Új Ember, 2007 (63. évfolyam, 1/3047-52/3098. szám)
2007-01-07 / 1. (3047.) szám
Arlmre&Lelkiség 2007. január 7. SZENTÍRÁS-MAGYARÁZAT Nem lehetett könnyű az útjuk Vízkereszt - Mt 2,1-12 A Máté-evangélium valójában nem beszéli el Jézus születésének történetét, két mellékmondatban utal csak az eseményre: először az 1,25- ben, majd a 2,1-ben. Ezzel a mondattal kezdődik a karácsonyi ünnepkör második nagy ünnepének evangéliumi szakasza. Azé az ünnepé, amelyet valaha vízkeresztként ismertünk, s január 6-ra esett, ma Urunk megjelenésének ünnepeként tartjuk számon, s nálunk, Magyarországon (de több más országban is) a január 6-át követő vasárnapon üljük meg. Az evangélium görög szövegében a megszületett ige igenévként szerepel, s előidejűségre utalhat, mintha a főmondat cselekményét nem a születés napjára, hanem valamivel későbbi időre kellene helyeznünk. A pásztorok - Lukács szerint - születésének éjszakáján keresték föl a Kisdedet. Mire - Máté szerint - a napkeleti bölcsek Betlehembe érkeznek, már egy házban találják Jézust, Máriával és Józseffel együtt. Ezek a messziről érkező emberek a pogány világ képviselői, amelybe majd a Feltámadott küldi az apostolokat: „Tegyetek tanítvánnyá minden népet!" (Mt 28,19). De képviselői talán a művelt embereknek is, hiszen Isten a csillagok által teremtett kapcsolatot velük. Nem meglepő, hogy a leendő királyt Jeruzsálemben, Heródes házában keresik, az már inkább, hogy amikor kitudódik, mi járatban vannak, megretten az egész nép (2,3). Heródesnek volt mitől félnie, de a fővárosban lakó izraeliták akár keresésére is indulhattak volna az újszülöttnek, ha a prófétai szöveg alapján olyan pontosan meg tudták mondani, hol kell születnie. Ha rosszat forralt a Gyermek ellen, Heródes is adhatott volna egy kísérőt az idegenek mellé, azon túl, hogy fölvilágosította őket. Nehezen értelmezhető a csillag szerepe is: egyszerre élére áll a bölcsek csapatának, s odavezeti őket ahhoz a házhoz, amelyben Jézusra rátalálnak. Ilyesmire egy valóságos égitest aligha képes. Ha pedig Isten egy külön csodacsillagot küld a bölcsek vezetésére, ugyan miért nem tette korábban, akkor nem kellett volna Jeruzsálembe menniük, hogy Heródestől tudakozódjanak, s a hatalmára annyira féltékeny király nem is sejtette volna, kitől kell tartania. Manapság a biblikus tudósok szinte egyhangúlag azt tartják, hogy itt egy legendás elbeszéléssel van dolgunk, amelyik Jézus gyerekkorára elővételezi az ő tanításának későbbi sorsát, hogy saját népe nem ismeri fel, meg is feszíti, de a pogányok felismerik benne a világ Üdvözítőjét. Akkoriban nem volt szokatlan, hogy egy-egy életrajz elé ilyen „kitalált", de a maga módján mégsem légből kapott gyermekségtörténetet illesztettek. Jézus körül ma is találkozunk messziről érkező idegenekkel. Fogadjuk őket örömmel, tisztelettel: nem lehetett könnyű az útjuk. Talán segíthetünk nekik, hogy valóban megtalálják azt, akit keresnek. Együtt örülhetünk velük, s dicsérhetjük Istent, hogy olyan szokatlan utakon vezette őket. Jeleníts István A hét liturgiája - év JANUÁR 7., VASÁRNAP - URUNK MEGJELENÉSE (VÍZKERESZT) FŐÜNNEPE (Pengaforti Szent Rajmund, Attila) - Iz 60,1-6 (Az Úr dicsősége felragyogott fölötted.) - Ef 3,2-3a,5-6 (A Szentlélek kinyilatkoztatta, hogy a pogányok is társörökösök.) - Mt 2,1-12 (Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.) - Énekrend: Ho 43 - EE 523, 415, Ho 43 - ÉE 59, Ho 44 - ÉE 525, Ho 41 - ÉE 55. JANUÁR 8., HÉTFŐ - URUNK MEGKERESZTELKEDÉSÉNEK ÜNNEPE (Gyöngyvér, Szeverin, Szörény) - íz 42,1—4.6— 7 (Íme, az én szolgám, akiben kedvem telik.) vagy íz 40,1-5.9-11 (Mindenki meglátja majd az Úr dicsőségét.) vagy ApCsel 10,34- 38 (Az Úr fölkente őt Szentlélekkel.) vagy Tit 2,11-14; 3,4-7. (Isten megmentett minket a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében.) - Lk 3,15-16,21-22 (Amikor Jézus megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég.) - Énekrend: Ho 45 - ÉE 523, Ho 45 - ÉE 61, Ho 134 - ÉE 163, Ho 274 - ÉE 361. JANUÁR 9., KEDD (Marcell, Juliánusz) - Zsid 2,5-12 - Mk 1,21-28 Zsolozsma, I. zsoltárhét. JANUÁR 10., SZERDA (Melánia, Vilmos) - Zsid 2,14-18 - Mk 1,29-39. JANUÁR 11., CSÜTÖRTÖK (Ágota, Szalina, Tasziló) - Zsid 3,7-14 - Mk 1,40-45. JANUÁR 12., PÉNTEK (Ernő, Erna, Cezarina) - Zsid 4,1- 5,11 - Mk 2,1-12. JANUÁR 13., SZOMBAT - Szent Hiláriusz (Vidor) püspök és egyháztanító emléknapja (Veronika, Vidor) - Zsid 4,12-16 - Mk 2,13-17. JANUÁR 14., ÉVKÖZI 2. VASÁRNAP (Bódog, Félix) - Iz 62,1-5 (Az Úr úgy szereti választott népét, mint menyasszonyát a vőlegény. Sión és Jeruzsálem a választott nép jelképe.) - Íbor 12,4-11 (Egy és ugyanazon Lélek osztogatja a különböző adományokat tetszése szerint.) - Jn 2,1-11 (Jézus első csodája a galileai Kánában.) - Énekrend: Ho 221 - ÉE 587, Ho 221 - ÉE 150, Ho 109 - ÉE 596, Ho 152 - KE 190. HOMÍLIAVÁZLAT Mutasd meg az Atyát! Jákob egész éjjel küzdött egy titokzatos valakivel. Az ismeretlen új nevet adott Jákobnak: ezentúl Izraelnek hívjanak, mondta neki. Erre Jákob megkérdezte tőle: mondd, mi a neved? Ő nem szólt, csak megáldotta a pátriárkát. Jákob ekkor teljes bizonysággal így kiált fel: szemtől szemben láttam Istent. Mózes a Sínaihegyen ezt kéri a neki titokzatosan megjelenő Jahvétól: mutasd meg nekem arcodat, hogy ismerjelek és kegyelmet találjak szemedben. Fülöp egy alkalommal ezzel a leplezetlen kéréssel fordult Jézushoz: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát. Ezt az örök emberi vágyat fejezte ki pár hónappal ezelőtt egy negyven év körüli férfi, akivel a kórházban beszélgettem. „Én voltam elsőáldozó, bérmálkoztam is. De mégis vak vagyok. Ábrahámnak és Mózesnek személyesen szólt az Isten. Hiszek én Istenben. De amikor nehéz - hiszen nyilván látja, hogy beteg vagyok -, miért nem mondja: itt vagyok. Higgye el, tisztelendő úr, ettől megnyugodnék. A mai liturgikus ünnep görög elnevezése: epifánia. Jelentése: Isten megjelenése, bemutatkozása. Hármas ünnep ez valójában: Jézusban a három napkeleti bölcs meglátja Istent; Jézus megkeresztelésekor a mennyei Atya bemutatja szent Fiát; a kánai menyegzőn Jézus első csodáját műveli, hogy igazolja isteni mivoltát. Jézus tudja, hogy minden ember szeretne találkozni vele, ezért neki meg kell mutatnia magát. Ezt meg is teszi. Igaz: „Istent nem láthatja senki testi szemével" (Ján 1). Mégis, gondoskodik olyan jelekről, melyeket szemlélve az értelmes lény kikövetkeztetheti létezését, sőt tulajdonságait is. A Szentírásban olvassuk: „Balgák azok, akikben nincs meg isten ismerete." Mert - kapcsolhatjuk hozzá a másik idézetet - a teremtmények nagyságából, szépségéből meg lehet ismerni azok Teremtőjét... Hiszen ami láthatatlan benne, azt az értelem a teremtmények révén felismeri." (Bölcs 13; Róm 1,18) A pásztorok is, a királyok is jeleket láttak és következtettek. A kisbaba a pólyában és a jászolban emlékezteti őket az angyalok által megjelölt jelekre, és leborulnak előtte. A zsidó tekercsek jövendölései, melyek eljutottak kereskedők révén a napkeleti bölcsekhez, továbbá az a csillagkonstelláció, melyet külön-külön észleltek, és a csillag, amely vezette őket, elég volt számukra. Jó úton halad a tudomány. Meier Heisenberg, a természettudós egyszer így nyilatkozott: az a sok jelenség és szerveződés, melyeket a legkorszerűbb mérőeszközökkel észlelnek a mikro- és makrokozmoszban, elképzelhetetlen alkotó, teremtő intelligencia nélkül. És mi? Sokszor kérdezik szenvedő betegek, akiket látogatok: miért nem ad jelet? Hol van ilyenkor Isten, Jézus? Ilyenkor azt válaszolom: hát itt vagyok én. Engem ő küldött ide, hogy elmondjam: ne féljetek, én veletek vagyok, ne legyetek kicsinyhitűek. Szeretlek titeket! Csak vegyétek fel kereszteteket, és megtisztultok. Egy biztos: benne élünk, mozgunk és vagyunk. Ha nem sikerül őt kikövetkeztetnünk a sok jelet látva, akkor a hiba a mi készülékünkben van. Ki kell javítani! Egyik legszebb a nyolc boldogság közül ez: boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Megértjük ugye, mit kell tennünk? Kerényi Lajos Babits Mihály Csillag után Ülök életunt szobámban, hideg teát kavarok... Körülöttem fájás-félés ködhálója kavarog. Kikelek tikkadt helyemből, kinyitom az ablakot s megpillantok odakint egy ígéretes csillagot. S ha most mindent itthagynék, mennék a csillag után, mint rég a három királyok betlehemi éjszakán! Gépkocsin, vagy teveháton - olyan mindegy, hogy hogyan! Aranyat, tömjént és mirrhát vinnék, vinnék boldogan. Mennék száz országon át, míg utamat szelné a vám. „Aranyad tilos kivinni!" szólna ott a vámos rám. „Tömjéned meg, ami csak van, az mind kell, az itteni hazai hatalmak fényét méltón dicsőíteni." Százszor megállítanának - örülnék, ha átcsúszom: arany nélkül, tömjén nélkül érnék hozzád, Jézusom! Jaj és mire odaérnék, hova a csillag vezet, te már függnél a kereszten és a lábad csupa seb, s ahelyett hogy bölcsőd köré szórjak tömjént, aranyat, megmaradt szegény mirrhámmal keserüszagú mirrhámmal kenném véres lábadat. A hét szentje Január 13. Szent Hiláriusz (Victor) püspök és egyháztanító A Biblia olvasásának hatására felnőttkorában tért meg. Városának, Poitiers-nek püspökévé választották. Egybefoglalta az ariánusok elleni döntéseket. Kis-ázsiai száműzetése alatt tanulmányozta a keleti teológusok gondolatvilágát. Visszatérve még elszántabban védelmezte a hitet, és mindent megtett az ariánusok megtérítéséért. Ezért Nyugat Atanázának nevezték. Számos, jeles írásműve maradt fenn. Legjelentősebb a Zsoltárok magyarázata, számos himnuszát és Szentírás-magyarázatát ismerjük. A keleti és a nyugati keresztény gondolkodásmód igazi jeles képviselője. 367-ben halt meg. LITURGIA Értékesebb ajándék A háromkirályok vagy napkeleti bölcsek személyéről nem sokat tudunk, arról azonban beszámol az evangélium, hogy ajándékot hoztak: aranyat, tömjént és mirhát. Sokféle magyarázatot hallunk arról, mlyen szimbolikus jelentőséget hordoznak az ajándékok. A liturgiában mi sem állunk üres kézzel Isten előtt. Nemcsak a karácsonyra szépen feldíszített templomokra, a gondosan elrendezett liturgikus terekre és szerekre gondolok, nemcsak a betlehemre, a karácsonyfára, az ünnepi takarításra, és még csak nem is a belső készületre, adventi szentbeszédek és gyónások sorára. Mindez ott van a mi oldalunkról, az ünnepnek az adományok fölött mondandó (felajánlási) könyörgése azonban valami többre irányítja a figyelmünket: „Már nem aranyat, tömjént és mirhát hozunk eléd, hanem magát Jézus Krisztust." A legnagyobb áldozattal, ajándékkal lépünk Isten elé a szentmise liturgiájában. Jézus kezünkre adta magát, nekünk ajándékozta életét, és ezt megköszönve ajánljuk fel a misében az Atyának. Tesszük ezt a kenyér és a bor színe alatt, ahogy a könyörgés mondja: „Akit ezekben az adományokban vallunk, feláldozunk és magunkhoz veszünk." Valljuk (declaratur), hittel mondjuk az adományokról - vagyis a kenyérről és a borról -, hogy azok Jézus Krisztus teste és vére. A föláldozzunk (immolatur) szónál talán már szerencsésebb lenne megtartani a szenvedő szerkezetet, hiszen nem mi öljük le, csak a megölt áldozatot ajánljuk fel (cselekvői tehát az oblatiónak vagyunk), végül pedig részesülünk belőle az „elfogyasztás" (sumitur) módján, ami már utal a szentáldozásra. Értékesebb ajándékot adunk az Úrnak, amikor Krisztussal lépünk oda hálaadó áldozatként. Nagyobbak vagyunk tehát, mint a három király? Ők hosszú úton, sok nehézség között óvták múlandó ajándékaikat, a csillag felismerésén túl itt van emberi nagyságuk. Mi mennyire tartjuk értékesnek, el nem véthetőnek, semmi áron el nem kótyavetyélhetőnek az Eucharisztiát? Legyünk bátor és nagylelkű királyok! Füzes Ádám ! A januári Életigéből A siketeknek visszaadja hallásukat, a némáknak beszédjüket Az ötvenes években Dél-Afrikában több nagyvárosi peremkerületet létesítettek a színes bőrűeknek. Umlazi egyike ezeknek. Mintegy 750 000 lakosa van. Nincs elég iskola, kórház, megfelelő lakás. Még egy futballpálya sincs. A munkanélküliség meghaladja a negyven százalékot. A szegénység erőszakot és visszaéléseket szül. Igen magas az AIDS-fertőzöttek száma. Sokan elszigetelődtek, és szenvedéseikről, ezernyi problémájukról senkinek nem mernek beszélni. „Mit tehetnénk?" - tették fel a keresztény közösségek vezetői a kérdést Umlaziban. „Meg kell törnünk a csöndet - állapították meg. - Keresnünk kell ezekkel az emberekkel a párbeszéd lehetőségét, az életközösséget, hogy együtt hordozzuk a nehézségeket." A fiatalokkal kezdték. A konstruktív beszélgetésekben egyre inkább egymásra találtak. Felbátorodva a jó tapasztalaton. Umlazi keresztény hívei Márk evangéliumának ezt a szakaszát választották - ahonnan az igét most vesszük -, s ezt javasolták a keresztények egységéért rendezett imahétre, amit ebben a hónapban tartanak a vitág sok részén. Az imahétnek egyaránt szándéka a keresztények közötti egység, valamint a szenvedés keresztény értelmének keresése - áll a 2007-es imahét ismertető anyagában. Jézus egyetlen szavával meggyógyította a süketnémát, akit hozzá vezettek: „Effata" - mondta neki, vagyis „nyílj meg". A tömeg elcsodálkozott ennek láttán, s örvendezve kiáltotta: Jézus csodái megmutatják a szeretetét mindenki iránt, akivel csak találkozott. Ugyanakkor jelei az új világnak is, amit létre kívánt hozni. A süketnéma meggyógyítása azt jelzi, hogy Jézus meg akar minket ajándékozni egy újfajta képességgel, amely a felfogásunkat és a beszédünket átalakítja. „Effata" - mondták ki fölöttünk is a keresztségünk pillanatában. „Effata" - ezzel a szóval nyitja meg fülünket Isten igéjére, amíg belénk nem hatol. „Effata" - hív, hogy mi is hallgassuk meg mindazokat, akikkel azonosította önmagát - különösen a kicsiket, a szegényeket, a szükséget szenvedőket. Arra hív, hogy folytassuk mindenkivel a szeretet párbeszédét, és osszuk meg evangéliumi tapasztalatainkat. Az akkori tömeggel együtt, hálával mindazért, amit bennünk Jézus véghezvisz, hirdessük mi is. Hogyan éljük ezt az igét? Úgy, hogy megtörjük a süketséget, elhallgattatva magunkban is, a környezetünkben is mindazt a zajt, amely miatt képtelenek vagyunk meghallani a lelkiismeretünk, a testvéreink és Isten hangját. Sokfelől érkezik - gyakran némán - a segélykiáltás: egy gyermektől, aki a figyelmünket kéri; egy nehézségekkel küzdő házaspártól; egy segítségünkre szoruló beteg, idős vagy börtönbe jutott embertől. Városlakók kiáltását halljuk, akik élhetőbb lakóhelyre vágynak; igazságot kívánó munkások kiáltanak, s egész népek, akiket létüktől fosztottak meg. Gyakran ezek a hangok nem jutnak el a szívünkig, mert elveszünk érdekeink és vonzalmaink útvesztőiben. Vagy - hivatkozva a saját szükségleteinkre - úgy teszünk, mintha nem is hallanánk. Chiara Lubich