Uj Nemzedék, 1936. március (18. évfolyam, 51-75. szám)

1936-03-01 / 51. szám

a m­ m­mm Szembefordult a diktatúrával a japán h­aditengerészet Tokió, február 29. A­ japán államválság tetőpontját érte el. A mikádó ma délben — a mi időszámításunk szerint haj­nali fél 3 órakor — kiadta a parancsot K­a­s­h­­­i tábornoknak, hogy fegyveres erővel távolítsa el a rendőröket az általuk megszállva tartott középületekből. Azt hiszik, hogy a császári rendelkezés csak bizonyos idő elteltével hajtandó végre, mert ilyen módon is lehetővé akarják tenni a zendü­lőknek, hogy legalább az utolsó pillanatban kerüljék el a vérontást. Nyomban a császári rendelet kiadása után re­pülőgépek indultak a lázadók által megszállt épülettömbök udvarai felé, hogy röpcédulákat dob­janak le, amelyek megadásra szólítják fel a csapatokat. A helyzet azért rendkívül súlyos, mert — úgy lát­szik — a haditengerészet tisztikara a kormányt támogatja és szembefordult az Araki tábornok által kikiáltott katonai diktatúrával. A mikádó nyilván a haditenge­részet befolyására határozta el a zendülés fegyveres letörését. dön: vagyon, hírnév és­­ hatalom!V­éres harcok Tokióban? Sanghai, február 29. Ideérkező magán­jelentések szerint szombaton a délelőtti órákban a mi időszámításunk szerint éjfél kör­ül a Tokió lezárt városnegyedében véres harcok folynak. Közelebbi részletek nincsenek. A pén­teki ultimátumnak a zendülésben részt vett I. hadosztály katonái közül állítólag csak né­gyszázan en­gedelmeskedtek. Amennyiben az ostrom megkezdése a császár parancsára történt, a zendülő tisztek magatartása most már nyílt szembeszegülést jelent az uralkodóval. dia­pest, 1936 március 1. vasárnap A XV 111. évfolyam, 31. szám , . i' ; É­­ ~S .... . . i AT ÁD­ÁC• VASÁRNAP is ENYHE, megismétlődő esők, közben némi NAPSÜTÉS. IU UrrtlYno • A MAGASABB HEGYEKEN ESETLEG HÓ. BUDAPESTEN MA TÍZKOR 8 CYAN ' ^ ^ Hát most mi jobb ? He a halottak«£ is leszavaztatják, vagy ha az »rákét­­ ^ rá­ sem engedik?­.». M­a reggel még a felkelők intézkedtek a miniszterelnöki palotában és a rendőrfőnökségen Tokió, február 29. Azt a városrészt, amelyben a zen­­dürök által megszállott középületek vannak, a sokszoros katonai kordon még mindig — mondhatni légmente­sen — elzárva tartja. Senki sem tudja, hogy mi történik a kordonon belül. A körülzáró katonaság újabb és újabb megerősítéseket kap. Ugyanakkor a hadi kikötőbe is ú­jabb csatahajók érkeznek. A császári pa­lotában és a vezérkari székházban folyó permanens tanácskén­dásról nincsenek hivatalos hírek. Tokió lakossága feltevésekre van utalva. A szájról-szájra keringő hí­rek azt látszanak igazolni, hogy a katonai lázadás részben sikerrel fog járni. A mérsékelt elemeket, a poli­tikai pártokat és a parlamenti rend­szer maradványait rövidesen telje­sen kizárják Japán politi­kai életéből, ami a külpolitiká­ban súlyos következményekkel jár­hat. A japán hatóságok csak a külföldi laptudósítók számára, továbbítás cél­jából adnak időnként tájékoztatást. Maguk a japán lapok semmi­ről sem írhatnak.. Pénteken este hivatalosan még úgy állították be a helyzetet, hogy a zendülők en­gedelmeskednek Kashii tábornok ul­timátumának, visszavonulnak kaszár­nyáikba, a tisztek pedig levonják a következményeket: megadják ma­gukat,, vagy harakirit kö­vetnek el. Ezzel a hivatalos köz­léssel szemben ma úgy fest a helyzet éve, hogy pókhálós ablaka kis római házában örökre behunyta a szemét egy öreg asszony. Egykor Romol­ino /\ Letíciának hívták, ajaccioi ügyvéd / J­­ özvegye volt és­ fiából a franciák \­­ A császárja lett­ Elfelejtve éldegélt az // I öreg ház vastag falai között, mint a // I kriptában, messze túlélve világhírű­­­­ fiát és fiának Isten,kísérte álmait, a­­ napóleoni birodalmat. Az elvonult aggok közé tartozott, akikről már senki sem beszél és mire meghalnak, elcsodálkozva kérdezik: hát ez még élt. A császár anyja akkor sem igen beszéltetett magáról és nem jelent meg soha a dicsőség hivalkodó fé­nyében, mikor fia, az egykori Buona­parte hadnagy még úgy markolta erős kezében a jogart­ mint egy vilá­got remegtető újkori Jupiter a vil­­lámkévét. Nem volt császári fenség, elutasította a hercegasszonyi címet. Ő több volt mindezeknél, ő volt a Madame Mere, az anya. Soha bele nem avatkozott a politika prakti­káiba. Pedig bölcs elme volt és vi­lághódító fia úgy állt előtte a dicső­ség napjaiban is, mint lesütött sze­mű kisfiú és ő csakuigy széli tótta, Európa ostorát, mint iskolásfiú ko­rában: „Napol­éoné . . .“ Neki is akadtak nagyszámú hizelkedői, aki­ket nem hívott, de megadóan el­tört. És valahányszor jelentették az anyának, a hódolattól ájul­tap, fia legújabb diadalát, az olajbarna aszkéta-arc mécsese, a nagy fekete olasz szem fellobbanva meredt a messzeségbe, mintha a jövő titkait kutatná és a hallgatag száj ezt sut­togta, rossz francia kiejtéssel, erősen olaszos hangsúllyal: ..de vájjon tar­tós lesz-e’“ A korzikai ügyvéd öz­vegye sohasem tudott hinni fia „na­póleoni“ karrierjében. Egyszerű lel­kének egészséges ösztöne, tanulatlan elméjének mély bölcsessége meg­érezte hogy minden múlandó a föl­Abban az időben mindenki részeg volt ,a dicsőségtől, mindenki elvesz­tette a fejét, mindenki halhatatlan­nak képzelte önmagát és meg non sngallhatónak önnön hatalmát. Ép­pen úgy, mint a napjainkban! A fölfuvalkodot­t hatalmi téboly tom­bolása közben, a­­ parvenü ujjhatal­­masok e korában, amely kísértetie­sen hasonlít a miénkhez, a császár anyja volt az egyetlen , józan két­kedő. Leticia, akinek késő bánattal adott igazat a fia, az óceán rabja, Szent Hona-szigetének számkivetett­je. Hol van ennek az öre­g asszony­nak a józan bölcsessége azoktól, akik manapság a világ urai, a hatalom ormainak mámorosan kukorékoló chanteclerjei! Mily jó volna, ha a mai hatalmasok is­­ — akiknél az a régi Napóleon kétségtelenül tehetsé­gesebb és „igazibb“ volt — két fölé­nyes kézlegyintés között, két cézárés mániás „kinyilatkoztat»*“ között oda­pillantanának a homokórára, amely­nek szemei könyörtelen következetes­séggel peregnek, peregnek, peregnek a megsemmisülés mélységei felé. Mi­lyen jó volna, ha ráérnének az őr­jöngő ön dédelgető«' Narcisszusz-fai*­­­áziái közben a tükör helyett a tör­ténelem könyveibe is belepillantani- E komor betűibe, amelyek a diosz.

Next