Uj Nemzedék, 1919. december (1. évfolyam, 54-77. szám)

1919-12-02 / 54. szám

rákként törettek meg és csak átmenetileg. A csehek, szerbek, románok feltartóztatását az akkor még nem kommunista, hanem szo­ciáldemokrata katonatanácsok akadályoz­ták meg. A szociáldemokraták alkalmazták a terrorisztikus eszközökéit, jóval Kun Bé­­láék előtt: ők kergettek szét gépfegyverek­kel minden keresztény gyűlést, ők rendez­ték a házkutatásokat és internálásokat, ők gy­alázták meg a Himnuszt, ők támadták a vallásos és hazafias intézményeket, űztek állampénzen felekezeti és, osztályellenes iz­gatást, ők szórták az ország pénzét zsidó agitátorokra és munkanélküli segélyekre, ők lopták el a közönség ruhaneműjét, és jut­tatták bécsi zsibárisok kezére, ők rabol­tak ki te zúztak porrá keresztény szerkesz­tőségeket és intézményeket. Amit a Linder Bélák, Pogány Józsefeik és Kirafi Zsigmon­dok március 21 előtt tettek, mindazt nem mint komm­unisták, hanem minit orthodox Conti-utcai szociáldemokraták tették. Ga­rami és a szociáldemokraták többi „nem kompromittált“ vezérei maguk is szignál­ták a terrorisztikus „néptörvényeiket“, az internálásokért, a ruhanemű-lopásokért, ha­­zaárul­ásokért , atrocitásokért és az ország pénzének szétszórásáért mint a „népkor­­m­ány“ tagjai ma is vád alá helyezhetők. S a világ minden fekete és vörös tintája nem moshatja le a szociáldemokraták véres fe­lelősségét azért, hogy­ végül március 21-én Kun Bélát és Szan­i­­lyt ők ültették a ném­­ét nyakára s ezzel ránk zúditották a vérebe­ket. S nem igaz, hogy félreállottek, ezt leg­­­­feljebb kés­-három „óvatos“ tette, nem: a párt, mint ilyen, egyesült a vérebek hadával, kimondotta a teljes beolvadást; ugyanaz a tömeg, ugyanazok a szakszervezetek, ame­lyeket a Conti-utca nevelt és vadított el, let­tek egyszerre a „szocial-­sta-kramnnieta“ rab­­lótársaság pártja, és hátvédje, öntudatlanul tették ezt a „félrevezetett“ munkások? Jó, de akkor ne beszéljenek nekünk demokráciáról, a munkásság öntudatosságáról, szabad elha­tározásáról, ne követeljenek uralkodói jogo­kat olyanoknak, akiket a Conti­ntca minden pillanatban ennyire meg tud fosztani vilá­goslátásuktól, önellái,tározásuk szabadságá­­tól, sőt emberi méltóságuktól. Nem! Nem lehet, ezt­ a rettenetes őrületet egy kézlegyin­téssel visszacsinálni! A Népszavát sem kommunikálták el a kommunisták, hanem — nagyon helyeslen — saját orgánumukat tekintették és­­sem az elvtársi lapnak, sem a mögötte álló tábornak semmit sem­ kellett változtatni sem a hangján, sem a modorán, sem évtizedek óta vallott „elvein“,­­sem a végső célján: legfölebb a taktikai kérdésben tettek egy kicsit őszintébbek és gyorsabb tempójúak. S most mindenki csak a március 21 utáni időről és Kun Béláról beszél! Mintha Kun Béla nem volna­ csak a végső felvo­nása annak, amit a szociáldemokrácia itt egy évtized óta előkészített s egy éven át csinált! Mintha a „népbiztosok“ szökésével és Csernyák pőrével ki volna fizetve min­den számla s a szociáldemokrácia leveze­kelte volna minden égbekiáltó, nemzet gyil­kos bűnét! Mintha mindaz a nyomor, éhség és rázás, munkanélküliség és erkölcsi züllés, idegen megszállás és cseh-román kirablás nem egy,­s egyedül a Népszava körül setten­kedő vörös sátánok művének következmé­nye volna! A talpraállít nemzeti érzés s a feltá­madt magyar igazságszolgálta­­tás ne en­gedje félre­vezettet­ni magát Ne csak az utolsó bűnök végrehajtóit kérje számon, ha­nem az előzőket, is, kiket ma senki sem em­leget; vonja kérdőre necsak a­ véletlenül tet­­tenért útonállókat, hanem az óvatos felbuj­tókat is, az elméletcsinálókat, a Cserny-te­nyésztőket a proletárdiktatúra előtt a nem­zet sírját megásókat! Károlyi József a magyar szent koroná­ról. Károlyi Józs­f gróf, Fehér vármegye és Székesfehérvár szabad királyi város főis­pánba legutóbb lelkes szava cikket irt a magyar szent korona, fogalmáról. Cikkében először tör­ténelmi vi­s--npillantást vet a vezérek korára s a pogány fejedelemségből kialakult első ma­gyar királyságra, majd így folytatja: A szent korona jelképévé lett a magyar nemzet állami főhatalmának és egyesíti magá­ban mindazt a tertvetet, melyet a nagy honala­pító a magyar szent korona országai címén ha­gyott hátra utódainak. A magyar szent korona tehát nem királyi ékszer csupán, mely a ma­gyar király homlokát diszíti, hanem külső ki­fejezője a magyar állam területi egységének és a magy­ar­ nemzet hatalmának, melyet a nemzet minden egyes koronázással ruház át törvényes királyára. A koronázás ténye ezért nem csu­pán egyházi szertár­ás, hanem ,a vérszerződés megismétlése is a­ keresztény egyház szertartá­sa szerint. A világháború végén jött egy pilla­nat, amikor Budapesten összeverődött néhány ember, kinek mindez csak száraz történelem és üres beszéd volt s akik úgy látták jártak, hogy szakítanak mindazzal, mit a nagy magyar múlt­ban ,a keresztény ,de nemzeti királyság jelentett és megcsinálák a pesti népköztársaságot. A vérszerződés ocsmány paródiájaként az Asztú­­ria előtt tagadták meg az­­egész magyar faj múltját s a karddal és nyíllal bejött m­agyarok u­tódai között nem akartak több katonát látni. Most rátértünk a javulás útjára- Újra van ma­gyar fővezér a magyarok élén. "Ez az újjászü­letés vezessen bennünket oda, honnan a ma­gyar történelemnek minden nagysága és dicső­sége fakad: a magyar spent koronának örökké változhatatlan eszméjéhez. Mert csak ezen kár, után állíthatjuk vissza a magyar szent korom­ országainak területi épségét is. Van gőzölgő, kikészített asszonyok és­­lá­nyok epedő pillantásokat röpítettek felé, a legjobb magyar színésznők szívesen omlot­tak karjaiba. Pénze nem­ volt, napról-napra élt, eleinte öt koronákból, később már ezer is kevés volt. Mindig volt, aki kitartsa, egy jó barát, egy vállalat, egy újság, mert­­ divatban tudta magát tartani. Nem­ volt bo­hémon, komolyan, méltóságteljesen viselte magát, mindig és mindenről ellenkezni véle­ménye, volt. Olvasottsága, tájékozódott volta elsőrendű, tud nyelveket, tud tíz em­­­berekkel bánni. Felfogása rapszódikus, kü­lönös lendületű, írásai határozottan meré­szek. A merészséget és a­ talentumot szo­kásban volt összecserélni, tehát Kéri hama­rosan a magyar zsidó újságírói front élére kerül. Míg a szinmagyar tehetségek­­bele­írják hitvány lapjaikba agyvelejüket és ki­égetik lelküket, addig Kéri félkézzel kontú­­rozik, de a körülötte zsengő „chorus misti­­cus“, mely fajtársaiból illeszkedik eggyé, ne­m­ engedi lecsúszni az érdeklődés hori­zontja­ alá. Kéri úr beleilleszkedik az aranyget­tó­bba, amelyhez Hatvany Lajos barátjával közösen szállítják az irodalmi patinát. Ott dőzsöl a rogyadozó, fényes asztaloknál, de hirdeti, hogy nemsokára elkövetkezik a gaz­dagságra a vég. Csak egy erő van, a tömeg­erő. A szocializmus. Fürdöttsége, parfümös exteriőrje csodálatos ellentétben van felfo­gásával, a piszkos munkást, de faji szimat­ír tett vele, hogy a piszkos egy egyéni karrier mozgató szerkezetébe, ekkor aztán hajrá, föl a csillagokig! Lelkének fő alkotó tényezője az ural­kodni és érvényesülni akarás. A magasa­bb­­rendű élet minden külső feltétele, megvolt benne, de érezte, hogy van egy ennél is szebb és jobb elhelyezkedés. Arisztokratának érezte magát és volt egy periódus életében, amikor­­ antiszemitáskodott. A libászsidó fia lelkében egynek érezte magát az And­rás­­syakkal, Esterházyakkal, borközi állapot­ban csodálkozott is, hogy még nincsen kö­zöttük. Ment ez volt a célja, és ez lett tra­gikuma, gyilkossá züllése. Mint fajának emelkedősét i Ket levő minden fia, az elismertség és a teljes társa­dalmi befogadottság felé tört. Ek­kor a par­lament folyosóin, ahol az arisztokrata és zsidóbarátságok első selyemszála kibomlik, célbavett mindenkit. Andrássy Gyulával kísérletezik, aki azonban más fajtárssal szemben „foglalt“ volt Majd Apponyit vészi űzőbe, de nem­­sikerül. Tisza nem en­gedi közelébe és ekkor a végzet hulláma a porondra, veti Magyarország legvégzete­­sebb alakját, a tökéletlen Károlyi Mihályt. Kéri Pál a hamisjátékosok ösztönével, szi­­­matra veszi a másik hamiskártyást, s csak­, hamar szoros kapcsolat fűződik közöttük. Kölcsönösen átigérik egymás értékeit, Ká­rolyi a demos hatalmát és erejét várja szák­uitásra készen Kéritől, Kéri pedig a" keleti fantáziává­ ki?rabeszk­ezett b­uri szalonok kinyittat Károlyitól. No, meg­ a legfőbb jót. Emlékszem, amikor egy éjszaka Kén megjelent az „Otthon“ körben és kije­­n­tette, hogy estélyen volt Károlyiaknál, csi­l­logott a szeme. Boldog volt, büszke vol­t " - megelégedett. Nem titkolta, hogy Károly­it nyűgében tartja, ő volt a tanácsadó. Kéri úr politikai konceptusát a farkasrorka ovo - szerűen letisztázta. Tisza iránt táplált k­ö­­zös gyűlöletük eggyé forrasztja őket. Egy a gyűlöletük, de egy a félelmük i- f­éltek a vasembertől, akit forradalom c... re el kellett tenni láb alól. Mind a kettő gyáva volt, de a gyávák természetrajza­ szerint fanatikus. Kéri, hogy örökre hatalmában tartsa a hatalom forrásait, részt vesz a gyil­kosságban. Biztos, hogy félt, remegett, de ott akart lenni, mert a titok mindig felbe­­­­nálható fegyvert, bűvös hatalmat jelent.Ir. Míg Károlyi újságíróbohóca sajtófőnök, majd alállamtitkár lesz, addig Kéri tárca­­nélküli mindenes, megingathatatlan, hatalon­. Százezreket zsúfol a gróftól a svájci útra, végre pénze van, élhet, dőzsölhet, kohóito­kat röpíthet. És van rangja, hivatalos sze­mélyiség, képviselője egy nemzetnek, me­lyet régi ,szokása szerint az ügyvivő úr porig gyalált. Szimatja nun romlik, beteevik­­os l­­eköttetést talál. .Amis­or hazajön, n­­hei­­sevizmus apostola,­­ fogalmazza meg Ká­rolyi spir­ondó levelét, aláírására kényszí­riti a gyprigeenméjü farkastorkát. A diktatúra alatt parfümos és vasalt proletár, kitű via szobájából. Prolyiszka­­...püs­pököt. Pogány­ Józseffel dőzsöl és tépi Hebron rózsáit. Számítolj-t­ —szer­et-i, de Kun­ Bélával U! nemzedék Kedd, 1919 december 2. R imám temoriott­a­n«»kisbiztositó A Népszava vasárnapi száma közli a kor­mány rendeletét, mely visszaadja a Munkás­­biztosi,­G pénztárak autonómiáját. Ez a döntés tudvalévően lényeges pontja volt annak a pak­tumnak, amelynek az alapján a mostani kon­centrációs kormány létrejöveteléhez Garami Ernő, a szociáldemokrata párt részéről hozzá­járult. A hivatalos lap mai száma már közli is a Népszava által közzétett rendeletét, amelynek lényeges pontjai a­ következők: A rachefe hatályon kívül helyezi az előbbi kormánynak a Munkaebiztosító pénztár államo­sítására vonatkozó rendelkezését s kimondja, hogy a­ pénztári alkalmazottakra az 1907. évi szolgálati szabályzat marad továbbra is irány­adó. A rendelet egyéb pontjai szerint a háztar­tási Alkalmazott a betegsége idején munkaadó­jától teljes ellátásban részesül, erre az időtartam­ra táppénzt nem igényelhet. Végül azt­ a bérha­tárt, am­elyre a Munkásbiztos jó il­letékes, napi negyven, illetve évi tizenkétezer koronában álla­pít­ja meg a rendelet. A mai rendelkezés kétségtelenüll diadala annak az irányzatnak, amely közügyeinket újból balfelé szeretné terelni. Eg­észséges állapotok cap­pán a nemze­i közvélemény nem lett volna ugyan az államosítás mellett, mert hiszen a társadalmi fej­lődést leghelyesebb az önkormányzat irányába

Next