Új idők, 1946 (52. évfolyam, 1-23. szám)

Lapszámok - 1946-01-05 / 1. szám

Új Idők TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS KRITIKAI KÉPES HETILAP SZERKESZTI; FODOR JÓZSE F ÖTVENKETTEDIK ÉVFOLYAM JANUAR 5. 1. SZÁM Előfizetési ár: egy hónapra 8000 pengő Egyes szám 2000 pengő Szabad vagy kötött művészet? Irta: Lyka Károly Egyik római sétámon megállít ott egy kirakat, amelyben Michelangelo hatalmas Mózes-szobrának kisebbített máso­latai voltak kirakva. A legnagyobb csaknem félméteres, a legkisebb csak öt-hat centiméternyi. Úgy sorakoztak egy­más mellé, mint az orgonasípok, le egészen a mellényzsebbe való Mózesig. Csaknem elnevettem magamat, olyan komikus volt ebben a kiadásban az a mű, amely a szobrászat törté­netének egyik legmegdöbbentőbb remeke. Mi hiba történt itt ? Az anyag ugyanaz, mint az eredetié : fehér márvány. A fonnák ugyanazok : hisz a redukáló gép pontosan végezte itt a munkáját. Semmi sem változott itt, csak egyvalami: a méret. De lehet-e a méret olyan fontos, hogy megváltoztatása nevetségessé silányíthat egy mesterművet? Nyilván lehet Kísértsük meg : vetítsük akkorára Leonardo da Vinci Mona Lisáját, hogy az arca négy-ötméternyi legyen. Hova lett az a gyöngéden rejtélyes mosoly, amelyről annyi verset írtak századokon át a költők? Én egyszer egy színes fény­képfelvétel segítségével megkísértettem ezt a műveletet: egy irdatlan bálványkép jelent meg a vetítőernyőn. A hal­latlan finomrajzú mű groteszkké lett. Szobrászok és festők nem ok nélkül választanak mun­kájuk számára ilyen vagy olyan méretet. Tovább megyek : hem is választják, hanem egy mestermü mindjárt az első elgondolásnál együtt születik a méretével. Persze csak a mesterművek, a többin úgy sem lendít semmit a méret meg­latolgatása. Lehet egy kis vázlat a mű előkészítője, hiszen Michelangelo is előzőn egy-egy viaszfigurácskát gyúrt ma­gának, de ez nem maga a mű, csupán annak előkészítése s a legtöbb esetben alaposan meg is változik a végleges mű alakítása közben. Szinyei Merse Pál jól tudta, miért válasz­totta egy hevenyészett kis vázlat után a Majális számára éppen azt a méretet, amelyben megfestette : sokkal nagyobb méret oktalannak hatott volna, sokkal kisebb játékos pepe­cseléssé silányította volna. Ügy látszik, hogy a méret befolyása nem csupán a festők és szobrászok műhelyében otthonos. Láttam egyszer a méret ilyen szerepét az építészetben is, mégpedig Olasz­országban, Tivoli városka tőszomszédságában, a Villa Adrianában. Ott megvannak még romjai egy építészeti mesterkedésnek. amely Hadrianus császár parancsára folyt le. A sokat utazgató császár följegyeztette magának azokat az épületeket, amelyek itt is, ott is különösen megtetszettek neki. Azután megépíttette azokat tivoli vülájában — en miniature. E maradványokon még j ól látható, milyen törpe­város keletkezett Hadrianus utazási emlékeiből. Itt is az történt, ami a római kirakat Mózeseinek esetében« Szobrászok és építészek súlyos nyersanyaggal dolgoz­nak, fölmerülhet a kérdés : nem csupáin ez az anyag okve­tetlenkedik-e a méretváltoztatásnál? Ügy látszik, hogy nem. Mert van egy művészet, amelynek nyersanyaga min­denek közt a legkönnyedebb, szinte semmi : a költészet. Van-e itt is nyoma a méretváltoztatás bűnös következmé­nyeinek? Van. Egyszer kezembe került Martialis epi­grammáinak egyik német fordítása. A fordító itt két sorba sűrített elmés-szúrós verseket tíz-húszsoros versekbe ültetett át, nyilván azért, hogy egyetlen latin szó se maradjon for­díttatlanul és hogy minden világosan meg legyen magyarázva. Ez utóbbit el is érte, de hova lett Martialis zamatja, szesze, borsa? Lompos filiszter-véleménymondássá vált a tűzről­pattant, csiklandó, célbataláló tömör eredeti. A mérettel együtt szokott megszületni a mű alakja, a formátuma. Ez sem külön kitalálás, hanem a legjobb mes­tereknél szoros és veleszületett tartozéka a műnek, tőle elválaszthatatlan. Közismert példára hivatkozom • Rafael­nek százezerszer reprodukált Székben ülő Madonnájára : lehet-e ezt a kerek képet négyszögletesen elképzelni? Az egész kompozíció a legszorosabban együtt jár itt a kép alakjával: az előrehajló Boldogasszony és hozzásimuló fiacskája ismétli« a kerek alak ívhajlását. Csinálhatunk egy próbát egy modern képen is, például Ferenczy Károlynak egyik alacsony és széles képén, amelyen egy fekvő női akt látható. Födjük el a combokat és lábszárakat, szóval a kép jobbfelét, ami most látható, értelmetlen csonk. Próbáljuk meg az ellenkezőt: toldjuk meg a kép jobb- és balfelét félméterrel s fesse be a toldalékot a legügyesebb festő : a kép tönkremegy, üres bőbeszédűség lesz belőle. De — mondhatná valaki — ilyenformán az alkotó mű­vész keze mód felett meg van kötve. Hova lett a művészi szabadság, ha még a méret és alak is beleszólhat képzeleté­nek munkálkodásába? A kérdés fogósnak látszik, de nem az. Mert ezeket a kötöttségeket a művész önként vállalja, sőt fontos segítőtársainak tekinti: keresi. Még nem hal­lottam költőt panaszkodni, hogy mennyire megköti a kezét a rím, a vagy a ritmus, verslábak, vagy a strófák. Sőt éppen 1

Next

/
Thumbnails
Contents