Új Ember, 2010 (66. évfolyam, 1/3203-52/3254. szám)
2010-01-03 / 1. (3203.) szám
2 tifímae^Lelkiség 2010. január 3. 9 | A világ nagy részén január 18. és 25. között rendezik meg az imahetet a keresztények egységéért. „Nézd, ez az Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek, és maga Isten lesz velük." (Jel 21,3) Isten igéje ebben a hónapban megszólít bennünket: ha a népéhez akarunk tartozni, hagynunk kell, hogy ő közöttünk éljen. De hogyan lehetséges ez? Mit tegyünk, hogy már itt a földön megízleljük azt a végtelen örömet, amely Isten látásából fakad? Éppen ezt nyilatkoztatta ki Jézus, ezért jött: részesíteni akart bennünket abban a szeretetben, amely az Atyához fűzi őt, hogy mi is az ő szeretet-életüket éljük. Mi, keresztények már mostantól kezdve élhetjük ezt a mondatot, és Isten közöttünk lehet. Azonban - ahogy az egyházatyák is megerősítik - vannak bizonyos feltételei ennek. Nagy Szent Bazil szerint Isten akaratát kell követnünk; Aranyszájú Szent János szerint úgy kel szeretnünk, mint Jézus; Szudita Szent Teodor a kölcsönös szeretetben látja ezt a feltételt; Órigenész pedig azt mondja, hogy a gondolatok és az érzelmek egysége által juthatunk el a szív egységére, „mely jelenvalóvá teszi közöttünk Isten Fiát". JANUÁRI ÉLETIGE A hajlék Jézus tanításából megtudjuk, mit kell tennünk annak érdekében, hogy Isten közöttünk lakjon: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket" (vö. Jn 13,34). A kölcsönös szeretetben rejlik Isten jelenlétének titka. „Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten" (Í Jn 4,12), mert „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" - mondta Jézus (Mt 18,20). „Isten velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek." Nem is olyan távon, nem is olyan elérhetetlen tehát az a nap, amikor beteljesedik az Ószövetség valamennyi ígérete: „Köztük lesz lakásom, és én az ő Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek" (Ez 37,27). Mindez megvalósul Jézusban, aki nemcsak a történelem egy adott korszakában élt, hanem továbbra is jelen van azok között, akik a kölcsönös szeretet új törvénye szerint élerek, vagyis azon norma szerint, amely egy néppé teszi őket, az Isten népévé. Ez az életige tehát sürgető felhívás, főként számunkra, keresztények számára, hogy szeretetünkkel tanúságot tegyünk Isten jelenlétéről: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt" (Jn 13,35). Az így megélt új parancs a feltétele annak, hogy Jézus jelen legyen az emberek között. Semmit sem tehetünk, ha nincs biztosítva ez a jelenlét, mert ez ad értelmet annak a természetfölötti testvériségnek, amelyet Jézus az egész emberiség javára hozott a földre. „Isten velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek." Tartozzunk bár különböző egyházi közösségekhez, elsősorban ránk, keresztényekre vár a feladat, hogy bemutassuk a világnak az egyetlen népet sokféle nemzetből és kultúrából, nagyokból és kicsikből, betegekből és egészségesekből. Azt a népet, amelyről el lehet mondani ugyanazt, mint az első keresztényekről: „Nézd, mennyire szeretik egymást; készek az életüket adni egymásért." Erre a „csodára" vár az emberiség, hogy tudjon tovább remélni; ez szükséges az előrelépéshez az ökumené területén, hogy a keresztények teljes és látható egysége megvalósuljon. Korunk „csodája" ez, jobban mondva Jézusé, aki ott lakik övéi között, ha egyek a szeretetben, és így az egész emberiséget az egység felé vezetve képes megváltoztatni a világ folyását. Chiara Lubich SZENTÍRÁS-MAGYARÁZAT „Nagy örömmel" megajándékozva Vízkereszt, Urunk megjelenése - Mt 2,1-12 Szent Lukács evangéliumában arról olvasunk, hogy születésének éjszakáján pásztorok köszöntötték Jézust. Máté egy későbbi történetet beszél el. „Mágusok" (bölcsek?) jönnek napkeletről Jeruzsálembe, s a „zsidók újszülött királyát" keresik, hogy hódoljanak előtte. Egy csillag tűnt fel előttük, az indította őket arra, hogy útra keljenek. Természetesnek gondolták, hogy egy zsidó királyi sarjat Jeruzsálemben kell keresniük. De az uralkodó, Heródes és a város nem tud semmiről, az írástudók Mikeás próféta jövendölését idézik. A Krisztusnak, Messiásnak Betlehemben kell születnie. Heródes oda irányítja hát a jövevényeket, kísérőt nem ad melléjük, arra biztatja őket, hogy hazatérőben mondják majd el neki, mit találtak ott. Úgy tesz, mintha maga is hódolni akarna az újszülött előtt, valójában az életére tör (eléggé ügyetlenül!) A vándorok továbbindulnak, talán maguk sem tudják, hogy Betlehem az ősi királyi család megalapítójának, Dávidnak szülővárosa. A csillag újra megjelenik előttük, megáll a ház fölött (ugyan hogyan?), ahol megtalálják a gyermeket. Meg tudják-e egyáltalán szólítani? Ajándékokat nyújtanak át neki, mintha csak mozdulataikkal, szemük ragyogásával, könnyeikkel köszöntenék. „Kincsesládájukból" aranyat, tömjént, mirhát vesznek elő (csak ebből gyanítjuk, hogy hárman lehettek). Ezek a drága és különös holmik később sem kerülnek elő Jézus történetében, ahogyan ködbe vész a látogatók alakja is. Jelképes értelmük miatt fontosak. Az született meg, akinek kedvéért sokan „mindenüket" szétosztják a szegények között, hogy Isten országában részük legyen. A tömjén a hódolat jele. Jézus gyalog jár majd, a hétköznapi emberek életét éli, mégis sokan leborulnak előtte. Olyanok is, akik nem könnyen ismertek el valakit maguknál nagyobbnak. A mirha balzssam, a fájdalmak enyhítésére való. Messziről jött emberek is megrendülten tekintenek föl a Megfeszítettre, sokan tanulnak az ő keresztje alatt részvétet, könyörületet a szenvedők iránt. A bölcsek aztán hazatérnek. Intést kaptak álmukban, elkerülik Heródes udvarát. Egyet megtudunk róluk, „nagy öröm örvendeztette meg őket", amikor látták, hogy a csillag megáll a betlehemi ház fölött. Ez elég ahhoz, hogy értelmet adjon - ne csak hosszú vándorútuknak -, hanem egész további életüknek is. Azért jött el közénk az Isten Fia, hogy ezzel a „nagy örömmel" minket is megajándékozzon. Jeleníts István HOMILIAVÁZLAT Megjelent köztünk Isten szeretete „Bölcsek jöttek napkeletről" - olvassuk a mai evangéliumban. De mit olvashatunk ki ebből a történetből? Tanulhatunk a bölcsek kitartásából, megcsodálhatjuk tudásukat, valódi bölcsességüket, melyet természetfölötti világosság hat át, Istenre hagyatkozó hitüket, alázatukat, amellyel kicsinnyé tudtak lenni, és egy rövid találkozásért nem sokallták a hosszú zarándokúira idejüket és fáradalmaikat. Megértették az égi jelet, volt bátorságuk útra kelni, és volt erejük kitartóan követni a csillag útját, míg meg nem érkeztek az újszülött Királyhoz. De mi valójában a jelentősége ennek a történetnek? Mi a lényege vízkereszt ünnepének? A liturgikus könyvek így nevezik a mai ünnepet: „Urunk megjelenése." Talán kicsit elvontnak hat, de ha igazán belegondolunk, hatalmas mélységek tárulnak fel. Hiszen a láthatatlan Isten Jézus Krisztusban látható testet öltött, emberré lett, valóságosan megszületett, „kézzel foghatóvá" lett. Az ő személyében tehát megjelent köztünk az Üdvözítő, aki azért jött így közénk, hogy megismertesse velünk Isten szeretetét, hogy megváltson és kereszthalálával megnyissa számunkra az örök élet kapuját. Isten szeretete már az ószövetségi Szentírás lapjairól is sugárzott a választott nép felé, de most még nyilvánvalóbbá lesz ez a végtelen isteni szeretet - ezúttal már mindannyiunk számára, akik hiszünk benne. Nem származás alapján nyerjük el a kegyelmet, hanem a hit által. Kulcsfontosságú a hit, hiszen ha hit nélkül olvassuk, akkor a napkeleti bölcsek látogatása is csak egy kedves bibliai történet marad számunkra. Megszoktuk, hogy mi, nyugati keresztények a megtestesülés ünnepkörében karácsonyra helyezzük a hangsúlyt. Mindannyiunkat megérint az a szent éjszaka, melyen együtt örvendünk a pásztorokkal Jézus születésén. Mindanynyiunkat békével és örömmel tölt el karácsony ünnepének ragyogása. Vízkereszt azonban már nem érint meg olyan mélyen. Keleti testvéreinknél ez azonban éppen fordítva van: ők, akik a Lélek világosságában szemlélik a mélyebb értelmű jeleket, hitünk titkait, az epifániát, azaz Urunk megjelenését ünnepük nagyobb fénynyel, mint Krisztus születésének ünnepét. Hiszen nem a születés fizikai ténye a legfontosabb, hanem a jelentése, amit magában hordoz: Krisztusban megjelent köztünk Isten üdvözítő szeretete. Hozzuk mi is az újszülött Krisztus elé szívünk őszinte hódolatot, s kérjük őt, segítsen úgy élni, hogy sugározzák rólunk a keresztény lét öröme, melyet azok tapasztalnak meg, akiknek valóban megjelent Isten szeretete! Kovács Zoltán : A hét liturgiája. JANUÁR 3., VASÁRNAP - URUNK MEGJELENÉSE (VÍZKERESZT) FŐÜNNEPE (Jézus szentsége, neve, Gyöngyvér, Benjámin, Genovéva) - Iz 60,1-6 (Az Úr dicsősége felragyogott fölötted ) - Ef 3,2-3a,5-6 (A Szentlélek kinyilatkoztatta, hogy a pogányok is társörökösök.) - Mt 2,1-12 (Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.) Énekrend: Ho 43 - ÉE 523, ÉE 415, Ho 43 - ÉE 59, Ho 44 - ÉE 525, Ho 41 - ÉE 55. JANUÁR 4., HÉTFŐ (Angéla, Titusz, Leóna) - ÍJn 3,22-4,6 - Mt 4,12-17.23-25. JANUÁR 5., KEDD (Simon, Emília) - ÍJn 4,7-10 - Mk 6,34-44. JANUÁR 6., SZERDA (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) - ÍJn 4,11-18 - Mk 6,45-52. JANUÁR 7., CSÜTÖRTÖK - Pengaforti Szent Rajmund áldozópap emléknapja (Attila) - ÍJn 4,19-5,4 - Lk 4,14-22. JANUÁR 8., PÉNTEK (Gyöngyvér, Szeverin, Szörény) - ÍJn 5,5-13 - Lk 5,12-16. JANUÁR 9., SZOMBAT (Marcell, Juliánusz) - ÍJn 5,14-21 - Jn 3,22-30. JANUÁR 10., VASÁRNAP - URUNK MEGKERESZTELKEDÉSÉNEK ÜNNEPE (Melánia, Vilmos) - íz 42,1-4.6-7 (íme, az én szolgám, akiben kedvem telik.) vagy íz 40,1-5.9-11 (Mindenki meglátja majd az Úr dicsőségét.) ApCsel 10,34-38 (Az Úr felkente őt Szentlélekkel.) vagy Tit 2,11-14; 3,4-7. (Isten megmentett minket a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében.) - Lk 3,15-16,21-22 (Amikor Jézus megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég.) - Énekrend: Ho 45 - ÉE 523, Ho 45 - ÉE 61, Ho 134 - ÉE 163, Ho 274 - ÉE 361. LITURGIA Körmenetek (Preorator 8.) A Praeorator következő része a körmeneteket közti. A feltámadási körmenetet két változatban találjuk meg: egyszer a hagyományos felépítéssel, utána pedig egy nem eucharisztikus ünnepélyes körmenet formájában. A bevezető megjegyzések hangsúlyozzák a körmenet tanúságtétel jellegét, amit a gyakorlatban jócskán megnehezít, hogy az egyházias hittől távol élők egész serege jön el húsvétkor a körmenet miatt. Egyházközségeink elkötelezett tagjaiban tudatosítsuk újra meg újra a tanúságtétel fontosságát, és bátorítsuk őket, hogy az aktív részvételen túl vállaljanak szervezői szolgálatot, befogadó és türelmes szeretettel segítvén a liturgikus szokásokban kevéssé jártas kíváncsiskodókat. A feltámadási körmenet rubrikái (szabályai) részletezik még az egyes résztvevők sorrendjét és feladatait, valamint utalnak az énekekre. Ha nappal végzik, a hívők gyertyák és lámpások helyett virágot hozzanak. A következőkben egy - csak vasárnap tartható - nem eucharisztikus feltámadási körmenet leírását találjuk a húsvéti gyertyával. Ezt különösen akkor ajánlatos végezni, ha lelkipásztori kisegítő vezeti az ünneplést. A jó termésért való könyörgés, régebbi nevén búzaszentelő körmenet szokásos, négystációs formája mellett megtaláljuk az ismert templomi változatot is. A továbbiakban az újnapi körmenet ismert szertartásrendje következik, majd egy másik, például templombúcsúkor tartható eucharisztikus körmenet leírása. Ezt követi egy olyan processzió, amelyet valamely szent ünnepéhez kapcsolódóan a szent kegyszobrával végeznek. Az utolsó pontban egy stációs istentisztelet leírását látjuk, amely leginkább virágvasárnapra, vagy Urunk bemutatásának szertartására emlékeztet. A római liturgia ősi szokása a stációs ünneplés, melynek során a szertartást egy gyülekező templomban kezdték, és onnan vonultak az ünneplés tulajdonképpeni helyére. Könnyen lehet, hogy ez a régi szokás lassan új értelmet kaphat olyan településeken, ahol közel lévő templomok hívei paphiány vagy a közösségek megritkulása miatt közösen ünneplik a szentmisét, hol az egyik, hol a másik templomban. Ünnepek alkalmával közeti településrészeken, településeken két-három mise helyett érdemesebb lenne stációs istentiszteleteket tartani, amelynek során az érintett közösségek hol a gyülekező templom, hol az eucharisztikus ünneplés színhelyét jelentő templom gazdáiként vehetnék ki részüket a liturgia közösségi alakításából. Hogy egy ilyen gyakorlat kezdetben esetleg ellenállásba ütközne? Valószínű. Ám a tapasztalatok szerint az Úr nemigen szokta megkérdezni tőlünk, hogy ebben az átalakuló világban hogyan alakítsa az idők jeleit. Káposztássy Béla A HÉT SZENTJE Január 7. Penyaforti Szent Rajmund áldozópap Barcelonai nemesi családban született 1175/80-ban. Jogi és teológiai tanulmányok után Bolognában lett professzor. Barcelonába visszatérve, negyvenhét éves korában belépett a domonkosok rendjébe. Kiváló gyóntató és bölcs jogász, aki az első Egyházjog összeállítója. A pogányok és a zsidók megtérítéséért fáradozott, ezért megtanulta a keleti nyelveket. A Fogolykiváltó rend szabályait is elkészítette. Aquinói Szent Tamás az ő biztatására írta meg egyik jeles művét, a Summa contra gentilest. 1275-ben távozott az örök hazába.