Uj Nemzedék, 1919. december (1. évfolyam, 54-77. szám)
1919-12-03 / 55. szám
BRSjHjj BBraBfi INftNHHiäKöäUflS 8j^|ffiM ^Mwrü Máma BaSK Mhim S|Pf^sNifBnB ^jS&ar Pb^hB ^9kH9I aSsÉsf^ tiotizevesi araK Egész évre .. 220 K —f. Negyedévre . . MKf. Félévre .... 110 „ —f. Egy hóra . . 20 „ — f. Egyes szem ára helyben, vidéken és pélyaudvaron 80 f. Felelős szerkesztő : Mirotay István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV. kerület, Gerlóczy-utca 11. teám. Tslstenszámok: Imk Üzlet: 75-88 és 75-31. Kiadóhivatal: 75-09. iiiiiiiiiiiHuiiiiminmiiniMnniiiiiinimmimmnMuiimnnmimiiHmiiuKminnmmiimuiHniiiHHnimnnimmmnRiifnHiHmiiiinntiHiimmniiinTmimimmhmiMmmHfNUiiiinniHiiuiniMiiiinfimiiifiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiniiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiii Budapest, 1919. I. évfolyam 55. szám. Szerda, december 3. SfliilTYlfflfIIIIflTfflflIUinitltfllilllllllliifllUlilfVIillfIflIIJHIIlllllIlllIlIflIiriflftlltlIfriHIItllllliniilltIJlinifljrfVtlWIVinifIIII&Cf1ViJfVfiiI«rfMS9iiciirsiif«>ififii>itiftiiiiiieiif«i«fiiitiitiviiis(ivti«va>«>.a.. Ä nagyromán államterv a valóságban. Bukarestben a minap a román nemzetgyülést Ferdinánd király trónbeszéckkel nyitotta meg. A máskor olyan hivalkodó román hírszolgálat most csak nagyon fukaron s csak magáról a trónbeszélről számolt be, alig néhány mondatnyi kivonatban. De ez a pár sor is éppen eleget mond s mi azt hiszszük, nincs messze az idő, amikor a világ aRomániában történő események kapcsán maga is rá fog jönni arra, hogy a nagyromán őrültségben lehet ugyan valami patologikus rendszeresség, de igazság, erkölcs és államalkotó erő annyira nincsen benne, hogy legfölebb csak véres szatírát teremthet az a kísérlet, amely a népcsatlásnak ebbe a fellegvárába óriási hegyláncokat, folyamrendszereket és erős, egészséges népeket akar belekényszeríteni. A tudósítás szerint Ferdinánd, király a többi közt reményétfejezte ki, hogy a nemzetgyűlés alkalmazkodni fog a régi Románia alkotmányához s az új Románia berendezésénél figyelembe fogja venni a királyság régi hagyományait. A trónbeszédnek ez a része igazolása azoknak a súlyos bonyodalmaknak, amelyek Nyagy-Romsániát belülről fenyegetik. Igazolása annak, hogy a román propaganda becsapta, Európát még akkor , is, armikor azt hirdette, hogy a négy helyen lakó és négyféle földrajzi és gazdvsági viszonyok közt élő román népnek nincs forróbb vágya, mint hogy föntartás nélkül egyesüljön a királysággal s hogy az egyesülés szükségéről és módjáról nincs a nézeteltérés a rosnák és tomán között. A valóság az, hogy Nagy-Románia pusztán formai megalkotása, már eddig is, az erőszakos-ságok, vérengzések és törvénytelenségek egész sorozatával történt® az elkövetett brutalitások elsősorban magából, a román népből, követeltek tengernyi áldozatot. Törvénytelen maga a nemzetgyűlés is, mert a választást elrendelték anélkül, hogy a békekonferencia a három idegen területet valóságosan átadta volna Romániának s a népszavazás kérdéséről döntött volna. A román nagyzás ebben is az idegien tulajdon iránt való ismert , érzéketlenségével teremtett fait. accomplits olyan mohón cselekedett, mintha attól félt volna, hogy a rászedettEurópa, mégaz utolsó, pillanatban meggondolhatná magát.. A választást eredetileg október elején akarták már megtartani, de Bratianu remélte, hogy a béketanácskozás még egy darab tiszta magyar földet is fog a románoknak ajándékozni és...ezért elhalasztották a választást november hetedikére. A balkáni királyságban sohasem jöttek zavarba, amikor a terror eszközei között kellett válogatni, de a mostani „általános“ és „demokratikus“ választással a Kárpátokon túl, lakó „testvérek“ szinte önmagukat múlták felül. Román hírforrások szerint Temes-, Kolozsv Bihar-, Maros-Torda-, Szeben- és Csák vármegyében, továbbá Bukovinában és Besszarábiában a hivatalos erőszak, fenyegetés, megvesztegetés s a választói névjegyzék meghamisítása olyan általános volt s olyannyilban történt, hogy ,mint egészen enyhe trükkön, nem is akadt fönn rajta senki. Igen megbocsátható ’ elnézés volt’az is, hogy a román hadsereg több százezernyi, fegyverben, álló katonája a választásba egyáltalán nem szólhatott bele. Mindamellett a választás eredménye nemcsak •siralmas, hanem egyenesen megdöbbentő volt. Megtört a királyságbeli Romániakét régi nagy pártjának, a liberális és konzervatív pártnak leejárólagos a hatalma, anélkül, hogy Nagy- Románia gyakorlati lehetősége egyetlen árnya- ■ lattal is gazdagodott volna. Bratianu Jon,volt, miniszterelnök, ,aki a Valforoiu-kabinet mögött,még ma is Románia igazi irányítója, mindössze 103 képviselővel, tehát a mandátumoknak még csak a félévedsem, vonulhat be az új parlamentibe, a Marghiloman-féle konzervatív párt pedig alig néhány képviselőre zsugorodott össze. Egészen új emberek, parasztok, demokraták, szocialisták, lépnek mint többség a helyükbe. Ismeretlen, soha nem látott se egymásnak teljesen, idegen arcok merednek egymásra s mindegyik máson«» vágyat, más-más programmot hoz, amelyeket bajos Lena áthidalná e még bajosabb lesz belőlük egy egységes Románia politikai fundamentumát megteremteni, rá külön autonómia vagy teljes beolvasztás kérdése most még bonyodalmasabb tett, mint valaha volt. És előreláthatóan , az erőszaknak és rémuralomnak még sokkal sötétebb napjai fognak elkövetkezni az új Romániában, mint amilyenek az eddigiek voltak. A művekülén ősi elmaradt Romániát, kukoricaliszten élő, analfabéta parasztjait, mezítlábas tanítói, korrupció® bakszsecin tengődőkfehivatalnokait megrohanta a magyar, osztrák és orosz kultúra önereje , a megdöbbent, világból induló roménn kapzsiság nem tudja most, hogy mit csináljon: kezet fogjon-e egymással s puskával,ágyiinai, poliktlrkiai erőszakkal próbálja-e Románia alacsonyabb színvonalához csiszolni Erdélyt, Bukovinát és Besezarábát, vagy pedig álljon rá arra, amit a „fölszabadított testvérek“ kívánnak, hogy a Prath folyó s a Kárpátok hegygerince mint hatalmas természeti határ válassza el őket továbbra is a drága, „anyaországtól“?. A konzervált bojárság szemmel láthatóanmáris vesztett a játékon, jóllehetaz Erdély ellen irányított erőszakos tervekkel még a legkevésbbá szimpatizált. De holnap már Bratianuék is rákerülhet a sor. Mert a román találékonyság rendezhet ugyan a mainál még vadabb választást is, de a Kárpátok óriástestét semmiféle furfang sem tolhatja el a helyéről, ez a bsztalmias fal örökké ott marad Erdély és Románia között s az a bukaresti kéz, amely a Czenk havas ormán keresztül nyúl át a, petbrozsényi vagy kisszármási művekre, mindág sokat fog akarni és keveset fog markolni. De a becsapott Európa mindezt csak ezután fogja megtudni, amikor a nagy román koncepció gazdasági, politikai és etnikai képtelenségéről lassan kint le fog hullani a lepel. Ma, sajnos, az érdekelt országok a román ópium kábulatában Decebal új kincseiről álmodnak, amelyeket csak Bukarestből kaphatnak meg s hisznek abban, hogy Nagy-Románia mint politikai szövetséges...A győzhetetlenség marokkói pengéje lesz a számukra. Egyelőre a szövetségesek vajmi kevés hasznát vették ennek a pengének a harctéren, mert a román perfidia mostanáig csak abban volt nagy, hogy hol védtelen országokra szegezte ágyúit, hol a siaját véreinek taposta ki a belét. Apaikor tavaly novemberben Flondor bukovinai földbirtokos közvetítésével Zank román tábornok csapatai bevonultak Bukovinába, a bennszülött románság nemcsak megtagadta az engedelmességet, hanem fegyveresen is fellázadt az okkupációellen. Az örmény származású román generális dorobáncai több mint két hétig kegyetlenkedtek a román néppel s véres csizmával gázoltak végig szerencsétlen fájtestvéreiken, míg végre sikerült őket „egyesíteni“ az anyaországgal . Még sokkal embertelenebből jártak el a románok Besszarábiában, ahol Vaitoianu tábornok, a mostani miniszterelnök, mint katonai diktátor állított örök emléket magának a román nép szívében. A több mint másfél esztendős diktatúra alatt elvették a besszarábiai néptől mindazokat a szabadságokat, amelyeket még a cári uralom alatt élvezett, nem hajtottak végre semmit sem abból a tizennégy pontból, amelyet az 1918 március 27-iki kisenevi nemzetgyűlésen mint a nép kívánságainak programmját ünneplésen elfogadtak, üldözni kezdték az oroszokat, bezárták iskoláikat, elcsapták papjaikat, fölforgatták a régi birtokviszonyokat, elrománosították az orosz egyházat, leverték az orosz felírásokat és bottal, börtönnel, bitófával büntették nemcsak az oroszokat, hanem a románokat is, akik az újfajta boldogság ellen tiltakozni mertek. A román propaganda bizonyára óvakodni fog attól, hogy kiadja azoknak a románoknak a jegyzékét, akiket Vaitpianu vész törvényszéke deressel és fegyházzal sújtott vagy akik Besszarábiából megszöktek. Tudjuk, hogy a románok azt szokták hangoztatni,, hogy a népet Bukovinában és Besszará-biában a magyar és osztrák politika lazította fel ellenük. Ez azonban nem igaz. A valóság az, hogy az erdélyi, bukovinai és besszarábiai nép mindig tisztában volt azzal, hogy sokkal jobb sorsban él, mint a királyságbeli lakosság és így jogosan félt attól, fél tőre ma is, hogy a balkán uralom reá való kiterjesztése megfosztja azokt a szabadságoktól, amelyeket eddig élvezett. Erdélyben a magyarságon elkövetett pég láttam gazságot, sorozatát még tavaly a határszéli románok megbotozása kezdte meg, akik az első pillanatban, amikor a balkáni bocskoros katonák a gyimesi- és ojtozi-szorosban föltűntek, meglepetésükben nem tudták, hogy elébük menjenek-e vagy fussanak előlük? De mentségük az, hogy Mantuék, Goldisék, Mihályiék és Papp- Gsicsóék sem tudtak volna nekik tanácsot adni, mert abban az időben még ők is javában tárgyaltak arról, milyen biztosítékot követeljenek Romániától, hogy Erdélyt nem fogja annektálni, hanem autonómiával fogja lehetővé tenni, hogy a „fölszabaduló“ Erdélyben a gazdasági és politikai hatalmat,elsősorban ők élvezzék. Románia azonban hallani sem akart az autonómiáról s nem akar hallani róla ma sem. A bukrtr’észti napóleonoknak celemencéaulyiak az a fölfogásuk, hogy a három idegen területet kizáróan az ő hadseregük fegyvertényei szerezték meg, tehát „integráns“ részeivé váltak a román királyságnak. A hoklogitandó országok imperialista politikusai ezt nem hajlandók elismerni s igy már az autonómia kérdésében is éle ellentét támadt magában a románságban. Az első döntő összecsapás a mostani választáson történt s a román királyság két régi pillére, ,a konzervatív és liberális párt"máris megroppant. Bizonyos, hogy kompromisszumokkal fognak kísérletezni, de még akkor i®, ha sikerül a koncentrációs kormányt megteremteni, hiába reméli a trónbeszéd, hogy az új .Románia a régi királyság alkotmányos hagyományain fog fölépülhetni. A régi Románia nem bírja el azt az iramot, amelyet Erdély diktál. A balkáni királyságot legalább ötven esztendő választja el az európai kultúra állagától. A három elfoglalandó terület román intelligenciája pedig még ahhoz is kevés, hogy saját vezető szerepét betöltse, nemhogy még Romániának is kölcsön adjon belőle. Attól az országtól pedig, amelynek kilencven százaléknyi paraszt lakosságából alig egy-két százalék tud írni és olvasni, igazán nincs sok remélni valója az antantnak, ha a lavina egyszer elindul s a régi kormányfőket feldönti. A román bojárság tehát már most is az előtt a dilemma előtt áll, hogy vagy beolvasztja Romániába az idegen területeket, s akkor számolnia kell vele, hogy katonai diktatúra mellett is a politikai hatalmat hamarosan kicsavarják a kezéből s Erdéllyel együtt a balkáni Románia is fölfordul — vagy pedig autonómiát ad Erdélynek, s akkor lemond arról, hogy Erdély gazdasági forrásaival korlátlanul rendelkezzék. Márpedig Bukarestben még most is az a jelszó, hogy: Erdélyt akarjuk, de az erdélyiek nélkül. Logikusan azt kellene tehát hinni mindezek után, hogy az autonómia követelése a bukaresti kamarában is nyíltan fog kifejezésre jutni, anynyival is inkább, mert az erdélyi román nemzeti párt az új parlament legnagyobb politikai csoportja lett. Hiszen ezek a képviselők tudhatják legjobban, hogy a jobbmódú erdélyi román gazdák, a papság, a tanítóság, a tisztviselői kar nagy része,általán mindenki, akinek van oka félni attól, hogy elveszti azt, amit a magyar uralom alatt élvezett, milyen féltékenyen és aggódva Lapunk mai száma 8 oldal.