Új Ember, 2015 (71. évfolyam, 2/2463-52/2513. szám)

2015-01-04 / 2. (2463.) szám

2 tifemrel KÖZÖS DOLGAINK 2015. január 4. VAN MÉG JÓ HÍRÜNK Piarista bor - a győztes hárslevelű A Piarista Rend Magyar Tartománya által meghirde­tett borverseny díjazottja az elmúlt év december 11-én vehette át a kitüntető oklevelet. A győztes bor az év pi­arista boraként kerül forgalomba. E címet idén a Nyári Pince 2012-es évjáratú hárslevelűje nyerte el. A régi pi­arista borászati hagyományokat felélesztő pályáza­ton idén a száraz fehér borok versenyeztek. A piaristák - a kegyesrendiek - évszázadok óta tanítanak, 1642 óta Magyarországon is számos iskolát alapítottak. Nap­jainkban is több ezer gyermeket, fiatalt oktatnak általános is­koláikban, gimnáziumaikban, óvodáikban és szakiskolájuk­ban. Jelentős szerepük volt azonban a magyarországi bor­kultúra fejlesztésében is, szőlészeteik mintagazdaságokká fejlődtek az évszázadok alatt. A rend második magyarországi iskolája is úgy jött létre 1685-ben, hogy Szelepcsényi György esztergomi érsek szőlő­ket hagyott a kegyesrendiekre a Kis-Kárpátok alján, a Po­zsony megyei Szentgyörgyön. Később is számos piarista rendház megélhetéséhez járultak hozzá a kisebb-nagyobb szőlők és pincék. A rend tulajdonában lévő egyes nagyobb birtokok - a Balaton-felvidéki Dörgicse, valamint a Tokaj kö­zelében lévő Mád és Sátoraljaújhely pincészete - hazai és nemzetközi versenyek díjnyertes borait küldte piacra. Nagy hagyományokra visszatekintő társadalmi, kulturá­lis és gasztronómiai értékek vesztek oda, amikor a kommu­nista diktatúra idején államosították e birtokokat. A rendszerváltást követően 2008-ban indult útjára az a kezdeményezés, amelynek célja a rend borászati hagyomá­nyainak újjáélesztése volt. Egy évvel később, az első alkalom­mal kiírt borválogatásra - nem lévén a rendnek saját szőlőte­rülete - olyan borászatokat hívtak meg, amelyek a balatoni és a tokaji régióban hagyományos piarista szőlőtermő területek közelében fekszenek. A szakértőkből és a rend képviselőiből álló zsűrinek az volt a feladata, hogy a pályázatra beérkezett borok közül kiválassza azt, amelyik érdemes az év piarista bora címre. Ettől kezdve a kitűnő minőségű győztes borokat piarista borként palackozták, címkézték és forgalmazták. 2010-től már országossá szélesedett e nemes vetélkedés. Az évente megrendezett borválogatás egyik célja, hogy a színvo­nalas szakmai munkát végző, feltörekvő magyar gazdák bo­rait megismertesse a borkedvelő közönséggel. A másik cél pedig az, hogy újjászülessenek a rend borászati hagyomá­nyainak társadalmi, kulturális és gasztronómiai értékei, s e tradíciókra közösségek épüljenek, nemcsak a piarista csalá­don belül, hanem minden borszerető ember között. Idén is kitűnő minőségű borok érkeztek a válogatásra. A régi piarista szőlőtermő vidékekről és az ország legkülönbö­zőbb borvidékeiről származó fehér borok mindegyike méltón képviselte a rend hírnevéhez illő hagyományt és minőséget. A szakértőkből és a piarista rend képviselőiből álló öttagú szakértői zsűri tagjai Nyeste Pál SP, a nagykanizsai gimnázi­um igazgatója, Freund Tamás agykutató, Rohály Gábor, a zsűri elnöke, Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke és Oberfrank Ferenc, a piarista diákszövetség elnöke voltak. A május végén megrendezett zsűrizésen százpontos rendszerben íz, zamat, szín és illat alapján pontozták és rangsorolták a borokat. A kóstolás vakon történt, a zsűri tag­jai csak a döntésük után ismerhették meg a borokat készítő borászatok neveit. A szakmai zsűri által kiválasztott bor az év piarista boraként kerül forgalomba, a termelő nevének és címének feltüntetésével. A Piarista bor­­ 2014 győztese: Hárslevelű 2012 — Nyári Pince. Sz. M. Labancz Zsolt piarista tartományfőnök (a képen balra) adta át az elismerést a nyertes borásznak (a képen középen) Egy szív, egy lélek... Jerikó-turné Isten dicsőségére A Pesti Vigadóban rendezték meg december 13-án a Jerikó - dicsőí­tés határok nélkül a Kárpát-me­dencében elnevezésű gálakoncertet a tradicionális és az egyházi kato­likus könnyűzene képviselőinek közös részvételével. Az alkalomra már hetekkel korábban regisztráltak a legkülönbözőbb korosz­tályok képviselői, így a szervezők de­cember elején telt házról adtak hírt az Eucharist együttes weboldalán. A részt­vevők „egy szív, egy lélek" dicsérték Is­tent az egyházi könnyűzene és a hagyo­mányos egyházzene legszebb dallamai­val. Számosan érkeztek a határokon túl­ról is, hiszen ez az esemény koronája volt annak a Kárpát-medencei dicsőítő turné­nak, amelynek során a határon túli ma­gyar közösségekkel egységben, tizenegy helyszínen imádkoztak a magyar nemzet megújulásáért az egyes koncertek alkal­mával. A gálakoncert elején Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára mondott köszöntőt, amelyben rámutatott a dicsőítő este művészeti értékeinek fon­tosságára. Beer Miklós, a Magyar Katoli­kus Püspöki Konferencia egyházzenéért felelős püspök-védnöke levélben üdvö­zölte az eseményt. A széles művészeti összefogással lét­rejött előadás igazi Isten-imádássá emel­kedett, a közönség és az előadók mind együtt énekeltek. Ahogyan a közelmúlt­ban a Mátyás-templombeli Mise gitáron című misekompozíció bemutatóján, úgy most is fellépett a katolikus Eucharist Társulás. Sillye Jenő beteg­ségét követő felépülése miatt nem lehetett jelen. Szállj, dalom című énekét mégis lelkesen énekelte a közönség, egy emberként imádkozva az egyházi könnyűzene magyar­­országi úttörőjének Isten akarata szerinti teljes gyógyulásáért. A megvalósult művé­szeti esemény egyértel­mű példája annak, hogy a létező egyházi könnyű­zene igényes és művészi formája párbeszédre tud lépni a hagyományos egyházzenei formákkal. Ez az alkalom egyúttal arra is rámutatott, hogy a könnyűzene stílusjegyei­vel szakszerűen operáló, Isten dicsőítésére megfor­mált művészi megszóla­lások nem a szórakozta­tóipar beszüremkedését jelentik az egyházi zene világába, hanem korosz­tálytól függetlenül alkal­massá válhatnak a méltó dicséretre. A katolikus gálakon­cert az Esztergom-buda­­együttes és Gável Gellért Szendrey Karper pesti főegyházmegye ifjúsági referense, László-díjas gitárművész, a Cantate­ve- Lejtényi Emánuel atya papi áldásával feje­gyes kar Sapszon Ferenc Liszt-díjas kar­­ződött be, nagy vezetésével, továbbá Csiszér László, Zsolnay Orsolya és a Szigeti Népzenei G-A A kegyelem erőterében Soha nem fogadkoztam. Év elején sem, hiszen - jól, rosszul - mindannyian ismerjük korlátainkat. S még ha volna is bennem késztetés erre, hallom a súgást, érzem Isten érintését. A bízva bízásban ő a legnagyobb szövetségesem, legfonto­sabb partnerem, legnagyobb inspiráto­rom. Ha meg igencsak csapkodnak felet­tem a hullámok, s ha csupán átmenetileg is elkedvetlenít a közeg, ahol élek, dolgo­zom, és rendre arcul csapnak emberek, utolérnek lehetetlen helyzetek, a kő he­lyett inkább a kenyeret választom. Igaz, nem úgy fohászkodom, hogy: segíts raj­tam, Istenem, hanem így: Istenem, ne­kem már minden eszközöm kudarcot vallott, állítsd vissza a békét, békénket, az egyensúlyomat, hogy - József Attilával - ne görbüljön tovább a „világ gyémánt­tengelye"! Istenem, te csak tedd a dol­god, majd én segítek... Nem csak az egyháziak, a világiak szolgálata is­­ bármilyen szent, s bár­mennyire szeretnivaló is e tevékenység - egyre inkább „veszélyforrást" jelent az ellenoldalnak, a diabolosz nem nézi tét­lenül munkánkat, ott szeretne szétszórni mindent és mindenkit, ahol teret kap a ténykedése. Férj-feleség, szülő-gyerek között egyaránt érezteti jelenlétét, de szétrúghat évtizedes barátságokat, s elle­hetetlenítheti a korábban kellemes mun­kahelyi légkört is. Ha nem vagyunk edzettek, örökre megmételyezheti lélek­­útjainkat, nem szólva a fiatalabb nemze­dékre leselkedő, liberális köntösbe bújta­tott, álságos ideológiáról, erkölcsi fertő­ről, szekták, szenvedélybetegségek tér­nyeréséről, köztük a legújabb „biodro­gokról", amelyekből akár egyetlen „szip­pantás" is halálos lehet. Engem az egyház szippantott be, Isten oxigénjéből lélegzek nagyokat. Szeren­csére a „vitálkapacitásom" is megedző­dött. Már az sem foglalkoztat, hogy a közéletből megüzenik: az a baj velem, hogy mindent keresztény oldalról próbá­lok szemlélni, vizsgálni. Visszaüzenek: örülök, ha így vélik, nekem ez nagy elis­merés. Én Isten országában lehetek té­nyező, ha egyáltalán lehetek, nem vá­gyom bábszerepre - világi erőpróbák szövevényes hálójába zsugorított mario­nettfiguraként. Kormos Istvánnak igaza van: „Sétálni sistergő parázson / megta­nultam: lehet. / Elviselem magányom: rámégett ingemet." Balás püspök számos helyen hangoz­tatja: az ateizmus nemzetbiztonsági koc­kázat, s csak akkor lesz igazi rendszer­­váltás, ha a jobb- és a baloldal is egy­aránt megtér. Nem tudom, hangja elhuj­­lik-e a politikusokhoz. Csak abban re­ménykedhetünk az új évben, hogy érzé­kenyebb, valamivel finomabb lesz a „felhallásuk", s jelszóvá válik a főpásztori üzenet. Aki hallja, adja át... Ebben az évben leginkább védelemért, humorért és türelemért fohászkodom. A múlt év végén került kezembe egy szö­veg José Micard Teixeira portugál író tollá­ból. Megfontolandó gondolatfüzérében egyebek mellett ez áll: „Bizonyos dolgok­hoz nincs már türelmem. Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerű­en azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomo­rítanak vagy fájdalmat okoznak. Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz. (...) Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak vagy manipulál­nak. Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlensé­­get és az üres gazsulálást. (...) A barát­ságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást. Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dicsérni." Szerencsére a közös, Isten jelölte úton régóta együtt haladhatunk a családom­mal. Nagyobbik fiaméknál unokát hoz az új év, és ha nem is jelzi majd tűzijáték ötvenedik születésnapomat, a hozzám legközelebb állókkal koccinthatok Trun­­kóék szőlősgyöröki cabernet sauvi­­gnonjával. Életre, barátságra, egészségre, az istenhit, a kultúra, a művészet életátalakító hatalmá­ra, s talán újabb könyvemre is. Arra törekedve, hogy Isten mun­katársaiként ezután is a kegye­lem erőterében alkothassunk, szerethessünk, áldhassunk, ölel­hessünk... A józanságot, a tisztánlátást, a Szentlélek ajándékát is rendre ké­rem minden helyzetben, s nem­csak magamért, hanem papjain­kért is, akik gyakran erőn felül „teljesítenek", és Isten felkent szolgálóiként sokunknak dobnak mentőövet háborgó lelkünk ten­geróceánjába. Tükröt tartó tanítá­saikkal, lelkigyakorlatok tüzes örömével, írásaikkal, könyveikkel „sokkolnak" - kapaszkodót kí­nálva az evangélium helyes értel­mezésével. A remény bárányszagú köve­tei ők, akik élni tanítanak, szolgálni, sze­retni és evangelizálni hívnak bennünket. A kegyelem erőterében, a szövetség szivárványa alatt tele vagyok örömmel és bizakodással, hogy e kaotikus világban - ugyan folyamatos harcban állva a sötét erőkkel - a bennünk élő bűnös és szent közötti szakadékot átívelő Jézus oltalmá­nak, s imáink lélektáncának, a tudatosan vállalt szemlélődésnek, a megcsendülő csöndnek köszönhetően könnyebbek lesz­nek a mindennapjaink és az álmaink. Kell ennél több? Lőrincz Sándor Titkok utcáin (Hidasi Ágnes tűzzománc képe)

Next