Új Ember, 2000 (55. évfolyam, 1/2684-53/2736. szám)

2000-01-02 - 2000-01-09 / 1-2. (2684-2685.) szám

Isten áldjon, Magyarország! 2000. január elsején már jó­val a Szent Korona érkezése előtt megtöltötték a magya­rok a Parlament előtt a Kos­suth Lajos teret. Lelkesült, né­ma várakozással, az ese­ményt megillető emelkedett­séggel. Mire vártak? Vajon egy tárgyra, egy ékszerre, ne­tán egy szimbólumra? Nem, egyikre sem, hanem többre ennél. Önmagukra, királyi önmagukra várakoztak a 2000. esztendő első napján magyarok határokon belülről és kívülről, mert amint valaki mondotta a sokadalomban körbetekintve: „Boldogságos látni, hogy Erdélyből is jöttek szép emberek." Királyi önmagunk - vajon ez mit jelentsen? Ezen az es­tén egy nyakbaülős kisfiútól tanultam meg a jelentését. Apját faggatta arról, ki viseli a koronát. Senki, válaszolta az apa, mire a gyermek így foly­tatta: a korona a király fején szokott lenni. A Szent Korona maga a király, s mi is részesei vagyunk, adta az okfejtést a szülő, maga sem gondolván, hogy gyermeke valamit is megért ebből. Ám a gyerkőc erre vidáman és büszkén vág­ta rá: akkor mi is királyok va­gyunk! Nemzeti önmagunkra ta­lálásunk ünnepi pillanata volt január elseje. S amikor éjfélig, hosszú órákon át vá­rakoztak békességben a ma­gyarok, hogy pillantásukat vessék a Szent Koronára, ez a várakozás és békesség mun­kált bennük, az a vágy, az a remény, az a hit, hogy élni itt és élni ma érdemes, s a jövő, mint az immár hosszabbodó napok: egyre több fénnyel azt vetíti élénk, hogy van ér­Nemzeti önmagunkra találásunk ünnepi pillanata telme hinni a társadalmi igazságosságban, van értel­me bizalommal viseltetni szomszédunk iránt, van ér­telme nagy nemzeti vállalko­zásokba kezdeni. A téren állva, várva a ma­gyar Szent Korona megérke­zésére, amikor távolabbról, az Alkotmány utca felől már gö­bennetek bizalom, legyen bennetek büszkeség, nem gőg, ó nem, de egészséges büszkeség, biztos magyar-tu­dat: „Minél erőteljesebben és önállóban fejlődnénk nemzeti szellemünkben, annál inkább közelebb kerülhetnénk általa, az európai szellemhez, s ro­konságba kerülvén vele, „Alkalmas ez a föld az emberi életre, különben nem lennénk itt..." telmes értelme történelmi és mindennapi szenvedéseink­nek, örömeinknek, erőfeszí­téseinknek - előttünk az élni érdemes eljövendő. Van ér­telme szeretni, szülni, van ér­rög a tér felé a végighullámzó taps és az Éljen Magyarország kiáltás-tömeg, idézetet mor­molok újra magamban, s leg­szívesebben kiáltanám: embe­rek, halljátok meg, legyen mindjárt érthetőbbek is len­nénk a számára. Nem fordul­nának el többé megvetően tő­lünk, hanem figyelmesen meghallgatnának. Akkor majd egészen megváltozik a rólunk alkotott képük is. Amint önmagunkká válunk, végre emberi arculatot öltünk. Ledobjuk mostani majompo­fánkat, szabad lények le­szünk, nem pedig rabszolgák vagy lakájok. Akkor majd em­berszámba vesznek, nem te­kintenek majd hazátlan, nem­zetközi csavargóknak, az európaimádat, a li­beralizmus és a szocializmus sem­mirekellő bugásai­nak. Sokkal oko­sabban szólunk majd mi is hozzá­juk a mostaninál, hiszen népünkbefi, nemzeti szelle­münkben új mon­danivalókat ho­zunk a felszínre, s új szavaink föltétle­nül be'fogadhatób- bak lesznek az eu­rópaiak számára. De mi magunk is megértjük majd ak­kor, hogy sok min­den a korábban megvetett nemzeti vonásaink között korántsem sötét­ség, hanem fény, nem ostobaság, ha­nem mély bölcses­ség." Dosztojevszkij ír­ta e szavakat, de mintha mi, magya­rok fogalmaznánk meg a kétezredik esztendő bekö­szöntővel. Nincs kisebb fel­adatunk, mint visszaállítani önbecsülésünket, s ezzel együtt értékteremtő nemzeti létünket. Csak ebben az eset­ben élhetünk mi, és élhetnek majd gyermekeink, unokáink emberi méltóságuk teljességé­ben - élhetnek királyként, magyar királyként Magyaror­szágon, s lehetnek otthon az egész földkerekségen. A szellem, a lélek, az érzel­mek mélyén ott e fölemelked- * ni vágyó tudás. Ami a téren ebből tapasztalható volt, a megilletődött, lelkes taps, az arcokon megcsillanó könny­cseppek, s újra és újra a kiál­tások: Éljen Magyarország! Éljen minden ma élő nem­zettag, Erdélytől Kölnön át Tasmániáig bárhol legyen is lakóhelye, éljen a nemzeti akarat, ezer esztendő szép nyűge és hite. Amikor min­dert szem a koronaőrök vitte, történelmi zászlóink kísérte Szent Koronára szegeződött, önmagára tekintett a nemzet: önmaga jobbik javát remélte és kívánta fölismerni, önma­ga jobbik javát remélte és kí­vánta újrafogalmazni, önma­ga jobbik javát remélte és kí­vánta megcselekedni. Akkor és ott a jelenlét erejével, s hin­nünk kell abban - ezer esz­tendős évfordulónk rázzon föl bennünket a tunyaságból a hinni akarás és hinni tudás magasába -, hogy erkölcsi cselekedeteivel az előttünk álló évben, évtizedben még inkább. A Parlamentben elhang­zott ünnepi beszédekből ki­maradt millenniumi eszten­dőnk lényege, az, hogy ezer esztendős keresztény állami­ságunk évfordulójához érkez­tünk. E kettő - kereszténység és államiság - elválaszthatat­lan egymástól, a fogalom eb­ben az egységben igaz, való­di, s lehet ma is jövőremélő, hiterősítő az ebben való gon­dolkozás. Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke mutatott rá szent­beszédében ennek lényegére. A Szent István-bazilikában rendezett ünnepi szentmisén, amelyen jelen volt a teljes püspöki kar, illetve számos állami és közjogi méltóság, s a hívek sokasága, akik közül százával rekedtek a bazilika falain kívül, Seregély István így fogalmazott: „Az út, ame­lyen Szent István elindult, amelyen vezette népét, ezer esztendő történelme során életrevalónak, Európát építő­nek, alkotónak bizonyult." „Alkalmas ez a föld az em­beri életre, különben nem len­nénk itt - folytatta a püspöki kar elnöke. - De nekünk kell eligazodnunk ennek az életet adó világnak számunkra kije­lölt földjén. S csak azok tud­nak igazodni, akik elfogadják ennek a világnak a rendjét, és akik az idők teljességében a mi sorsunkat vállaló teremtő világban élnek." Magyarnak lenni vállalás, feladat, s e vállalás és feladat nagyságára kell emlékeztes­sen a Szent István király meg­kezdette keresztény államisá­gunk folytonossága. Ennek tudatosítását kell szolgálnia a Parlamentben a Szent Korona megtekintésének vagy a Szent István-bazilikában a Szent Jobb előtt mondott imádságnak. Magyar nemzet! Vállalkozással kezdődik az új évezred: emeljük föl magun­kat önmagunkhoz, s az Isten áldása legyen rajtunk! Elmer István Fotók: Cser István

Next

/
Thumbnails
Contents