Új Ember, 1979 (35. évfolyam, 1/1696-52/1747. szám)
1979-01-07 / 1. (1696.) szám
a KATOLIKUS SZEMMEL A KERESZTÉNY CSALÁS) OLYAN FONTOS SZEREPET JÁTSZIK Isten országa építésében, hogy az egyházról szóló zsinati konstitúció ,,családegyház’’ néven említi. A püspököknek soha nem szabad belefáradniuk abba, hogy hirdessék, a család: szeretetközösség. A házastársaikat szeretetük egyesíti és ez új életet támaszt. Ahogy a Gaudium et spes állítja: a keresztény család Krisztus és az egyház szeretetközösségének képmása. Isten kegyelmével felébresztheti a gyermekekben a papi hivatást és így az első szeminárium szerepét töltheti be. A férj, a feleség, a szülők és a gyermekek kölcsönösen megszentelhetik egymást. Családi életük tanúságtétele által pedig Krisztus evangéliumának lehetnek hirdetői. A Zsinat egyik legjelentősebb tanítása arról szólt, hogyan vesznek részt az egyház üdvözítő hivatásában a világiak, különösképpen a családok. Szerte a világon sokan foglalkoznak a keresztény családok lelki gondozásával. Külön elismerés illeti azokat, akik a fiatal jegyeseket felkészítik a keresztény házasságra. Elismerés illeti mindazokat, akik az egyházi törvényszékeken végeznek munkát azért, hogy az egyház tanításának szellemében védelmezzék a házastársi köteléket és hogy támogassák a szükségben levő családokat. A családokban közösen végzett ima a világ átalakulását eredményezheti. Korunk leghatásosabb apostoli tevékenységét a szülők végezhetik, amikor gyermekeik szívébe oltják Isten szeretetét, s életük példájával szemléltetik az evangéliumot. (V. János Pál pápa a keresztény családról.) A KIS GIMNAZISTA, Ivan Iljics szürke hivatalnok életében minden rendben volt, és semmi sem volt rendben. Rettentő szenvedései között döbben rá: mi az, ami kell? Mit nem csinált jól? S ekkor kisfia, Vaszja, aki mindig is nagyon szerette, beoson hozzá, megragadja a haldokló apa hadonászó kezét, ajkához szorítja és sírva fakad. ..Ivan Iljics pedig ugyanakkor nagyot zuhant, meglátta a fényt — talán a hit kegyelmét kapta meg — és megvilágosodott előtte, hogy élete nem az volt, aminek lennie kellett volna, de ezt még helyre lehet hozni...’’ De hogyan? „Ekkor megérezte, hogy valaki csókolgatja a kezét. Kinyitotta aszemét, és megpillantotta fiát. Megesett a szíve rajta.” Egyszerre megvilágosodott előtte, hogy sajnálni kell őket — feleségét és fiát —, nem saját magával és fájdalmaival kell törődnie, hanem mindent úgy kell intézni, hogy nekik ne fájjon. Milyen szép és milyen egyszerű! A világosság folytán belé költözött a szeretet. Ez volt az, ami hiányzott életéből. Vászja kézcsókja segítette hozzá; Ivan Iljics félelem nélkül, boldogan halt meg. Csak ennyit akartam hozzátoldani Reisinger János tanulmányához: „Halál helyett világosság” (Vigília '78. nov.): a tudós alapossága párosul benne a lelki ember érzékenységével. A kis Vászja azonban, egy lényeges momentum, kimaradt belőle. — Érdekes, hogy Ivan Iljics haldoklásának leírása feltűnő módon hasonlít azokhoz a vallomásokhoz, melyeket dr. Raymond A. Moody gyűjtött össze az „Élet utáni élet” c. könyvében. (I . : A TÉNYEK ÉS TANÚK könyvkiadásunk egyik legérdekesebb sorozata. Nemcsak a sorozat címében rejlő magyar történelmet ismerteti meg az olvasóval, hanem ki-ki, korosztályának megfelelően, saját emberi tapasztalatait vetheti össze egy-egy író emlékezésével. A magyar történelem, sajnos, igen gazdag a szeretet nélküli, egymás emberi mivoltát megalázó, az egyes ember hitét börtönnel, kínzásokkal megtörni akaró eseményekben. Egy ilyen korszakról ad híradást Szántó Zoltán is „Egy perc — ötven év távlatából” című munkájában, mely egy ember és embercsoport fizikai és lelki küzdelmeiről szól a Horthy-korszakban. Két momentumot említünk belőle, mely általános, minden történelmi helyzetben a lélek és szellem, olykor hihetetlennek tűnő megaláztatását ábrázolja. Az írónak, miután kínzásoktól félholtra kábult embereket vezettek elé, hogy ne kínozzák tovább őket, a rendőrségi jegyzőkönyvben elismerte — jóllehet, hozzá egy ujjal sem nyúltak — azokat a, talán csak kínzások hatására mondott „tényeket”, melyeket a foglyok „vallottak”. Hozzátéve, hogy jegyzőkönyvét a bírósági tárgyaláson visszavonja. Úgy is tett, íme, a lélek kettős szorítása: egyfelől nem bírja elviselni, hogy tovább kínozzák társait, inkább „vallomást tesz”, másfelől a hitét nem elárulni. Töreky statáriális bírósága előtt pedig ehhez példátlan emberi erőre, a hit erejére volt szükség. A másik példa: az a missziós nővér, Szőts Melitta, aki élelemmel, látogatásaival enyhítette a szerző nyolc és fél éves börtönmagányát, így vigasztalta: „Maga ugyan olyan eszméért szenved, amit én sohasem tudok elfogadni, de az a véleményem, hogy aki eszmékért szenved, mindent kibír”. A bebörtönzött szerző húsz évvel később, 1948- ban, amikor Szőts Melitta és nővértársai kerültek történelmi szorítógyűrűbe, nem tudott segíteni. A szerző emberséges gondolkodását tanúsítva e helyütt írja szívbe markolóan szép mondatát: „Szégyellem magam". (Györff.v) NEKROLOG HELYETT. A századunkkal egyidős Féja Gézától a nyáron kellett elbúcsúznunk. Életművének elemzését, bírálatát és méltatását — reméljük — a hivatottak mielőbb elvégzik. Életem szerencsés órái közésorolom, hogy az író személyes találkozásunkkor őszintén vallott világ- és életszemléletéről. Sokszor idézte önmagát, hogy kortársaival ellentétben a halál gondolata nem foglalkoztatja. Úgy tűnt azonban, aki olyan gyakran hangsúlyozza, hogy számára a halál nem probléma, azt már megérinthette. ,A sok-sok csatát megvívott harcosok nyugalma ez. Azt írta valahol, hogy reformátusnak gondolták, valószínűleg zsoltárzamatú írásai miatt. De katolikus volt, annak ellenére, hogy mind írásaiban, mind szóban olykor-olykor csípett a katolikus egyházon. A század eleji hazai társadalmi és az ő saját, családi tragédiáját (felesége korai halála) valamilyen módon kapcsolatba hozta az egyháziak konzervatív rövidlátásával, és nem is egészen indokolatlanul. Beszélgetésünk alkalmával Prohászka Ottokár életművéről is érdeklődtem tőle. Hogyan értékeli? Válasza lélekig vágott, súlyosan sértett. Elnémított. Még visszakérdezni sem tudtam. Az Élet és Irodalom 1978. VIII. 19-i számában Bata Imre emlékezett meg Féja Gézáról. Nekrológjában többek között így ír:.......belebonyolódott ágazatos irodalmi anekdotáiba, amik közt számos pajzán is akadt, s lehetőleg nem pajzán embereket mártogatott meg azokban a szent hírében állókat..Bata Imre tárgyilagossága megnyugtatott, hiszen tiszteletben tartva Féja Gézát, megvédi azokat, akiknek képét sokszor talán faragott képét is — az író meg-meghasogatta. A kortársait misztifikátlanító Féja Gézának minden bizonnyal pozitív céljai is lehettek: mintha ellenmérget fecskendezett volna a személyi kultusz túlhajtásaira annyira hajlamos telkekbe. A volt piarista diák életében sokat tusakodott a katolicizmussal. Meglepő, hogy az önmagát kurucnak, reformátorok hevületétől izzó, intellektuális panteistának nevező Féja Gézában éppen a kritikusai és nemegyszer az ellenfelei látták meg azt, amit, vagy nem látott még.fmnmagában,, vagy szerényen letagadott, a középkori aszkétákra emlékeztető arcát. m(h . v „Újra közösségben az Istennel és az emberekkel" A latin-amerikai püspökök konferenciája előtt Silvano Stracca, az Avvenire című milánói lap szerkesztője még a múlt év derekán interjút készített a közelgő pueblai konferenciáról Aloisio Lorscheider bíborossal, a Latin-amerikai Püspöki Tanács (CELAM) elnökével. Elöljáróban annyit, hogy a latin-amerikai püspökök harmadik konferenciáját a múlt évben a vatikáni gyász és a pápaválasztások miatt kétszer is elhalasztották. A konferenciának különös jelentőséget ad, hogy egy szinte teljesen a katolikus földrész lelkipásztori kérdéseivel foglalkozik majd, másrészt pedig, hogy a Vatikánban bejelentették, II. János Pál pápa Mexikóba látogat, és személyesen fejti ki véleményét a felmerülő kérdésekről. Az Avvenire interjúját némi rövidítéssel közöljük. Ki szervezte tulajdonképpen a latin-amerikai püspökök pueblai konferenciáját — kérdezte Silvano Stracca Lorscheider bíborostól. — A CELAM kezdeményezte a konferenciát számos püspöknek a Szentszékhez beterjesztett kérelme alapján. Én magam is beadtam egy kérelmet VI. Pál pápának. A konferencia megtartását nem ellenezte sem a pápa, sem a Szentszék, inkább nagy tisztelettel fogadták a CELAM hivatalosan kifejezésre juttatott kívánságát. Pueblát sem a Szentszék jelölte ki a konferencia helyéül, hanem a CELAM javasolta. Hogyan állapították megt ennek a harmadik konferenciának a tárgyát? — A Szentszék által javasolt, a püspökökkel történt számos megbeszélés után elfogadott témája a következő: „Az evangelizáció jelene és jövője Latin-Amerikában.” Mik voltak az előkészület főbb eseményei? — A III. konferenciát Sebastiano Baggio bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa, a latinamerikai Pápai Bizottság elnöke hirdette meg Porto Ricóban, 1977. december 3-án. Ezután a találkozó után kezdődött meg a 111. konferencia előkészítése. 1977. február 15-ig Medellinben a CELAM koordináló ülést tartott, amelyen 80 püspök vett részt Latin-Amerika egész területéről. Ezen meghatározták a konferencia tárgyát, célkitűzéseit, tagjait, helyét, a szükséges előkészületeket és a résztvevőket Latin-Amerika valamennyi egyházából. A gyűlés még egy fontos döntést is hozott: az egész kontinensen regionális előkészítő üléseket kell rendezni. — 1977. május-júniusban került sor az első regionális találkozókra. Ennek az első üléssorozatnak az eredménye volt 1977 októberében egy munka-okmány összeállítása, amelyet novemberben a CELAM felülvizsgált. Ezt az anyagot 1977. december végén megküldték Latin-Amerika 22 püspöki konferenciájának. — 1978. januártól májusig tanulmányozták az elkészített anyagot az illetékes püspöki konferenciák. .Júniusban azután sor került egy újabb regionális találkozó-sorozatra. — A CELAM döntése szerint a konferencián minden résztvevőnek két okmányt adnak: az egyik tartalmazza a püspöki konferenciák hozzájárulásait, megjegyzéseit, a másik a CELAM-ülések jegyzőkönyveit, és a CELAM által kiadott tanulmányt, amelyet egy teológuscsoport készített „A III. konferencia kulcskérdései” címmel. Ennek megfelelően azok, akik részt vesznek a pueblai konferencián, pontos képet alkothatnak az evangelizáció helyzetéről Latin-Amerikában. A dokumentum közzététele után az a hír terjedt el, hogy Puebla visszalépést jelent Medellinhez, a II. konferenciához képest. Mi i®az ebből? — Mindenekelőtt tudni kell, hogy Medellin igen nagy egyházi esemény volt. Olyan esemény, amelyben fel kell ismernünk a Szentlélek működését. Másrészt nem szabad mindjárt azt gondolni, hogy valamely újabb esemény szemben áll egy korábbi eseménynyel. A II. Vatikáni Zsinat nem mond ellent az I. Vatikáni Zsinatnak, vagy a Tridenti Zsinatnak, vagy bármely más zsinatnak, hanem előrelépést jelent mindezekhez képest. Ugyanez a helyzet a pueblai konferenciával is. Ezenkívül meg kell állapítani, hogy akik az említett dokumentumokat kidolgozták, mindig Medellin szellemében és útmutatásai szerint jártak el. Lehet, hogy a dokumentum nem mindenben kielégítő, de semmi esetre sem az volt a célja, hogy a medellini irányzatnak ellene mondjon, vagy hogy azt semmibe vegye. A munkaokmány szándékosan csak iránymutatást adott azért, hogy ne kösse meg a püspökök cselekvési szabadságát. — Puebla tehát semmiképpen nem lesz visszalépés Medellinhez képest. Új problémák merültek fel azóta, új helyzetek jöttek létre, következésképpen újak lesznek a lelkipásztori irányok és a szempontok is, amelyekkel ezeket megközelítik. Az egyház nem statikus hanem dinamikus. Az egyházat nem lehet bezárni egy adott történelmi időszakba hanem állandóan fejlődnie kell. Jaj az egyháznak, ha megáll! Miként jelentkeznek azok az újabb kérdések, amelyek a Medellin óta eltelt tíz év alatt merültek föl Latin- Amerikában? — A dokumentum elsősorban a latin-amerikai evangelizáció pozitív oldalaival foglalkozik: az új szolgálatokkal, az Isten-kereséssel,az emberek Isten iránti vágyának az imádságban és elmélkedésben való kielégítésével, a püspökök egyre növekvő kollégialitásával, a kisközösségek fejlődésével, mindenkor egységben a hierarchiával, számos fiatal katolikus elmélyült hitéletével, a szerzetesek intenzív lelkipásztori tevékenységével s főként a szegények lakta területeken való működésükkel, a püspökök fokozódó szolidaritásával híveikkel. sis melyek a legfontosabb problémák . — A latin-amerikai evangelizáció történetére visszapillantva megfigyelhetjük, hogy akkor eredményes, ha az Evangélium hirdetői azon igyekeznek, hogy az a latin-amerikai kultúrába behatoljon. Akkor ér el sikereket, amikor a püspökök egységesek és közösséget alkotnak, amikor jó kapcsolatban vannak Rómával, és ha a világi mozgalmak virágzók. Ezzel szemben súlyos akadályt jelent az evangelizációban, ha nem fordítanak kellő figyelmet az afrikai nemzetiségekre, azok kultúrájára, általában a bennszülött kultúrákra, és ha valamilyen okból lehetetlenné válik a jó kapcsolat Rómával. És mi a helyzet napjainkban? — Mint ahogy Medellinben megállapítottuk, Latin-Amerikában ma is súlyos problémákat okoz az intézményesített igazságtalanság. A ma uralkodó gazdasági, politikai és kulturális viszonyok következménye, hogy a lakosság többsége a társadalom szélére került. Tehát sürgős szükség van ezeknek az igazságtalanságoknak a megszüntetésére. Másodsorban, a jelenlegi helyzet vizsgálatából azt a következtetést kell levonni, hogy az „Evangélium és a kultúrák” kérdése igen komoly probléma. Az Evangéliumnak a különböző kultúrákhoz való eljuttatására égető szükség van, főként a bennszülöttek és az afrikai fajú lakosság közé, akik nagy számban élnek Brazíliában, Kolumbiában, Haitiben, és akik még ma is szenvednek a múlt rabszolgaságától. Pueblában feltétlenül gondot kell majd fordítani az Evangélium és a kultúrák összeegyeztetésére. — Harmadsorban: Latin-Amerikában ma rendkívül nagymérvű a technikai fejlődés, csakhogy ez a fejlődés aránytalan, amelynek súlyos kihatásai vannak. A technikai fejlődést a szekularizáció, az elvilágiasodás és a fogyasztói társadalom szelleme jellemzi. Ezek ma olyan súlyos problémákat okoznak a mi földrészünkön, amelyek az intézményes igazságtalanság problémáival hasonlíthatók össze. Ez a szellem gyökerében anyagelvű. Jellemzői a pénz, a hatalom és a nemiség kultusza* — A negyedik azoknak a problémája, akik forradalmi légkört akarnak teremteni a szociális kérdések megoldására. Igyekeznek kiélezni a konfliktusokat, s az osztályharcban látnak megoldást. Nem kifejezetten marxisták, csak a társadalmi kérdések marxista szellemben való felülvizsgálatát akarják. Az Evangéliumot a marxizmus kategóriái alapján olvassák. Krisztust is forradalmárnak tekintik, aki szemben állt korának politikai rendszerével, halála az akkori politikai és gazdasági hatalmakkal való konfliktusának következménye. Az egyház, e szerint a felfogás szerint, olyan szervezet vagy intézmény, amelynek a politikai felszabadítás szolgálatában kell állnia. A népegyház — értelmezésükben — csupán a szegény néprétegek egyháza. A közösség, a felebaráti szeretet gondolata háttérbe szorul, helyette a harc, az osztályharc, a konfliktusok gondolata az uralkodó. Mondhatjuk, ez a kontinens egyik alapproblémája. Ugyanazt a nyelvet beszéljük, de a fogalmak értelmezése merőben más. Végül az az ötödik kérdés, amellyel szembe kell nézni, a család területén jelentkezik. Hallatlanul nagyarányú Latin-Amerikában a demográfiai robbanás. A családok helyzetét a törvénytelen együttélések növekvő száma is súlyosbítja. A válás, a terhességmegszakítás, a szabadszerelem mind hozzájárul a családi élet értékeinek kisebbedéséhez. Milyen következményei lehetnek a mai helyzetnek a közeljövőben? — Sajnos, előre látható, hogy az egyre erőteljesebb technikai fejlődés nyomán az emberek elszegényedése és szabadságának további csökkenése fog bekövetkezni. Számos latin-amerikai országban van parancsuralmi rendszer, ahol a legfőbb érték a nemzetbiztonsági szempontok szolgálata, ahol csak a kevesek jólétét tartják szem előtt. Azt mondhatjuk, erősen érezhető a gyarmati szellem, amelyet minél tovább igyekeznek fenntartani. Könnyen érthető, hogy az egyház szerepe ilyen körülmények között rendkívül kényes. Hogyan végezze az emberek közt az evangelizációt az adott helyzetben? Ez a fő lelkipásztori probléma. Mit tudhatunk meg az okmány doktrínáns részéből? — A munka-okmány doktrinális részében igyekszik előtérbe helyezni a teremtést és az üdvtörténetet. Igyekszik bemutatni Krisztust a maga valóságában. Azt, hogy milyennek akarta Krisztus egyházát. Megvilágítja az egyház szociális tanítását, és szembeállítja a különböző latinamerikai ideológiákkal. A függelékben pedig egyes fogalmak értelmét tisztázza: szegény, megszabadítás, marxista elemzés, egység, vértanú, profétizmus, kultúra stb. És a dokumentum harmadik része mit tartalmaz? — Alapvető lelkipásztori állásfoglalást, valamint néhány különleges célkitűzést. Az alapgondolat a felszabadító evangélizáció: felszabadítás a bűnből, az igazságtalanságokból, felszabadulás az Istennel való gyermeki egyesülés és az embertársakkal való testvéri egység által. A dokumentum a legsúlyosabb problémának azt tekinti, hogy az emberek szakítottak Istennel, és ennek logikus következményeként megszakadt a testvéri közösség az emberek között is. Vissza kell térni az Istennel való közösséghez, hogy az emberrel újra felépíthessük a testvéri közösséget, és így elérhessük az igazi felszabadítást. A Cecília Társulat szokásos havi összejövetelét január 9-én kedden este tartja az Egyetemi templom este 6 órai szentmiséjéhez kapcsolódóan. Közreműködik a pesti ferences templom Liszt Ferenc kórusa Bucsi László vezetésével és Sirák Péter orgonaművész. Elhangzik: Britten: Missa brevis, karácsonyi motetták és karácsonyi orgonazene.