Új Ember, 2012 (67. évfolyam, 52/3305. szám - 68. évfolyam, 51/3356. szám)
2011-12-25 - 2012-01-01 / 52-1. (3305-3306.) szám
2 fifímée* Ünnep 2011. december 25-2012. január 1. Legyünk egy jobb világ hírnökei! Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökének karácsonyi üzenete (Folytatás az 1. oldalról.) S mert a szükség csak közelről látszik, személyesen keresi fel a szegényeket. Férjének és családjának él, mégis van ideje mindenki számára, akit a közelébe hoz az élet. Olyan örökséget hagyott ránk, amelynek felhasználásával a jólét és nyomorúság között meredő falak legyőzhetők, s összekapcsolhatjuk az eget a földdel. E felismerésben értelmezhető a Betegápoló Irgalmasrend alapítójának, Istenes Szent Jánosnak a rácsodálkozó kérdése: „Te vagy, Uram?" Egy kedves legenda szerint, mielőtt egy beteg szegényt asztalhoz ültetett és ágyba fektetett volna, megmosta a férfi lábát. Amikor fölé hajolt, látta, hogy a láb szögekkel van átverve. Áhítattal emelte föl a fejét: „Te vagy, Uram?" A koldus mosolyogva bólintott, majd eltűnt. A látomás megszűnt, de Istenes Szent János elhatározása megerősödött a betegek szolgálatára. Azóta az ő művében, intézményeiben, családjában az irgalom győzedelmeskedik az ítélet felett. Oly korban élünk, amikor sokan elveszítik hitüket. Az ember nem úgy veszíti el a hitét, mint egy pénztárcát vagy lakáskulcsot, hanem úgy, hogy nem engedi, hogy a hit alakítsa az életét. Helyette mentegeti magát, enged a kényelemnek, az önzésnek, az emberek hízelgésének, az előítéleteknek, amelyek mérgezik a családok, a közösségek, a társadalom életét. Akik a legkisebbeket felkarolják, egy jobb világ hírnökei. A múlt század elején történt. Magányos férfi utazott egy vidéki kisvárosba. Barátai hívták, hogy ne töltse egyedül a szentestét. Az utolsó vonattal érkezett. Már erősen szürkült, alig járt valaki az utcákon. Az egyik kirakat előtt észrevett egy kopott ruhás kisfiút. Nagy, vágyódó szemei egy kis betlehemre szegeződtek. A férfi megszólította: „Ezt szeretnéd megvenni?" A fiú bólintott, de nem vette le szemét a kirakatról. „Nem is lehet drága" - folytatta a férfi. A kisfiú kihúzta kezét a zsebéből, egy tízkrajcáros csillogott benne. „Ezt az előbb találtam, de ezért nem adnak semmit." A férfi elkérte a pénzt, s a fény felé tartotta. „Hallod-e, ez nem közönséges pénz, bizonyára az angyalok ejtették el." A gyerek csodálkozva nézett a férfira. „Gyere, menjünk be az üzletbe" - és megfogta a hideg kis kezet. Már csak az idős kereskedő volt odabenn. Udvarias mosollyal szólt: „Éppen zárni készülök." A férfi hunyorított a szemével: „Akkor a legjobbkor jöttünk. Kis barátom egy rendkívüli pénzt talált. Az angyalok vesztették el. Azt vehet rajta, amit csak akar." Ezzel ismét ráhunyorított a kereskedőre, és az megértette. Kezébe vette és megvizsgálta a pénzt. Aztán sugárzó arccal mondta: „Micsoda szerencse, te aztán jó fiú lehetsz! Válaszd ki hát, amit szeretnél!" A gyerek először a kereskedőre, azután az ismeretlen férfira nézett. Mindkettő tekintetéből biztatást olvasott ki. Erre rámutatott a kirakatban csillogó betlehemre: „Ezt szeretném." A kereskedő szépen becsomagolta, szaloncukrot is adott hozzá. A gyermek boldogan hagyta el a boltot. Az ismeretlen férfi ekkor elővette a pénztárcáját, s fizetni akart. „Szó sincs róla, uram, szólt a kereskedő. Ma este nekem is karácsonyom van. Az a Jézus, akit ma ünnepelünk, figyelmeztetett bennünket. Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek." A két férfi egymás szemébe nézett és kezet szorított. Mindketten tudták, hogy ebben a pillanatban született meg a szívükben a kis Jézus. Imaház a rácsok mögött Léleképítő szavak a börtönkápolnában Ahol a nevemben összegyűltök, én is köztetek vagyok - mondta az Úr több mint kétezer esztendeje. Így történt ez a közelmúltban is, a lelkigondozás rendkívüli műhelyében, a balassagyarmati börtön felújított és eredeti rendeltetésének nemrég átadott gyönyörű kápolnájában. Kossuthdíjas írónőnk, Jókai Anna a léleképítő szó erejét vitte a börtönlakóknak, a fogvatartottakból alakult zenekar pedig koncertet adott. A résztvevők hálás, hosszas tapsa bizonyította, hogy remekül érezték magukat. Emlékezetes alkalom volt, követendő példa a hasonló intézmények számára. Szöveg és kép: Gránitz Miklós Egy fogvatartott ajándéka —.*A Budai István börtönparancsnok, Jókai Anna író és a fogvatartottakból alakult zenekar Segélyszervezetünk már nyolcvan éve támogatja azokat, akik szociális, egészségügyi vagy egyéb okok miatt nehéz körülmények között élnek, vagy éppen valamilyen katasztrófa sújtotta őket. Anyagi és szociális segélyakciókkal, gyógyszertámogatással, élelmiszer- és vásárlási utalvánnyal, közüzemi hozzájárulással igyekszünk segíteni mindazoknak, akik mástól nem számíthatnak támogatásra. Az árvízi segítségnyújtások lezárásaként több mint ötszázharminc otthon felújítását végeztük el. Mintegy tízezer önkéntesünk segítségével több mint kétmillió kilogramm élelmiszert osztottunk szét a rászorulóknak. Karácsonykor ötszáz devecseri gyermek mellett minden egyházmegyében több száz rászoruló gyermeket és családot ajándékozunk meg. Ez év decemberében a jószolgálati nagykövetünk védnökségével indított százforintos akció keretében összegyűlt négymillió forinttal magyar diákok a csíksomlyói árvákat segítették. Ahhoz, hogy munkánkat folytathassuk, és minél több rászorulónak biztosíthassuk akár csak a napi meleg étkezését, nélkülözhetetlen az Ön segítsége! Kérjük, adományával támogassa karitatív szolgálatunkat. Az 1356-os szám hívásával Ön ötszáz forinttal segíti munkánkat. Aki ötszáz forintnál nagyobb összeget szeretne adományozni, természetesen többször is hívhatja az 1356-os adományvonalat, vagy honlapunk Segítene? menüpontja alatt talál bővebb tájékoztatást a további lehetőségekről. Hívja Ön is az 1356-ot! Segítsen, hogy segíthessünk! (KK) Hívjon, hogy segíthessünk! A szilveszteri szentségimádásról hazatérve arra kértem az asztaltársaságot, imaközösségünk tagjait, próbálják két szóban megfogalmazni, mi van a szívükben, mire vágynak 2011-ben. Egyikünk sem töprengett túl sokat, sorjáztak a szópárok: egészség-béke, türelemjóság, empátia-kiteljesedés, mélyüléscsönd, szerelem-házasság, hit-harmónia. Amikor rám került a sor, szinte parancsszóra csúszott ki a számon: szolgálat és hála. S ahogy summáztam magamban: tulajdonképpen valamennyi válaszban ott rejlik a vágy, amely hegyeket mozgathat, de komoly önvizsgálatra is késztethet bennünket. Életállapotunk, szűkebb és tágabb környezetünkben betöltött szerepünk, az égi és földi koordináta-rendszerben elfoglalt helyünk kulcsszavai ezek. Ha úgy tetszik, névjegyek rólunk, szándékainkról, istenkapcsolatunkról. Arról, hogy a teremtés rendjébe miként akarunk beilleszkedni, és szeretnénk-e munkatársai lenni az Úrnak. Az általam választott szópár illett a most hátam mögött hagyott esztendőre, hiszen a mindennapok forgataga sorra kínálta a legkülönfélébb helyzeteket, melyekben örömmel gyakorolhattam a szolgáló szeretetet, az irgalmasság cselekedeteit. Ismerősök és ismeretlenek, magyarok és más országban élők, öregek és jót mondani... fiatalok között. Szakrális környezetben és otthonunk csendjében, kisközösségben vagy a közéletben, imával, gondolattal vagy éppen tollal a kézben, a számítógép klaviatúráját koptatva. Nemcsak ehhez adott látást és lámpást az Úr, hanem ahhoz is, hogy észrevegyem a felém áradó bizalmat, szeretetet, felajánlott segítséget. Családtagtól és idegentől, püspöktől és plébánostól, munkatárstól és politikustól. Ez sokszorozta meg azt az emberi tőkét, mélyülő barátságok sorát, amelyek ugyan nem kamatlábra épülnek, de olyan vagyonunkat jelentik, amelyhez életünk végéig foggal-körömmel ragaszkodunk. A hálaadás szintén sokkal intenzívebben volt jelen az életemben, mint korábban. Az Úr dörzspapírként csiszolt e téren (is), mivel rendre figyelmeztetett: semmi nem történik nélküle. Valóban nyitott könyv az életünk. Ezért pedig nem lehetünk hálátlanok. Merjús kiöszöntem neki, hogy huszonöt évs céget adott nekem, hogy nagyobban eljegyezte Medjugorjében megvert szerelmét, és esküvőt hoz az új év, hogy a kisebbik fiam is énekelt a pécsi székesegyházban az egyetemi kórus adventi koncertjén. Ahogy azt is, hogy egy karizmatikus plébánosról szóló beszélgetőkönyvem megjelent, s a legfrissebbet, az Örömhírnököket most kötik Kaposváron. Advent titka reszketett a levegőben, amikor részt vettem egy bentlakásos, cursillós lelkigyakorlaton. Ez szintén a szeretet, az önismeret, a közösségi lét próbája volt - s annak bizonysága, hogy mennyivel könnyebb Istenről beszélni, mint Istennel, amelyért ugyancsak hála jár. Mint ahogy a 2012-ben századik születésnapját ünneplő Szent Imretemplomban szolgáló atyákért is, akik napról napra, hétről hétre vállalkoznak arra, hogy az Úr „smirglijei" legyenek lehántva rólunk minden feleslegeset, megvilágosítva szívünket-lelkünket. Mindezt azért, hogy egész lényünkkel érezzük a kegyelem „áramütéseit". Korzenszky Richárd írta egyszer: ha azt a feladatot kapná, hogy indítson mozgalmat, akkor a Magyarországon élőket megkérné, mondjanak mindennap valami jót egy másik emberről... Becsülendő kezdeményezés, nemes feladat, s menynyivel szerethetőbb lenne a világ s a benne élők, ha betartanánk! Lőrincz Sándor Betlehemek a Vajdahunyad várában Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban tekinthető meg január 15-éig a Magyar Kézművességért Alapítvány által immár tizennyolcadik alkalommal megrendezett kiállítás, melyen a betlehemezés népszokását megformáló, illetve az adventi-karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó alkotásokat mutatnak be. Olaszország a betlehemállítás őshazája, hiszen Assisi Szent Ferenc az 1220-as években élő szereplőkkel jelenítette meg Jézus születését Greccióban. Karácsony környékén szerte Itáliában, templomokban és tereken láthatjuk a Szent Család ábrázolásait. Rómában már hagyomány, hogy az adventi időszakban a világ minden tájáról érkező betlehemekből nyílik kiállítás. 1993- ban hazánkba is érkezett meghívás a „100 jászol" elnevezésű nemzetközi kiállításra. A magyar anyag kiválasztására a Mezőgazdasági Múzeumban most látható kiállítást szervező alapítvány kapott - és kap azóta is - megbízást. Az ottani siker adta az ötletet, hogy nálunk is legyen hasonló tárlat. A kezdeményezés nem előzmény nélkül való: az 1940-es években Schwartz Elemér ciszterci szerzetes, nyelvészprofesszor és néprajzkutató indított betlehemépítő mozgalmat. A százötven alkotó keze munkáját dicsérő kétszázhúsz kiállított tárgyat a Hagyományok Háza népi iparművészeti osztálya, illetve a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus szakértőiből, valamint a budai ciszterci egyházközség képviselőjéből álló bírálóbizottság válogatta. A hivatásos népi iparművészek, mesterek mellett többek között óvodások, diákok, óvónők, pedagógusok, különböző fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű emberek, szakiskolai műhelyek, önképzőkörök, fafaragók, fazekasok, keramikusok, szövők, hímzők, foltvarrók, csipkeverők, mézeskalácsosok, vessző-, szalma- és csuhéfonók, textiljáték-készítők, nemezelők, bőrművesek, bútor-, üveg- és ikonfestők, illetve tűzzománcozók munkái láthatók a tárlaton. Az alapítvány háromnyelvű, reprezentatív színes fotóalbumban mutatja be a kiállítás anyagát, mely a helyszínen megvásárolható. Szöveg és kép: Bókay Kollár Lajosné csuhéfonó (Lajosmizse) alkotása