Új Ember, 2014 (69. évfolyam, 52/3409. szám - 71. évfolyam 1/3462. szám)

2013-12-22 - 2013-12-29 / 52-1. (3409-3410.) szám

van még jó hírünk Karácsony bélyegen A világ első karácsonyi bélyegsorozatát - azaz amelyet ki­fejezetten az ünnep alkalmából bocsátanak ki, és karácsonyi jeleneteket ábrázol - a Magyar Betlehem Mozgalom kezde­ményezésére adták ki hetven évvel ezelőtt. A Tóth Gyula ter­vezte háromcímletű bélyegsor 1943. december 11-től 1944. jú­lius 30-áig volt forgalomban. A négyfilléres bélyeg képén az angyalok hirdetik Jézus születését a pásztoroknak; a húszfil­léresen az a jelenet látható, amikor a bárányokkal érkezett pásztorok tiszteletüket teszik Jézus előtt, miközben Mária és József a jászol mellett imádkozik. A harmincfilléres címleten a bölcsek - illetve jelen értelmezés szerint a királyok - hódo­lata látható. E kép külön érdekessé­ge, hogy a három király Szent István, László és Imre her­ceg. István térdre ereszkedve föl­ajánlja a magyar koronát a gyer­mek Jézust ölében tartó Szűzanyá­nak. Forrás: karacsony43.hu A MEGÚJULÁS IDEJE Hit és élmény Gerhard Schulze német szo­ciológus korszakalkotó gon­dolatot fogalmazott meg az Élmény társadalom: A jelenkor kultúrszociológiája című köny­vében. Szerinte korunknak már nem a hasznosság, a cél­ra irányultság, az értelmesség a vezéreszméje, hanem a szépség - itt persze szép alatt azt kell értenünk, ami él­ményt ad. Minél több élmény ér bennünket, annál inkább élünk. Ezért elharapózik a pá­ni félelem az unalomtól, attól, hogy valamiről lemaradunk. Persze a gazdaság gyorsan re­agált erre az életfelfogásra: rá­ébredt, hogy élményeket is le­het gyártani. A szórakoztatás önálló iparággá vált, a média pedig rájött, hogy leghatalma­sabb potenciálja nem abban áll, hogy kielégíti az ember­ben meglévő élmény­vágyat - hanem hogy létrehozza és szüntelenül táplálja azt. Itt a szép új világ, ahol mindenki elégedett, ha elég élményben van része, s ahol a régi, a „nagy" kérdések már a köd homályába vesznek. Van-e ér­telme az elcsöndesedésnek, a reflexiónak? Ezek csupán ki­üresedett formák, amelyek nem adják meg azt, ami ma a legfontosabb. A kultúra és a társadalom változásai nem hagyják érin­tetlenül a hitet sem. Azt látjuk, hogy egyre gyorsabban ala­kulnak át a plébániák, a kö­zösségek, a klasszikus „hitfó­rumok" az élményipar leány­­vállalataivá. Mitől jó a hitok­tatás? Hogy élményszerűen közvetíti az evangéliumot a gyerekeknek. Melyik a jó kis­közösség? Ahol programok vannak, ahol sok közös élmé­nyünk lesz. Mi a lelkigyakor­lat célja? Valamiféle spirituális élmény létrehozása. Elolvas­suk egy plébánia hétvégi hír­levelét, esetleg éppen egy-egy lelkigyakorlatos vagy hittan­csoportos hirdetés szövegét, s rádöbbenünk: itt van, létrejött az élményegyház! Ez néha már (tragi­ komikusan másolja a világban megfigyelhető fo­lyamatokat: tele vagyunk hir­detésekkel, s a sikeres élmény­gyárosok a teljes keresztény közösség figyelmének közép­pontjába a sztárokat, az egy­házi celebeket állítják, akiknek a miséire, lelkigyakorlataira úgy állnak sorba a jelentkezők, mint a legnagyobb multiplex mozik jegypénztárai előtt a 3-, sőt 4D-s élményre áhítozó publikum. A leginkább elgon­dolkodtató mindebben az, hogy sokszor még a prófétá­ink, akik szavaikkal épp e vo­nások ellenében prédikálnak, ők is az élménytársadalom gu­ruivá lesznek egész lényükkel, felépített imázsukkal - hisz az élményeket ostorozó szent ember is valamiféle kivételes, extra, egyedi élménnyel ke­csegtet. Ördögi kör ez. S mi a végállomás? Egy se­bezhető, sőt állandóan sebe­sült hit. Amely azt hiszi, hogy az ima értéke azon múlik, „ér­­zünk-e közben valamit". Amely úgy véli, hogy jó dolog a hit tartalmának élménypia­cosítása, sőt ezt egyenesen egyházi programmá akarja tenni a nyitás, a korszerűség jegyében. De hol marad az imádság mint küszködés, él­mény nélküli harc és kitartás? Szül-e hűséget egy ilyen ma­gatartás az élménysivárság életszakaszaiban? Addig hi­szek, amíg az ad nekem vala­mit? De mikor jutok el odáig, hogy megértem: a hit tőlem kéri, hogy adjak valamit, vala­kit, önmagamat? Kifordult lo­gika ez: még a hitemet is arra használom, hogy élményként fogyasszak, magamba olvasz­­szak - holott épp az ellenke­zőjének kellene történnie, az önmagát kiüresítő, elszegé­nyítő, végül feláldozó Krisz­tus mintájára. Nincs kompromisszum, lá­zadni kell. Meg kell szülnünk - a pápa szavaival élve - azo­kat a spirituális szigeteket, amelyek élik a szegénység, a lélekben, élményben való sze­génység spiritualitását, értik a csönd hangját, ízlelik az egy­szerű szót, látják a homályban azt a kicsike kis fényt, amely nem tud versenyezni a mes­terséges fényözönnel, nem is szabad konkurálnia azzal, de mégis, és éppen ezért, magá­ban hordozza az igazi világos­ságot. Török Csaba 2013. december 22-29. KÖZÖS DOLGAINK Családunkban is jelen van Jézus Az adventi időszak igen ese­ménydús a családok számára. Ahány gyermek, annyiszor legalább két karácsonyi ünnep­ség (például egy iskolai, egy hangszeres). A kisebbeknek bar­­kácsdélutánok, próbák a betle­­hemes játékra, a szokásos külö­nórák után. Ajándékbeszerző körutak: legyen praktikus, szép, finom, személyes és olcsó. Aján­dék kell a rokonoknak, a taná­roknak, az óvónőknek, a szom­széd néninek, az ismeretlen rá­szorulóknak. Kimondatlan elvá­rás, hogy karácsonyra legyen szép és tiszta az otthonunk, le­gyen az asztalon sok-sok finom étel, és a háziasszony legjobb formájában mosolyogjon. Megannyi külsőség. Nagyon nehéz ebben a hajszában a valódi értékre összpon­tosítani. Isten emberré lett, közénk jött egyszerűen, védtelen kisdedként. Egy kisbaba születésekor teljesen átélhetjük ezt. Milyen szé­pen tükrözi a ránk szoruló kicsi élet a mennyei nyugalmat, tisztaságot! Csak benne gyönyörködünk. Öröm a közelében lenni. Minden más háttérbe szorul. Miért olyan nehéz megtalálni ezt a közeli, meghitt kapcso­latot Jézussal a karácsonyi készületben? „A hétköznapok szentje finoman érzékeli és helyesen értel­mezi, hogy mit kíván most az élet" - mondta Kentenich József atya, aki száz éve alapította a Schönstatt apostoli mozgalmat. Jézus ott van óvodás gyermekem mellett is, aki örül, hogy elmegyek vele a barkácsdélutánra. Kevesebb lesz így a kará­csonyi sütemény otthon, de nem baj. Ott van a kisiskolás lá­nyom karácsonyi hangversenyén is, és együtt örül velem. Nem lesz annyi vasalt ruha szentestére, de nem baj. Kamasz gyer­mekem nem akar részt venni a pásztorjáték próbáin, inkább szeretne itthon sütni. Több lesz a takarítanivaló utána, de nem baj. Nagyfiamban is ott él Jézus. A rengeteg feladat között fér­jemnek nem készül el az ajándék. Szégyenkezve borulok a nyakába, hogy ne haragudjon. Ő erre az ölelésre várt már rég. Házasságunkban is jelen van Jézus. Tárgyiasult és eredményorientált világunkban fel kell mu­tatnunk, hogy mi a lényeges. A szeretteimre való odafigyelés, a hétköznapi készület eseményeinek lélekkel való megtöltése, gyermekeim lelki készülete közelebb visz az igazi karácsony­hoz, mint a kisütött kacsák vagy a bejglirudak száma. Ehhez kell felnőnünk, megszentelve mindazt, ami az életet szolgálja. Bodó Rita Rónay György emlékére Jeleníts István piarista szerzetes és Láng Zsolt polgármester leplezte le azt az emléktáblát, ame­lyet a száz éve született Rónay György költő, író, műfordító házán de­cember 6-án helyeztek el a II. kerületi Mandula utcában. Jeleníts István professzor, Rónay György tanítványa ava­tóbeszédében arról szólt, hogy a költő lakhelyválasztása is mutatja, mire vágyott: közel lenni a városhoz, az emberek­hez, vagy ahogy ő fogalma­zott: „elmenni a mi utcánk és a ti utcátok embereihez". Világo­san látszik a cél: az irodalom­nak nem szabad elbástyáznia a mindenkori költőt a külvilág­tól, hanem az emberek szolgá­latát kell elősegítenie. Jeleníts István méltatta Rónay mély hittel átitatott humanizmusát, melyhez a diktatúra évei alatt is hűséges maradt. A költő, aki az irodalomról mindig tiszte­lettel beszélt, az övétől teljes­séggel különböző elveket val­lókat sem bírálta fölényesen, csupán józan kritikával illette őket - tette hozzá a professzor. Rónay György a Nyugat harmadik nemzedékének al­kotója magyar-francia szakon végzett, s műfordítóként kü­lönös érdeklődéssel fordult a francia, olasz és német költők művei felé. Számos verseskö­tete közül a legismertebbek A város és a délibáb, a Tükör és tűz, illetve a Mérleg. Munkái­ban többek között arra a kér­désre kereste a választ, hogy mi vezette az emberiséget a háború kitöréséhez, és hang­súlyozta a túlélők felelőssé­gét. A kortárs irodalom egyik legjelentősebb kritikusának számító alkotó életművére az arany középút elve jellemző, de nem zárkózott el a más­ként gondolkodóktól és korá­nak újszerű igényeitől, stílus­jegyeitől sem. 1969-től 1978-ig volt a Vigilia folyóirat szer­kesztője. Az Új Emberben a lap 1945-ös indulásától rendsze­resen jelentek meg cikkei. Lel­ki-teológiai témájú írásai már az 1950-es évek elején a II. va­tikáni zsinat szellemiségének előszelei voltak. Rónay György emléktáblá­jának avatásán részt vett fia, Rónay László, Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgála­ti nagykövete, Juhász Ferenc költő és Lukács László, a Vigi­lia főszerkesztője is. Szijjártó-Nagy Ferenc pápa a karácsonyról, a világméretű éhezésről, a gyerekek szenvedéséről, a kúria reformjáról, a „női bíbo­rosokról", a Vatikán bankjáról és a Szentföldre tervezett útjáról. A találkozás másfél óráig tartott. A másfél órás találkozás során kétszer is eltűnt Ferenc pápa arcáról a derű, melyet az egész világ megismert már, amikor az ár­tatlan gyerekek szenvedését említette, és amikor a világ­szerte jellemző éhezés tragédiájáról beszélt. Mit jelent Önnek a karácsony? - Találkozás Jézussal. Isten szüntelenül kereste népét, vezet­te, őrizte, és megígérte, hogy mindig mellette lesz. A Második Törvénykönyvben olvassuk, hogy Isten velünk jár, kézen fog­va vezet minket, mint egy apa a fiát. Milyen szép ez! A kará­csony Isten találkozása népével. De vigasztalás is, a vigasztalás misztériuma. Oly sokszor, amikor az éjféli mise után órákat töltöttem egyedül a kápolnában, a hajnali mise bemutatása előtt, a vigasztalásnak és a békének ez az érzése töltött el. Em­lékszem, egyszer itt, Rómában, talán 1974 karácsonyán, imád­ságban töltöttem az éjszakát a mise után a Centro Astalli szál­lásán. Számomra a karácsony mindig ez volt: szemlélni, amint Isten meglátogatja népét. Mit üzen a karácsony a mai embernek? - A gyengédségről és a reményről beszél. Amikor Isten ta­lálkozik velünk, két dolgot mond. Az első: Reméljetek! Isten mindig kinyitja, és sosem becsukja az ajtókat. Ő az apa, aki aj­tót nyit nekünk. A második: Ne féljetek a gyengédségtől! Amikor a keresztények megfeledkeznek a reményről és a gyengédség­ről, hideg egyházzá válnak, mely nem tudja, hová megy, ideo­lógiákba bonyolódik, és világias magatartásformák lepik el. Is­ten egyszerűsége azonban azt mondja neked: Menj tovább, simogató Atya vagyok számodra! Félek, amikor a keresztények el­veszítik a reményüket és képességüket az ölelésre, a simoga­­tásra. Talán ez az oka, hogy a jövőre tekintve gyakran beszélek a gyerekekről és az idősekről, vagyis a legvédtelenebbekről. Papi életemben, bejárva a plébánia területét, mindig azon vol­tam, hogy megéreztessem ezt a gyengédséget, főként a gyere­kekkel és az idősekkel. Jó hatást tesz rám, és ilyenkor arra a gyengédségre gondolok, amellyel Isten szeret minket. Miként lehet hinni abban, hogy Isten, akit a vallások végtelennek és mindenhatónak tartanak, ilyen kicsinnyé válik?­­ A görög atyák ezt „szünkathabaszisznak", isteni leeresz­kedésnek hívták. Isten leszáll hozzánk, és velünk van. Ez Isten egyik misztériuma. 2000-ben II. János Pál azt mondta Betlehem­ben, hogy Isten olyan kisgyermekké lett, aki teljesen egy apa és egy anya gondoskodásától függ. A karácsony ezért ad nekünk oly nagy örömet! Többé nem érezzük magunkat egyedül, mert Isten leszállt, hogy velünk legyen. Jézus olyan lett, mint egy közülünk, és értünk a legszörnyűbb véget, egy bűnöző halálát szenvedte el a kereszten. Jézus születését nemegyszer édes kis meseként mutatják be, Isten azonban olyan világba születik, amelyben tömérdek a szenvedés és a nyomorúság.­­ Amit az evangéliumokban olvasunk, az örömüzenet. Az evangélisták örömről számolnak be. Nem taglalják az igaz­ságtalan világ témáját, nem kérdezik, hogyan születhet meg Isten egy ilyen világban. Mindez annak az eredménye, aho­gyan mi látjuk a világot, a szegényeket, a szűkölködésbe szü­letni kénytelen gyerekeket. A karácsony nem a társadalmi igazságtalanság, nem a szegénység elleni szóemelés volt, ha­nem örömhirdetés. Minden más olyan következtetés, amelyet mi vonunk le belőle. Egyesek igazak, mások kevésbé igazak, ismét mások pedig megideologizáltak. A karácsony öröm, vallási jel­legű öröm, belső, Istennel, fénnyel, békével teli öröm. Amikor valakinek nincs meg a képessége, vagy olyan emberi élethely­zetben van, amely nem engedi meg neki, hogy megértse ezt az örömet, akkor világias vidámságban éli meg az ünnepet. Ám a szívbeli öröm és a világias vidámság között különbség van! Ez az első karácsonya pápaként, de egy olyan világban, ahol konflik­tusok és háborúk vannak... - Isten sosem ad ajándékot annak, aki nem képes elfogadni. Ha megajándékoz minket a karácsonnyal, azért teszi, mert mindnyájunknak megvan a képessége, hogy megértse és elfo­gadja. Mindnyájunknak­­ a legszentebbtől a legbűnösebbig. A Szociális Testvérek Társasága szerzetesközösség Salkaházi Sára szociális testvér halálának évfordulóján, december 27-én, 17 órakor koszorúzást szervez a Bokréta u. 3. számú házon lévő emléktáblánál. Ezt követően 18 órakor az Üllői úti Örökimádás-templomban Erdő Péter bíboros mutat be szentmisét ebből az alkalomból.

Next