Új Magyarország, 1995. április (5. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-01 / 77. szám

24,50 Ft r­ Az MDF öt kérdése Bokros Lajoshoz­ ­M­éér. " Miért omlott össze három hónap alatt a gazdaság? A gazdasági élet terén közel egyéves tétlenség után elhamar­kodott intézkedési tervet jelen­tett be egyszeriben a kormány. A megszorító intézkedésekre vo­natkozó döntések meghozatala során pedig azon régi idők refle­­xc eredt újra, amikor a vezetés bármilyen elképzelését megva­lósíthatta, akármekkora terhet is zúdít azzal a társadalomra. E sza­vakkal summázta Kónya Imre, az MDF frakcióvezető-helyettese a kormány stabilizációs intézke­déscsomagját, amelynek néme­lyik részletét a kabinet csütörtöki ülése után jelentették be. A terve­zet ismeretében a Magyar De­mokrata Fórum öt „jobbító szán­dékú" kérdést intézett a kor­mányhoz, ezeket Barsiné Pataky Etelka, az MDF Gazdasági Kabi­netjének vezetője ismertette a frakció tegnapi sajtóbeszélgeté­sén. Miért omlott össze három hó­nap alatt a költségvetés? A De­mokrata Fórum e kérdésben kezdeményezi a pénzügymi­niszter parlamenti bizottsági meghallgatását. Mivel az elmúlt időszakban nem volt semmi rendkívüli esemény - hirtelen válság, piacösszeomlás -, az összeomlás azzal magyarázható, hogy a költségvetés már az elfo­gadásakor hibás volt, és a végre­hajtása sem volt megfelelő. Leg­kiemelkedőbb hiányossága az, hogy 150 milliárd forintos priva­tizációs bevétellel számol, ami­ből legfeljebb 70-80 milliárd mutatkozik reálisnak. A hiány­zó 60-70 milliárd forint a kor­mány számlájára írandó - hang­súlyozta a Gazdasági Kabinet vezetője, rámutatva: lehetetlen állapot, hogy a kormány úgy ter­vezte a 150 milliárdos bevételt, hogy nincs privatizációs tör­vény, nincsenek vagyonpolitikai irányelvek, és a privatizációs szervezetnek sincs vezetője. Folytatása a 7. vanzaerős elője. V 7. oldal) Kónya Imre: A megszerzett jogot nem lehet utó­lag elvenni FOTÓ: NAGY BÉLA Barsiné Pataki Etelka: Miért nem az államháztar­tási reformmal kezdték? Amerikai segély a honvédségnek Magyarország elfogadja azt az amerikai segélyajánlatot, amely 6,25 millió dollár összegben a hadsereg repülésirányító köz­pontjának felújítását segíti elő. Erről Keleti György honvédelmi miniszter beszélt tegnap, nyír­egyházi sajtótájékoztatóján. A tárca vezetője elmondta: a felújí­táshoz kapcsolódóan a kabinet elfogadta a Honvédelmi Minisz­tériumnak a magyar katonai lég­­téri irányítás és ellenőrzés fej­lesztésére vonatkozó elképzelé­sét is. A korszerűsítés hosszabb távú, s a hadsereg NATO-kom­­patibilitását, a majdani egysége­sített légtérellenőrzést és -irányí­tást szolgálja. Esti Hírlap: új főszerkesztő Tegnap Molnár Péter, a Hírlapki­adó vezérigazgatója azonnali ha­tállyal menesztette tisztségéből O. Kovács Attilát, az Esti Hírlap fő­­szerkesztőjét. Az előzmények­hez tartozik, hogy a lapban egy olyan értelmű írás jelent meg, amely szerint a Magyar Nemze­tet, az Esti Hírlapot és az Exp­­resszt megvásárolta volna a Ma­gyar Hirdető Rt. Az exkluzív hírt már a másnapi számában cáfol­ták a lap jól értesült újságírói, akik már így fogalmaztak: nem teljesen pontos információt ad­tunk közre az Expressz újság el­adásáról. Le Folytatása a 4. old. POLGÁRI NAPILAP ' ^XiO.ui^U ?V-2b­­­u. Pozsgay a rektor -Tisztázó tájékoztató a Világszövetségben tótájékoztatón tegnap újfent bizo­nyította: a szövetség nyitott, ren­dezvényei nyilvánosak, bárki által megtekinthetők, és akár könyve­lése is átvilágítható. Ezért jelent meg a sajtótájékoztatón a Religion Kft. ügyvezető igazgatója is. Ám a nap legfontosabb „új" személyisé­ge Pozsgay Imre volt, a szeptember­ben induló Magyarok Világszö­vetsége Akadémia rektora. Amint azt tavaly októberben az MVSZ küldöttközgyűlése el­határozta, a szövetség ez év szeptemberében útjára indítja a Semmelweis utcai székházban a m­­dgycauli Vitagaz,urcri ecaa­démiáját Pozsgay Imre irányítá­sával és Keszthelyi Péter, Medvigy Endre, Szabó Ottó dékánok rész­vételével. A sajtónak bemutatott személyekről megtudhattuk: va­lamennyien a pragmatikus okta­tási rendszerek megszállottjai. Csoóri Sándor elnök szerint azért esett Pozsgayra a választás, mert Pozsgay már Debrecen egyete­mén is bizonyította: képes széles körű érdeklődést kelteni, s hogy olyan politikus, aki hatalmát el­veszíthette ugyan, de az általa képviselt ügy még megvan.­­ Folytatása a 4. oldalon Konzervatív pártok az Európai Unióról Eldöntött a bővítés Für Lajos, az MDF elnöke, Szabó Iván, a párt ügyvezető elnöke és Csóti György, a külügyi és bizton­ságpolitikai kabinet vezetője a Magyar Demokrata Fórum kép­viseletében - a KDNP részéről Giczy György pártelnök és Surján László alelnök volt jelen - három­napos nemzetközi konferencián vettek részt Belgiumban. Az Eu­rópai Parlamentben a konzerva­tív, kereszténydemokrata, illetve néppártokat tömörítő Európai Néppárt, valamint az Európai Demokrata Unió (EDU) szerve­zett tagpártjai számára nagysza­bású konferenciát Brüsszelben az Európai Unió jövőjét érintő kérdésekről. Tegnapi számunkban tapasz­talatairól Für Lajos számolt be. A szekcióülésekről és a második, illetve harmadik nap munkájá­ról Szabó Ivánt, Csóti Györgyöt, illetve Borbély Imrét, az RMDSZ parlamenti képviselőjét kérdez­tük meg telefonon. Szabó Iván véleménye szerint a megbeszélések egyik legérde­kesebb témája az Európai Unió és általában a nyugat-európai in­tegráció továbbfejlesztéséről folytatott vita volt. Folytatása a 3. oldal. V. ÉVFOLYAM, 77. SZÁM • 1995. ÁPRILIS 1., SZOMBAT Szervezik a sztrájkot Wjj-­Az MSZOSZ is Bár a tárgyalást hétfőn folytatják, valószínűleg megkezdik a sztrájkra való készülődést is a vasutas-szakszervezetek, mivel tegnap nem sikerült megálla­podni a munkáltatóval a kollek­tív szerződés hatályának meg­hosszabbításáról. A Vasutasok Szakszervezete már közzétette sztrájkfelhívását, amelyhez min­den bizonnyal rövidesen csatla­kozik a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a Mozdonyve­zetők Szakszervezete. - Úgy gondoljuk, a munkálta­tó magatartása fölöslegessé teszi a figyelmeztető sztrájkot, azon­nal hosszabb munkabeszünte­tésre lesz szükség - mondta la­punknak a pénteki, sikertelen egyezkedés után Márkus Imre (VSZ). - A három hónapnyi tár­gyalás valójában színjáték volt, csupán az utolsó két hétben ke­rült sor a „rázós pontokra", a munkáltatói javaslatok mellől hiányoztak az azokat megalapo­zó számítások, s még azt sem tudjuk, végül is mennyi bevétel származott azokból a már végre­hajtott racionalizálási lépések­ből, amelyekhez hozzájárul­tunk. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete hétfőn választ­mányi ülésen vitatja meg a to­vábbi teendőket, és ekkor dönt a Mozdonyvezetők Szakszerveze­tének testülete is. L Folytatása az 5. oldalon ---------------------------------­ Hétesztendős lett a Fidesz 6. oldal Ismeretlen Kádár-beszédek 12. oldal Magazin a­ új Magyarország-infotrákió. Tegnap délelőtt megbuktatta a Somogy megyei kórház orvos­igazgatóját, Gyócsi Jánost az in­tézmény főorvosi karának egy csoportja. A koncepciós perek hangulatát felidéző eljárás után a megyei közgyűlés pályázatot fog kiírni az igazgatói állásra. Mint tegnap hírül adtuk: tit­kos bizalmi szavazásra hívták össze a megyegyűlés határozata alapján a Kaposi Mór Megyei Kórház főorvosait, hogy így mondjanak véleményt igazgató­jukról. A közgyűlési határozat azt tartalmazza: a főorvosi kart kell megszavaztatni. Főorvosi beosztásban nyolcvankilencen vannak az intézményben, osz­tályvezetőiben pedig harminc­négyen. Ám még e főorvosi tes­tületből sem hívtak meg min­denkit. Az osztályvezetői érte­kezletek állandó résztvevői kö­zül öten nem adhatták le voksu­­kat. Folytatása az 5. oldalon 13-21. oldal tyuOK L­­CL V ^ 2., 2-­Igazgatót buktatott a kaposvári főorvosi kar Vádbeszéd volt, védő nem akadt F c­NIlO~ v'i 'xvwí"­Csak vidáman lehet országot építeni ^ a á á IS Szakbarbár miniszterek,':\ hC családellenes döntések A tb-önkormányzatok közös ta­nácskozásán meghívottként je­len volt Kopátsy Sándor, a neves közgazdász is, aki felszólalásá­ban a kormányzatot családelle­nesnek, minisztereit szakbarbá­roknak, az irányadó politikát olyannak minősítette, amelyik a másvilágra iparkodik átsegíteni embereket. Nézete szerint a szer­vezet, akárcsak a beteg társada­lom ellenálló képessége, sokkal inkább a céloktól, mint a vitami­noktól függ. - Ilyen súlyos lenne a helyzet? - kérdeztük Kopátsy Sándort. - Súlyos. Mert azzá tették a „szakemberek". Mindenekelőtt azt kell belátni, hogy minél ne­hezebb a helyzet, annál kevésbé szabad a válságból kivezető gaz­daságpolitikát szakbarbárokra bízni. A szakemberek nagyon hasznosak akkor, amikor a ki­járt és bevált úton kell tovább­menni, amikor a társadalom és a gazdaság életében nem kell egészen új utat választani, ami­kor csak nagyon finom korrek­ciókra van szükség. Járt úton jó bürokratákra, új utak fellelésé­hez azonban lelkes prófétákra van szükség. Márpedig a jelen­legi kormányunk nem ilyenek­ből áll. Folytatása az 5. oldalon rí T: G­­V -A ... . Román gép tragédiája Túlélők: nincsenek - nem voltak magyar áldozatok A Tarom légitársaság péntek dél­ben kiadott közleménye szerint 59 halálos áldozata van a Buka­rest közelében péntek reggel be­következett légikatasztrófának: a 49 utas mellett életét vesztette a 10 főnyi személyzet is, nem volt túlélő. Az utaslistán javarészt belga állampolgárok szerepeltek. Az A-310-324 típusú, korszerű Air­bus katasztrófája a Tarom jelen­tése szerint mintegy három perccel a felszállás után, 9 óra 11 perckor történt. A gép mintegy 5-600 méter magasból a repülő­tér és a közvetlen szomszédsá­gában lévő Balotesti falu vas­útállomásától mintegy 300 mé­terre zuhant le, egyelőre isme­retlen okokból. A szerencsétlenség szemtanúi robbanást észleltek, de nem tud­ták megmondani, hogy arra a le­vegőben vagy a földön került jelentette a Rompres­­sor Előzőleg több helyi rádióál­lomás azt a hírt közötte, hogy a gép lezuhanása előtt egy vagy két robbanást észleltek, a Rompres megerősítés nélkül maga is ezt jelentette. Vacaroiu miniszterelnök felkereste a bal­eset helyszínét és kormánybi­zottság alakult a szerencsétlen­ség körülményeinek kivizsgá­lására.­­További információk FOTÓ: ADRIAN FOPESCU/EPA A felrobbant Airbus szétszóródott roncsai között kutatnak a mentőalakulatok

Next