Uj Nemzedék, 1926. augusztus (8. évfolyam, 172-195. szám)

1926-08-01 / 172. szám

Trianoni magorok A munkácsi, beregszászi és komáromi járásban a tegnapi napon egész sereg magyar embert utasítottak ki a cseh hatóságok, akik 20—25 éve laknak eddigi lakóhelyükön. A kiutasító végzés értel­mében a szerencsétlen magyaroknak 15 napon belül el kell hagyniuk Cseh- Szlovákia területét. A beregszászi já­rásban a kiutasításnak különös éle is van, amennyiben kiutasították az összes katolikus és görögkatolikus papokat és hasonló végzést kaptak más felekezetek lelkészei is. A cseh hatóságok azzal vé­dekeznek, hogy a kiutasított magyarok ellen a cseh állam szempontjából kifogá­sok vannak. De mindenki, aki járatos a cseh belpolitikában, az tudja, hogy ez az intézkedés az utolsó ,,simítás" az illeté­kességi törvény életbeléptetése előtt, amelynek segítségével néhány magyar családtól megszabadul a dicsőséges cseh­szlovák köztársaság. A világháború befejezése óta és a trianoni békeszerződés életbeléptetése óta, nem tudjuk, hányadszor jajdul fel tol­tunk a megszállott területeken maradt magyar kisebbség érdekében. Nem tud­juk, hányszor apelláltunk Trianon uraihoz az emberi civilizáció és jog alapján, han­goztatván, hogy ha már reánk diktáltak egy szégyenletes békeszerződést, akkor legalább tartsák be a békeszerződés pont­jait. Épen elég­ magyarnak nyomták ke­zébe az új hódítók a koldusbotot, épen elég magyar családot nyomorítottak meg az ilyen kiutasításokkal. Az ember azt hinné, hogy azok a rosszalmú évek, ame­lyek a békeszerződés után következtek, elmúltak, de a hódító ököl gondoskodik arról, hogy újabb és újabb inzultussal sujtsa a fájdalmas magyar arcot. Vájjon a békeszerződés az a papiros-e, amely csak minket kötelez! Vaj­jon a békeszer­ződés paragrafusai olyan szabályok-e, amelyeknek megtartásáért köröskörül szuronyokkal őrködik minden új állam­­alakulat, ha magyarról van szó, de amelynek semmi kötelező ereje, ha az utódállamok önző politikai céljai úgy kívánják. Úgy látszik, hogy valahogy így áll a dolog. Mi már rég kijózanodtunk a nemzetközi jogból, paragrafusokból és okiratokból, de még­is fel kell emelnünk tiltakozó sza­vunkat eme rendszer ellen, amely a hu­szadik század és civilizáció nagyobb di­csőségére tervszerűen üldözi és irtja a magyarságot. És egyet kérdezünk Páris ,igen tisztelt uraitól és az új hódítóktól: Vájjon ha a régi nagy Magyarország ilyen „nagyszerűen“ és „emberségesen“ kezelte volna a kisebbségi és a nemzeti­ségi kérdést, maradt volna-e csak hír­mondó is azokból, akik most határtalan gőgjükben és „diadalérzetükben“ lábbal tipornak minden olyan törvényt, amelyet a civilizáció irt be a nemzetek ^ szivébe és felrúgnak minden olya­n^megállapo­dást, amelyek alá ők ie nevü­ket! Mi megszoktuk a éz£bv®d&st a.tria­­noni Magyarországban' fit. giegSiajktuk a sápadt, lemondó arcokét *• Budapest ut­cáin. Trianoni magyarok vagyunk mi is, és trianoni magyarok ők­re. De .Trianon megtanított valamire. Arra, hogy­­ nem tudunk felejteni. A hódiw^n^k. nap-nap mellett megtanítanak még valamire is. Hogy ne is akarjunk felejteni. Nos,'neon gél ej­tünk ?s nem is akarunk felejteni. fi#*. ’ ( j ' Y 1126JUL31 //'/ i ) Iinitttiil itt E*g WW Min omma M \. / Ma­i II II ■ szerkezztetel és Medahl« hóra 40.000 ko»., nerced- Mi fifSlf SaS ffilfigjL BEsSl \ , ' EElil R h i­­vatal, Budapest, V. ker. dvr. 120.000 korona.­­ ggg Kg­ln BffiA H __ ^ fii l/f.Tlj­ M JW H ___ Honvéd - ntc. 10. .rím. Erces szára­dra helyben. gSgHI Bfflffj Bgjgl Bb8 ffSP Telefon, 127-47, 127-40. vidéken és pályaudvaron B&lsf­gYBfi­flMa­dhjmr J. 65. Gyorsírók, 7-20. -9000 kor. Wienben hét­ HMBbEI Mp&jS jSg§§ BSBbrm&Hffk Floriidadóhivataloki VIII«, köznap és vasárnap 2500 TOMMf JggfiB­gBi8 «jMfflKB MHf HBg EjlSi JSMW ,JMSBSSPSk. Rákóczi­ ut 1. Telefon, osztrák kor. — Hirdetések jfijl §»«§ 1. 136-06. Teréz-körút 62. díjszabás szerint 4&SW HP Kjj UBtOa BY13rfí­ss Telefon« 121-41. »4 VIII. évfolyam 172. (2017.) szám ^ Vasárnap ♦ Budapest, 1926 augusztus 1. Floridában kétszáz, Portoricoban száz halottja van a legutóbbi ciklonnak A Bahama-sziget eheti 150 ember vesztette életét Kétszáz bárka sorsa ismeretlen ! Nyolc csempészhajót szétzúzott a vihar a sziklákon — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Newyork, július 31. A legújabb jelentések szerint az Antillák szigetén pusztító ciklon sokkal nagyobb károkat idézett elő, mint arról az első jelentések beszámoltak. A Bahama-szigeteken nyolcmillió dollár a kár, ugyanitt 150 ember vesztette életét. Kétszáz halászbárkának, amelyek a kritikus éjszakán a nyílt tengeren tartózkodtak, teljesen nyomuk veszett. A Massau kikötőjé­ben horgonyzó 70 hajó közül mindössze három maradt sértetlen. Nyolc hajó, amelyen alkoholt csempésztek, a parti sziklákon elpusztult. Floridában és Portoricoban a kár tízmillió dollár. A halottak száma Floridában 200, Portoricoban 100. Bacher Emil édes-kedves emléknek mondja letartóztatását és azt hiszi, hogy rövidesen szabadságra megy A bukott malomkirály két detektív kíséretében jelent meg ma a törvényszéken Háti őrizetét megszigorították . Az Új Nemzedék tudósítójától..­­Megírtuk, hogy Medves-Medico István, a bün­tető törvény­szék vizsgál­ói bírája, akii mint ismeretes, Bacher Emil bűnügyé­ben vezeti a vizsgálatot.­ néhány nappal ezelőtt meghozta döntését a bukott ma­­l­imkirály vizsgálati fogságba való he­lyezéséről. Ebben a döntésben az ügyészi indítványhoz képest intézkedett a vizs­gálóbíró arról is, h­ogy Bacher Emil, te­­kintetel megromlott­ egészségi állapo­tára, a további rendelkezésig házi őri­zetben otthon töltheti vizsgálati fogsá­gát, hopp gyógykezelte'',­hesse magát. Míg eddig a házi őrizetes vizsgálati fog­ság meglehetős enyhítést jelentett a fo­golynak, úgy tudjuk, hogy Bachernél ezt az állapotot némileg megszigorították. Illetően a házi őrizetben bizonyos mértékig a fogházszabályzat előírt rendelkezé­seit érvényesítik és Bacher Emil, ha látogatót fogad, csak az őrizetével megbízott detektívek társaságában teheti. Sőt a vele való beszélgetés is csak a detektívek jelenlétében történhet. Medves Medico vizsgálóbíró ma dél­előtt 10 órára idézte magához Bachert, akit ez alkalomból két detektív vezetett elő. Eleinte úgy volt, hogy esetleg a vizs­­gálóbíró száll ki a bukott malomki­rály­­hoz, mert állítólag annyira beteg, hogy nem tud eleget tenni az idézésnek. Ké­sőbb azonban kiderült, hogy Bacher mégsem annyira súlyosan be­teg és nem áll olyan rosszul egészség dolgában, hogy ne mehetne el a vizs­gálóbíróhoz. Tíz óra után néhány percet érkezett meg Bacher elegáns gépkocsija a törvény­szék Alkotmány­ utcai palotájának­ főbe­járata elé. Bacher korát és betegségét meghazudtoló fürgeséggel ugrott ki a gépkocsiból és fürge léptekkel sietett fel a lépcsőn. Elegáns angol felöltő van a bukott malomkirályon, pehelykönnyű barna olasz kalap, jobbkezében gigerlis manilla-bot, mozdulatai könnyűek s a fáradtságnak vagy a betegségnek jeleit nem igen venni észre rajta. Amint megérkezett a harmadik eme­letre, védői Gál Jenő dr. és Székely La­jos dr. mosolyogva üdvözlik. Majd be­vonulnak a vizsgálóbiró előszobájába és ott élénk társalgás fejlődik ki a védők és Bacher k­özött. A bukott malomkirály az egyszerű fapadra úgy zuhan le, mint a legelegánsabb angol bőrfotesbe. Hanya­gul, mintha őt semmi nem érdekelné, ál­­landóan mosolyogva, könnyű és gondtalan gesztusokkal viszi■ a szót társaságában. A két detektív pedig előtte áll mosolyogva. Figyelik. És egy pillanatra nem hagynák magára. Általában Bacheren nem látszik meg, mintha túlságosan nagy gondjai lennének. Vagy nagyszerűen tud uralkodni ide­gein, vagy pedig egyáltalában nem sokba veszi azt a processzust, amelyik ellene folyik. Ez a hangulat különben kiárad a párbeszédekből is. Az egyik védő okta­­tóan reá szól: : — Azután eln­ök úr, önnnek most már semmit sem kell itt mondania. Csupán annyit, hogy a végzés ellen felfolyamo­dom. — Igen, igen! — veszi tudomásul Bacher az instrukciót. — Pihenőre van szüksége az elnök úr­nak — folytatja tovább a védő — és szi­gorúan be kell tartani az orvos utasítá­sait is. Ezért nagy szüksége lesz még a szabadságra is .. . — Oh, kérem — inti le könnyedén a bukott malomkirály védőjét — nem kel­lenek nekem az orvosok! — majd moso­lyogva teszi hozzá: — Félek tőlük!... — Akkor majd én leszek az instruáló főorvos — kedélyeskedik tovább a védő — és én előírom a pihenő szabadságot, ami úgy hisszük, rövidesen meg lesz! — Remélem én is — mondja egy kissé bágyadtan Bacher — bár ebben az esztendőben nem utazom el. Dolgozni akarok. — Majd meglátja elnök úr — foly­tatja tovább a védő — hogy a pihenés után, a szabadság után el­múlik majd ennek a nagy megpróbál­tatásnak a terhe és az egész valami emlékként tűnik fel. — Édes, kedves emlék! — és hozzá kissé savanykásan, kesernyésen döcög a nevetés Bacher ajkáról. A beszélgetés ideje alatt talán most lehetett látni rajta, hogy valami felhő suhant el hom­­lokán. A teremőr szól és Bacher védői társa­ságában bemegy a vizsgálóbíróhoz. Kö­rülbelül negyedóráig lehettek bent, ez idő alatt a vizsgálóbíró Bacher előtt ki­hirdette végzését. Ebben tudomására adta, hogy az ügyészség indítványának megfelelően vizsgálati fogsága egyelőre házi őrizet lesz. Ez ellen a végzés ellen nyolc napon belül kell a felfolyamodás megalkotását írásban beadni a büntetőtörvényszékhez. Utána Bacher ismét védői társaságában távozott a vizsgálóbírótól, majd a folyos­són elvált tőlük és

Next