Uj Magyarság, 1939. november (6. évfolyam, 249-272. szám)

1939-11-03 / 249. szám

­ Parányi Kálmán­­ (B. E.) A magyar közéletnek, az egész magyarságnak ismét nagy gyásza van: Darányi Kálmán volt miniszter­­elnök, a képviselőház elnöke, fiatalon, ereje teljében rászakadt betegségben meghalt. Bár napok, sőt hónapok óta számolni kellett a tragikus vég kérlel­hetetlen elkövetkezésével, halála mégis mélységes megdöbbenést, a legőszintébb és legfájdalmasabb gyászt kelti min­denütt. Mint a nemzet minden olyan nagy fiának a múlandó életből való örök távozása, aki a maga életének múlandó alkotásaiban a népét úgy tudta képviselni, vágyaiban, szükség­leteiben megtestesíteni, hogy azok ered­ményei gyarapodást, előrehaladást, fo­lyamatosságot jelentsenek a nemzet örökkévaló életében is. Darányi Kálmánról egyetlen jelzővel a legtalálóbban talán azt mondhatnók: hív magyar volt. A derék magyarok­nak, hozzátehetjük, a csendes magya­roknak abból a fajtájából való, ame­lyiknek a lelke egyszerű és áttetsző, mint a tiszta víz. Külsőre piros, szinte falusias egészsége összhangban volt azzal a halk tónusú, csendes gesztusú természetességgel, amely bensőjét is olyannyira jellemezte. A magyar köz­élet élén Gömbös Gyula színes, eleven, nagy képzelőerejű és a képzeletet megragadni is tudó alakja után követ­kezett. S mikor minden hatáskeltéstől annyira irtózó, szűkszavú, beszédben, kiállásban szinte lapidáriusan egyszerű egyéniségével, kormányzati módszeré­vel eltávozott, mégis azt mondtuk, hogy nagyjelentőségű, alkotó és nép­szerű miniszterelnök távozik vele, aki távozásának órájában talán éppen leg­nagyobb népszerűségét élvezi. S hogy ez a népszerűség, a nemzet közbecsü­­lése és szeretete személye iránt távo­zása óta csak méginkább nőtt, holott utódai is olyan nagyvonalú, érdekes szellemiségek, mint Imrédy Béla és Teleki Pál: ez személyi jelentékeny­­ségét és munkája maradandóságát önkéntelenül is felméri és mutatja. Ha a napi viszonylatokat nagy, klasz­­szikus példázatokhoz szeretjük hason­lítani, azt mondhatnók talán: a deák­­ferencire emlékeztető puritánság, biz­tonság és egyensúly volt az életfor­mája, elődjének eleven, romantikus, kossuthi színek felé hajló karaktere és két utódának inkább az összetett fogalmazásokhoz, etikai elmélyülések­hez, a nemzeti problémakör egészét fel­ölelő szakszerűséghez vonzódó, széche­­nyies eszmevilága között. Pályája a lassú, nyugodt egyensúlyt és előrehaladást tükrözi. Megyei tiszt­viselőből főispán, kormánybiztos, kép­viselő, államtitkár, miniszter, majd miniszterelnök lett. Nem mozgalmak, szervezkedések, szellemi vagy politikai irányzatok küzdelmének eredményével, azok megtestesítőjeként került a köz­életbe, ahova, talán nem is készült, és a kormányelnöki székbe sem, amelyet még a legutolsó napokban sem kere­sett. Megjelenése a kormány élén a külső kép szerint csaknem ahhoz volt hasonló, amikor a vezérek elhalnak s a harcosok közül a legderekabbat állít­ják az élre, aki azután a sereggel győzni tud, vagy az előnyomulást folytatja. Ezt a helytállást, ezt az erőt, ezt az egyensúlyt, ezt a megállapodott­­ságot, ezt a realizmust és biztonságot jelentette és testesítette ő meg, talán valahonnét a magyarság szellemi és biológiai mélységeiből, hiszen a leg­mostohább viszonyok közti fönnmara­dásnak és továbbhaladásnak szinte egyetlen alapja és biztosítéka is csak ez lehetett. A nemzetfenntartó, nagy és erős ösztönök mozdulása írta elő számára, hogy egyéb, közjogi és gazdasági fel­adatai mellett, vállalja és meghirdesse a győri programot, a hadsereg korszerű felszerelésének szolgálatában, amely nélkül az elmúlt év eseményei során a magyarság nem állhatta volna meg helyét az ismert eredményekkel. Mikor jött, óvatos és szemérmes bürokratának hitték, aki talán elszürkíti majd a ma­gyar belpolitikát. Ezzel szemben, ugyancsak fajtája életösztöneit követve, nyitott utat a modern koreszméknek, amelyeknek első, szociális parancsait ugyancsak ő váltotta törvényekké. Nagy szolgálatokat tett a nemzetnek a tengelypolitika határozott követésével, a gömbösi vonal tántoríthatatlan foly­tatásának eredményeivel, amelyek a nagy német és olasz nemzet barátságát és nagyrabecsülését fenntartás nélkül biztosították számára. S ez a két fel­ismerése tette, hogy valóságos része és szerepe van az elmúlt év őszén s az idei tavaszon bekövetkezett eseményekben is, amelyeket egyébként már nem az ő kormányzása alatt ért meg a nemzet. A derék és csendes magyar típusa volt. S most, annyi elődjének tipikusan magyar sorsát osztva, pihen el abban a csendességben, amely éppen a magyar­ság legderekabbjai közül sokaknak olyan korán jutott ki osztályrészül. A hatalomban közvetlen elődjét, a ma­gyar október hatodikának utolsó, nagy halottját éppen három év múlva követi a sírba. Mikor Gömbös Gyula a halálos ágyon feküdt, mint helyettes és ki­szemelt utód, Darányi Kálmán mind­végig elhárította magától a hatalom teljes birtokát. A nagybeteg ágya körül olyan szerényen, olyan halkan járt, hogy ezzel széppé, megőrzött illúziók­ban teljessé tudta tenni elődje csendes elmúlását. Helyével sorsát is betöltötte azután. S hosszú és csendes haldoklása idején, most ő is a halálig megtartotta a nemzet és vezetőinek szeretetéből, bizalmából, mint a nép egyik legjelentő­sebb, legderekabb férfiára ráruházott, magas közjogi méltóságot. Mindenekelőtt férfias személyiség volt Darányi Kálmán és hivatottsága, ké­pességei mellett bátor ember is. A szel­lemi felismerés, az elhatározás és kitar­tás, megvalósítás összhangban volt benne, amikor lappangó, elhallgatott, félretolt vagy elsikkasztott problémá­kat föl mert vetni, nyílt kérdéssé tu­dott tenni és a megvalósítás stádiumáig is el tudott juttatni. Mikor a kormány­elnöki székből eltávozott, a legtalálóbb méltatás azt mondta róla e hasábokon: amíg más miniszterelnökök gyakran A1/ TÚ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA FFT FIZSZ 5­­57FRKFT?ZTO­ ______ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 1 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL- BUDAPEST, MN­., JÓZSEF-KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ. EGYES SZÁMARA MILOTAY ISTVÁN ,,.TI ) TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10, VASARNAP 20 FILLÉR 1 ” *­­ . -gy 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1939 november 3 PÉNTEK VI. évfolyam 249. szám A finn küldöttség ismét Moszkvába Csütörtökön hiába próbálkozott összeköttetésbe lépni a külügyi népbiztossággal Moszkva, november 2. A finn küldöttség csütörtökön délelőtt ismét Moszkvába érkezett. A küldöttség­ben, amely most harmadízben tért vissza a szovjet­ fővárosba, Tanner pénzügyminisz­teren kívül helyet kapott Makkarainen finn protokollfőnök is, aki régebben Finnország moszkvai követe volt és kitűnően beszél oroszul. A küldöttség visszaérkezésével kapcsolatosan a Havas-iroda részletesen ismerteti a tárgyalások anyagát. Azt kö­vetelik eszerint Finnországtól, hogy a szov­jet határt tolják ki körülbelül tíz kilométer­rel a karéliai földszorosra, viszonzásképpen Kelet-Karéliából kapna Finnország na­gyobb területet. Az orosz követelések Viipurit már nem érintik, ellenben meg akarják szüntetni a határok kölcsönös fegyveres őrzését. A finnek átadnának egyes szigeteket, továbbá a fehér-tengeri Halász-félsziget egy részét és Zrodny-fél­­szigetet. E pontokat a finn kormány nem ellenzi, mindenképpen ellenzi azonban, hogy a finn szárazföldön, a finn öböl északi be­járatánál, kétségen kívül Hango környé­kén orosz tengeri támaszpont létesüljön. Moszkva viszont ezen a ponton nem enged, mert szerinte csak ez adná meg Szovjet-­ Oroszország tengeri biztonságát. Azzal, hogy Moszkva nem ellenzi az Aaland-szige­­tek megerősítését, ha Finnország egymaga hajtja azt végre, nyilván el akarja válasz­­tani a finneket a skandináv érdekközösség­­től, mert Moszkvában Finnországot balti államnak, vagy legalább is különleges helyzetű országnak tekintik, de nem akar­ják semmiképpen a skandináv érdekkör­höz számítani. Amsterdam, november 2. A Telegraaf című lap helsinkii jelentései szerint a finn-szovjet tárgyalásokat fel­függesztették. A csütörtökön Moszkvába érkezett finn kiküldöttek hiába próbálkoz­tak összeköttetésbe lépni a külügyi népbiz­tossággal. Azt felelték nekik, hogy Sztálint és Molotovot túlságosan lefoglalja a leg­főbb szovjettanács ülése, csütörtökön tehát nem lehetett szó találkozásról. Molotov körvonalazta a szovjet út külpolitikáját Moszkva, november 2. Molotov külügyi népbiztos a legfelsőbb szovjet ülésén kedden este megtartotta világszerte nagy érdeklődéssel várt kül­politikai beszédét. A világhelyzetet, mon­dotta bevezetőjében, három fontos tény módosította: a tartós barátság helyreállí­tása Németország és Oroszország, Európa két legnagyobb állama között; Lengyel­­ország katonai megsemmisülése, a lengyel állam széthullása s végül a háború folyta­tása egyfelől Németország,­ másfelől a nyugati hatalmak között. A nyugati hatalmak háborús céljairól szólva, kijelentette, hogy állameszméket, amilyen a nemzeti szocializmus, el lehet utasítani, vagy el lehet fogadni, esztelen­­ség és gonosztett azonban államrendszerek megsemmisítését háborús célul tűzni ki. A nyugati hatalmak hadviselésének igazi oka világuralmuk megtartása s az, hogy továbbra is zavartalanul kizsákmányolhas­sák a gyarmati népeket. A német-szovjet­­orosz barátság már annál a nehéz kérdés­nél kiállotta a próbát, amelyet a lengyel állam területén meghúzott érdekhatár je­lentett. A szovjetunió nagy megértéssel kíséri Németország harcát a versaillesi rendszer kiküszöböléséért, mert „az erős Németországban Európa békéjének mellőz­hetetlen előfeltételét“ látja. Ezzel szem­ben minden olyan kísérlet, mely Német­országot új ilyen rendszerbe akarná be­­kényszeríteni, veszélyes és a nyugati álla­mokat is romlással fenyegetheti. Ez a poli­tikai barátság megteremtette a két ország közötti gazdasági együttműködés legkedve­zőbb feltételeit. Vázolta Molotov ezután a lengyel terüle­tek megszállásának körülményeit és be­jelentette, hogy a szovjet hadsereg mind­össze 738 halottat vesztett, ugyanakkor pedig 900 üteget, mintegy háromszáz repülőgépet, tízezernél több géppuskát, 300.000 lőfegyvert és igen nagymennyiségű lőszert zsákmányolt. A balti államokkal kötött segélynyúj­­tási egyezményben a külügyi népbiztos annak az abszolút bizalomnak és köl­­­­sönös megértésnek a gyümölcsét látta, mely Moszkva és kis balti szomszédjai között fennáll. Ezek a segélynyújtási egyezmények a balti államok szuveren­itá­­sának sérthetetlenségén alapulnak. Majd áttért Molotov az orosz-finn vi­szonyra, s elmondta, hogy Moszkva ere­detileg a balti államokéhoz hasonló köl­csönös segélynyújtást javasolt a finnek­nek. Mivel a finn tárgyalók ebben Finn­ország semlegességének sérelmét­­látták, orosz részről a finn tengeröböl néhány szigetének átadására, valamint arra kor­látozták az eredeti javaslatot, hogy Leningrádtól északra az országhatár „né­hány tucat kilométerrel északabbra legyen a mostaninál.” Cserébe ezért a szovjet­­kormány Finnországnak kétszer ekkora területet ajánlott fel Szovjet-Karélia te­­­rületén és még azt javasolta, hogy a finn tengeröböl kijáratánál, szemben az észt területen szerzett Baltisport támaszpont­tal, bérlet útján kis finn területet tenge­részeti bázisként megszerezhessen, hogy ez a két támaszpont megadja a finn ten­*­geröböl teljes biztonságát. Molotov vé­leménye szerint ez az új helyzet a finn tengerpart biztonságát is jelentené. El­lenszolgáltatásképpen Szovjetoroszország beleegyeznék az Aaland-szigetek megerősí­tésébe, ha azt Finnország maga hajtja tízszer annyit, ígérnek, mint tesznek, addig ő legalább tízszer annyit tett, mint amennyit ígért. A titkos választó­jogot, a zsidótörvényt, az elaltatott földkérdés újra dinamikus állapotba helyezésével, a telepítéssel megújhodó földbirtokpolitika, a vele első ízben pár­huzamossá tett mezőgazdasági szociál­politika kezdeteit, — évek, évtizedek, szinte félszázadok néma hallgatása, vagy küzdelmes tehetetlensége után, —­ ő valósította meg.

Next