Uj Nemzedék, 1919. október (1. évfolyam, 3-27. szám)

1919-10-01 / 3. szám

Liberalizmus. A magyar sajtó egy része azzal kezdi szabad lélegzetét, hogy a liberalizmust hívja segítségül új, országépítő, közvéleményt ala­kító mániájához. Csak a liberalizmus ment­heti meg az országot — írják — a teljes megsemmisüléstől, csak a liberalizmus emel­heti fel újra a politikai, gazdasági és kul­turális fejlődés verőfényébe. Liberalizmus nélkül még a mostaninál is szörnyűbb végre jutunk. Csak a liberalizmus és demokrácia tehet bennünket erősekké és versenyképe­sekké. A liberal­izmus az a csodaszer, mely a szétomlott, feldúlt, megalázott és koldus Ma­gyarországot előre ihletheti. Ennek a csoda­szernek puszta érintésétől a halálos beteg fel fog kelni és járni fog, mint Jairus b­á­­­nya a Mester és Megváltó szavára valami­kor. [Mi több, a Hseralizzm® nemcsak a saj­tóban kisért. Liberális párt­csoportok bon­tanak zászlót a politikai porondon is. Sőt liberális blokk és liberális mellék­kormány készül, hogy mindazok, akik már kétségbe­esni készültek a liberalizmus hiánya miatt, megvigasztalódjanak, hogy, ima, nincs még veszve Magyarország. 7 ffh«»m­.Twim­nal KBOBOd­ó kisértetjavas meg képzeletünk előtt, ennek az ava­­­tal iszonyu, bűnös emlékektől történt szó­nak­­denevér-járására. Ezzel a szóval ringat­ták álmokba, nagyratörő reménységekbe va­lamikor az osztrák abszolutizmusból ébrede­ző Magyarországot s ebből a szóból, ebből a zászlóból lett az a kalóz-lobogó, mely alatt annyi hazugság, annyi romlottság, annyi lelki és erkölcsi méreg, annyi pusztulás sza­kadt a naiv, gyanútlan magyarságra. Ez alatt a kalóz-lobogó alatt indult meg az a hódító hadjárat, mely a régihez viszonyítva, egy nemzedék alatt felismerhetetlenségig megváltoztatta Magyarország, s a magyar nemzet egész belső, politikai, gazdasági, et­nográfiai, kulturális és erkölcsi struktúráját Mélységét és következményeit, organikus jellegét és külső jelenségeit tekintve, ez az átalakulás az elfogulatlan szemlélőnek azo­kat a rajzokat idézte az emlékébe, melyekkel Fernere a római birodalom belső társadalmi és gazdasági szerkezetének változásait, a me­zőgazdaságról , a birtokos nemesség és sza­bad parasztság uralmáról a merkantilis — plutokratikus korszakba, majd a demagógia és csőcselék-uralom rémségeibe való átha­­nyatlását oly mesteri módon mutatja meg kétezer esztendő távlatában.­­ nyolcat az a kisajátítási folyamat, mely a magyar földbirtok jó negyedrészét idegen kezekre juttatta. Ennek a liberális politiká­nak védőpajzsa alatt alakult ki Magyar­­országon az új latifundiumok hatalmas osz­tálya, miközben a magyarság százezrei, a magyar föld népének nincsetlenjei koldus­botot voltai kénytelenek kezükbe venni,, hogy új hazát és kenyeret keressenek a ten­geren túl. A liberalizmus nevében nőttek új ér­telmiségi osztályok a magyar társadalom nyakára, hogy mohóságukkal, a hatalmi és gazdasági érvényesül® mindent magába emésztő vadságával, megbontsák és felbo­rítsák egy szegény, elmaradt, agrárius or­szág belső, közéleti egyensúlyát A liberális-­­­más nevében lett a magyar törvényhozás, a valamikor legpuritánabb törvényhozó tes­tülete a világnak,­­ a korrupció legszé­gyenletesebb melegágyává. A liberalizmus nevében szakadt el a magyar tudományos élet a nemzeti önérzeti, öntudat tápláló for­rásaitól. Ezzel a jelszóval kezdte a pályafutását az a sajtó. tupiv később a­mokrácia és radikalizmus köntösében r­gezte, ámította és döntötte iszonyú mega­sonlásba a magyar közlelket és közgon­dol­­kozást s ezzel a jelszóval indult hóditó út­jára az a destruktív politika, mely Magyar­­országot két forradalom örvényein és szen­vedésein keresztül az öngyilkos népek te­metőárkába taszította, amelyből minden Néhány adat az irodalmi patkány­lázadáshoz.­ ­ * Az a nyái bolsevimmna, amely négy hó­napig Magyarországon dühöngött, irodalmi vonatkozásában is az volt, ami a többiekben: patkánylázadás. A patkányokat azonban a megelőző tíz esztendő „magyar" sajtója és irodalma hordozta ki méhében, hozta napvi­lágra és nevelte veszedelmesekké. Hogy hon­nan, micsoda csatornás mélységekből bűzlött föl az aszfalt fölé, sőt Budapest amerikánus tornyai fölé ez a népség, arra mindenki rá fog ismerni, ha az egyik csatornarácsot föleme­lem. Egy különben dühödt bolsevista mondta­­ nekem március 24-én, hogy az írók taná­csának alakulása közben valaki az írói direk­tóriumba megválasztandónak véleményezte az egri remetét: Gárdonyi Gézát. — Gárdonyi? — pattant föl erre valaki a legifjabbak közül. — Mert nem mindjárt Vö­rösmarty Mihály? Ez a fölényes, lesújtó mondat azt akar­ta kifejezni, hogy ha már ilyen ásatag, elkö­­vült nevet mert az a valaki fölvetni, akkor­­miért nem mindjárt egy hitelesen meghalt, egészen paleontológiai nevet, a Vörösmartyét vetette föl? Ki beszél, ki mer még beszélni, a „mai" magyar írókról szólván, ilyen jelenték­telen, elaggott és hátramaradt senkiről, igen régen elintézett irodalmi kövületről, mint­­ Gárdonyi Géza? Az a fiatal titán, aki mindezt­­ama lesújtó mondattal elintézni vélte, Déri Tibor volt. Boldogan konstatálom, hogy sen­• Liberal'zmail! Sc'ssel a..jelszóval zász­laján szervezkedett meg az utolsó negyed­század folyamán s lett úrrá M­agyarorszá­­gon az a kapitalista-plutok­ratikus irányzat, mely végeredményében néhány dread­nought-bank szabad zsákmányévá és korlát­lan vadászterületévé tette az ország közgaz­dasági és politikai életét egyaránt. Ezzel a jelszóval indult meg és öltött példátlan ará­ki a nagy magyar közönségből ezt a nevet nem ismeri, és irigylek mindenkit, aki nem kénytelen iyen süvölvényekre egyetlen percet sem vesztegetni. De a patkányvisítás jellem­ző. AM elkövette, az magánhivatalnoki életé­nek homályából a Nyugat hasábjain pattant ki az irodalmi verőfényre egy ocsmány por­nografikus elbeszéléssel, amelyet azután még néhány igen rosszul, jelentéktelenül átírt Kraft-Ebbing-fejezet követett. S e néhány irodalmi exhibició után mire vélte magát föl­jogosítottnak a derék bankfiú? Arra, hogy ugyancsak a Nyugat vendégszerető hasáb­jain bemocskolja a tragikus Ady Endre halotti maszkját és megállapítsa egy hasonlóan fö­lényes cikkben, hogy Ady volt az utolsó nem­zeti költő, annál is inkább, mert „a nemzet" — mint ilyen — megszűnt, ez az avult fogalom az idők lomtárába került. Adynak még meg lehet bocsátani, hogy lázas költői elfogultsá­gában erről még nem szerzett tudomást Déri Tibortól. Ki szüntette meg a nemzet, a nemzetek létét? Talán Gerhart Hauptmann, talán Paul Claudel, talán Dosztojevszkij, vagy D’Annun­zio, vagy Goya Oktavián? Nem, hanem Déri Tibor, aki a nevezettekkel semmiféle konge­­nialitásba nem erőszakolható.. De Déri Tibor — s ez a jellemző ! — érezte magában a jogo­sultságot, a hivatást ahhoz, hogy a nemzetek megszűntét dekretálja, és a Nyugat — s ez megint jellemző! — érezte annak a szüksé­gességét, a kötelességét, hogy ennek a cikknek az „ő“ Adyjának szentelt számban helyet ad­jon. S tovább megyek: sem a cikkíró, sem a Nyugat nem érezhette magát egyedül, asszisz­tencia nélkül, mikor ezt a szemtelenkedést ki­ ■■■■■■■■■■■■■■■BBWWBBPwrwtTJWWiiaiBiiMBi'irfPiwiiiaeB iiimmiMni'imrnffinvwii’ai"iag| adta. A Barcsay­ utcai gimnáziumban egy fel­sőbb osztály „bizalmi férfia" így nyilatkozott meg a kommün első napjaiban diáktársai és a tanárság előtt: — No lám, ma ünnepünk van, mg­­sincs Szózat, nincs Himnusz. Ki is írta azt a Szózatot, hogy „itt élned, halnod kell?“ Az a Vörösmarty bizonyára valami temetkezési vál­lalatnak volt a vigéce, nemde, elvtársak ? Hát igen: a patkányok ott voltak nem­csak a Nyugat szerkesztőségi asztalainál, hajz nem az iskolák padjaiban is, csöndesen kon­­certáltak egymással és a gyáva merészség nap­jaiban el is rikkantották magukat egyformán, egyazon hangvillára hangolva. Megérezték önök a patkánybűzt? Majd lesz még to­vább is. Az irodalmi kommünnek három látható feje volt : Lukács György, Balázs Béla és Kas­sák Lajos. Mikor rájuk gondolok, eszembe jut Nietzsche két jóslata az eljövendő európai „ni­hilizmus“ embereiről : „die ungesundeste Art Menschen“ — a legegészségtelenebb ember­fajta — és a másik : „die Vorherrschaft der jü­dischen Rasse in Europa“ — a zsidó faj ural­ma Európában. A magyar szellemi nihilizmus nem teremhetett betegebb embereket e három­nál és zsidóbbakat a két elsőnél. Lukács György és Balázs Béla nem hiába imádták egymást a nyilvánosság előtt is nyomtatott papíron: szel­lemiségük száraz fagyökér volt. E­z a túltengő in­­tellektualizmus, az a minden lelki megmozdulást itatóspapíron át szűrő absztraktság, az a min­den eleven élettől, elsődleges inspirációtól és költői megsejdítéstől való idegenség, ame­lyet Werner Lombart méltán orol a zsidó faji. Lapunk mai száma 8 oldal, Censurat: Spida. Előfizetési árak : Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egész évre .. 220 K — f. Negyedévre. . 66 K — f. Felelős szerkesztő : Milotay István. Budapest, IV. kerü­let, Gerlóczy­ utca 11. sírm. Félévre .... 110 „ —f. Egy hóra ... 20 „ — „ . — Egyes szám­ára helyben, vidéken és pályaudvaron 80­­. Telefonszámok: .... 75—09, 75—88. és 75—31. Budapest, 1919. I. évfolyam 3. szám. Szerda, október 1.

Next