Uj Magyarság, 1939. február (6. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-01 / 26. szám

KIRAKATRENDEZÉS A CONTI­ UTCÁBAN A szociáldemokraták hazai vezérkara évi pártgyűlést tartott vasárnap délben a vasmunkások Magdolna­ utcai szék­házában. A pártgyű­lés nagy meglepe­tésekkel szolgált: ugyanaz a társaság, amely oly harsogva tiltakozott a faji megkülönböztetés és mindenfajta árja­javaslat ellen, most egyszerre öt zsidót távolított el saját legfelsőbb vezetősé­géből. Egyszerre öt olyan régi, kipró­bált vezetőségi tagot tett ki a vezéri tanácsból, akik legjellegzetesebben kép­viselték nálunk a gettót, a Teleki-teret, a Dob­ utcát s általában a magyar­­országi szociáldemokráciába befészke­­lődött egész kiszsidóságot. Propper Sándornak, Deutsch Jenőnek, Mónus Illésnek, Büchler Józsefnek, Györki- Grósz Imrének hívják az öt férfiút, aki most a hivatalos szépítés szerint „ön­szántából nem óhajt” résztvenni a ve­zérkedésben. Ez még nem jelenti azt, hogy a magyarországi vörös vezérkar megtisztult volna a gettótól és Galíciá­tól, megközelítőleg sem jelenti azt, hogy az a klasszikusan zsidó szellem, mely a magyarországi marxizmust Kunfiék, Pogány Józsefék, Weitner Jakabék óta annyira átlengte, bármit is változott volna. De a cégért kifelé tényleg átfestették. Kifelé csakugyan ú£y tetszik a dolog, mintha Peyerék végre elismernék a faji különbségeket s végre csakugyan szegyeini kezdenék kirakat-zsidóikat, akiket másutt, ha­sonlóan zsidó jellegű cégeknél már régen-régen bevettek és nemzetiszínű bábukkal helyettesítettek. Milyen földrengésszerű világválto­zásnak kellett jönni Keleteurópa e zó­náin, hogy Buchingerék saját maguktól idáig jutottak el? Micsoda rettentő nyomás ostromolhatja kívülről, a nagy tömegek felől, a Conti-utcát, hogy ezt a kirakatból való bevételt ilyen gyor­san, ilyen nagy nyilvánosság előtt csi­nálják végig? Pár éve csak, hogy ugyanezeken a pártkongresszusokon az egész magyar nemzeti társadalommal szemben, az egész feltámadó jobboldali nacionalizmussal s a magyar külpolitika egész olasz-németbarát irányával szem­ben, nyíltan, tüntetve ünnepelték ők Benes szociáldemokráciájának cseh küldöttjeit, Soukup elvtársat és Dérer többi rabszolgahajcsárját. Igazán nem kell messze visszalapoznunk a külön­böző marxista orgánumokban és a kü­lönböző munkáskongresszusok jegyző­könyveiben olyan Masarykot és a „cseh­szlovák” demokráciát dicsőítő szóla­mokért, melyek már akkor arcunkba kergették a vért s már akkor haza­­árulásszerűen hatottak. Azok a napok pedig, amikor ők még Henlein Konrá­­dékkal s Hitlerék csehellenes akcióival szemben az egész nyugati zsidósággal, az egész amerikai és francia liberális demokráciával együtt Benes győzel­méért drukkoltak, szinte mintha tegnap lettek volna.. Micsoda világ omolhatott itt össze, hogy ezután a tegnapi tüntető perfidia, ezután a még alig elmúlt nyílt és öntudatos dac u­tán ma már ők maguk sietnek megelőzni a zsidótör­vényt, ők maguk akarnak elsők lenni a zsidó vállalatok átfestést színlelő sza­bad versenyében? Igaz ugyan, hogy ugyanazon a párt­kongresszuson, mely ezt az árjásítást végrehajtotta, egyes tagok kórusban kiáltották: Vitág proletárjai egyesülje­tek! Az is igaz, hogy a visszacsatolt Felvidék megemlítésénél voltak, akik nyilván a dérer­ benesi aranykorszak­ról ábrándozva vakmerően ismételget­ték: Éljen a vörös Felvidék! Csak éppen, hogy a Prágából régen külföldre szö­kött Soukup elvtársat nem ünnepelték. Az is igaz, hogy akadt egy (minden valószínűség szerint zsidó) elvtárs, aki most Barcelona után s Magyarország­nak az antikominternhez való csatlako­zása után is az őslények makacsságával és a szajkók tudatlanságával hangoz­tatta, hogy Franco lázadó és hogy a Francoék ellen küzdő papgyilkos vörös spanyolok a hősök. De mindez csak még világosabban mutatja azt a nagy belső kiegyenlítetlenséget, azt az egyre mélyebben kavargó nagy örvényt, amibe ez a magyar közvélemény által régen halálraítélt párt most a kétségbe­esett cégér-átfestési kísérletei közben benne fuldokol. A riadtabb, kétségbe­esettebb percekben ugyan még mindig Ézsau hangja szólal meg bennük ugyanakkor, amikor a szociáldemokrá­cia és a nemzeti érzés közeledéséről dadognak furcsa és érthetetlen fráziso­kat. A feszült idegállapot ugyan még mindig a régi Ézsaut szólaltatja meg bennük. Ez azonban úgy hozzátartozik a kórkép teljességéhez, mint Litvinov a népszövetséghez. Sehol a világon nem őrizte meg any­­nyira zsidó jellegét Marx Károlynak, a trieri rabbi-unokának pártpolitikai hagyatéka, mint a pesti aszfalton. Sehol, de sehol nem érezték át annyira a gettó-intellektuslok, hogy mivel tartozik a talmudból kinőtt félnadrágos intellektuel zsidó értelmi­ség Marxnak, Engelsnek, Lassalenek, Bernsteinéknek, Luxemburg Rózáék­­nak és a forradalmi szocializmus egész erősen szemita ágazatának. Az az eszmei közösség, amely Kunfival és Weltnerrel együtt mindjárt Pogány Józsefeket, Szamuelk­eket és Kun Bélá­kat is adott a vörös világszabadságnak, az ellenforradalmak viharaiban nem pusztult el, csak föld alá húzódott és vegetált. Csápjait azóta is ki-kinyujto­­gatja a zsidó sajtó hasábjain s a külön­böző baloldali liberális politikai meg­­nyiatkozásokon át. A leányzó nem halt meg, sőt nem is aludt, legfeljebb csak szunyókálást szimulált. Hiszen ennek az eszmekörnek léte vagy nemléte a zsidókérdés megoldásával függ össze nálunk. Ezt a kérdést pedig húsz esz­tendőn át, sajnos, meg nem oldották. Nagy és mély felismerés van tehát ebben a lázas sietségben, mellyel Peye­rék kirakataikból gyorsan beveszik a dísz-zsidókat. A nemzeti társadalom a szociáldemokrata párt megsemmisí­tését, a szociáldemokrata sajtó teljes elhallgattatását követeli. Mindenki érzi, hogy ma, az antikominternbe való be­lépés után, a cseh demokrácia és a bécsi emigrációs fellegvár lebontása után, csak zavart, fertőzést, mérget jelent itt minden elvtársi rezgelődés. Barcelona bevétele után igazán teljesen átalakul Ária. kepesmell/ette/rOM^ ELŐFIZETÉS* ARAK: EGY HÓNAPRA FFTJELIIS SZFRKFSZM' SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATALl S PENGŐ NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ. FÉL- 4' rv.. ) BUDAPEST. VIII.. JÓZSEF-KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ. EGYES SZÁM ARA MILOTAV ISTVAM V •’TELEFON: 1-164-20, 1-464-38, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10. VASARNAP 20 FILLÉR «VllfcV ■ #■» ■ ■ W «“48^ xS/ 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1939 február | SZERDA VI. évfolyam 26. szám Chamberlain nyilatkozott az olasz békepolitikáról, Hitler hétfői beszédéről, a spanyol, cseh-szlovák és a zsidókérdésre vonatkozó római tárgyalásokról A parlamentben is hangoztatta, hogy a nemzetek között nincsenek olyan vitás kérdések, amelye­ket ne lehetne tanácskozások útján megoldani Huszonnégy órán belül a második nagy történelmű jelentőségű beszéd is elhang­zón: a német vezér és kancellár után ked­den Nagy Bri­annia miniszterelnöke tett ilm­lét az angol nép őszinte békekészségéről. Chamberlain már a­z elmúlt év őszén, ami­kor a kontinens egén világháborús kon­­flagráció fekete fellegei tornyosultak, bi­zonyságot tett arról, hogy a béke barátja, s nem hajlandó nemzetét semmiféle uszí­tás, semmiféle biz­a­ás, semmiféle nagyon is ismert nemzetközi érdek kedvéért belát­­hatatlan méretű katasztrófába sodortatni. Most a ném­et nép vezérének világos és félreérthetetlenül őszinte megnyilatkozása után Chamberlain ismét bizonyságot adott arról a mérsékletről és tárgyilagosságról, amellyel az angol kormány az európai po­litika nagy problémáit megtéli. Amint hogy Németország nem hajlandó zsidó uszításra és szabadkőműves mesterkedé­sekre lángba borítani Európát. Ugyanúgy jelentette ki kedden Chamberlain is az alsó­­házban, hogy Anglia a béke megőrzését és az európai nyugalom megszilárdítását egy­általán nem tartja lehetetlennek, sőt min­denkivel hajlandó együttműködni, aki ezért a­ régen megszolgált békéért, a nemzetek nyu­gdt életének biztosításáért harcol. Kétségtelen, hogy ez a hátsó gondolatok nélküli őszinteség éppen úgy nem tesz ínyére sokaknak, mint Hitler vezér és kancellár hétfő esti megnyilatkozása. Akad­nak, akik a pacifizmus hirdetése és a né­pek testvériesülésének szüntelen hangozta­tása közepette is csak a világ lángbaborí­­tásán munkálkodnak a kulisszák mögött, s ezek most végre tudomásul vehetik, hogy hiába csörgették a brit világbirodalom kardját, London nem hajlandó ezt a fegy­vert az ő vágyaik és szándékaik szerint használni . .. Beszél az alsóházban Chamberlain miniszterelnök London, január 31. Angliában kedden ér­: véget a parla­ment­ karácsonyi szünete. Arra a hírre, hogy­­az alsóház délután nagyfontosságú külügyi vitát folyta, a képviselők zsú­folásig meg­öli őt ék a termet. Chamber­lain miniszterelnököt megjelenésekor a kormánytámogató pártok melegen ünne­pelték. Sir John Simon kincstári kancellár White képviselő kérdésére röviden ismer­tette a cseh-szlovák kölcsönegyezmény, és hangoztatta, hogy a tárgyalások során szó volt, a menekültek devizaszükségleté­nek fedezéséről is. Henderson Artúrnak Hitler hétfői biro­dalmi gyűlési beszédére vonatkozó kér­désére felelve, Chamberlain miniszterel­nök a következőket mondt­a: — üdvözlöm Hitler kancellár beszédé­nek anna ki­ételeit, amelyekben hangsú­lyozta, hogy az angol és német nép kö­zötti kölcsönös bizalmat és együttműkö­dést kívánja, örömmel rog­adom meg ezt az alkalmat, hogy újból kifejezzem azokat az érzelmeket, amelyekben az angol kor­mány és nép teljes mértékben osztozik. Jelenleg az angol és német kormány kö­zöt nincsen szó tárgyalásokról, örömmel állapíthatom meg, hogy nemrég az angol és német ipar képviselői között megbeszé­lések folytak kereskedelmi ügyekről. Sir John Nail képviselő megkérdezte: foly­atnak-e tárgyalásokat a közeljövőben az angol és német kormány között. Chamberlain: Nem. T. Smith képviselő felvilágosítást kér a miniszterelnök és a csehszlovákiai hely­zetről. Chamberlain miniszterelnök: A kincs­tári kancellár már nyilatkoza­t a Cseh­szlovákiával folytato­tt kölcsöntárgyalások befejezéséről. Ezenkívül az egyetlen újabb figyelemreméltó fejlemény az a békés el­intézés volt, amely a csehszlovák és ma­gyar k­ormány között bizonyos január 6-iki és 10-iki hal­ár­incidensek ügyében­­ létrejött. Mander ellenzéki szabadelvű képviselő: Meg van-e elégedve a miniszterelnök az­zal a boldog új élettel, amelyet most a csehszlovák nép élhet? az antibolsevista Európa képe. Buchin­gerék és Peyerék talán mé­g nálunk is jobban érzik ezt. Érzik, hogy csak a zsidóságtól tanult nagy mimikri, a tel­jes színváltoztatás segíthet valamit itt. Érzik, hogy a visszakerült felvidéki magyarság sokkal, de sokkal mélyebben belelátott ebbe a hazai zsidó szociál­demokrata lelki világba, mint a liberális sajtó kábításától állandóan zsibbasztott pesti magyarság. Peyerék tehát most lelapulnak és nemzetiszín kokárdákat lóbálnak az annyiszor félrevezetett, naiv magyar kisember felé. Ámde a kirakatból bevett dísz­zsidók közül hiányzik a leg­nagyobb, a legzsidóbb, a legtalmudibb, Chamberlain nem felelt, az ősi gyűlöletet és különállást legjob­ban kifejező Marx Károly. Nélküle pedig mennyi hitele van az egész áriásításnak, amíg a magyarországi szociáldemokrácia magát marxistának vallja, addig ugyan hiába vonul tisztes nyugdíjba Deutsch, Mónus, Propper, vagy Györki-Grosz! Viszont a Marx­szal van szakítás az önönmagukkal való szakítást, saját magukkal való tel­jes végzést jelent. A cél pedig, mint a vasárnapi kongresszus is mutatja­, nyilván nem ez. Ezért a vasárnapi sok zavaros, kétségbeesett, halál előtti agó­niára figyelmeztető hang, ezért az a sok furcsa ellentmondás a Magdolna­­utcai székházban.

Next