nők Lap­jában pár évvel ezelőtt. Akkor fel is buzdult néhány tisztelőd, de maradt mégis minden a ré­giben. Nem sikerült kiállítást rendezned. És aztán jött a be­tegség súlyosodása, és se én, se más barátaid nemigen ke­restek fel a kórházban. Erdélyi Zsuzsa nagy örömet szerzett, mert most megjelent könyvének, a régi népi imád­ságok gyűjteményének illuszt­rálására téged kért meg. Meg is csináltad és ez volt szomo­rú hattyúdalod. De a könyv megjelenését már nem érted meg. Igen. Eszter a te életed az emberek közönyének szimbó­luma. Mert rettenetes az em­beriség közönye. Karácsony ünnepe előtt és utána az em­ber elmélyül, magába száll és bűnbánatot tart, nemcsak önmagáért, de az egész világ bűneiért, mert a közöny az emberiség egyik legnagyobb bűne. A világ gazdag emberei képesek dőzsölni, lakomákat rendezni, pazarul öltözködni, amikor Indiában, Etiópiában éheznek, nyomorognak az em­berek. Segítenek, de mi az a morzsa ahhoz képest, ami vagyonuk van? Karácsonykor nem érzik meg, hogy aki meg­született, azért született meg, hogy megmutassa a szeretet útját, és várja, hogy meghall­gassák szavát: aki egynek ad a kicsinyek közül, az nekem adja? Nem hiszem, hogy a gazdag államokban akadt volna olyan ember, aki mint Orosz János festőművész, élete egész mun­kásságát felajánlotta az éhe­zők segítésére. Egy karácsony előtti álmat­lan éjszakán mindez végig kavargott a fejemben Gyovai Eszter szomorú sorsáról gon­dolkozva, és Erdélyi Zsuzsa könyvét lapozgatva. Mintha várnák az emberek, hogy egy nagy művész behunyja sze­mét, hogy aztán felfedezzék, milyen szegénységben élt, dol­gozott, szenvedett. Emberek, drága emberek, akiket a jó Isten teremtett, miért nem tudtok hálásak len­ni azért, hogy éltek, hogy jó dolgotok van, és miért nem tudtok jók lenni egymáshoz? Nézzétek Eszter faragott Krisztusának, Máriának, szent­jeinek szomorú szemeit — ha majd remélem, kiállítják őket, nézzetek bele a saját lelketek­­be és érezzétek át: miért jött le a földre a Megváltó? Micsoda különbség ember és ember között. Egy világváro­si milliárdos bankár — és Te­rézia nővér... Aki Indiában összeszedi az éhségtől félholt embereket és gyerekeket, aki valósággal csodákat művel sze­­retete által. Aki kopott ruhá­ban jár és mindenét odaadja — s azt mondják rá: bo­lond ... A harácsolót okos embernek tartják. Nem fur­csa? Kicsi hazánk, szorgalmas, tehetséges magyarok, itt nin­csenek milliárdosok, de jól megélünk. Mutassunk példát a szeretedben és ne történjen többé olyan szomorú ballada — mint Gyovai Eszteré... Az utolsó út vége Fehér pontok (az árnyék hegy mögé osont), de nem láthatod, elrejtőztek. A pontnak láthatatlan közepe a pont. A vonal szintúgy elbújik elölünk. Itt görbe oszlopok, törzseit, s mi, mint akiket összetörtek, fogalmak vérző viharától vérzünk. Álom és látomás a lét. Levél, ha hull, ha óra elketyegte, jobb kezdet lesz a vég. A fák utaid végén összeérnek, s kinyitnak, mire odaérsz, dobd fel a göngyölt egeket, az egészből tied a rész, akkor lesz tied az egész, bár szétmállik a göngyöleg, mikor az utolsó út vége kinyílik. Demeter István

Next