Új Magyarország, 1996. július (6. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-01 / 152. szám

Ellentmondó hírek Karadzsicsról úgy ment, hogy maradt Felmentették tegnap hivatalából Radovan Karadzsicsot, a boszniai Szerb Köztársaság múlt héten új­raválasztott elnökét. Az elnöki teendőket ezentúl Biljana Plavsics eddigi alelnök látja el - közölte Carl Bildt nemzetközi boszniai főmegbízott. Ennek némileg el­­lentmondólag nyilatkozott vi­szont Plavsics asszony. A svéd politikus a hírről hiva­talos szerb köztársaságbeli ok­mányból értesült. „A dokumen­tumot Karadzsics úr írta alá és p­ecsételte le" - közölte a diplo­mata, akinek szavaiból az is ki­derült, hogy vasárnaptól tör­vénybe ütközőnek számít, ha valamely hivatalos személy vagy szervezet elfogad bármely utasítást a boszniai szerb vezető­től. Az AP szerint Bildt azt is hangsúlyozta: „Karadzsics le­mondása fontos lépés, de nem az utolsó azon az úton, amely a bosznai Szerb Köztársaság hábo­rús bűnöktől valló megtisztításá­hoz vezet. Karadzsics úr nyil­vánvalóan még sokféle módon tudja befolyását latba vetni, s to­vább fogja vívni vesztes háború­ját" - mondta Bodt. Folytatása a 3. oldalon A Jeruzsálemi Templomos Lovagrend tagjai kivették a részüket a hét­vége fővárosi eseményeiből. A Mezőgazdasági Múzeum adott helyet rendi gyűlésüknek, amelyre Angliából, Németországból, Franciaor­szágból is érkeztek. A Villányi úti cisztercita templomban pálg öt újabb­ társukat ütötte lovaggá Sával Ferenc magyarországi perjel írásunk az 5. oldalon Lebegy tábornok szívesen lenne alelnök Sűrű homály Jelcin körül Nem oszlott a homály a hét vé­gén Moszkvában Borisz Jelcin ál­lapotával kapcsolatban. A hiva­talos jelentések ugyanarról igye­keznek meggyőzni országot-vi­­lágot, hogy valóban csupán a hangszálait erőltette meg az orosz államfő, ám az elnökvá­lasztás július 3-i második fordu­lója előtt igencsak gyenge lába­kon ál ez a magyarázat. Miközben Jelcin tegnap is le­mondta nyilvános fellépéseit, riválisa, a kommunista Genna­­gyij Zjuganov nem tétlenkedik, s az elnök rossz egészségi álla­potát a maga javára akarja fel­használni. Az eddigi felmérések szerint egyelőre még nem sok sikerrel, mivel Jelcin vezetése biztosnak tekinthető, ám túlontúl elhúzó­dó „gyógyulásáért" esetleg még­is komoly árat fizethet a Kreml jelenlegi lakója. S nem feltétle­nül a legkevésbé kívánt változat­ra, Zjuganov esetleges meglepe­­tésszerű győzelmére kell csak gondolni. Egyáltalán nem lebecsülendő Jelcin újkeletű választási szövet­ségesének és most már szinte legfőbb bizalmi emberének, Le­begy tábornoknak egy legutóbbi nyilatkozata, miszerint vissza kellene állítani Oroszországban az alelnöki posztot, s ő szívesen betöltené azt, ellátva Jelcin he­lyettesítését. Mindez pedig azt is jelentheti, hogy a tábornok - alig burkoltan - arra tett célzást: adott esetben ő is el tudná látni az elnöki sze­repet. Más szóval: Jelcinnnek csak a választást kell megnyernie, a folytonosságról és stabilitásról majd Lebegy gondoskodik... Bővebben a 2. oldalon POLGÁRI NAPILAP 3^ ----------Magyar vész­helyzet Megszűnt Ferencváros é Józsefváros mentőállomása—­ Új Magyarország-tudósítás: Megszűnt tegnap este a Józsefváros és Ferencvá­ros egyetlen metőállomása a Delej utcában, a Má­­vag-kolónián, a híres-hírhedt Fekete Lyuk tő­­szomszédságában. A hivatalos indoklás szerint a pénz hiányzik a működtetéshez. A tkóközösség ellenben úgy tudja: újabb kocsmát akarnak nya­kukba vennni. Pedig a környék már amúgy is az alvilág fészke. I­tt a verekedés, a késelés, az alkohol- és kábítószermámorban fetrengők látványa min­dennapias. A mentőállomás eddig viszonylagos biztonságot jelentett. Az országos főigazgató sze­rint az állomás bezárása „mindössze" néhány per­ces késést okozhat az itteniek ellátásában,­okan attól félnek, ez a néhány percnyi elmaradás is vég­zetes lehet, hiszen több esetben látták saját sze­mükkel, ésmint a mentők kómás állap­otban levő kábítószeres fiatalok vagy a környék alvilági szó­rakozóhelyein megkéselt emberek életét mentet­ték meg. Eddig kéznél voltak... Helyszíni tekintésünk a 4. oldalon A környék lakóinak a mentősök viszonylagos biztonságot jelentettek Alkotmányozásra alkalmatlan­­ . Az MDF országos választmánya Lakiteleken tartotta meg soros ülését pénteken és szombaton. Lezsák Andor elnök bejelentette: október 5-re a­z MDF országos tün­tetést szervez a Parlament elé. A választmány rendkívül sú­lyosnak ítélte meg az ország helyzetét, mert a szociális és gaz­dasági bizonytalanság soha nem látott méreteket öltött. A tör­vény által előírt menetrend sze­rint éppsen a tiltakozó megmoz­dulás időpontjában tárgyalják az 1997-es költségvetés terveze­tét a képviselők, elsősében az ő I­­PF­E­K I­­­4. oldalon figyelmüket szeretnék fölhívni az önkormányzatok mind nehe­zebbé váló, gyakorlatilag a mű­ködésképtelenség határát súroló helyzetére. Az MDF megállapította: a Horn-Kuncze kabinet folyamato­san teszi tönkre az ország egész­ségügyi, szociális és kulturális értékeit, elviselhetetlen állapoto­kat teremt a gyermeket nevelő családok és a nyugdíjasok szá­mára, újólag becsapva a válasz­tókat. Külön kitértek a megalázó félszázalékos nyugdíjemelésre. Folytatása a 4. oldalon^ ____­____| _ ■í----­ Különadóból Egészségügyi médiahajó Várhatóan a nyári szünet előtti utolsó kormányülésen tárgyalja a kabinet az egészségügyi és az egészségbiztosítási törvény kon­­cep­cióját. A tervezet szerint a szak­tárca nem tartja kizártnak, hogy az egészségügyi ellátást a jövőben ál­lami forrásból, különadóból finan­szírozzák. Ez egyúttal a­zt is jelen­tené, hogy a tb területén a jövőben csak egy, a nyugdíjik és az egyéb pénzbeni ellátá­sok felügyeletével foglalkozó önkormányzat mű­ködne. Minderről Kökény Miray népjóléti államtitkár nyilatk­ozott az MMI-nek vasárnap az egészség­­ügyi médiahajón. A Semmelweis-nap edkcumá­­ból rendezett összejövetelen, út­ban Visegrád felé, a Népjóléti Minisztérium politikai államtit­kára elmondta: a koncepcióben szereplő egyik alternatíva sem számol a tb-önkormányzatok felszámolásával. A jelenleginél azonban pontosabban kell kör­vonalazni a testületek hatáskö­rét és azt, hogy amennyiben ön­­kormányzati igazgatás alatt ma­rad az egészségbiztosítás, mek­kora beleszólása legyen a szak­mai kérdésekbe. ÁRA: 32 FORINT Poznanban sikert arattunk Megtapsolt üzenet-ó­lu Új Magyarország-információ: Az 1956-os poznani munkásfel- t­lés negyvenedik évfordulója alkalmából a lengyelországi vá­rosban szervezett megemlékező­nagygyalogn gypn Hingpval egybekötött központi rendezvé­nyén - amelyet a Lengyel Tele­vízió is közvetített­­, az áldoza­tok emlékművénél összegyűlt többezres tömeg előtt felolvasták a Poznary Nyilatkozat című, Ma­gyarországról érkezett üzenetet. Itt és a Szolidaritás kongresszu­sán is viharos lelkesedés fogadta a dokumentumot. Az ünnepségeken többek kö­zött részt vett Lech Walesa, volt köztársasági elnök, Hanna Su­­chocka volt miniszterelnök, Ma­rian Krzaklewski, a Szolidaritás elnöke, de pártjának számos képviselője kíséretében jelen volt a parasztpárti (PSL) Józef Zych, a lengyel parlament, a szejm elnöke és más kormány­zati, illetve ellenzéki politiku­sok is. Fol­ztatása a 3. oldalon Félidejéhez érkezett az MSZP­­SZDSZ koalíció és a Horn-kor­­mány. Érvek apropióján érde­mes rövid összegzést készíteni. Az elmúlt két esztendő ugyan rö­vid idő ahhoz, hogy a kormány munkájának végleges értékelé­sét adjuk, de ahhoz mindenképy­e­en elég, hogy a fő tendenciákat megállapítsuk és az alapvető jel­legzetességeket rögzítsük. Annnál is inkább, mert lénye­ges változtatásokra, iránymódo­sításokra nem lehet számítani, a folyamatok nagy része már de­terminált a következő két esz­tendőre is. A szocialista párt az 1994-es választási kampány során az­zal érvelt, hogy az Antall-Boross­­kormány nem lett a szabadság, a rendszerváltás és a nemzet kor­mánya, s nem vált európai kor­mánnyá. Éppen ezért ők azt ígérték, hogy ezeket a hibákat kijavítva olyan fordulatot hajta­­na­k végre, amely visszavezeti az országot az igazi fejlődés útjára. Fordulat ugyan történt, de a sa­ját maguk által állított mérce sze­rint nem valósult meg az áttörés. A Horn-kormány nem vált a szabadság kormányává, mert lépten-nyomon megsértette az alkotmányát, s mert hivatali ideje alatt (független nemzetközi érté­kelések alapján is) csökkent a gazdasági szabadság és a sajtó­­szabadság. A Horn-kormány nem vált a rendszerváltás folytat g­tójává, mert hosszú időre leállí­­totta a privatizációt, megszün­­tette a kedvezményes vagyon-­­ szerzési formákat, majd nagy si­etve eladta az energiaszektort. Politikájában nem a kisvállalko­zások, a közép­osztály és a piac­­gazdasági rendszer továbbfej­lesztésének és támogatásának a célját követte, hanem a nómen­klatúra monopolpozícióinak fenntartását, a kiváltságok vé­delmét és a verseny korlátozá­sát. A Horn-kormány nem vált a nemzet kormányává, mert rend­re számításon kívül hagyta nem­csak a határainkon túl élő ma­gyarok létérdekeit, hamem az emnyaország állampo­lgárainak érdekeit is. A jövedelmek és az állami támogatások folyamatos csökkentése miatt a nemzet fennmaradásának és megújulá­sának létszférái, a család, A aZ egészségügy, az oktatás, a kultú­ra kerültek végveszélybe. Folydatása a 6. oldalon 1. ..2..3— A kormány kétéves múltja nem te szebb jövőt Saját mércéjük szerint sem sikerült az áttörés is .3 Szocialista elvillásodás 3. oldal Bumeráng 10. oldal Hagyni és futni hagyni 9. oldal BÚCSÚZÓ Budapest A szovjet megszálló csapatok kivonulásának ötödik évfordulója alkalmából a főváros több pályán zajló eseménysorozatot szerveztek a hét végén Budapesti Búcsú néven, tegnap délután pedig felavatták a Hősök terén a hét vezér felújított szobrait Szombaton még nagyobb volt, tegnapra már megkopott az érdeklődés a búcsú eseményei iránt Felvételünk a Vörösmarty téren készült egy pantomimbemutatón Tudósításunk a 4. oldalon fotó: nagy Béla

Next