Uj Magyarság, 1939. február (6. évfolyam, 26-48. szám)
1939-02-01 / 26. szám
KIRAKATRENDEZÉS A CONTI UTCÁBAN A szociáldemokraták hazai vezérkara évi pártgyűlést tartott vasárnap délben a vasmunkások Magdolna utcai székházában. A pártgyűlés nagy meglepetésekkel szolgált: ugyanaz a társaság, amely oly harsogva tiltakozott a faji megkülönböztetés és mindenfajta árjajavaslat ellen, most egyszerre öt zsidót távolított el saját legfelsőbb vezetőségéből. Egyszerre öt olyan régi, kipróbált vezetőségi tagot tett ki a vezéri tanácsból, akik legjellegzetesebben képviselték nálunk a gettót, a Teleki-teret, a Dob utcát s általában a magyarországi szociáldemokráciába befészkelődött egész kiszsidóságot. Propper Sándornak, Deutsch Jenőnek, Mónus Illésnek, Büchler Józsefnek, Györki- Grósz Imrének hívják az öt férfiút, aki most a hivatalos szépítés szerint „önszántából nem óhajt” résztvenni a vezérkedésben. Ez még nem jelenti azt, hogy a magyarországi vörös vezérkar megtisztult volna a gettótól és Galíciától, megközelítőleg sem jelenti azt, hogy az a klasszikusan zsidó szellem, mely a magyarországi marxizmust Kunfiék, Pogány Józsefék, Weitner Jakabék óta annyira átlengte, bármit is változott volna. De a cégért kifelé tényleg átfestették. Kifelé csakugyan ú£y tetszik a dolog, mintha Peyerék végre elismernék a faji különbségeket s végre csakugyan szegyeini kezdenék kirakat-zsidóikat, akiket másutt, hasonlóan zsidó jellegű cégeknél már régen-régen bevettek és nemzetiszínű bábukkal helyettesítettek. Milyen földrengésszerű világváltozásnak kellett jönni Keleteurópa e zónáin, hogy Buchingerék saját maguktól idáig jutottak el? Micsoda rettentő nyomás ostromolhatja kívülről, a nagy tömegek felől, a Conti-utcát, hogy ezt a kirakatból való bevételt ilyen gyorsan, ilyen nagy nyilvánosság előtt csinálják végig? Pár éve csak, hogy ugyanezeken a pártkongresszusokon az egész magyar nemzeti társadalommal szemben, az egész feltámadó jobboldali nacionalizmussal s a magyar külpolitika egész olasz-németbarát irányával szemben, nyíltan, tüntetve ünnepelték ők Benes szociáldemokráciájának cseh küldöttjeit, Soukup elvtársat és Dérer többi rabszolgahajcsárját. Igazán nem kell messze visszalapoznunk a különböző marxista orgánumokban és a különböző munkáskongresszusok jegyzőkönyveiben olyan Masarykot és a „csehszlovák” demokráciát dicsőítő szólamokért, melyek már akkor arcunkba kergették a vért s már akkor hazaárulásszerűen hatottak. Azok a napok pedig, amikor ők még Henlein Konrádékkal s Hitlerék csehellenes akcióival szemben az egész nyugati zsidósággal, az egész amerikai és francia liberális demokráciával együtt Benes győzelméért drukkoltak, szinte mintha tegnap lettek volna.. Micsoda világ omolhatott itt össze, hogy ezután a tegnapi tüntető perfidia, ezután a még alig elmúlt nyílt és öntudatos dac után ma már ők maguk sietnek megelőzni a zsidótörvényt, ők maguk akarnak elsők lenni a zsidó vállalatok átfestést színlelő szabad versenyében? Igaz ugyan, hogy ugyanazon a pártkongresszuson, mely ezt az árjásítást végrehajtotta, egyes tagok kórusban kiáltották: Vitág proletárjai egyesüljetek! Az is igaz, hogy a visszacsatolt Felvidék megemlítésénél voltak, akik nyilván a dérer benesi aranykorszakról ábrándozva vakmerően ismételgették: Éljen a vörös Felvidék! Csak éppen, hogy a Prágából régen külföldre szökött Soukup elvtársat nem ünnepelték. Az is igaz, hogy akadt egy (minden valószínűség szerint zsidó) elvtárs, aki most Barcelona után s Magyarországnak az antikominternhez való csatlakozása után is az őslények makacsságával és a szajkók tudatlanságával hangoztatta, hogy Franco lázadó és hogy a Francoék ellen küzdő papgyilkos vörös spanyolok a hősök. De mindez csak még világosabban mutatja azt a nagy belső kiegyenlítetlenséget, azt az egyre mélyebben kavargó nagy örvényt, amibe ez a magyar közvélemény által régen halálraítélt párt most a kétségbeesett cégér-átfestési kísérletei közben benne fuldokol. A riadtabb, kétségbeesettebb percekben ugyan még mindig Ézsau hangja szólal meg bennük ugyanakkor, amikor a szociáldemokrácia és a nemzeti érzés közeledéséről dadognak furcsa és érthetetlen frázisokat. A feszült idegállapot ugyan még mindig a régi Ézsaut szólaltatja meg bennük. Ez azonban úgy hozzátartozik a kórkép teljességéhez, mint Litvinov a népszövetséghez. Sehol a világon nem őrizte meg anynyira zsidó jellegét Marx Károlynak, a trieri rabbi-unokának pártpolitikai hagyatéka, mint a pesti aszfalton. Sehol, de sehol nem érezték át annyira a gettó-intellektuslok, hogy mivel tartozik a talmudból kinőtt félnadrágos intellektuel zsidó értelmiség Marxnak, Engelsnek, Lassalenek, Bernsteinéknek, Luxemburg Rózáéknak és a forradalmi szocializmus egész erősen szemita ágazatának. Az az eszmei közösség, amely Kunfival és Weltnerrel együtt mindjárt Pogány Józsefeket, Szamuelkeket és Kun Bélákat is adott a vörös világszabadságnak, az ellenforradalmak viharaiban nem pusztult el, csak föld alá húzódott és vegetált. Csápjait azóta is ki-kinyujtogatja a zsidó sajtó hasábjain s a különböző baloldali liberális politikai megnyiatkozásokon át. A leányzó nem halt meg, sőt nem is aludt, legfeljebb csak szunyókálást szimulált. Hiszen ennek az eszmekörnek léte vagy nemléte a zsidókérdés megoldásával függ össze nálunk. Ezt a kérdést pedig húsz esztendőn át, sajnos, meg nem oldották. Nagy és mély felismerés van tehát ebben a lázas sietségben, mellyel Peyerék kirakataikból gyorsan beveszik a dísz-zsidókat. A nemzeti társadalom a szociáldemokrata párt megsemmisítését, a szociáldemokrata sajtó teljes elhallgattatását követeli. Mindenki érzi, hogy ma, az antikominternbe való belépés után, a cseh demokrácia és a bécsi emigrációs fellegvár lebontása után, csak zavart, fertőzést, mérget jelent itt minden elvtársi rezgelődés. Barcelona bevétele után igazán teljesen átalakul Ária. kepesmell/ette/rOM^ ELŐFIZETÉS* ARAK: EGY HÓNAPRA FFTJELIIS SZFRKFSZM' SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATALl S PENGŐ NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ. FÉL- 4' rv.. ) BUDAPEST. VIII.. JÓZSEF-KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ. EGYES SZÁM ARA MILOTAV ISTVAM V •’TELEFON: 1-164-20, 1-464-38, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10. VASARNAP 20 FILLÉR «VllfcV ■ #■» ■ ■ W «“48^ xS/ 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1939 február | SZERDA VI. évfolyam 26. szám Chamberlain nyilatkozott az olasz békepolitikáról, Hitler hétfői beszédéről, a spanyol, cseh-szlovák és a zsidókérdésre vonatkozó római tárgyalásokról A parlamentben is hangoztatta, hogy a nemzetek között nincsenek olyan vitás kérdések, amelyeket ne lehetne tanácskozások útján megoldani Huszonnégy órán belül a második nagy történelmű jelentőségű beszéd is elhangzón: a német vezér és kancellár után kedden Nagy Briannia miniszterelnöke tett ilmlét az angol nép őszinte békekészségéről. Chamberlain már az elmúlt év őszén, amikor a kontinens egén világháborús konflagráció fekete fellegei tornyosultak, bizonyságot tett arról, hogy a béke barátja, s nem hajlandó nemzetét semmiféle uszítás, semmiféle bizaás, semmiféle nagyon is ismert nemzetközi érdek kedvéért beláthatatlan méretű katasztrófába sodortatni. Most a német nép vezérének világos és félreérthetetlenül őszinte megnyilatkozása után Chamberlain ismét bizonyságot adott arról a mérsékletről és tárgyilagosságról, amellyel az angol kormány az európai politika nagy problémáit megtéli. Amint hogy Németország nem hajlandó zsidó uszításra és szabadkőműves mesterkedésekre lángba borítani Európát. Ugyanúgy jelentette ki kedden Chamberlain is az alsóházban, hogy Anglia a béke megőrzését és az európai nyugalom megszilárdítását egyáltalán nem tartja lehetetlennek, sőt mindenkivel hajlandó együttműködni, aki ezért a régen megszolgált békéért, a nemzetek nyugdt életének biztosításáért harcol. Kétségtelen, hogy ez a hátsó gondolatok nélküli őszinteség éppen úgy nem tesz ínyére sokaknak, mint Hitler vezér és kancellár hétfő esti megnyilatkozása. Akadnak, akik a pacifizmus hirdetése és a népek testvériesülésének szüntelen hangoztatása közepette is csak a világ lángbaborításán munkálkodnak a kulisszák mögött, s ezek most végre tudomásul vehetik, hogy hiába csörgették a brit világbirodalom kardját, London nem hajlandó ezt a fegyvert az ő vágyaik és szándékaik szerint használni . .. Beszél az alsóházban Chamberlain miniszterelnök London, január 31. Angliában kedden ér: véget a parlament karácsonyi szünete. Arra a hírre, hogyaz alsóház délután nagyfontosságú külügyi vitát folyta, a képviselők zsúfolásig megöli őt ék a termet. Chamberlain miniszterelnököt megjelenésekor a kormánytámogató pártok melegen ünnepelték. Sir John Simon kincstári kancellár White képviselő kérdésére röviden ismertette a cseh-szlovák kölcsönegyezmény, és hangoztatta, hogy a tárgyalások során szó volt, a menekültek devizaszükségletének fedezéséről is. Henderson Artúrnak Hitler hétfői birodalmi gyűlési beszédére vonatkozó kérdésére felelve, Chamberlain miniszterelnök a következőket mondta: — üdvözlöm Hitler kancellár beszédének anna kiételeit, amelyekben hangsúlyozta, hogy az angol és német nép közötti kölcsönös bizalmat és együttműködést kívánja, örömmel rogadom meg ezt az alkalmat, hogy újból kifejezzem azokat az érzelmeket, amelyekben az angol kormány és nép teljes mértékben osztozik. Jelenleg az angol és német kormány közöt nincsen szó tárgyalásokról, örömmel állapíthatom meg, hogy nemrég az angol és német ipar képviselői között megbeszélések folytak kereskedelmi ügyekről. Sir John Nail képviselő megkérdezte: folyatnak-e tárgyalásokat a közeljövőben az angol és német kormány között. Chamberlain: Nem. T. Smith képviselő felvilágosítást kér a miniszterelnök és a csehszlovákiai helyzetről. Chamberlain miniszterelnök: A kincstári kancellár már nyilatkozat a Csehszlovákiával folytatott kölcsöntárgyalások befejezéséről. Ezenkívül az egyetlen újabb figyelemreméltó fejlemény az a békés elintézés volt, amely a csehszlovák és magyar kormány között bizonyos január 6-iki és 10-iki halárincidensek ügyében létrejött. Mander ellenzéki szabadelvű képviselő: Meg van-e elégedve a miniszterelnök azzal a boldog új élettel, amelyet most a csehszlovák nép élhet? az antibolsevista Európa képe. Buchingerék és Peyerék talán még nálunk is jobban érzik ezt. Érzik, hogy csak a zsidóságtól tanult nagy mimikri, a teljes színváltoztatás segíthet valamit itt. Érzik, hogy a visszakerült felvidéki magyarság sokkal, de sokkal mélyebben belelátott ebbe a hazai zsidó szociáldemokrata lelki világba, mint a liberális sajtó kábításától állandóan zsibbasztott pesti magyarság. Peyerék tehát most lelapulnak és nemzetiszín kokárdákat lóbálnak az annyiszor félrevezetett, naiv magyar kisember felé. Ámde a kirakatból bevett díszzsidók közül hiányzik a legnagyobb, a legzsidóbb, a legtalmudibb, Chamberlain nem felelt, az ősi gyűlöletet és különállást legjobban kifejező Marx Károly. Nélküle pedig mennyi hitele van az egész áriásításnak, amíg a magyarországi szociáldemokrácia magát marxistának vallja, addig ugyan hiába vonul tisztes nyugdíjba Deutsch, Mónus, Propper, vagy Györki-Grosz! Viszont a Marxszal van szakítás az önönmagukkal való szakítást, saját magukkal való teljes végzést jelent. A cél pedig, mint a vasárnapi kongresszus is mutatja, nyilván nem ez. Ezért a vasárnapi sok zavaros, kétségbeesett, halál előtti agóniára figyelmeztető hang, ezért az a sok furcsa ellentmondás a Magdolnautcai székházban.