Uj Idők, 1937 (43. évfolyam, 1-26. szám)
1937-06-27 / 26. szám - Ladányi László: Régi festmény / Versek
Kisasszonykirály — Dénes Gizella regényéről. — Ennek a regénynek egy fiatal leány a hőse, az élet rabja. Forró vágyakozással fordítja arcát a nap felé, két karját kitárja, de nem érheti el szerelmesét soha, bár a fiatal lovag mindössze néhány lépésnyire áll tőle. A börtön rácsa van közöttük s a színarany rácsnak nincs ajtaja. Csak a lélek tud kiszabadulni belőle, a test soha. Néha mosoly szépíti meg a leány sápadt és keskeny arcát. Ritkán. Ilyenkor a szerelem dalát hallja. A világ zenéjéből, a fegyvercsörgésből, a harangzúgásból, a szónoklatokból, farsangi mulatozásokból, gyászzenékből egyesegyedül ez a dallam talál visszhangra a lelkében. Semmi egyébre nem Talán meg sem érti az élet többi hangjait. kíváncsi. Ez az édes melódia, az első és utolsó szerelem dala, ez élteti. Pedig százan és százan beszélnek hozzá. Vakon és siketen áll a fény és hangözönben, a börtön aranyrácsa mögött, úgy tesz-vesz, mint az alvajáró, csak akkor él, csak akkor eszmél, ha felcsendül a mennyei dal, az égi szerelem Stradiváriusa. Mert az ő szerelmének nincs teste, nincs beteljesülése sem, örök, mert vágy marad mindhalálig. Lehetetlen megindultság nélkül nézni ezt karcsú, szinte gyermeki leányalakot, légies termetét, a amely a trcento bájával viseli pompás öltözékeit s arcocskáját, amelyen itáliai és szláv vonások keveredtek nem a legszerencsésebben. De minden megszépült rajta. A reménytelen szerelem s a korai halál aureolával vette körül alakját, amely ma is fényes a szenvedély hevétől. Szenvedést is írhatnánk szenvedély helyett. Nem fontos, vagy legalább is nem döntően, hogy volt-e valaki s ki volt e regényhősnő a valóságban. Nem fontos, mert elérzékenyülten olvasnók történetét akkor is, ha a hősnő nem királynő lenne s nem az első magyar királynő. De lehet, hogy sok minden valóság ebben a regényben, amelynek hősnője, Mária tizenkét éves korában lett király s huszonötéves korában szabadította meg aranyos börtönéből az egyetlen lovag, aki ki mert érte állni és hatalmasabb volt férjénél, a római szent birodalom császáránál is, a Halál. Dénes Gizella úgy meséli el Mária királynő történetét, oly megvesztegető líraisággal, hogy nem fontos: igaz-e, megtörtént-e? Meg sem kísérli, hogy újra felépítse az Anjouk Magyarországát. Nem a történelemtudósokkal kel versenyre. Mesét mond, szomorú mesét s a valóságnál, a történelmi hűségnél, a hitelességnél százszor, ezerszer jobban érdekli az a szerelem, amely Mária szívét betöltötte egészen s él még ma is, túlélte a történelem zivataros századait, mint a legszebb versek, képek, dallamok. A szerelem legendái közé tartozik Anjou Mária szerelme és Dénes Gizella úgy mondja el, mint egy legendát. Egyszerűen, közvetlenül, színesen és hittel. Újrakölti a rég elszállt dallamot. A hallgató figyel. Hallja a hegedűszót. FODOR GYULA Az én dalaim — I Karafiáth Jenő verseskönyvéről — On revient toujours... A líra, mely az ifjúság hajnalának adott nemes kísérőzenét, feldalol akkor is, amikor a nap már a nyugati égre úszik át. Karafiáth Jenő, aki már ifjú jogász korában költőként jelentkezett, s azóta volt sportvezér, képviselő, kultuszminiszter, jelenleg pedig Budapest főpolgármestere, verskötettel lepte meg a költészet barátait. Volt alkalmunk látni angol és skót városok lordmajorjait, amint hermelinpalástos ünnepi külsőben tartották kezükben hatalmi jelvényeiket. Budapest lordmayorjának kezében jól esik látni hatalmi jelvényei között a lírai kötetet, ezt a sokatmondó jelképet és a hivatalos szavak, közjogi és közigazgatási mondatok mögött jól esik meghallani a szívhangokat, a költő magányának suttogó zenéjét. A kötet csaknem húsz év válogatott termését adja. A testes könyvben nincs egyetlen vers, melyről ne érezné az olvasó, hogy a költő szívének közepéről olvadt le. Semmi póz, semmi affektáltság, semmi mesterkéltség. Így kötik a kedves falusi virágcsokrokat, melyek szerényen szoktak megbújni a nagy kertészetek díszvirágai mellett, de büszkén vallhatják, hogy illatuk a maguké, nem parfümös üvegekből hintették rájuk. A költő Édesanyja emlékének ajánlotta könyvét, s megkapó hangjait üti meg a fiúi szeretetnek, s a szülői érzésnek. Dalokkal kezdi, s a hegyről lefelé ballagó vándor méla danáival végzi. De az ifjúkor dalait is bevonja már a bölcs borongás köde, az ifjúkor boldog önfeledtségében is lefelé biggyed már a poéta szája, mint a mélységek fölött álló forráskutatónak kétágú vesszője az alant patakzó vizek varázslatában. Ameddig csak őszinte szívek lesznek, az ilyen versek mindig őszinte visszhangra találnak. A kötetbe néhány műfordítást is felvett a költő, igen szép eredetieket, méltó tolmácsolásban. FALU TAMÁS Irodalom sz* Régi festmény Beteg leány ül hallgatag a házban, Fehér kezében lankadó virág, Kendő a vállán, tekintete tág, Távolságokba néz s szemébe' láz van. Mellette asztal dús aranyverettel. Rajta gyümölcs, pohár és medicina, Az ablakon túl halvány ég zafírja. Lent egybeforr a vékony földszelettel, S a mélybarna szobára fényt vetít, így ül a lány, az elmúlás szelíd Visszfénye csillog hollószín haján ... Jaj, hol lehet már, lelke merre tévedt Melyik világba és a kéz mivé lett, Mely festette egy régi délután! LADÁNYI LÁSZLÓ 957