Új Idők, 1949 (55. évfolyam, 27-35. szám)
1949-07-16 / 29. szám - Ladányi László: Vidám percek. Add tovább / Tanulmányok, bírálatok, ismeretterjesztő cikkek, útirajzok, kisebb elbeszélések
nak az utóbbi esztendőkben. A híres hortobágyi csárda előtt nem kipányvázott lovak várják már a bent idogálókat; egyegy ló mellett egész sereg bicikli van odatámasztva a falhoz, amin betértek a pusztai népek egy kis toroköblítésre. Az idén már külföldi vendégek is járták a pusztát; aki hozzánk eljön, megnézi ezt a nevezetességet is, bár a délibáb mostanában nem működik. Helyette szivattyúgépek dolgoznak, amelyek az öntözőcsatornák vizét átadják a szomjas földnek, hogy dúsabban nőjön a fű, jobban teremjen a föld, nőjön a rizs, gazdagodjon az ország. Dj élet van a hortobágyi pusztán, hasznosabb, szebb és jobb a réginél. Betyárromantika helyett valóságban él a puszták népe, — könnyebbem, mint azelőtt. A cifraszűr helyett tért hódít a kék kezeslábas, csak a meleg suba maradt meg hideg időre, mert ennél nincs még jobb, azt mondják a hortobágyiak. Esténként szabad tűzön fő a bográcsgulyás, illatát messze viszi az esti szellő, a puszta éli a maga életét, amely évszázadok alatt nem változott annyit, mint az elmúlt négy esztendőben. FEHÉR RÓZSA Kupak tanács (VIDÁM PERCEK Add tovább — Átszállót kérek! — mondta a velünk szemben ülő fiatal lány. — de legyen olyan szíves kicsit előbbre lyukasztani. — Hát... — a kalauz egy pillanatra ránknézett — fél négyre jó lesz? — Ó, igen, nagyon köszönöm. Mielőtt átszállok, el kell valamit intéznem. — Szőke az illető? — kérdezte a kalauz bizalman. A kislány fülig pirult és elnevette magát.— Nem, barna. Maga gondolatolvasó? — Én is voltam fiatal! — morogta a kalauz és tovább ment. Kövér néni kelt fel a lány mellől a következő megállónál. Már a kocsi végén volt, mikor a lány utánaszólt. — Hallja, néni! Itt maradt az erszénye az ülésen! — Jézus Mária! Nagyon szépen köszönöm! az egér vagyonom benne harminc forint! Még az utcáról is integetett a lány felé. Valami meleg derű áradt el a villamoson. Az arcok, szemek mosolyogtak, az emberek kicsit engedtek merev tartásukból. Ki gyerek térdepelt az egyik padon él, kinézett az ablakon. Anyja mellette ült, kisebbik gyermekével az ölében. — Anyu, — kiáltotta. — Odanézz! Dinnye! Egy egész kocsi dinnye! Vettem én is a piacon. Ha hazaérünk, ehetsz, amennyit akarsz! A gyerek boldog volt. — Soká érünk még haza? — kérdezte. Egy fiatalúr, akinek szép díszzsebkendő lógott ki a szivarzebéből, elővett egy dobozt, amiben cukorkák voltak. — Nesze ki öreg, addig is egyél egy kis cukrot. — Mit kell mondani? — szólt rá a mama a gyerekre. — Köszönöm szépen, bácsi! Csepregi bácsival a villamosmegállónál találkoztam. Munkából jött jókedvűen, hatvanöt éves fiatalon. Arca pirospozsgás, szemei világoskékek. Szilvát evett stanicliből és a villamosra várt. Együtt szálltunk fel. A perronon komor kalauz fogadott. Homloka felhős volt, az arca fáradt. — Tessék jegyet váltani! — mondta olyan hang úllyal, mintha lógáon ért volna tetten bennünket. Megváltottuk a jegyet, aztán Csepregi bácsi nyájasan feléje nyújtotta a szilvával teli zacskót. — Kóstolja már meg barátom! — mondta — jól esk ebbal a nagy melegben. A kalauz egy kicsit tétovázott, de úgy látszik, még em akarta visszautasítani az öreget, kivett egy szem szilvát. — Mit spórol vele! — harsogta mostmár megmérgesedve Csepregi bácsi — jószívvel adom, ne sajna.ja! — Azzal belemarkolt a zacskóba és teletömte szilvával a kalauz zsebeit. — Nem azért adom, mert maga nem tudná megvenni, de nem tudom nézni, ha valakinek rossz kedve! A kalauz alig hallhatóan mondott köszönetet, de mintha oszladozna arcáról a felleg. Bementünk a kocsiba, a bejáratnál volt még két üres hely, oda leültünk. — Szép a jótékonyság Csepregi bácsi — hajoltam oda hozzá, de talán túlnagy reklámot csinál annak a pár szem szilvának. — Valóban az egész kocsi felfigyelt az öreg harsogására. — Hagyd csak ezt rám, szaki! — súg vissza. — Nem ok nélkül teszem, azt gondolod, feltűnési viszketegségem van? Inkább figyelj arra, mi fog történni! Újabb utasok szálltak fel, a kalauz bejött a kocsiba. — Szabad kérnem a jegyeket ? — szólt kissé torz hangon, mert tele volt a szája Szilvával. — Épp most szoktam le a dohányzásról, azért van cukor nálam. — magyarázta mentegetőzve, a fiatalember a mellette ülő hölgynek, aki nem tudom, milyen okból rövid szörmeképpet vielt kánikulában és verejtékén át mosolyogva a nézte a jelenetet. — Béke-tér. — Kiáltotta a kalauz. Megindultunk a kijárat felé. A kalauz feszesen tisztelgett Csepregi bácsi felé. Nehezen jutottunk le, de négyen is kiabáltak: — Vezető úr, ne indítson még! Leszállnak! Mikor ismét a biztos talajon álltunk, Csepregi bácsi hozzám fordult. — Na látod, taknyos! Csak el kell kezdeni. Ezért voltam én olyan hangos. Az ilyesmi úgy terjed, mint a ragály. Neked is csak azt ajánlhatom: add tovább! Azzal foga közé tolt egy Munkás cigarettát és faképnél hagyott. LADÁNYI LÁSZLÓ 46 Tükröm, tükröm... Este, amikor egyik üzemben végetért a munka, a lányok és az asszonyok a férfiakat megelőzve, tömegesen tódultak a kijáratok felé. A topogás réltatlan méreteket öltött, hogy bajok keletkeztek belőle. A vezetőség sokat azon, mit kellene tenni, mert gondolkodott figyelmeztető táblák, büntetések nem használtak. Valakinek az a jó ötlete támadt, hogy a lépcsők kanyarodóinál állítsanak fel tükröket. Az eredmény meglepő volt. Egyetlen asszony sem tudott a tükörnek ellenállni. Mindegyik belenézett, megállt előtte. A tolongás megszűnt, a tükörrel másodpercek alatt elértek, amit büntetéssel hiába próbáltak megakadályozni.