Új idők, 1946 (52. évfolyam, 1-23. szám)
1946-01-05 / 1. szám - Csathó Kálmán: Rémtörténet / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok - Falu Tamás: Vedd úgy / Versek
ezek teszik lüktetővé sorait, ezek tömörítik, feszítik, ezek fogják össze, mint abroncs a dongákat. Aki ezt nem hiszi, vegye elő Télfynek azt a kötetét, amelyben az Iliast magyar prózafordításban adta s el fog szörnyűködni. Azzal, hogy itt nem érezzük a hexameter folyamatos hullámverését, elpusztult az eposz ereje, bája. Vagy rakosgassa prózába pontosan ugyanazokkal a szavakkal Petőfinek Szeptember végén című remekét: az első sorok időjárási jelentéssé silányulnának, amelyben egy kertész beszámol a gazdájának. Van-e az ilyenfajta megkötöttségnek párja a művészetekben? Tudunk példát erre is. Egyik festőnk, aki sok falfestményt festett, nem éppen a legjobbakat, nem használta a freskó-technikát, amely »körülményes és nehéz«, hanem száraz falra festett, aztán vízüveges preparátummal bepermetezte, hogy óvja a levegő behatásától. A freskó-technikánál ilyen mesterkedésre nincs szükség, mert a nedves falra festett képet magától vonja be egy finom, átlátszó calcium-réteg. Festőnk ebben látta a freskó egyetlen előnyét. Arra nem eszmélt, hogy a freskónak igazi előnye ugyanaz, ami a költőnek a ritmus, a rím , szóval a megkötöttség. Mert a freskó nem tűr meg minden festékanyagot; egész sor festékről le kell mondania annak, aki nyirkos, meszes falra fest , a mész sok festékkel csúnyán elbánik. Szűk színskálára kell tehát áttenni az egész színkompozíciót, tömöríteni, szűkíteni, az együttes harmónia megbontása nélkül. Ha egy festő a freskófestésnek ezt a megkötő előnyét nem aknázza ki, ugyanazt cselekszi, mint az, aki lemond a »nehéz« versről , sokról mond le. Töméntelen példa van arra is, hogyan bűnhődik a szobrász is, ha vétkezik a megkötöttség múzsája ellen. A nagy múzeumokban elsősorban Rómában igen sok antik szobor látható, hol a kezek nincs meg, hol a lábuk hiányzik, néha csak a törzsük maradt meg. Ezek nagyobbára régi görög bronzszobroknak másolatai, gazdag római urak rendelték meg, azonban hivalkodásból drága márványból. A kinyújtott kar, a vékony lábszár a bronz eredetiben szilárd és erős volt, a márvány-másolatokban azonban törékeny. Az idők viszontagságai azután el is bántak velük. Ilyen esetekben a szobrász vétkezett az anyag megkötő ereje ellen. A jóravaló, értelmes szobrász tudja, hogy a kő tömörített kompozíciót kíván, a tagokat lehetőleg együtt kell tartani, az egészen meg kell látni a kő tömbszerűségét, holott a bronz megengedi a tagok messze kinyúló gesztusát is. Más szóval a szobrász vagy kőben vagy bronzban gondolkodik, ha nem akarja, hogy műve elvetéljen. Ezt példázta Michelangelo, mikor egy régi anekdota szerint azt mondta, hogy egy jó kőszobrot le lehet gurítani egy hegyről, anélkül, hogy kárt szenvedne. Nos, a kéz és láb nélküli márványszobrok e gurítás nélkül is tönkrementek, csak azért, mert vétettek az anyag megkötő parancsa ellen. Ne tartsa senki ezeket a különféle kötöttségeket a művészet szabadságát gátló bilincseknek. A jó festő, szobrász, költő kiaknázza azokat és segítőtársnak fogadja. Feltéve, hogy ezek a kötöttségek valóban művészeti természetűek-Vedd úgy Vedd úgy, hogy már meghaltam, gondolj rám csöndben,halkan. Az estéli sötétben tedd össze kezed értem. Ne sírj, ne síjj, ne jajgass, légy csendemhez irgalmas. Nevem magadban mondd csak, elég ez egy halottnak. FALU TAMÁS Rémtörténet Irta: Csathó Kálmán Elbeszélés Az ostrom alatt, az óvóhelyen egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy kísérteties történetekkel szórakozunk Valamennyien kötelességünknek éreztük, hogy valami rémhistóriával szolgáljunk a társaságnak, mintha az akna- és bombavihar, amely fölöttünk tombolt, nem is lett volna elég izgalmas, ha meg nem toldjuk egy kis túlvilági borzalommal. Az asszonyok, összebújva a hatalmas kerevetté összerakott matrachalmon, úgy figyeltek sáppadozva és rémüldözve, mintha minden szót elhinnének, pedig a történetek legnagyobb része nem is élmény volt, hanem csak olvasmány. Péter végre meg is unta a dolgot és azt mondta : — Beszéljünk már valami okosabbról! Például. . . — Például arról, — vágott közbe nevetve Miska — hogy ki mit rendelne, ha most beülhetne egy finom, békebeli vendéglőbe? Mindenki felzúdult : — Jaj ! ... Dehogy ! . ... Még éhesebbek legyünk ? — Örökké csak az evés ! — támadt rá a felesége. — Mikor ilyen érdekesen szórakozunk ! ... Jaj ! Ki tud még valami hátborzongatót! Meséljenek még ! Te pedig hallgass ! — Kérlek ! — felelte Miska kissé sértődötten, majd csendesen hozzátete : — Pedig ha éppen rémtörténet kell, én is tudok egyet! Mégpedig olyat, ami megtörtént és .. . Az asszony ijedten egyenesedett fel és idegesen szakította félbe: — Ugyan Miska! ... Az a történet ! . . . Nem érdekes és különben is . . . Miska azonban ravaszul rázta fejét : — Nem azt akarom elmondani, amire te gondolsz ! Van nekem egy másik is. Neked sem mondtam el még soha ! ... — Nem, nem ! — tiltakozott. — Jobb, ha hallgatsz. Miska sohasem volt nagy lumen, egy idő óta azonban valósággal megijed mindenki, ha beszélni kezd, mert rendesen olyasmiket mond, hogy vagy kínos zavarba ejti a társaságot, vagy halálra untatja. Azóta ilyen, mióta egypár hónapig szanatóriumban kezelték, majd, mint a modern orvostudomány diadalát, gyógyultan kiengedték. Egyesek szerint azonban a gyógyulás nem egészen tökéletes, mások ellenben azt állítják, hogy a legtökéletesebb és Miska azelőtt is ilyen volt, csak a betegsége óta mindenki gyanakszik rá és figyeli, régen pedig csak egyszerűen szamárnak tartották. A türelmesebbek azonban most gyöngédebben bánnak vele, mert hátha mégis beteg és rendesen pártját fogják, mint ahogy most is történt. — Ugyan már miért hallgatna? . .. Beszélj csak Miska ! Mondd el azt a történetet! A felesége nagyot sóhajtott: — Mondja el hát, ha megengedik ! — Régen történt, — kezdte Miska — még Erdélyben, mikor fiatal házasok voltunk ! Éjjeli ügyeletes voltam a bányában, este hat órakor mentem le és reggel hatig kellett volna ottmaradnom. Közben azonban őrülten megfájdult a fejem és annyira rosszul lettem, hogy nem bírtam tovább ottmaradni. A kollégámat megkértem, hogy lássa el az én szakaszomat is, magam pedig felszálltam a liften körülbelül 2