Új Magyarország, 1996. december (6. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-02 / 281. szám

VI. ÉVF., 281. SZ. • 1996. DECEMB­ER 2., HÉTFŐ ÓRA: 32 FORINT • POLGÁRI NAPILAP­­­­ A Duna Diag Lakiteleken A hét végén Duna Dialóg címmel tíz ország képviselőinek részvé­telével nemzetközi tanácskozást tartottak a Lakiteleki Népfőisko­lán. A tavasz végén felvetett gon­dolat mostani megvalósítása a Kárpát-medence országaiban működő keresztény-konzerva­tív pártok, civil szervezetek, ön­­kormányzatok és politikusok te­­v­ékenységének összefogását je­lenti a demokrácia továbbfejlesz­téséért. súlyos gátat képeznek az euroat­­lanti integráció folyamatában, mert az új helyzet haszonélvezői az egykori kommunista nó­menklatúra és kommunista utódpártok tagjai, cikik a demok­rácia adta lehetőségekkel koráb­bi hatalmuk restaurációjára töre­kednek. Szükséges az egykori együttműködés felelevenítése, az állandó kapcsolat megterem­tése a közös gondok megvitatá­sa érdekében.­­ A kommimista örökség terhei . Folytatása a 4. oldalon A kórháziágy-felszámolásról rendelkező törvény megalkotásakor a kormányzat ügyelt arra, hogy elkerülje a közvetlen alkotmányel­lenességet, ám mindez nem csorbíthatja a magyar állampolgárok­nak a legmagasabb színtű egészségügyi ellátáshoz való jogát, ezért várhatóan az ellátási gondokkal külő körzetek intézményei a bí­rósághoz fordulnak jogorvoslatért, s minden esélyük megvan arra, hogy jogaiknak érvényt szerezzenek - hangzott el a Haza és Hala­dás Alapítvány által szervezett azon konferencián, ahol az MDF, a KDNP és a Fidesz egészségpolitikusai egyeztették programjaikat, amely reális alternatívát kínál a jelenlegi egészségügyi vezetés okozta kaotikus állapotokkal szemben. Írásunk a 6. oldalon Csecsen üdvrivalgás Az orosz védelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó egysé­gek harceszközeinek elszállítása után tegnap megkezdődött az orosz belügyi egységek hadfel­szerelésének csecsenföldi kivo­nása is. A 101-es számú belügyi dandár felszerelésével megrakott katonai menetoszlop az észak­­oszéticd Mlozdcs irányába távozott. A belügyi csapatok felszerelé­se előtt szombaton megkezdő­dött a védelmi minisztérium alá­rendeltségébe tartozó 205-ös gé­pesített lövészhadosztály páncé­lozott harcjárműveinek elszállí­tása. A vossúti szerelvény távozá­sát a csecsenek hangos „Alah akbar!" (Egy az Isten) kiáltással üdvözölték. BUDATAXI 7-333-333 - —­t A k­­o­p­á­r? ! A­zTK Millecentenáriumi emlékművet avattak Ópusztaszeren Az Ópusztaszeri Nemzeti Törté­neti Emlékp­arkhoz vezető út mentén szombaton ünnepélyes keretek között avatták fe a Hun­­garian Holiday 2000 Vállalkozást­­szervező, Kereskedelmi és Szol­­gáltató Kft. által ép­íttetett mille­­centenár­imi emlékművet, A magyarok hét nyila című monu­mentális alkotást Morvay László grafikusművész tűzzománc T alkotása a honfog­laló hét vezérnek állít emléket a jelkép­esen földbe lőtt hét nyíl­vesszővel, amelyek magassága 12 méter. A n­rílvesszők tollán és he­gyén tűzzománc kép­ek láthatók, az öszesen 80 négyzetméternyi felületen az alkotó a magyar honfoglalás személyisége mel­lett történelmi motívumokat je­lenített meg. A későbbiekben fel­építendő létesítmények ugyan­csak a honfoglalás korát idézik majd, s alkalmazkodnak a hely történelmi hangulatához. FOTÓ: TÓTH GYULA ,q p­^ Az új miniszter sem tehet csodát •Ji ~ ›K,›p CL C V “› p Új Magyarország-interjú­: A mezőgazdaságban dolgozók, az érdekeiket képviselők már vészharangokat kongatnak az ágazatban uralkodó áldatlan ál­lapotok, a kormányzat tehetet­lensége miatt. Különböző szintű összejöveteleken számos ésszerű javaslatról hallhattunk, ám a ta­­pasztallat azt igazolja, hogy a kor­mányzat ezeket rendre figyel­men kívül hagyta. Ugyanakkor az akutabb kérdések megoldásá­nak szorgalmazóival rendszerint e­zt közölték: pénzhiány miatt sajnos nem tehetnek többet an­nál, mint amit megtesznek. - Mint a parlament mezőgaz­dasági bizottságának alelnöke hogyan vélekedik a jelenlegi ko­alíciós kormánynak az agrárium­­hoz való viszonyulásáról? - kér­deztük Gyimóthy Gézától, az FKGP frakcióvezető-helyettesétől. - Elöljáróban hadd szögez­zem le, hogy a magyar mezőgaz­daság helyzetét rendkívül tragi­kusnak tartom. S valószínűleg ezen az új miniszter sem tud lé­nyegesen változtatni. Az eltelt két és fél év alatt a szakértőnek titulált kormánynak sok min­dent sikerült bizonyítania, csak éppen azt nem, amit kezdettől fogva vall magáról. Bármelyik tárca vezetőjéről legyen szó, szak­értelemmel egyik sem kérkedhet igazán. A laikusok is látták - ér­dekes módon Horn Gyuláék nem -, hogy az agrárgazdaság növe­kedése nélkül nem biztosítható a nemzetga­zdaság stabilitása. Igaz, amíg a szociáliberálisok el­lenzékben voltak, ők is tisztában voltak ezzel. Sőt programjukba iktatták - ám annak megvalósí­tásából mindmáig nem lett sem­mi. Folydatása a 7. oldalon A nyomorúság csak fokozódik Szájkosár a képviselőnek Miért nem interpellálhat „testőrügyben" az MSZP-s Donáth László? Új Magyarország-információ: Egyik laptársunk adta hírül, hogy Kincs Ist­­ván, a Nemzetközi Testőr- és Biztonságszol­gálati Szövetség magyar szekciójának elnö­ke Biztonsági Főiskolát alapít. Az a Kincs Ist­ván, aki az ORFK és a BRFK által alapított Őrmester Kft. ügyvezető igazgatójaként 1995. május 19-én APEH-ellenőrök kíséreté­ben elfoglalta a Zichy Galéria raktárát, ame­lyet azóta is megszállva tart. Kincs Istvánt 1996 márciusában zsaltó bűntettének alapos gyantú miatt a rendőrség őrizetbe vette, ma­ a bíróság elrendelt e­lőzetes letartóztatását A történtek hatására Donáth László MSZP-s képviselő országgyűlési interpellá­cióként töb kérdést kívánt feltenni Kuncze Gábor belügyminiszternek. A kormánypárti képviselőkre érvényes sza­bályoknak megfe­lelően kérdéseit előre megküldte, a belügy­minisztertől írásos választ is kapott. Inter­pellációját azonban a mai napig sem mond­hatta el, mert frakciójától nem kapta meg hozzá a szükséges engedélyeket Kincs István viszont már szabadlábra ke­rült, sőt, mint olvashattuk, karrierje töretleit E kis magyar abszurd hittes érzékeltetésére közöljük Donáth László és Kumcze Gábor le­vélváltását Folytatása az 5. oldalon El lehet Intézni egymás között is? Donáth László levelét megírta, Kuncze Gábor megválaszolta, az Interpelláció elmaradt fotók.­ tóth gyula CIV Manipuláció és média ............... Minél nagyobb a nézettsége va­lamelyik politikai hírműsornak a televízió első és második csator­­nájáin, annál kisebb az ellenzék szereplési aránya - deríti ki a^Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet legújabb vizsgálódása a­z X Kód médiamonitoring rendszerének szeptemberi ered­ményei arról tanúskodnak, hogy a közszolgalan­tevebek­ továbbra is a befolyásolás változatos esz­­közeit alkalmazzák. A Híradó, az Objek­tív és a Nap-kelte^i^l?^ szeptemberi adásait szondázva a Kód megállapította: csak min­den tizedik esetben jutnak el a hírműsorok valódi véleményüt­köztetésig, kormánypárti politi­kus fejti ki nézetét. Az ellenzék szereplésének viszont mintegy a fdáien ütköztetik a szerk­esztő a véleményeket. Az dienzác jobbára kedvezőtlenebb témákban fejte­getheti a kamera dott gondolataik pár­ egymás közötti viszonyá­­rót párton belüli feszültségeikre. Mindhárom hírműsorban ál­talában 21 százalékos volt a kor­mánysiker-tálalás, míg a kudar­coké 14, a visszaéléseké p­edig csak 4 - ettől csak a kimúlófél­ben lévő Objektív hírszerkezete tért el, itt az utóbbi kettő volt né­mileg hangsúlyosabb. Az Objek­tívben általában nemcsak a kor­mánytagok ígérnek és ismertetik terveiket, hanem növekvő mér­tékben a kormányp­ártok is. Folytatása az 5. oldalon is.­ Akkor talán nem is kellene igénybe venni (KUNCZE KÖRTELEFONJA) 3 . oldal A halál völgyében is van remény (EGYNAP AZ AIDS-ESEKÉRT) 6 . oldal Constantínescu 63­­lafehérvárott Az Erdéllyel való­­nagy egyesü­lést­ kimondó 1918. évi gyulafehér­vári népgyűlés 78. évfordul­án Romániában tegnap országszerte ünnnep­ségb­en, koszorúzásokon, hálaadó istentisztheteken emlé­­kezt­e meg a nemzeti ünnep­td. Emil Constantínescu, Románia két nap óta hivatalába lépett új elnöke Gyulafehérvárott vett részt a hálaadó istentiszteleten, amelyt Teoctist prátriárka, a ro­mán ortodox egyház feje celeb­rált a görög katolikus egyház ve­zetőinek j­enlétében. Százezres I . tömeg gyűlt egybe, hogy meg­hallgassa az államfőt, áld a ro­mán nemzet történelmi útjánnak felvázolása után az előtte álló új lehetőségeket méltatta. Az ál­lamfő szavait többször is meg­szakította a tömeg lelkes »Cons­­tantinescu, Constantinescur és ,Te iubim!" (Szeretünk!) kiáltá­sa. Az ünnepségen idén voltak a különböző román p­ártok képvi­­seői, köztük Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Frunda György, aki a szövetség államel­­nöl­löltje volt. Pozsonyi tudósítónktól. A husáki időket is megszégyení­tő gyakorisággá éltették az el­múlt két hét folyamán a szlovák­orosz barátságot, az egyedüli kü­­lönbség a pohárköszöntők a két állam megnevezése. A szomszé­dok Pozsony és Moszkva bel­­ügyének is tekinthetnék a dol­got, ha arról terme szó, hogy Kö­­zép­-Európ­a egyik legjdsb­b álla­ma gőzerővé táveoodik ravatalo­­san meghirdetett pr­ogramjátd, az euroatlanti integríciótd, mindin­kább magáévá téve a nagy szláv testvér fenntartásait a NATO-bőví­­téssd kapcsolattran. Ha a térképre pillantunk, láttzajuk, hogy ez gon­dot okozhat Szlovákia szomsédai­­nak, ameyek komolyan gráidolák a NATO-és EU-csatlakozást Először a szlovák belügy-, majd a honvédelmi miniszter tárgyalt Moszkvában fegyverüz­letről, katonai együttműködés­­ről Pozsonyban p­edig maratoni megbeszéléseket folytatott Vla­gyimir Babicsev orosz miniszter­­enök-helyettes Mecarral és he­­lyettesével Ez a látogatás még véget sem ért, az orosz főváros­ban a szlovák p­arlament elnöke, Viktor Csernomirgyin kormányfő­­ve is tárgyalt Folytatása a 3. oldalon/ i­^ -| Vi Nő a távolság Pozsony és Brüsszel között --------------------------------------­Újra Moszkva kebelén ru , a h­a­jc Csúcstalálkozók hónapja Két héten át egyedülálló találkozó­­sorozat veszi kezdetét holnaptól Európ­ában: kétszer is csúcsszi­r­ten, (máskülönben védelmi vagy külügyminiszterek részvét­évé) a kontinens nyugati országai a ke­­let-európ­ai és óceánon túli pratt­ben és Dublirzban Európa biztons­ágától a délszláv rendezésen át az euroatlanti intézmények re­­fom­jáig. A sort Lisszabonban holnap az EBESZ csúcstalálkozó­ja nyita, amey minden lényeges szereplőt egyetlen konferencia­neveikkel­­ húsba vágó kérdések terembe tessékel Moszkvától sorát vitatjá­ral­a meg Lissza- Washingtonig. honban, LondonbanTrmsszel- Folytatása a­z oldalon

Next