Új Ember, 1999 (55. évfolyam, 1/2632-52/2683. szám)

1999-01-03 / 1. (2632.) szám

Ára: 58,— Ft LV. évf. 1. (2632.) KATOLIKUS HETILAP Sajátos női értékeink öntudatos vallalasa A marxista hatalom nem­csak az országot tette tönkre, hanem sokat ártott a nőknek, asszonyoknak is. Felnőtt-tan­folyamainkon abban szeret­nénk segíteni, hogy a keresz­tény nők öntudatra ébredje­nek, képesek legyenek Isten adta képességeiket kibonta­koztatni, és az egyház és a tár­sadalom javára gyümölcsöz- tetni. (Összeállításunk a Sacré Coeur rendről a 6. oldalon.) Ötven éve történt Fél esztendővel az iskolák államosítása után, 1948 kará­csony másnapján letartóztat­ták Mindszenty József eszter­gomi érseket. A bíboros ellen folytatott koncepciós per az egyház totális fölszámolására indított hadjárat látványos csapása volt. A következő év­tizedekben az egyház — a Va­tikán politikájával összhang­ban is — kétféle úton tett kí­sérletet a túlélésre: Mind­szenty József következetes, evangéliumi hűségű magatar­tása jelentette az egyiket, a másik kísérlet pedig az „ahogy lehet" szellemében folytatott megoldás volt. (Összeállításunk a 7. oldalon.) Festők ámítása A karácsony is félreértett ünnep. Talán a festők bűne is ez. Különössen Correggioé, a főcsalóé. Ahogy képre vitte a betlehemi éjszakát, ecsetjét ak­kora áhítatba mártotta, hogy színei nyomán egy elszépített, elmásított valóság ábrázoló- dott. Mi esztétikum, varázs le­het egy barlangistállóban? (Prokop Péter karácsonyi levele Rómából a 8. oldalon.) Századunk békéje Nyolcvan év telt el az első világháborút lezáró párizsi békekonferencia kezdete óta. Az akkor és ott aláírt békedik­tátumok a mai napig megha­tározzák a kelet- és közép-eu­rópai országok politikai hely­zetét és tevékenységét. De hát volt-e alternatíva? (írásunk a 9. oldalon.) ( 7 ^ Köszönet Kárpátaljáról Majnek Antal kárpátaljai püs­pök az ó év utolsó munkanap­ján telefonon hívta szerkesztő­ségünket. Kérte, tolmácsoljuk a kárpátaljai hívek és az ő szemé­lyes köszönetét mindazoknak, akik az árvízkárosultak megse­gítéséhez hozzájárultak. A püspök ezúton kívánt bé­kés boldog karácsonyt és új esztendőt az Új Ember minden kedves Olvasójának is. _______ Pá pai üzenet a béke világnapjára A valódi béke titka az emberi jogok tiszteletben tartása II. János Pál üzenete különösen időszerű ezekben a napokban, amikor ismét a háború, a pusztítás eszközét használják fel a konfliktusok megoldására, ártatlan életeket oltva ki. A pápa tizenhárom mondatból álló üzenetében az egész világhoz szól, a politikai felelősökhöz, a vallási vezetőkhöz és mindazok­hoz, akik szeretik a békét, és meg­szilárdítására törekszenek. Min­denki kötelessége ugyanis, hogy hozzájáruljon a béke rendkívül ér­tékes kincsének megőrzéséhez és védelméhez. „Amikor a tetteinket irányító vezérelv a személy méltóságá­nak előmozdítása, amikor leg­fontosabb elkötelezettségünk a közjó keresése, akkor helyez­zük el a béke építéséhez szük­séges szilárd és tartós alapo­kat. Ezzel szemben, ahol sem­mibe veszik vagy megvetik az emberi jogokat, ahol az egyé ni érdekek megvalósítása igaz­ságtalan elsőbbséget élvez a közjóval szemben, ott elkerül­hetetlenül a bizonytalanság, a lázadás, az erőszak magvait hintik el." Ez a vezérelv, amelyre a Szent­atya utal, a Teremtő Istenbe vetett hitből fakad, aki az embert saját képére és hasonlatosságára terem­tette, és mindenkit ugyanazzal a méltósággal ruházott fel. A külön­féle ideológiák — mint a marxiz­mus, a nácizmus, a fasizmus, a na­cionalizmus, csakúgy mint a gya­korlati materializmus — arra mu­tattak példát, milyen fájdalmakat és tragédiákat okoz, ha figyelmen kívül hagyják az ember méltóságát. A témaválasztást az is indokolja, hogy 1998-ban ünnepeltük az Em­beri Jogok Egyetemes Nyilatkoza­tának 50. évfordulóját. „A Nyilatkozat abból az alap­vető tételből indul ki, hogy az emberi család minden tagja veleszületett méltóságának, egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése a szabad­ság, az igazságosság és a vi­lág békéjének alapja. Az embe­ri jogokról a későbbiekben szü­letett minden egyes nemzetkö­zi dokumentum ismételten le­szögezi ezt az igazságot, elis­merve és megállapítva, hogy ezek a jogok az emberi sze­mélyhez tartozó méltóságból és értékből fakadnak." (Folytatás a 3. oldalon.) Éjfélig, a nap fordulójáig és az új év beköszöntéig öt perc; az ezredforduló­ig egy év; és mindannyiunk életének utolsó, nagy fordulatáig mennyi idő van még hátra? Az idő — kegyelem. Mint csábítók, de mégis igazmondók Ha valaki 48. életévében egy olyan hetilap élére kerül, amely öt­vennégy éve rendszeresen megjele­nik, akkor is szorongással átitatott tiszteletet illene éreznie az elődök iránt, ha nem az Új Emberről volna szó. Azaz ha nem egy hosszú dikta­túrát — meggörnyedve, de egyenes gerinccel — átvészelt újságról vol­na szó. Első gesztusom így hát a fő­hajtás mindazok felé, akik szelle­mükkel és verejtékükkel katolikus hetilapunk folyamatosságát biztosí­tották. Második ténykedésem a szilárd fogódzópont keresése. Ezt a II. vati­káni zsinatnak a médiáról szóló dekrétuma jelöli ki: „Az egyház min­den tagja egy szíwel-lélekkel azon le­gyen, hogy a tömegtájékoztató eszközö­ket haladéktalanul és semmi fáradságot nem kímélve eredményesen használják föl az apostolkodás legkülönfélébb munkáiban, amint az idők: és a körül­mények megkívánják, főleg azokon a te­rületeken, ahol az erkölcsi és a vallási fejlődés fokozott erőfeszítéseket igé­nyel." (Inter mirifica 13) A katolikus sajtó feladata tehát az apostolko­dás: az ember egyéni és közösségi életét átitatni az Evangélium erejé­vel. Ezt csak apostoli szívvel lehetsé­ges megvalósítani. Milyen ez az osztatlan szívű szolgálat? Szent Pál fejti ki (mintha csak az Új Ember történelmi viszontagságairól tudó­sítana). „Nagy türelemmel, megpró­báltatásban, szükségben, szorongatott helyzetben... Fáradozásban, virrasztás­ban, böjtben. Tisztaságban és tudásban, béketürésben és jóságban, a Szentlélek- ben és őszinte szeretetben. Igazmon­dásban és Isten erejében, az igazság tá­madó és védő fegyverzetében... Mint csábítók, de mégis igazmondók, mint szomorkodók, de mindig derűsek. Mint szükölködők, de sokat gazdagítok..." (2Kor 6,4—10) Mindegyik páli gondolatban ma­gára ismerhet az elkötelezett katoli­kus újságíró, illetve bármelyik programot adhat neki apostoli szol­gálatához. Ám hadd emeljem ki a címben is jelzett mottót: az Új Em­ber csábító, de mégis igazmondó akar lenni. A csábítónak két dolgot kell nagyon ismernie: mesterségét, és azt, akit befolyásolni óhajt. Szük­séges hát birtokolni a szakmai for­télyokat, hogy képes legyen a fi­gyelmet felkelteni, sőt azt fenntar­tani. Hogy vonzani tudjon. Hogy életképes módon bemutasson általa fontosnak tartott értékeket. De ala­posan ismernie kell a csábítónak azt is, életének minden vonatkozá­sával együtt, akire vonzást akar gyakorolni. Csak. az tud hosszú időn át csábítani, aki a felszín alá tekint, s az emberi élet lényegi kér­déseire ad hiteles válaszokat. A mesterségbeli tudás így válik haté­konnyá: ha meg tudja igézni a szel­lemet, s eléri a szívet. Az apostol azonban olyan csábí­tó, aki Jézus Krisztushoz akarja vonzani az embereket. Azért veti latba minden pallérozottságát és valóságismeretét, hogy a Mestert minél teljesebben megismerjék és befogadják. Innét fakad hát az igaz­mondás kötelezettsége: az apostol­nak a teljes Krisztust kell hirdetnie, semmit el nem hallgatva, illetve le nem tagadva üzenetéből és követel­ményeiből, inkább azon munkál­kodva, hogy átfogóan szembesülje­nek vele az emberek. Azaz minél igényesebben követhessék Jézust, megélve az Isten akarata szerinti emberi élet teljességét. Azt, hogy minden életállapotunkban és élet­helyzetünkben meghívást kaptunk a szellemi mivol tünkhöz méltó, tu­datos és átgondolt, Jézus Krisztus­ba való beöltözésre. Az Új Ember ilyen értelemben fogja fel apostoli munkáját: e szel­lemben próbálunk tájékoztatni a vi­lág- és a magyar egyház, valamint a helyi közösségek életéről. S e szel­lemben iparkodunk orientálni is, szellemi táplálékot nyújtva, hogy olvasóink katolikus keresztény mó­don értelmezzék az életüket körül­vevő és befolyásoló jelenségeket. Amikor a püspöki kar felkért, hogy vállaljam el a főszerkesztői megbízatást, éber szívvel várakoz­tam valamiféle „felső" útmutatásra. S másnap azt a jelenetet olvastuk fel a szentmise olvasmányában, hogy Elizeus örökli Illés próféta pa­lástját, s vele együtt küldetését. Igen, így értelmezem szolgálato­mat: Pénzes Balduin, Saád Béla, Ma­gyar Ferenc, Lukács László és Rónay László után most rám kerül ez a nagy hagyományokkal, értékekkel és sú­lyos terhekkel együtt járó palást. A nemes tradíciókat folytatva nekem kell koordinálnom az Új Ember prófétálását. Közvetlen elődömnek, Rónay Lászlónak, az ELTE tanárá­nak azt kívánom, hogy aminek kedvéért lemondott a főszerkesztői posztról, a Széchenyi professzori ösz­töndíj biztosítson neki sok gyümölcsű oktatói és alkotói éveket. Áldozatos munkáját megköszönve mégsem bú­csúzunk tőle: kérésemre készséggel vállalta, hogy továbbra is rendszeresen ír szeretett lapjába, lapunkba. Kérem az Új Ember minden Ol­vasóját, hogy ezután is segítse munkánkat: híradással, reflexióval, kiigazítással, s ha megérdemeljük, korholással is. Csak közös párbe­szédünkkel és együttműködésünk­kel tudja a katolikus hetilap folytat­ni és beteljesíteni misszióját, hogy a szabad, demokratikus körülmé­nyek között önmagát újjáépítő ma­gyar egyház evangelizációs eszkö­ze legyen. Isten áldását kérem munkánkra abban a megingatha­tatlan meggyőződésben, hogy ha vonzó módon tudjuk bemutatni a keresztény élet teljességét, akkor nemcsak az Új Ember válik csábító, de mégis igazmondó apostollá, ha­nem Olvasói is. Hogy erre küldeté­sünk van, abban biztosak lehetünk. Mert — kicsit módosítva a zsinati útmutatás „terület"-fogalmát — van a világnak olyan területe, „ahol az erkölcsi és a vallási fejlődés fo­kozott erőfeszítéseket igényel". Ne­ve ez: Magyarország. Tarjányi Zoltán

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents