Új Ember, 1987 (43. évfolyam, 1/2114-52/2165. szám)
1987-01-04 / 1. (2114.) szám
2 úffintesi- KATOLIKUS SZEMMEL MILYEN MESSZE VAN A POKOL? Benedek István tévésorozata, a Toronyóra alkalmasnak látszik arra, hogy fontos, „létbevágó” dolgokat feszegessen, s ha lehet, válaszokat, is adjon, kivált az ifjúságnak. A „Küzdelem a létért” című adás (dec. 11.) alkalmával is sok okos dolgot hallhattunk, néha azonban az az érzésünk támadt, hogy nemcsak egyes témák és válaszokköszönnek vissza”, hanem a Benedek professzornál nem ritka kitérők és oldalvágások is, melyek azt a látszatot keltik, mintha ő mindenben egyetemesen képzett szakember volna. Efféle „oldalvágásban” részesült ezúttal a vallásos ember bizonyos magatartása, pontosabban: a pokolhoz való „viszonya”. Amikor ugyanis a félelem különböző formáiról esett szó, a távoli jövőtől, a létbizonytalanságtól vagy az atomháborútól való félelem „kényszerzubbonyát” Benedek professzor úgy akarta távoltartani hallgatóitól, hogy olyan valamire hivatkozott, amit maga is csak nagyon vulgárisan értelmez. Azt ajánlotta, éljünk úgy, mintha ezek a távoli fenyegetések nem léteznének, akárcsak a vallásos ember számára a pokol, amely annyira messze van, hogy nincs gyakorlati hatása. Mert az ember mindennapi életében „csak elköveti a maga kis bűneit”, végül is nem úgy él, ahogy hisz ... Ki tagadná — mindig is voltak, akik hitükről gondolkozva sem tudtak szabadulni kicsinyes számításaiktól. De általánosítani s a bűnkárhozat problémáját erre szűkíteni, nem látszik korrekt vélekedésnek. Amikor Jézus beszél a kárhozatról (,,Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre!”), s ugyanúgy az örök életről is, akkor a világba lépő embert nem félelemmel akarja ,,megterhelni”, hanem valami mással: felelősséggel. Hiszen nemcsak arasznyi földi létéről kell dönteni, hanem örök sorsáról. Ez nem ,,kényszerzubbony”, hanem méltóság. A bűnt pedig — „a maga kis bűneit”, ahogy Benedek István bagatelizálja — nem azért követi el, mert a Dokol még messze van, s így annak nincs is „kényszerítő ereje”, hanem mert az ember a Jó és a Rossz küzdelmének színtere. S a Megváltás értelme az, hogy az ember nem veszhet el. Hogy a „jó Isten” miért „engedi meg” mégis, s miért „hozta létre” a poklot? A teljesség igénye nélkül annyit talán itt is elmondhatunk: Isten nyilván „halálosan” komolyan veszi üdvözítő tervét, s nem engedi, hogy az ember büntetlenül visszautasítsa. Akik komolyan veszik a pokol létezését, Dantéval együtt tudják, hogy azt is azörök szeretet készítette, nem azért, hogy az embert örök rettegésben tartsa, hanem hogy eszes teremtménye tudatosan és örökre ne forduljon el Teremtőjétől, aki őt tulajdon életében akarja részesíteni. De aki önként elfordul a Naptól, ne csodálkozzék, hogy örök árnyék a része. (gerlei) KERESZTÉNY ELEINKRŐL. László Gyula 1986 első napjaiban előadást tartott a Szent Jobb kápolnában, amely nyomtatásban is megjelent az Életünk novemberi számában. A nagy tekintélyű tudós cikke elején leírja, hogy az onogur későavarok magyar voltának egyre több a bizonysága, s ezzel együtt csak egyre óvatosabban lehet beszélni a „pogány magyar” jelenségről. Nagy Károly hadjárata idején az avar nép megkeresztelkedett (805), a kagánnal az élen, s az avarok megjelenésekor az itt élő népek körében i,sem volt ismeretlen akereszténység. Természetesen a bizánciak térítő munkájáról sem hallgathatunk, az ő munkájuk sem maradt nyomtalan, főleg az ország déli részein, Erdélyben. Honfoglalóink keresztény mivoltát sejteti László professzor abban is, hogy a honfoglalás előtti vallási szókincsünk igen gazdag; valószínűleg nem így lenne, ha keresztény kultúrája egyáltalán nem lett volna a magyar népnek. Az is igaz, hogy a római rítusú kereszténység kevésbé tűrte el a pogány elemeket, a keleti kereszténység mintha toleránsabb lett volna a régi vallás hiedelmei, szokásai iránt. A sírleletek ■— főleg arany keresztek — szinte bizonyossá teszik a keresztény eszmék, szokások meglétét az avarok idején. László Gyula úgy látja, hogy a Kárpát-medence nagy onogur népe asszimilálta Árpád magyarjainak török rétegét. Így tehát Vajk, a leendő király megkeresztelkedése mai tudásunk szerint már mást kell, hogy jelentsen, mint korábban. Tehát nem első lépése volt a magyarságnak a kereszténység útján — bár döntő fontosságú lépés volt. Ez igazában nem csökkenti, nem kicsinyítheti Vajk tettének horderejét, orientációváltást, jelentett. i. Talán e nagy és mélyen gyökerező hagyomány segíti továbbra is kereszténységünk megújulását, amely — mint tudósunk felvázolta Árpád magyarjai körében sem volt ismeretlen. ESDE MEGSZELÍDÜLT WOTAN — VAGY MÉGIS SZENT MIKLÓS PÜSPÖK? A Szolnok Megyei Néplap december 6-i számát olvasó embernek kétségei támadhatnak a válaszadással. „MIKLÓS” címmel ugyanis ott ezt olvashatjuk az egyik rövidke cikkben: „A Mikulás ünneplése ősi szokással kapcsolatos. Az ógermán istenek eltűntével azok leghatalmasabbja, Wotan most már csak nagyszakállú figurájával a gyermekek ijesztgetésére szolgált. Ez a Wotan-figura szelídült aztán a maii gyermekek részére örömteli meglepetést tartogató télapóvá.” Ha ez valóban így van, ki kell selejteznünk könyvespolcainkról Bálint Sándor néprajztudós egyetemi tanár könyvét és méginkábban két éve megjelent Szentek életét. Ezek ugyanis december 6-ával kapcsolatban csak azt tudják írni, hogy 350-ben ezen a napon halt meg a szegényeket segítő jóságos kis-ázsai püspök Myrában, aki részt vett a niceai zsinaton. Már a VI. századól Oroszország védőszentjeként ünnepült, aztán a IX—X—XI. században kultusza elterjed a latin egyházban is. Szent István kirányuli, még ereklyét is kap, hogy minél jobban tisztelhessék őt a magyarok. Az áruházak kirakataiban például a „Télapót” püspöksüveggel, pásztorbottal ábrázolják a kirakatredezők. Hogy kerülnek ezek a kellékek Wotan „leszármazottjához”? Egyik gimnáziumunkban pedig az idén „arra vetemedtek”, hogy tanár és diákok együtt elevenítsék fel a Mikulás ünnepségek eredetét, pótolva a hiányosságokat, elbeszélve mindazt, amit tudnak Miklós, vagyis Nikcolausz püspökről. A Szolnok Megyei Néplap szerint tehát mindez nincs kapcsolatban a Mikulás ünneppel, népszokással. A cikk írójának zonban nem ismerjük forrásmunkáit, s aligha tudjuk elképzelni, hogy éppen most, 1986-ban akadt egy olyan dokumentumra, amely azt bizonyítja, hogy december 6-án Wotant, az ógermán istenséget és nem Miklós püspököt kell emlegetni. (Tamási) MIÉRT NEM TELJES EGY-EGY ÚSÁGHÍR? Gyakran van okunk elgondolkodni azon, vajon miért nem teljes egy-egy újsághír. Legutóbb így voltunk ezzela napilapokban megjelent — azMTI-től átvett — Bárdos Lajos temetéséről beszámoló tudósítással is, amely felsorolja az összes búcsúztató személy nevét, kivéve egyet, éppen aki a temetést végezte, Szakos Gyula székesfehérvári püspökét. Gondolom nem feledékenységből maradt ki a püspök említése, hanem abból a beidegződésből, hogya polgárisajtó még ilyenkor se fejtsen ki vallási propagandát. Dehát ezen imár túl vagyunk, nem? Arról nem is beszélve, hogy ha valakinek az élete olyan szorosan kapcsolódott a katolikus egyházhoz, az egyházi zenekultúrához, mint Bárdos Lajosé, akkor már az egyházi temetés nem magánügy. Sz. Cs. Nemzeti ünnep vagy nem? Miért nem lett igazán nemzeti ünnepünk 1686. szeptember 2-a, Budavár felszabadításának napja? Ezen meditál, a Magyar Nemzet október 13-i olvasólevele kapcsán, lapunk november 16-i számának glosszaírója. Azért — írja —, mert Mohácsot ugyan mi veszítettük el, Budát azonban nem mi szereztük vissza. A cikkíró nyilván arra gondol, hogy ami 1683—1686 között a török háború frontján Bécstől—Budáig, Ukrajnától—Dalmáciáig történt, az nem egy nemzet, a magyar, hanem az európai nemzetközi összefogás győzelme volt. És ez nem is lehetett másként. A három világrészre kiterjedt oszmán hatalommal nem vehette fel a harcot a siker reményében egy négy részre szaggatott kis ország, hanem csupán egy nagy európai szövetség. A szövetségesektől kivívott győzelemnek azonban nem passzív szemlélői, hanem aktív résztvevői voltak Magyarországnépei is, amelyek katonaállításban, pénzben, javakban, munkában, emberi életben teherbírásukhoz képest talán a legtöbbet áldozták. Éppen ezért nem helyes Magyarország és Európa közös erőfeszítéseit egymással szembeállítani, a felszabadító háborút azzal degradálni, hogy a szövetséges hadseregnek csak egy része harcolt a keresztény Európáért, más része viszont csupán tulajdon hazájáért. A nemzeti és nemzetközi érdekeknek ez az egybeesése azonban nem gyöngesége, hanem éppen ereje volt az „utolsó keresztes hadjáratnak”. Ezen az alapon teremthette meg XI. Ince pápa zseniális diplomáciája a Szent Ligába tömörített európai hatalmak rövid békéjét és szinte utolsó összefogását. Búcsúzhatott volna-e szebben a történelemtől a keresztes háborús eszméje? Teljesen negatív beállítást kap a cikkben az „utolsó keresztes hadjárat” legfőbb szervezeti bázisa és katonai ereje, a „Habsburg-hatalom, amely, úgymond, mihamar benyújtotta a szátsiját a „felszabadításáért”, és Magyarországot a későbbiekben jogos tulajdonának, már-már gyarmatának tekintette, vagyis — idézi a tankönyvet —: „A török elnyomás helyébe a Habsburg-elnyomás lépett.” Ezek az ötvenes évek szemléleti egyoldalúságait tükröző megfogalmazások egyenlőségi jelet tesznek a török és a Habsburg-elnyomás közé, és megkérdőjelezik a felszabadulás „sorsfordító”, az ország egyesítését és — legalábbis távlatokban — polgári fejlődését szolgáló funkcióját. (Pach Zsigmond Pál). Ezzel szemben a mai történetírás egyértelműen vallja, hogy „ ... a gazdasági, társadalmi fejlődés zsákutcáját képviselő török hatalom magyarországi uralma, az ország három — sőt utoljára már négy — részre szakítottsága, károsabb s a háborús viszonyok állandósulása veszélyesebb volt a magyar nemzet sorsának alakulására a Habsburg-uralomnál, annak minden sérelmes intézkedése ellenére is”. (Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon. Bp., 1986. 393.) Ennél nem kisebb hiba Magyarország és a Habsburg-hatalom viszonyának a gyarmati, félgyarmati függéssel való jellemzése, a felszabadulást követő XVIII. század hatalmas újjáépítő munkájának. Kelet-Közép-Európa peremvidéke Nyugat-Európa központi területéhez való közeledésének figyelmen kívül hagyása. (Kosáry Domokos) Ha a keresztény és magyar érdekek, hősi ideálok egységéből, a Magyarország a kereszténység védőbástyája eszméjéből indulunk ki, 1686. szeptember 2-át, Buda felszabadítását bízvást tekinthetjük Mohács „ellentétpárjának”, igazi nemzeti — nem csupán vallási — ünnepünknek, a győzelmet kikovácsoló hadvezéreit pedig a magyar nemzet hőseinek is. Így érezték ezt — R. Várkonyi Ágnes tanúsága szerint — a nagy korszakzáró esemény kortársai, így látják ezt — a megújihodott magyar történettudománytól megvilágosítva — mai utódaik is. —tb— „Óvakodjunk a szektáktól” A pécsi egyházmegye körleveleinek VI. számában Cserháti József megyéspüspök a világi hívőknek a helyi lelkipásztori munkában való részvételéről szól. Örömmel állapítja meg, hogy a hívek közül mily sokan jelentkeznek önként erre a szolgálatra. Eddig az egyházmegye központjában a papságnak csaknem a fele, és az egész egyházmegyéből több mint 200 férfi és nő vett részt különböző lelkipásztori megbeszéléseken. össze kellett egyeztetni a papság és a hívek észrevételeit az ige-istentisztelet formáiról („Olvasó istentisztelet”). A kísérleti állapoton túljutottak. Új kezdeményezés ez, tehát ismételten ki kell emelni az alapvető kérdéseket. Jó lenne, ha már a kiképzett hívők önálló istentiszteletet vezethetnének pl. a filiákban, ahol már beérett a helyzet. Az idei advent folyamán a főpásztor kb. 10—12 helyen kívánt próbát tenni. A materben megtartott szentmiséről az istentiszteleti vezetők szelencében vitték az Eucharisztiát, amellyel liturgikus keretben áldoztattak az egyes filiákban. A körlevél másik figyelembe méltó tanítása „Óvakodjunk a szektáktól” címrénél jelent meg. Sokaknak az a benyomásuk, hogy a szekták az utóbbi három évben megerősödtek. A szekták résztanításokat ragadnak ki. Hazánkban különösen elterjedt és egyre erősödik a Jehova tanúi elnevezésű szekta és egyes pünkösdista csoportosulások. Újból nagyon terjed a spiritizmus. A szekták mai hatásossága mögött az áll, hogy többen vallásos életükben nem rendelkeznek megnyugtató ismeretekkel vagy pedig ér...,mi hangulati alapon képtelenek énül távozni szívükben a vallási tantalmakat. A szekták terjedése miat is lényeges a lelkipásztori munka minőségének javítása, hogy a templomokban legyenek mindenütt imaórák, szentírásolvasással és magyarázattal. en is' a m f Találkozó — még friss falak között A kaposvári nyugati lakótelep széléhez érkezve, a régi, hámló falú, ütött-kopott kis kápolnához közel különleges formájú, kör alaprajzú, megjelenésében csigaházra emlékeztető épület tűnik az érkező szemébe. A jelek szerint a befejező munkálatok még hátra vannak, de december 7-én az addigi munka eredményét ünnepelték a hívek a város épülő, új templomában. A templomépítés nem mindennapi vállalkozás, tudja ezt . Rózsás László templomigazgató, az építkezés egyházi szervezője. De érzik a környék, sőt az ország hívei is, hiszen keze munkájával, távolról küldött pénzzel sokan járultak hozzá az építés költségeihez. Ennek köszönhető, hogy az alapkőmegáldás második évfordulóján Szendi József megyéspüspök vezetésével misét mondhattak benne. Padok még nincsenek, de a templom úgyis megtelt, mire a megáldásra sor került. Ofr'' •Anp3o*iainen lakva segítem a munkákat. 1987 elején új plébániát alapítunk itt, a Munkás Szent Józsefről és Szent Margitról elnevezett plébániát, s továbbra is ez lesz a munkahelyem. — Hiányzik még a vörösréz tetőborítás, a padlófűtés és a berendezés elkészítése. Ki kell alakítanunk az altemplom két tantermét, s annak a 400 urnának a helyét, amelyetdarabonként 15 ezer forintért lehet megváltani úgy, hogy a hamvak a 25 év letelte után is a templom falai között maradnak. Ennek a bevétele már most fellendíthetné a munkák folytatását. A tervezés szempontjairól, céljairól a szellemi alkotót, Csaba László építészmérnököt kérdezem. — A templom helyéül egy kis halmot választottunk, s mivel ez a panelházak tőszomszédságában van, a merev szögletességet igyekeztem tervemben ellensúlyozni. A bejárat ott van, ahol a csigavonalban emelkedő tetőszerkezet a legalacsonyabb, azért, hogy az a belépő tekintetét fölfelé vonzza. A legmagasabb helyen van a karzat, s a centrumban, a felülről világító tető alatt az oltár. Az épület emelkedő felőli megközelítéséhez lépcsősor készül majd. Példaszerű volt az a lelkesedés, ahogyan a fiatalok munkához láttak, ha téglahordásra, más nehéz munkára volt szükség — meséli Rózsás László —. Az idősebbek is meglepően sokat dolgoztak, de érződött a középnemzedék fokozott elfoglaltsága az alkalmi brigádok összetételén. Két év alatt sokat haladtunk, elkészült a templomhoz kapcsolódó plébániaépület is, így majdnem egy éve már a helyszín Nem lehet ma még pontosan tudni, mikor fejeződik be a vállalkozás, mikor kerül az utolsó szög is a helyére. Az eddigiek is sokszor a meglepetésként érkező adományok lendítőerején múltak. Az építők mindenesetre nem pihennek, s a még csupasz falak között vasárnaponként már egy új egyházközség tagjai találkozhatnak. m. zs. És ui Régi