Uj Nemzedék, 1923. március (5. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-01 / 48. szám

Költségvetés Szinte új szó e­ politikában, olyan régen találkoztunk vele. Pontosan tíz éve annak, hogy az Utolsó, érvényben is maradt költ­ségvetést a parlament letárgyalta és elfogadta. Ez volt az 1913—­14-es költségvetés. Hegedűs Lóránt ugyan terjesztett be költségvetést az új Magyarország számára is, de ez a költségvetés illuzóriussá vált annyiban, hogy amikorra el­fogadták, már le is járt. Tíz év után tehát joggal mondhatjuk, hogy ez a mostani, amelyet ma ter­jeszt be a kormány, az első költ­ségvetés. Mondanunk sem kell, hogy a magyar politikai élet igazi konszolidációja csak most kezdő­dik. Tudjuk jól, hogy ez a költ­ségvetés sem lehet ideális a ko­rona hullámzása miatt, s hogy nem számokkal, csak nagyjában meg­rajzolt kontúrokkal dolgozhatik, de ez is haladás. Valószínű­, hogy kiód­ásokra, póthitelekre szükség esz, s hogy különösen a deficit arányai eltolódnak, de hiszen ez szinte érthető is ma, mikor pénz­ügyi téren ki vagyunk téve a leg­nagyobb meglepetéseknek. De mégis köszöntjük és örömmel üd­vözöljük a parlament kupolája alatt ezt a javaslatot, amely min­den háztartás legelemibb elszámo­lási mérlegére, a kiadások és be­vételek, egyszóval a reális elszá­molás gondolatára van felépítve. Tíz év számadás nélküli gazdálko­dásából éppen elég volt, s végre az ország is meg fogja tudni, hogy mire megy el a tömérdek pénz. Különösen alkotmányjogi szem­pontból üdvözöljük a költségve­tést. Nem akarunk senkit bántani azzal, ha megmondjuk, hogy tíz év óta pénzügyi diktatúrában élünk. Ez ugyanis szinte természetes. A háború alatt, a forradalmak idején valóban a pénzügyi diktatúra ér­vényesült; a háború alatt érthető okokból, a forradalmak idején azért, mert ez már a forradalmak lélektanához tartozik. Hogy a ke­resztény Magyarország a romok­ból csak ilyen későre tudott reális kalkulációt tervezni, ez meg éppen érthető. Mindezek ellenére mégis csak áll az, hogy ellenőrzés nélkül folyt a gazdálkodás. A népképvi­selet idejében ez, meg­valljuk, szo­katlan volt, s ha most a parlament visszakapja ellenőrzési jogát, ez alkotmányos szempontból csak ör­vendetes lehet. De másért is. Végre minden külső és belső ellenségünk rágalmának, hogy mi a pénzt mire költjük, vége lesz. A világ ellenőr­zése mellett gazdálkodunk, s a sut­togó mende­mondák megcáfolód­nak. A költségvetéssel tehát a ma­gyar politikai élet és konszolidáció új állomás elé érkezett, olyan elé, amelynek csak örülni tudunk. Nem vagyunk kiváncsiak a költségve­tés számaira, úgy is borzasztóak lesznek. Fő az elv. Végre állam­­háztartásunk nyugodt és ellenőriz­hető pillérekre kerül. S ez az al­kotó munka kezdetei ­ fi f ('■&' .................. . 7 s*| Ötödik évfolyam, 48. (1024.) szám Ara Korona 41 Budapest, _______# fJF I BMBirtok­ irt Sinkaasttség ,■ kiadóhivatalt Budapest, V. kar,­­ így hónapra 400 korona, nagyadra* 1120 koro M. t*r­ T ITT IS AT KI A Till ATS Honvéd­ utca 10. szám. — Telefon­szám­­ 127-4* / Egyes szám­ára helyben, vidéken és pályaudvarra rULtl I IJKLAl NAzJLcAmT 127—47, 127—48, 127—49. József 65. — Gyorsírók­­ / SO kor. — Hirdetés milliméteres díjszabás szériát. 7—20, 7—21. — Fiókkiadóhiva­l­­ IV, Dana-u. f. Reklamációk: 19—25 Telefont 123-08 ásTeréz-kSrint 62. Telefon 11 21-41. A ma beterjesztett állami költségvetés 40 milliárd deficitet Nem lehet áttérnünk az aranyvalutára — fi költségvetésben nincs ujabb teher Kállay Katasztrófával fenyeget, ha az ország nem lesz takarékos — Az Új Nemzedék tudósítójától. — A nemzetgyűlés mai ülésének nagy eseménye Kállay Tibor pénz­ügyminiszter felszólalása. A képvi­selők már fél 11 órakor nagy szám­ban gyülekeznek az ülésteremben. Háromnegyed 11 órakor Scitovszky Béla elnök megnyitotta az ülést. Az elnöki bejelentések után felolvas­ták az interpellációs könyvet. Az elnök: A pénzügyminiszter kí­ván szól­ni. Kállay Tibor pénzügyminiszter: Bemutatom a tisztelt Háznak az 1922—23 évi költségvetést és kérem, hogy ezt az osztályok mellőzésével adja ki a pénzügyi bizottságnak.­­ Ez a költségvetés tulajdonkép­pen két részre oszlik: a közigazga­tási kormányzat szükségleteire, va­lamint a közadóbevételekre, a másik része pedig az üzemek kiadásaira és VIPVOtpl­pí pp — Az 1922—23 évben a kiadások 1187 milliárdot tettek ki. A bevétel 103 milliárd volt, tehát 157 milliárd a deficit. Az üzemek kiadása 75 mil­liárd korona, bevétele 49­ milliárd korona. A deficit itt tehát 25 milliárd koronát tesz ki. A közigazgatási kormányzat szükségleteinek kiadá­sai a tavalyinak a hatszorosára, a bevételei pedig a hétszeresére emel­kedtek. *Az üzemek kiadásai a tava­lyinak kilencszeresére, bevételei pe­dig valamivel több, mint nyolcszoro­sára emelkedtek.­­ Ha a tényleges eredményt vesz- szük figyelembe, az elmúlt eszten­dőben hozzávetőleges számítás sze­rint 48,5 milliárd volt a kiadás, 37 milliárd a bevétel. A deficit tehát 15,5 milliárd korona. Ez az egész számítás 84 centimes koronán alap­szik. Ha összehasonlítást teszünk az ezévi költségvetés és a múlt évi vég­összegek között, a kiadás majdnem négyszerese a tavalyinak, a bevé­tele valamivel több mint négysze­rese a tavalyinak. — Az idén a költségvetés alapjául 23 centimos korona szolgál. Az 1914—15. költségvetési évben, ha Magyarország mai csonka helyzetét vesszük figyelembe és a kiadások negyven százalékát vesszük, 90 mil­liárd aranykorona volt a deficit. 56 millió aranykorona beruházásra . A jelen költségvetésben 56 mil­lió aranykoronát beruházásra irá­nyoztam elő. Aranykoronákban, amivel operálunk, nem adhatjuk sohasem precízen a helyzetet, mert hiszen az ingadozó, sőt eső valuta mellsőt, nem lehet a számadás olyan, amely a kívánalmaknak meg­felel. Ha békebeli költségvetéssel eszközlünk összehasonlítást és a jö­vőre való tekintetet tartjuk szem előtt, három momentumot kell figye­lembe venni. — A békebeli költségvetésbe fel volt véve és teljes kielégítést talált az állami kölcsön szolgálata. A je­len költségvetésbe beállítottam ugyan azt is, de egyben lemondot­tam 14 milliárd koronának, vagyis 31 millió aranykoronának megfelelő összeget, mert a régi államadósság felosztása munkája még nem feje­ződött be és a kölcsönök szolgálata nem kezdődik meg ebben az eszten­dőben. Aranyvaluta kérdése — A másik különbség, hogy ak­kor konszolidált helyzetről volt szó, nem voltak olyan problémák a jövőt illetően, mint a jelenben. Nem volt megoldatlan tisztviselőkérdés, nem voltak olyan különböző törekvések és kívánságok, amelyek a jelen helyzetet lényegesen megváltoztat­ják. De lényeges különbség, hogy azt a deficitet, amely akkor felme­rült, lehetett kölcsönben fizetni, er­ről pedig ma nem lehet szó. Gyak­ran felmerült az a kívánság, hogy viszonyaink konszolidálása érdeké­ben térjünk át az aranykorona szá­mításra és hagyjuk el azt a pénzt, amely állandóan fluktuációnak van kitéve.­­ De nem valósítható meg ez ad­dig, amíg nincsenek meg annak belső feltételei. Aranykoronára nem térhetünk vissza, nem azért mert nem akarnánk vagy nem tudnánk, hanem azért, mert nem tudjuk azt állan­dóan megtartani és igazodni a jelen helyzethez.­­ Tényleg eső, emelkedő, szóval változó valuta mellett többé-kevésbé elkerülhető, hogy az életnek ebben vagy más viszonylatában áttérjünk a natúrai gazdálkodásra. Azonban, hogy az üzletek viszonyaiban az­ ér­tékmérő eszközül szolgáló pénzt más­sal helyettesítsük ez azt jelentené, hogy a kereskedők, az iparosok ho­vatovább nem volnának egyáltalá­ban. A menekvés módja — Nekünk nem részletekben, nem egymásra várón és egymásra való tekintet nélkül kell kiemelkednünk abból a helyzetből amiben vagyunk, hanem az összes társadalmi réte­gekre egyformán kiterjedőleg. — Amikor az aranykorona érté­kére az összehasonlítást eszközlöm, az csak a kép helyes feltüntetése érdekében történik. Általános képet akarunk adni az aktuális pénzügyi helyzetről. Nem azonosítja magát a költségvetéssel . Az ez évi költségvetési törvény­­javaslat benyújtásánál előre beje­lentem azt a szokatlan dolgot, hogy ezzel az előterjesztett költségvetés­sel jelenlegi formájában nem azono­sítom magam. Előterjesztem azért, mert úgy látom, szükséges, hogy megvitattassék, hogy minden tétele állandó megbeszélés tárgya legyen és ettől várom lehetőleg olyan for­mában való kialakulását, amely leg­jobban megfelel nehéz közgazdasági és pénzügyi helyzetünknek. Kállay megindokolja adópolitikáját . Épen azért, mert ezen az állás­ponton vagyok, nem óhajtok olyan költségvetési beszédet mondani,­­ mint annak idején hivatali elődeim. Nem azt akarom kiemelni, ami meg­nyugtatóing, altatól­ag hat. Azokra a kérdésekre óhajtok rámutatni, melyek újabb megoldást igényelnek. Azt hiszem, hogy ebben a tekintet­ben való komoly munkának most érkezett el a legfőbb ideje. Mikor másfél évvel ezelőtt programomat előterjesztettem, abban azokra a kérdésekre voltam figyelemmel, melyek abban az időben aktuálisak voltak. Bevételeink úgyszólván nem voltak, adótörvényeink nehezen vol­tak végrehajthatók. Adóügyi appa­rátusunk nem volt megszervezve, valutánk óriási, mozgások és kilenggések miatt fel- és lefelé a hango­dnak és a sikerek kívánságának telt meg. De mutatkozott másrész­ről bizonyos fejlődés az iparban és erő a közgazdaságban.­­ Az volt a feladat, hogy megte­remtsük az új adórendszert, amely egyszerű és végrehajtható, hogy fo­kozzuk a bevételeket, megszervez­zük az adóügyi apparátust és szük­ség volt egy bizonyos állandóságra, hogy azok a változások és kilengé­sek ne csapjanak át bizonyos szer­telenségbe. Figyelemmel kellett lenni arra, hogy financiális téren erősza­kos intézkedésekkel meg ne akadá­lyozzuk azt az ipari fejlődést, amely kialakulóban van, hanem ellenke­zőleg teret és módot nyújtsunk új vállalatok megteremtésére. 4­­7

Next