Új Ember, 2007 (63. évfolyam, 1/3047-52/3098. szám)

2007-01-07 / 1. (3047.) szám

Arlmre&Lelkiség 2007. január 7. SZENTÍRÁS-MAGYARÁZAT Nem lehetett könnyű az útjuk Vízkereszt - Mt 2,1-12 A Máté-evangélium valójá­ban nem beszéli el Jézus szü­letésének történetét, két mel­lékmondatban utal csak az eseményre: először az 1,25- ben, majd a 2,1-ben. Ezzel a mondattal kezdődik a kará­csonyi ünnepkör második nagy ünnepének evangéliumi szakasza. Azé az ünnepé, amelyet valaha vízkereszt­ként ismertünk, s január 6-ra esett, ma Urunk megjelenésé­nek ünnepeként tartjuk szá­mon, s nálunk, Magyarorszá­gon (de több más országban is) a január 6-át követő vasár­napon üljük meg. Az evangélium görög szö­vegében a megszületett ige ige­névként szerepel, s előidejű­­ségre utalhat, mintha a fő­mondat cselekményét nem a születés napjára, hanem vala­mivel későbbi időre kellene helyeznünk. A pásztorok - Lukács szerint - születésének éjszakáján keresték föl a Kis­dedet. Mire - Máté szerint - a napkeleti bölcsek Betlehembe érkeznek, már egy házban ta­lálják Jézust, Máriával és Jó­zseffel együtt. Ezek a messziről érkező emberek a pogány világ kép­viselői, amelybe majd a Feltá­madott küldi az apostolokat: „Tegyetek tanítvánnyá min­den népet!" (Mt 28,19). De képviselői talán a művelt em­bereknek is, hiszen Isten a csillagok által teremtett kap­csolatot velük. Nem­ meglepő, hogy a leendő királyt Jeruzsá­lemben, Heródes házában ke­resik, az már inkább, hogy amikor kitudódik, mi járat­ban vannak, megretten az egész nép (2,3). Heródesnek volt mitől félnie, de a főváros­ban lakó izraeliták akár kere­sésére is indulhattak volna az újszülöttnek, ha a prófétai szöveg alapján olyan ponto­san meg tudták mondani, hol kell születnie. Ha rosszat for­ralt a Gyermek ellen, Heródes is adhatott volna egy kísérőt az idegenek mellé, azon túl, hogy fölvilágosította őket. Nehezen értelmezhető a csil­lag szerepe is: egyszerre élére áll a bölcsek csapatának, s odavezeti őket ahhoz a ház­hoz, amelyben Jézusra ráta­lálnak. Ilyesmire egy valósá­gos égitest aligha képes. Ha pedig Isten egy külön csoda­csillagot küld a bölcsek veze­tésére, ugyan miért nem tette korábban, akkor nem kellett volna Jeruzsálembe menniük, hogy Heródestől tudakozód­janak, s a hatalmára annyira féltékeny király nem is sejtet­te volna, kitől kell tartania. Manapság a biblikus tudó­sok szinte egyhangúlag azt tartják, hogy itt egy legendás elbeszéléssel van dolgunk, amelyik Jézus gyerekkorára elővételezi az ő tanításának későbbi sorsát, hogy saját né­pe nem ismeri fel, meg is fe­szíti, de a pogányok felisme­rik benne a világ Üdvözítőjét. Akkoriban nem volt szokat­lan, hogy egy-egy életrajz elé ilyen „kitalált", de a maga módján mégsem légből ka­pott gyermekségtörténetet il­lesztettek. Jézus körül ma is találko­zunk messziről érkező idege­nekkel. Fogadjuk őket öröm­mel, tisztelettel: nem lehetett könnyű az útjuk. Talán segít­hetünk nekik, hogy valóban megtalálják azt, akit keres­nek. Együtt örülhetünk ve­lük, s dicsérhetjük Istent, hogy olyan szokatlan utakon vezette őket. Jeleníts István A hét liturgiája - év JANUÁR 7., VASÁRNAP - URUNK MEGJELENÉSE (VÍZKERESZT) FŐÜNNEPE (Pengaforti Szent Rajmund, Attila) - Iz 60,1-6 (Az Úr dicsősége felragyogott fölötted.) - Ef 3,2-3a,5-6 (A Szentlélek kinyilatkoztatta, hogy a pogányok is társörökösök.) - Mt 2,1-12 (Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.) - Énekrend: Ho 43 - EE 523, 415, Ho 43 - ÉE 59, Ho 44 - ÉE 525, Ho 41 - ÉE 55. JANUÁR 8., HÉTFŐ - URUNK MEGKERESZTELKEDÉSÉ­­NEK ÜNNEPE (Gyöngyvér, Szeverin, Szörény) - íz 42,1—4.6— 7 (Íme, az én szolgám, akiben kedvem telik.) vagy íz 40,1-5.9-11 (Mindenki meglátja majd az Úr dicsőségét.) vagy ApCsel 10,34- 38 (Az Úr fölkente őt Szentlélekkel.) vagy Tit 2,11-14; 3,4-7. (Isten megmentett minket a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében.) - Lk 3,15-16,21-22 (Amikor Jézus megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég.) - Énekrend: Ho 45 - ÉE 523, Ho 45 - ÉE 61, Ho 134 - ÉE 163, Ho 274 - ÉE 361. JANUÁR 9., KEDD (Marcell, Juliánusz) - Zsid 2,5-12 - Mk 1,21-28 Zsolozsma, I. zsoltárhét. JANUÁR 10., SZERDA (Melánia, Vilmos) - Zsid 2,14-18 - Mk 1,29-39. JANUÁR 11., CSÜTÖRTÖK (Ágota, Szalina, Tasziló) - Zsid 3,7-14 - Mk 1,40-45. JANUÁR 12., PÉNTEK (Ernő, Erna, Cezarina) - Zsid 4,1- 5,11 - Mk 2,1-12. JANUÁR 13., SZOMBAT - Szent Hiláriusz (Vidor) püspök és egyháztanító emléknapja (Veronika, Vidor) - Zsid 4,12-16 - Mk 2,13-17. JANUÁR 14., ÉVKÖZI 2. VASÁRNAP (Bódog, Félix) - Iz 62,1-5 (Az Úr úgy szereti választott népét, mint menyasszonyát a vőlegény. Sión és Jeruzsálem a választott nép jelképe.) - Íbor 12,4-11 (Egy és ugyanazon Lélek osztogatja a különböző adományokat tetszése szerint.) - Jn 2,1-11 (Jézus első csodája a galileai Kánában.) - Énekrend: Ho 221 - ÉE 587, Ho 221 - ÉE 150, Ho 109 - ÉE 596, Ho 152 - KE 190. HOMÍLIAVÁZLAT Mutasd meg az Atyát! Jákob egész éjjel küzdött egy titokzatos valakivel. Az ismeretlen új nevet adott Já­kobnak: ezentúl Izraelnek hív­janak, mondta neki. Erre Jákob megkérdezte tőle: mondd, mi a neved? Ő nem szólt, csak megáldotta a pátriárkát. Jákob ekkor teljes bizonysággal így kiált fel: szemtől szemben lát­tam Istent. Mózes a Sínai­­hegyen ezt kéri a neki titokza­tosan megjelenő Jahvétól: mu­tasd meg nekem arcodat, hogy ismerjelek és kegyelmet talál­jak szemedben. Fülöp egy al­kalommal ezzel a leplezetlen kéréssel fordult Jézushoz: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát. Ezt az örök emberi vágyat fejezte ki pár hónappal ezelőtt egy negyven év körüli férfi, akivel a kórházban beszélget­tem. „Én voltam elsőáldozó, bérmálkoztam is. De mégis vak vagyok. Ábrahámnak és Mózesnek személyesen szólt az Isten. Hiszek én Istenben. De amikor nehéz - hiszen nyil­ván látja, hogy beteg vagyok -, miért nem mondja: itt vagyok. Higgye el, tisztelendő úr, ettől megnyugodnék. A mai liturgikus ünnep gö­rög elnevezése: epifánia. Jelen­tése: Isten megjelenése, bemu­tatkozása. Hármas ünnep ez valójában: Jézusban a három napkeleti bölcs meglátja Istent; Jézus megkeresztelésekor a mennyei Atya bemutatja szent Fiát; a kánai menyegzőn Jézus első csodáját műveli, hogy iga­zolja isteni mivoltát. Jézus tudja, hogy minden ember szeretne találkozni vele, ezért neki meg kell mutatnia magát. Ezt meg is teszi. Igaz: „Istent nem láthatja senki testi szemével" (Ján 1). Mégis, gon­doskodik olyan jelekről, me­lyeket szemlélve az értelmes lény kikövetkeztetheti léte­zését, sőt tulajdonságait is. A Szentírásban olvassuk: „Balgák azok, akikben nincs meg isten ismerete." Mert - kapcsolhatjuk hozzá a másik idézetet - a teremtmények nagyságából, szépségéből meg lehet ismerni azok Teremtőjét... Hiszen ami láthatatlan benne, azt az értelem a teremtmények révén felismeri." (Bölcs 13; Róm 1,18) A pásztorok is, a királyok is jeleket láttak és következtettek. A kisbaba a pólyában és a já­szolban emlékezteti őket az angyalok által megjelölt jelek­re, és leborulnak előtte. A zsidó tekercsek jövendölései, melyek eljutottak kereskedők révén a napkeleti bölcsekhez, továbbá az a csillagkonstelláció, melyet külön-külön észleltek, és a csil­lag, amely vezette őket, elég volt számukra. Jó úton halad a tudomány. M­­eier Heisenberg, a természet­­tudós egyszer így nyilatkozott: az a sok jelenség és szervező­dés, melyeket a legkorszerűbb mérőeszközökkel észlelnek a mikro- és makrokozmoszban, elképzelhetetlen alkotó, terem­tő intelligencia nélkül. És mi? Sokszor kérdezik szenvedő betegek, akiket láto­gatok: miért nem ad jelet? Hol van ilyenkor Isten, Jézus? Ilyenkor azt válaszolom: hát itt vagyok én. Engem ő küldött ide, hogy elmondjam: ne félje­tek, én veletek vagyok, ne le­gyetek kicsinyhitűek. Szeretlek titeket! Csak vegyétek fel ke­reszteteket, és megtisztultok. Egy biztos: benne élünk, mozgunk és vagyunk. Ha nem sikerül őt kikövetkeztetnünk a sok jelet látva, akkor a hiba a mi készülékünkben van. Ki kell javítani! Egyik legszebb a nyolc bol­dogság közül ez: boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglát­ják Istent. Megértjük ugye, mit kell tennünk? Kerényi Lajos Babits Mihály Csillag után Ülök életunt szobámban, hideg teát kavarok... Körülöttem fájás-félés ködhálója kavarog. Kikelek tikkadt helyemből, kinyitom az ablakot s megpillantok odakint egy ígéretes csillagot. S ha most mindent itthagynék, mennék a csillag után, mint rég a három királyok betlehemi éjszakán! Gépkocsin, vagy teveháton - olyan mindegy, hogy hogyan! Aranyat, tömjént és mirrhát vinnék, vinnék boldogan. Mennék száz országon át, míg utamat szelné a vám. „Aranyad tilos kivinni!" szólna ott a vámos rám. „Tömjéned meg, ami csak van, az mind kell, az itteni hazai hatalmak fényét méltón dicsőíteni." Százszor megállítanának - örülnék, ha átcsúszom: arany nélkül, tömjén nélkül érnék hozzád, Jézusom! Jaj és mire odaérnék, hova a csillag vezet, te már függnél a kereszten és a lábad csupa seb, s ahelyett hogy bölcsőd köré szórjak tömjént, aranyat, megmaradt szegény mirrhámmal keserüszagú mirrhámmal kenném véres lábadat. A hét szentje Január 13. Szent Hiláriusz (Victor) püspök és egyháztanító A Biblia olvasásának hatására felnőttkorában tért meg. Vá­rosának, Poitiers-nek püspökévé választották. Egybefoglalta az ariánusok elleni döntéseket. Kis-ázsiai száműzetése alatt tanulmányozta a keleti teológusok gondolatvilágát. Visszatér­ve még elszántabban védelmezte a hitet, és mindent megtett az ariánusok megtérítéséért. Ezért Nyugat Atanázának nevez­ték. Számos, jeles írásműve maradt fenn. Legjelentősebb a Zsoltárok magyarázata, számos himnuszát és Szentírás-ma­­gyarázatát ismerjük. A keleti és a nyugati keresztény gondol­kodásmód igazi jeles képviselője. 367-ben halt meg. LITURGIA Értékesebb ajándék A háromkirályok vagy nap­keleti bölcsek személyéről nem sokat tudunk, arról azon­ban beszámol az evangélium, hogy ajándékot hoztak: ara­nyat, tömjént és mirhát. Sokfé­le magyarázatot hallunk arról, mlyen szimbolikus jelentősé­get hordoznak az ajándékok. A liturgiában mi sem állunk üres kézzel Isten előtt. Nem­csak a karácsonyra szépen fel­díszített templomokra, a gon­dosan elrendezett liturgikus terekre és szerekre gondolok, nemcsak a betlehemre, a kará­csonyfára, az ünnepi takarítás­ra, és még csak nem is a belső készületre, adventi szentbeszé­dek és gyónások sorára. Mind­ez ott van a mi oldalunkról, az ünnepnek az adományok fö­lött mondandó (felajánlási) kö­nyörgése azonban valami többre irányítja a figyelmün­ket: „Már nem aranyat, töm­jént és mirhát hozunk eléd, ha­nem magát Jézus Krisztust." A legnagyobb áldozattal, ajándékkal lépünk Isten elé a szentmise liturgiájában. Jézus kezünkre adta magát, nekünk ajándékozta életét, és ezt meg­köszönve ajánljuk fel a misé­ben az Atyának. Tesszük ezt a kenyér és a bor színe alatt, ahogy a könyörgés mondja: „Akit ezekben az adományok­ban vallunk, feláldozunk és magunkhoz veszünk." Valljuk (declaratur), hittel mondjuk az adományokról - vagyis a ke­nyérről és a borról -, hogy azok Jézus Krisztus teste és vé­re. A föláldozzunk (immolatur) szónál talán már szerencsé­sebb lenne megtartani a szen­­­vedő szerkezetet, hiszen nem mi öljük le, csak a megölt áldo­zatot ajánljuk fel (cselekvői te­hát az oblatiónak vagyunk), végül pedig részesülünk belő­le az „elfogyasztás" (sumitur) módján, ami már utal a szent­­áldozásra. Értékesebb ajándékot adunk az Úrnak, amikor Krisztussal lépünk oda hálaadó áldozat­ként. Nagyobbak vagyunk te­hát, mint a három király? Ők hosszú úton, sok nehézség kö­zött óvták múlandó ajándékai­kat, a csillag felismerésén túl itt van emberi nagyságuk. Mi mennyire tartjuk értékesnek, el nem véthetőnek, semmi áron el nem kótyavetyélhetőnek az Eucharisztiát? Legyünk bátor és nagylelkű királyok! Füzes Ádám ! A januári Életigéből A siketeknek visszaadja hallásukat, a némáknak beszédjüket Az ötvenes években Dél-Af­rikában több nagyvárosi pe­remkerületet létesítettek a szí­nes bőrűeknek. Umlazi egyike ezeknek. Mintegy 750 000 la­kosa van. Nincs elég iskola, kórház, megfelelő lakás. Még egy futballpálya sincs. A mun­kanélküliség meghaladja a negyven százalékot. A sze­génység erőszakot és vissza­éléseket szül. Igen magas az AIDS-fertőzöttek száma. So­kan elszigetelődtek, és szenve­déseikről, ezernyi problémá­jukról senkinek nem mernek beszélni. „Mit tehetnénk?" - tették fel a keresztény közösségek veze­tői a kérdést Umlaziban. „Meg kell törnünk a csöndet - állapí­tották meg. - Keresnünk kell ezekkel az emberekkel a pár­beszéd lehetőségét, az életkö­zösséget, hogy együtt hordoz­zuk a nehézségeket." A fiata­lokkal kezdték. A konstruktív beszélgetésekben egyre inkább egymásra találtak. Felbátorod­va a jó tapasztalaton. Umlazi keresztény hívei Márk evangé­liumának ezt a szakaszát vá­lasztották - ahonnan az igét most vesszük -, s ezt javasol­ták a keresztények egységéért rendezett imahétre, amit ebben a hónapban tartanak a vitág sok részén. Az imahétnek egyaránt szándéka a keresztények kö­zötti egység, valamint a szen­vedés keresztény értelmének keresése - áll a 2007-es imahét ismertető anyagában. Jézus egyetlen szavával meggyógyította a süketnémát, akit hozzá vezettek: „Effata" - mondta neki, vagyis „nyílj meg". A tömeg elcsodálkozott ennek láttán, s örvendezve ki­áltotta: Jézus csodái megmutatják a szeretetét mindenki iránt, akivel csak találkozott. Ugyanakkor jelei az új világ­nak is, amit létre kívánt hozni. A süketnéma meggyógyítása azt jelzi, hogy Jézus meg akar minket ajándékozni egy újfaj­ta képességgel, amely a felfo­gásunkat és a beszédünket át­alakítja. „Effata" - mondták ki fö­löttünk is a keresztségünk pil­lanatában. „Effata" - ezzel a szóval nyitja meg fülünket Isten igé­jére, amíg belénk nem hatol. „Effata" - hív, hogy mi­ is hallgassuk meg mindazokat, akikkel azonosította önmagát - különösen a kicsiket, a sze­gényeket, a szükséget szenve­dőket. Arra hív, hogy folytas­suk mindenkivel a szeretet párbeszédét, és osszuk meg evangéliumi tapasztalatain­kat. Az akkori tömeggel együtt, hálával mindazért, amit ben­nünk Jézus véghezvisz, hir­dessük mi is. Hogyan éljük ezt az igét? Úgy, hogy megtörjük a sü­ketséget, elhallgattatva ma­gunkban is, a környezetünk­ben is mindazt a zajt, amely miatt képtelenek vagyunk meghallani a lelkiismeretünk, a testvéreink és Isten hangját. Sokfelől érkezik - gyakran némán - a segélykiáltás: egy gyermektől, aki a figyelmün­ket kéri; egy nehézségekkel küzdő házaspártól; egy segít­ségünkre szoruló beteg, idős vagy börtönbe jutott embertől. Városlakók kiáltását halljuk, akik élhetőbb lakóhelyre vágy­nak; igazságot kívánó munká­sok kiáltanak, s egész népek, akiket létüktől fosztottak meg. Gyakran ezek a hangok nem jutnak el a szívünkig, mert el­veszünk érdekeink és vonzal­maink útvesztőiben. Vagy - hi­vatkozva a saját szükséglete­inkre - úgy teszünk, mintha nem is hallanánk. Chiara Lubich

Next