Uj Nemzedék, 1938. november (20. évfolyam, 247-272. szám)

1938-11-01 / 247. szám

T­V 'v~A-jL_*v»___pora JB a csehek felvidéki harcolkodásáról Q fir Budapest, 1938 november 1­1, kedd XX. évfolyam, 247. szám A­ mAlÁD­ÁC: MINDENSZENTEK ünnepek valamivel ködösebb, különben szép idő 11/IJmv/iJ. lesz- hőfok kissé még csökken- Budapesten ma tízkor 11 c van !Német hivatalos közlemény: Igazságos etnográfiai ■. határmegvonással oldják meg a magyar­ eseti kérdést Berlin, október 81. Az egész birodalmi sajtó vezető helyen közli azt a hivatalos közelményt, amely szerint a német birodalmi kormány, miután Ribbentrop biro­dalmi külügyminiszter és Ciano gróf olasz külügyminiszter tárgya­lásai befejeződtek, az olasz kor­mánnyal együtt teljesíti Budapest és Prága kérését, hogy döntőbírósági eljárás során igaz­ságos etnográfiai határmegvonás­sal oldja meg a Magyarország és Csehszlovákia közötti határ­­módosítás kérdését. Az olasz kormány, miután csatla­kozott ehhez a német állásponthoz, Ciano külügyminisztert november 2-án Bécsbe küldi, ahol Ribbentrop birodalmi külügyminiszterrel egye­temben megkezdi a döntőbírásko­dást. Kánya Kálmán magyar külügy­miniszter és Chvalkovszky cseh­szlovák külügyminiszter szerdára szintén meghívást kaptak Bécsbe. Az illetékes német hely közlömé­hivatalos kommentárt is fűztek, amely többek között azt mondja, hogy Ribbentrop külügymi­niszter római látogatása során a magyar csehszlovák határok etnográfiai rendezésének kérdését is megbeszélte Ciano külügymi­niszterrel és az olasz kormány előtt kifejtette, hogy Németország a viszály ügyé­ben a döntőbírói szabályozás elvét helyesli. nyéhez még A Német Távirati Iroda hivatalosan jelenti: Berlin, október 31. A Csehszlovákiában élő magyar kisebbség problémáját és a Magyar­­ország és Csehszlovákia közti igazságos néprajzi határ megvonásának kérdését Ma­gyarország és Csehszlovákia az utóbbi hetekben folytatott közvetlen tárgyalások útján nem tudta meg­oldani, ezért a magyar és a cseh kormány azzal a kéréssel fordult a német és az olasz kormányhoz, hogy e kérdéseket döntőbíróság út­ján oldják meg. Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter római látogatása során ezt a kér­dést is megbeszélte Ciano gróf olasz külügyminiszterrel és tá­jékoztatta az olasz kormányt, hogy Németország hajlandó bele­menni a kérdés döntőbíró­ság útján való rendezésébe. Miután a csehszlovák és a magyar kormány kijelentette, hogy a döntő­bírósági határozatot fenntartás nélkül végleges rendezé­s­nek elfogadja és haladéktalanul végrehajtja, a német és az olasz kor­mány elhatározta, hogy elfogad­­j­a a döntőbírói szerepet. Ribbentrop birodalmi külügymi­niszter és Ciano gróf külügyminisz­ter ebből a célból szerdán, no­vember 2-án Bécsben össze­ül. A magyar és a csehszlovák kül­ügyminiszter ugyanerre a napra szintén meghívást kapott Bécsbe. (MTI). Tragédiát írnak majd egyszer róla, de a szó­ A morajátéknak, amely egy Shake- o­f A speare tollára méltó, nem a hős J/\ belső lelki konfliktusa lesz a f­ő magva, hanem eltéphetetlen közös- I sége nemzetének sorsával. Húsz esztendő kurta idő. Túlságosan kö­zel érezzük még magunkat Tisza István titáni alakjához. A szenve­délyek, amelyek személye körül oly förgeteges haraggal kavarog­tak, túlságosan magukkal ragadták a mi nemzedékünket. Emléküktől húsz év alatt sem tisztulhatott meg a magyar légkör. Nem is tudjuk még összegezni életének summáját és ki merné közülünk kimondani e tragikus élet fölött az ítéletet. De ez a húsz esztendő ahhoz éppen elég, hogy sz­ongó csodálattal néz­zünk föl és nagyon fölfelé nézzünk e gránitkemény férfiasságra, ez ala­kat nem tűrő kötelességtel­jesítés­re és arra a regényes szemérmességre, amely a maga érdemét mindég el­hallgatta,­ önigazolását a legkísér­­tőbb percekben sem mondta ki és mozdulatlan márványarccal,­­ össze­­szorított szájjal, büszke némaság­gal tűrte a fejére szórt szitkokat, a szennyes rágalmakat, a sújtó átko­kat. Görgeyre gondolunk, a szabad­ságharc lángeszű vezérére, akit a nemzeti szerencsétlenség bűnbankotó kereső keserűsége árulónak neve­­zett. Áruló kellett abban a percben, mert a nemzeti lélek kétségbeesésből zuhant volna, ha kénytelen beval­lani önmagának, hogy szabadság­­harcunkat a túlerő győzte le és nem az Effaltések hitszegése. És ez a Görgey tűrte a legszörnyű­bb vá­dat, majdnem egy hosszú életen át. Viselte szégyenét, vonszolta terhét. Büszkén, emelt homlokkal, némám a nemzetéért végzett szolgálat ön­­tudatával! A mai ember meg se tudja érteni, föl se tudja fogni, hogy ilyen, Görgey- és Tisza-méretű­ jellem­nagyságok, a lemondásnak, a önfeláldozásnak, a férfi-büszkeség­nek ilyen magas olmai is lehetnek. Kisebb mértékhez szoktatott ben­nünket ez a most múló emberöltő, összezsugorodott az erkölcsi látóha­tárunk: elszoktunk az óriásoktól! Azzal vigasztaljuk magunkat, hogy Jókai képzelete teremtett csak ilyen emberfölötti embereket. De Jókai nemcsak megírta a maga korát, ha­nem formálta is azt. Az ő hősiessé­gig felfokozott emberei életre keltek azokban, akik ifjúságuk napjaiban az ő meséin nőttek fel és az ő hőseit választották eszményképül. Ilyen Jókai-regényhős volt Tisza Ist­ván is, ki diákkorában Jó­kai regényeit olvasta, férfikorá­ban ped­ig megtestesítette közöt­tünk, a szemünk láttára, egy tör­pe korban, a Jókai tollára legmél­tóbb regényhőst. Férfi volt, ékes mindazzal a tisztasággal, kemény­séggel, bátorsággal, önuralommal

Next